Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-05 / 28. szám
4 „H E TI SZEMLE“ (28 ik szám) ungvári kir. kath. főgymnáziumi tanárokba most befejezeti tanévvel nyugalomba vonultak. Nyugalomba vonulásuk alkalmából a tanári kar búc-uestélyt rendezett a Széchenyi- kerti vendéglő nagytermében, melyen az iu- tózettanári karán kivtii számosán veitek részt a nagyközönség köréből is. A nyugalomla vonul; tanárok lói a főgimnázium neveben Romónecz Mihály búcsúzott el, magvas, tartalmas felköszöntővel adva kifejesést annak a tiszteletnek és szeretetnek, melynek a tévézők kz intézetben mindenkor részesei vol tak. Medveczki István a tanári testület érzelmeit tolmácsolta. Benkő József apát-plébános a tanári karra és az igazgatóra ürítette poharát. Jaczkovics Mihály alapítványi kazelő- ségi pénztáros a volt tanítványok nevében üdvözölte a búcsúzokat. Felköszöntőt mondtak még Fibiger Sándor dr., Haraszty Gyula, Gébé Peter, Zánk Gergely főgimn. tanárok és Boross Bertalan rk. segédlelkész. Leltározás a püspöki rezidencziában megtörtént, ma a mérnökök befejezték az épületek megvizsgálását is. Madách Emánuol m niszteri tanácsos és Pfisterer Lajos szám- tiszt már tegnap reggel elutaztak Htdvégre, a püspöki uradalom hevesmegyei birtokára. A bizottság többi tagjai ma este mennek. Az egyházmegye részéről jelen lesz Szabó István praelátus, püspöki irodaigazgató, Fo- garassy Sándor mérnök, Léber Antal erdész es Selyeby Endre, gazdasági szakértő. A val lásalap részéről a fennebb említett miniszteri tanácsoson és a számtiszten kívül olt lesz Szegbeö János, Wufka Ernő kir. főmérnök, TresztyánszJcy László erdőtanácsos és Madách Pál gazdasági szakértő, a kir. törvényszék részéről kiküldetett Erdélyi István városi főmérnök. A bizottságnak Szatmáron levő tagjai ma este utaznak el. Papszentelés. Riazureh Gyula nagyvárad-egyházmegyei végzett papnövendóket, lapunk ügyes tollú munkatársát, a jövő hét első napjaiban szenteli áldozópappá Nagyváradon Szmrecsányi Lajos egri segédpüspök. Első szentmiséjét itt Szatmáron julius 19 -én a zárda templomban mutatja be a Mindenhatónak. Személyi hir. Békéssy Géza tb. főjegyző, arvaszéki üínök, tegnap kezdte meg hat heti szabadságát. Hymen. Thoroczkay Gyula nyíregyházi kir. aljarásbtró jegyet váltott Rézser Sándor kir. telekkönyvezető leányával Hús kisasz- szonynyal Szőllősön. — Nagy Károly giród- lótfalusi kántortanitó szombatén tartja eljegyzését Nagyszokondon Papp Ferenez uradalmi főerdész leányával, Erzsiké kisasszonynyal. — Néma Károly helybeli fiatal törekvő fodrász holnap esküszik örök hűséget váró-kunkban Siska János iparos leányának, Rózának. — Várady Albert végzett bányaakadómikus, bányatiszt, csütörtökön tartotta esküvőjét Felsőbányán Literáty Zsigmond leányával, Ilonkával. Orvosi kinevezés. Dr. Lipeciky Andor egyetemes orvostudor, városunk fia, a dr. Morávcsik Ernő professor vezetése alatt álló budapesti kir. tudományegyetem ideggyógyászati osztályához segédorvossá kineveztetett. Jogszigorlati vizsga. Je'key István, Jékey Z-ugmoud nagybirtokos fia, a gazdasági akadémia sikeres elvégzése után a jogi pályára lépvén, a napokban tette lejó sikerrel a kolozsvári Ferenez József tud. egyetemen az államtudományi jogszigorlatot. Orvosválasztás. Dr. Ruche 1 Aurél tárpái (Bereg m.) körorvos, a gyulai kórházhoz tnásodorvossá történt megvalasztása folytan megüresedett tarpai körorvosi állás betöltését Horthy Gyula főszolgabiró junius hó 30. án ejtette meg, amikor is dr. Steuer Benő, jelenleg kölesei körorvos