Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-31 / 23. szám

6 „HÉT! S Z E __M_ I, E" (20 ik szám.) Al adár, Szász Zdtin ftárcza) Szekula Jenő, dr. Szirmai Albert, Tmtsányi Pál (vssnti ü^yek), dr. Vázsonyt Vilmos (főszerkesztő). „A Po f>ár“-ban szabad szellemű, teljesen független, demokratikus irányú, irodalmi színvonalon álló napilapot kap az olvasó. „A Polgár" egyes száma a fővárosban és vi­déken 2 k raj ezár (négy fillér). Előfizetési árai pedig a következők : egész évre 16 ko­rona, fél évre 8 koronB, negyedévre 4 ko­rona, egy hónapra 1 kor. 40 fillér „A pol­gár" megjelenik mindennap reggel, ünnep és vasárnap után is. Szerkesziőség és kia­dóhivatal : VI., Eötvös-u'cza 37. Páduai Szent Antal Lapja kiadóhi­vatalában (Budapesten, Vili., Fhg. Sándor u. 36, „Pazmaneum“) tessék megrendelni a „Pá dual Szent Antal imakönyvét“, mely az ösz- szes katholikus köz- és magánájtaiosságra való, de kivált bőven szent, Antal tisztele­tére szolgáló imákkal és, énekekkel, három szép képpel jelenik meg. Ara aranyozott egé.-z vászoukötésben 1.40 K, bőrben metszve 2 40 K, párnás bőr-, plüs- vagy csont diszkötés- ben, arany vágással és tokban 3.40 K. Ber- málási és ünnepi ajándéknak igen alkalmas. A gyümölcsfák tavaszi permete­zése. A Kecskeméti Gazdasági Egyesület hivatalos lapja, a „Homok", a gyümölcsfák tavaszi permetezéséhez a rézszappant aján- ja. A rézszappan ugyanis-B legzsengébb haj­tásokat sem pörköli, de a hernyók és ro­varok a rézszappannal permetezett fákról biztosan lepusztulnak, mert a rézszappan rájuk , nézve már igen parányi mennyiség­ben is föltétlenül mérgező hatású. A réz­szappan nem csupán a hernyó-és rovarkák. hanem a levelek follosodását, bámulását, megsárguiásál okozó különböző penószgom- bák ellen is megóvja a gyümölcsfákat és cserjéket, újy, hogy a rézszappannal per­metezett fák lombozata egészséges, élénk haragoszöld szint ölt. A rézszappan (gyanta vasas réz) a gyantalisztes kecskeméti por­ból egy kevés mész hozzáadására áll elő. A gyantalisztes kecskeméti por 850 gram­mos csomagokban, használati utasítással együtt, 56 fillérjével Mayerfi Zoltán perme­tezőanyaggyárostól Kecskemétről rendelhető. „Pázmány-sajtó“ (Püspöki nyomda) Szatmár. Nyilttér.) Azon légből kopott hazug hirre vonat­kozólag, melyet rólam szerte a városban is­meretlen egyének terjesztettek, becsületem megóvása végett kénytelen vagyok a követ­kezőket kijelenteni: Hazudik az, aki azt metészeli hirdetni, hogy engem Zilabra vittek, mint az adóhi­vatal betörőiben részest. A jas rágalmazó az, aki elég arcátlan rólam terjeszteni azt a szinte nevetséges hirt, hogy engem vasra verve börtönbe vinni látott. Való tényállás 8z, hogy én f. hó 24 és 25-én Kassán voltam a N urnán féle női di­vat üzlet megvásárlása végett, honnan haza érve a rendőrkapitány előtt teljesen tisztáztam magam egy nyomorult ember névtelen felje­lentésén alapuló vád alól. Végül illő jutalomban részesítem azt, aki bizonyítani tudja, ki volt az a jellemte- len, aki nevemet aljas névtelen feljelentés­sel meghurcolta s aki tudomáson.ra hozza, annak a becstelen embernek a nevét, aki ezen hazug híreket a városban terjeszteni marész volt. Krausz Áron, kávéház tulajdonos. 1, E rovat alatt közöltökért nem felelős a szerkesztő. Kapható mioden gyógyszertárban ób fűszer* ______________kereskedésben. r Isz ákosság nincs többéi Ifirailurai IlMir ■§!$!§! fföli iPür SB Kívánatra bárkinek bérmente­sen küldünk egy próbát a Gozaporból. Kávé, tea, étel avagy szeszes italban egyfor­mán adható az ivó tudta nélkül. A GOZAPOB többet ér, mint a világ minden szóbeszéde a tar­tózkodásról, mert csodahatása ellen­szenvessé teszi az iszákosnak a sze­szes italt. A GOZA oly csendesen és biztosan hat, hogy azt feleség, testvér avagy gyermek egyaránt, az ivónak tudta nélkül adhatja és az illető mégcsak nem is sejti mi okozta javulását. GOZA a családok ezreit béki- tette.ki ismét, sok sok ezer férfita szégyen és becstelenségtől megmen­tett, kik később józan polgárok és ügyes üzletemberek lettek. Temérdek fiatat embert a jó útra, és szerencséjéhez segített és sok em­bernek életét számos évvel meghoszszabbitotta. Az intézet mely a GOZAPOB tulajdonosa, mind­azoknak kik kívánják egy próba adagot és egy kö­szönő Írásokkal telt könyvet dij és költsógmenteson küld, hogy igy bárki is: meggyőződhessen biztos ha­tásáról. Kezeskedünk, hogy az egészségre - teljesen ártalmatlan. INGYEN PRÓBA 560 sz. Vágja ki ezen szelvényt és küldje míg ma az intézetnek (Levelek 25 filtérres levelezőla­pok 10 fillére bérmentesitendők.) GOZA INSTITUTE (Dept. 560), 62, Chancery Lane, London, Anglia, 19681 — 905 tfsz; ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. A nm. vallás és közoktatásügyi Mi­niszter úr a komopzáni áll. eL iskola felépítését és be­rendezését 26701 kor. 60 fillér összegig engedélyezte. A fentemlitett munkák kivitelének biztositása czéljából az 1905. év Junius hó 7. napjának 10 órájára Szatmárt a vár­megye kir. tanfelügyelő ségéncl(Rákóczi-utcai áll. isk.) tartandó zárt ajánlati versenytár­gyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi munkálatok végrehaj­tásának elvállalására vonatkozó közsé- genkinti zárt ajánlataikat a kitűzött nap d„ e. 9 óráig a nevezett hivatalhoz annál inkább adják be, mivel az elkésett aján­latok vissza fognak utasittatni. — Az egyes ajánlatokhoz az általános feltételekben előirt, az engedélyezett költségösszeg 5%-ának megfelelő bá­natpénz is csatolandó. A szóban forgó munkálatokra vonatkozó műszaki mű­veletek és feltételek a fent nevezett hi­vatalnál a d. e. órákban megtekinthe­tők. — Szatmár, 1005. május hó 29.-én. Szatoámegye kir. tanfeliisjiséíB. IIDETESEIET A KIADÓHIVATAL JUTÁNYOS ÁRBAN TESZ FEL. SZÉNA! Kölcsey-utcza 8-ik szám (szódagyár) raktárunkból préselt állapotban eladjuk saját termésű szénánkat. 70 kg. préselt széna idei 1. 70 „ „ tavalyi 3.50 frt. 3 99 Telefon: Baktár 24, — Iroda 14. 91—9—16 Neuschlosz Testvérek.

Next

/
Thumbnails
Contents