Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-24 / 22. szám
XIV. évfolyam. Szatmár, 1905. Május 24. 32-ik szám. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Etry évre — — — — — — 6 korona — fillér Félévre — — — — ■— — — 3 „ — Negyedévre — — • — — — 1 „ 50 „ Tanítóknak és kézműiparosoknak egy évre 4 korona. Etfyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY END 1{ E. A lap kiadója: a „Pázmány sajtó“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető össze küldemények, pénzek, hirdetések stb. a „Pázmány sajtó“ czimére küldendők, (Iskolaköz 3. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nylittér sora 40 fillér. A líij> inegjeleiiilc minden szerdán. Májusi ajándék Szűz Máriának! Május hava és vele a szép májusi ájtalosság vége felé jár. — Itt az idő, hogy Szűz Máriának, májusi királynénknak valamit Ígérjünk, valami ajándékkal kedveskedjünk. Olvasd el e sorokat és a végén megtalálod az ajándéktárgyat. Alig van már család, amelynek manapság nem volna meg a maga újsága; főleg nagyobb városokban. — Ez ellen nem lehetne szólni Csak ez a kérdés, micsoda újságot olvasnak? Alig van salon, alig van müveit család, ahol a . . . vagy más zsidó újság nem volna található. Vendégfogadókban, kávéházakban garmada számban vannak a zsidó újságok. Minden bérkocsis, minden gyári munkás, minden szolga, minden kofa olvassa a friss újságot . . vagy más zsidólapot! — Vagy talán antiszemitismusra mutat, ha ilyesmit fölhozunk? Koránt sem! Lássuk csak! Semmi kifogásunk sincs egy jámborhivő, tisztességes zsidó ellen, szolgáljon nyugodtan az Istennek meggyőződése szerint. Szívből kívánjuk neki még a menyországot is. De ha zsidó újságokról van a szó, a dolgot mégis csak komolyabb oldalról kell vennünk, itt vége minden kedélyeskedésnek ; itt a vallási kötelesség parancsolja, hogy az ellen állást foglaljunk. — Nézzük a dolgot közelebbről. Hogy állunk azoknak a zsidóknak a vallásosságával, kik a szerkesztői helyiségekben ülnek ? Alig hiszem, hogy azok között sok orthodox, igazán vallásos zsurnalisztát lehetne találni. — A többség liberális zsidókhoz tartozik. Többnyire olyan zsidók, kik saját vallási szokásaikkal szemben nagyon is tág lelkiismerettel birnak. * Ámde ez nem miránk tartozik; ez az ő dolguk. Ami bennünket közelebbről érint, az, hogy állnak ők a katholikus vallás ismeretével szemben. Nyugodt lélekkel elmondhatjuk itt: theologiai ismeretekkel épenség- gel nem birnak, de tele vannak kérlelhetlen pokoli gyűlölettel minden iránt, ami katholikus, Már most, kedves atyámfia, kell-e még többet mondanom? — Lám, az ilyen zsidó ir; ir mindenről, akár ért hozzá, akár nem, — ő ir, mivel fizetik. De ir ő szándékosan is, és az ő szándéka az, hogy mindenfelé az ő nézetét, az ő álláspontját másokra ráerőszakolja. Emel lett három tulajdonsága jellemzi: vallási dolgokban vastag tudatlansága, katholikus ügyek iránt vak gyűlölete és ügyes, kétszínű írásmódja. Mondd csak őszintén, hát annyira érdekel téged az, hogy mit és mi- miképen gondolkozik és ir az a zsidó erről vagy arról a dologról, esetről? Hát nem félhetsz jogosan, hogy minden ki van színezve, bizonyos jelleggel bir? De te azt mondod : „Hisz én csak a napihireket olvasom — Azokat a katholikus lapokban is feltalálod. „De nem oly gyorsan !“ — No no, — nem mulasztasz semmit, ha ugyanezt néhány órával később, de helyesebben tudod meg. Vagy talán azt hiszed, hogy a napihireket nem zsidó irta lapjában? És a napi hirek nincsenek megha- misitva, nincsenek elferdítve, nem hemzsegnek a gyűlölettől ? Különben nem sokat ér az a mentséged, hogy csak napi hűeket TÁBCZA. Nehéz föladat. Történeti epizód Szent-Ilona szigetről. Németből fordította Mazurek Gyula. Sir Lowe őrködése napról-napra elviselhetetlenebbé vált. Egy alkalommal a fogoly császár öreg néger rabszolgájának akarta visszaadni szabadságát. Sir Lowe ez óhaját kereken megtagadta : „Tábornok“, szólt a hű sáfár, mert a fogoly császár csak e címzést hallhatta tőle, „Tábornok, tudomására adom önnek, hogy azt a szolgát nem bocsáthatja el.“ Napoleon dühösen csapott az asz'alra : „Már csakugyan a nagyhatalmakhoz kell fordulnom“, kiáltá eltorzult arccal. „Most nyilt a legjobb alkalom Tábornok,“ válaszolt Lowe, „tegnapelőtt érkezett meg Stürmer báró az osztrák császár megbízottja kíséretével. „Stürmer?“ kérdezte Napoleon, „e név oly ismerősként hangzik. Igen, Stürmer a a császári főhadsereg ügyvivője volt ; talán csak válthatok vele nehány szót. Hasonló jelenetek nem egyszer zavarták meg Longwood, a császáti lak békéjét, de ma a szokottnál szerencsétlenebbnek érezte magát a császár. Nem magáért könyörgött, nem saját kényelmét kereste, és még azt az örömet is megtagadták tőle, hogy jótékonyságot gyakoroljon. Elkeseredetten, komoran, mint lánczra vert sas, ült estebédhez. Néma csöndben étkeztek. Senkinek sem volt bátorsága meg törni a csendet, s csak véletlenül ejtettek egy két szót. Az éjszaka is bontogatta sötét szárnyait Longwood fölött, a császár már-már nyugalomra hajtá fejét, midőn Marchand nagy sebtében a hálószobába lépett. Óvatosan elreteszelte az ajtó zárat, körülnézett és egy fehér boríték n nyújtott át a császárnak. Napoleon tekintete szolgájára meredt: „Mi az, kérdezte. ______ „B ecsből jött!“ válaszolta Marchand. Örömsugár, édes sejtelmek mosolya lopódzott a császár arczára. A borilék föl- szakilásánál látni lehetett, mint remeg keze majd karszékébe vetette magát s megvizsgálta a borítók tartalmát. Kicsiny levélkét és gyűrött papírlapot húzott ki belőle. Kitárta mindkettőt, s szemei könybe lábadtak. „Marchand“, szólt rövid idő múltán, „minő napunk van ma? Egész bizton tudom, már reggel oly jó kedvem volt.“ „Tudom ón is, Fölség, tudjuk mindnyájan“, válaszoló Marchand, ,,ma vau szeptember 7“. „Igen“, szólt a császár, a „moszkvai csata évfordulója. Tegnap négy évvel ezelőtt jó napunk volt. Testőreim körülállták kicsiny fiam kópét, mely mindég sátorom falán fügött; az öreg derék fiuk sirtak az örömtől, ma-ma már foglyok vagyunk.“ A császár dühösen harapott ajkába. „Mily kegyesen kárpótol a sors a szenvedett sérelmekért, a moszkvai csata évfordulóján küldi ezt nékem.“ AZ EGYEDÜL ELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZER.