egyhangúlag roegvá lasztatott. Alapítvány. Rosner Arnold dr. járásorvos azon alkalomból, hogy egyetlen fia: Tibor a munkácsi főgyimnásimban az érettségi vizsgálato szép eredménynyel letette, az intézeti igazgatóhoz egy 200 koronás alapítványt juttatott, melynek rendeltetését a tantestület fogja megszabni. A követésre méltó szép példaadás megérdemli, hogy a nyilvánosság előtt is elismeréssel emlékezzünk meg róla. Papnövendékek felvétele. Tegnapelőtt történt meg a papnövendékek felvétele a helybeli püspöki pap nevelő intézetbe. — Felvétettek : Bakkay Árpád a 11. évi theolo- giára, Almási Péter, Gajásy Alajos és Kovács Mihály az 1. évi theo'ogiára, Ember Péter, Höllich /íalmán, Scheffier János a Vili. osztályra. Dtczig Béla, Gruber Márton, Há- ger János, Jászay Viktor, Kuzsimé János, Marincsák Bálint, Rákosi Ferenez, Sreff Béla és Szabó Jenő a VII. osztályra. Gyászhir. Fekete Ernő oroszvégi (Bereg m.) áll. tanitó 20 éves leánya Ilonka, ki végzett tanitónőképző-intézeti növendék volt, a múlt pénteken esteli 10 órakor hosz- szas szenvedés és a lnldoklók szentségének felvétele után elhalt. Nagy részvét mellett temették el a korán elhalt fiatal leányt vasárnap délután. — Teleki Bertalan helybeli szolgabirói Írnok 8 éves leánykája, Boriska pénteken éjjel szüleinek nagy bánatára rövid szenvedés után elhalt. Az ismerősöknek általános részvéte mellett temették el. — Levandovszky Ferenez nyug. honvédszázados neje, szül. Rommendiger Máiia múlt hó 28. án délelőtt V2I2 órakor életének 54 ik, boldog házasságának 35-ik évében Nagybányán hosszas szenvedés után elhalt. — Garadnai Garad Z uzsánna e hó 2-án dili 1 órakor, életének 70 ik évében városunkban elhalt. Hült tetemeit tegnap délután helyezték örök- nyugalomra. Hymen. Angusztini Oszkár székesfővárosi polgári iskolai tanár, a Magvar Tanítók Otthonának titkára, néhai Agusztiny János volt szatmári postafőnök fia, jegyet váltolt Obermayer Sándor miniszteri számtanácsos leányával. — Dr. Merker Márton, tanár, cs. és kir. káplár-önkéntes a napokban tartotta eljegyzését Hauler Erzsiké úr hölgygye!, Hauler János nagymajtényi földbirtokos és postamester kedves leányával. — Halász Kornél kölesei földbirtokos vasárnap esküdött örök hűséget. Batizon özv. Teleki Lászlóné úrnő nek, Fényes Czeczihának, néhai Fényes Péter leányának. — Harsányt Pál olcsvaapáti ref. lelkész hétfőn esküdött örök hűséget Teleki Béla nagybányai gyógyszerész leányának Janka kisasszonynak. — Dr. Fus Gyula a múlt szombaton lépett házasságra Miké Béla nagybányai kir. főmérnök leányával Karola kisasszonynyal. Sikerült vizsgálat. Simkó Géza nagykárolyi pénzügyi fogalmazó Budapesten, a fogalmazói vizsgálatot jó sikerrel telte le. Hogy értelmezik az exlexet Vár- palánkán? A kellemesen hangzó politikai jelszó, hogy nem adózunk, Varpalánkán is fogékony keblekre talált, minek első jeléül Vaszócsik Theodor gk. hitoktató 150 korona félévi illetményének kifizetését az exlexre való hivatkozással megtagadták. Valóban derék do'og 1 Kiváncsiak vagyunk, hogy a jeles községi tanács az alkalmazottjaival szemben is ilyen szig;ru-e. Nevezett hitoktató különben a sérelmes rendelkezéssel szemben a v. és k. miniszterhez fordult s táviratilag jelentette jogos panaszát. Lányi Géza Szatmáron. Ismét nagy müvészélvezetben lesz része Szatmárnak amennyiben a hires czimbalommüvész jön közibénk, hogy egy pár este elfelejtesse velünk az orfeumok trágárságait és egy pár kellemes estét szerezzen nekünk. Lányi Géza f. hó 8., 9., 10. én fog társulatával a „Honvéd sörcsarnok“ nyári helyiségében játszani és már előre is felhívjuk városunk közönségének figyelmét a kitünően összeállított társulatra. Északkeleti Újság. Ezen a czimen indult meg varosunkban egy uj lap a megszűnt Szatmári Napló helyett. Jelszava szakítani az előbbi irányzattal s a tisztességes lapok sorában kivan magának he'yet. Szerkesztője dr. Schik Elemér. Nagy vihar. Nagybánya vidékén ismét nagy vihar dühöngött tegnapelőtt délután. Az orkánszerü szélvész fakat tövestül csavart ki, vagy derékban törte ketté, az eső patakként zuhogott, sok kárt okozva gyümölcs és vetésekben. Angolok Máramarosban. Mint halljuk, Londonból egy hatvan tagú angol társaság érkezik augusztus hóban Máramaros- vármagyébe, hogy az itteni sóbányákat a vidék nevezetességét megtekintse s részt vegyen egy tutaj partiban. A társaság Schu- berk vezetése mellett augusztus 28. án érkezik Máramarosszigetre. A kirándulókat a máramarosiak magyaros vendégszeretettel fogják fogadni. Ezredösszpontositás. A helybeli m. kir. 12 honvéd gyalogezred, mint megírtuk, eredösszpontositó gyakorlatait az idén Nyírbátor vidékén tartja meg. Honvedeink pénteken reggel indultak el Nagykároly felé egy törzstiszt, 25 ti-zt és 251 legénnyel. Nagykárolyban egyesültek az ottani és a Mára- maros szigetről jövő honvéd zászlóaljakkal. Az ezredet a gyakorlatokra elkísérte a honvéd zenekar is. Kath. legény-egyleti mulatság. A helybeli kath. legény-egylet vasárnap megtartott nyári mulatsága, a legsikerültebb mulatságok közzé sorozható, daezára, hogy vasárnap este a Kossuth-kerti kioszkban is tartottak n vas- és fém munkások táncmulatságot.. Sürü egymásutánban gyülekeztek a szebbnél-szebb tánezosnők —mindmegannyi tündérek, — hogy a rendezők karján az egylet udvarán csinosan feldíszített sátorba jussanak. Kilencz órakor hangzott fel Fityi bandájának tánezra ingerlő friss csárdása, melyet meg kellett egy párszor ismételnie. A négyest mintegy 50—60 pár tánezolta. Az összegyűltek egy kellemes este emlékével távoztak a tánczhelyiségből, s nagyon sokan mondották : hogy Bár csak ez az éjszaka ... A bevétel megközelíti a 200 koronát, melyből szép összeg marad az egyesület javára. Értesítők. A helybeli kir. kath. főgimnázium értesítője bevezető cikkjében részletesen leitja a gimnázium újraalapításának 100 ik évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyt. Közli dr. Fodor Gyula ünnepi óda ját, melyet Fölkel Béla tanár szavalt az ünnepélyen, közli továbbá Ratkovszki Pál igazgató emlékbeszédét. Megemlékezik az egykori tanítványok részvételéről, az üdvözlő levelek és sürgönyökről. Tárgyalja az iskolai év történetét, a tanárok irodalmi és társadalmi tevékenységét, az ifjúsági Kazinczi- önképzőkör, az ének- és zenekör és a gyorsírókor évi működését. Leírja a tornaverseny lefolyását, az egézségi viszonyokat, a rajzki- állít ás eredményét. Adja a tanári testület névsorát, a végzett tananyagot és a növendékek osztályozását. A statisztikai kimutatás -szerint felvétetett 527 növendék, kik közül kimarad', vagy vizsgálatot nem tett 32, osz- tályoztatott, 495, ezek közül minden tárgyból jeles 36, jó 122, elégséges 249, egy tárgyból elégtelen 29, két tárgyból 24, több tárgyból 35. Végül az ösztöndíjak és jutalmazásokról emlékezik meg a mindent kimerítően felölelt értesítő. — A kereskedő tanoncziskola értesítője dr. Fodor Gjula igazgató j leütésével kezdődik, mely a lefolyt iskolai óv történetét tárgyalja. Közli a tanhatóság, a tanitóikar és hitoktatók névsorát, a végzett, tananyagot