Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)

1905-05-17 / 21. szám

HETI S Z E M L E“ (21. szám.)

illendő lett volna annak a papnak köszönni a két fiatal utas előttt. — Hát uram hátrább az agarakkal,. Tessék, tanuljon egy kis illemet maga! És ha ön abban sértést lát, hogy egy pap köszöntés nélkül megy be a vaspálya kocsijába; de abban néni lát sértési, hogy őt pláne, fiaial nép, leszemtelenezi, sőt kérdőre vonjat; ihat akkor hagyja ott a villamosságot, mert maga illemtantanárnak született !

A zt is mondja „Hogy a vasúti szakaszok közhasználatra szánt helyiségek, az még nem jelenti azt, hogy az illem szabályai ott megszűntek.“ Okos ember maga, Barta úri Tehát nem szabad ott senkit leszemtelenezni, kérdőre, vonni nem kötelező bók elmulasztásáért. Érti? Azt pedig a leghatározottabb alakban visszautasitjuk, hogy az adott körülmények között bármikép is kötelező lett volna a tisztelgés. És ha nekünk nem hisz az úr, hát olvassa el, amit egy puritán gondolkozó erről a köszöntésről ir „M. A. lapjában :

Köszönést senki sem követelhet idegentől s ha nyíltan követelés tárgyává teszi, akkor nagyfokú arroganciát követ el. Szokás ugyan, hogy ha valaki belép egy fülkébe, melyben, mar valaki ül, hogy köszönti; de ez épen nem kötelező. Sőt vannak, akik határozottan ellene vannak ennek, mert a köszöntés nem csak illendőséget, hanem esetleg bizalmasságot is jelentene, amit pedig ismeretlenekkel szemben visszautasíthatunk. Meg is történik, hogy az ismeretlenek köszöntését úri emberek legfeljebb csak gyönge fejbiccentéssel fogadják, (a nélkül, hogy az gőgösség lenne) annak jeléül, hogy nem akarnak a belépő idegennel szóba ereszkedni. Mert az a már épen nem illedelmes szokás is uralkodik, nemcsak nálunk, hanem a külföldön is, hogy azonnal szóba ereszkednek az idegennel, aki vagy gondolataival, vagy a táj nézésével akar foglalkozni s masok rendesen üres fecsegése csak boszantja és zavarja. Mikor szólítsuk meg egymást, azt a körül menyek nagyon jól megszokták mutatui s az önkénytelen és természetes beszélgetésből már sok kellemes ismerettség is fűződött.Erőszakolni ezt még illetlenebb dolog, mint a köszöntés elhagyása. Az angolok nem köszöntenek senkit, de nem is fogadják el a jónapot. Más nemzet közlékenyebb. Szóval, a vasúton mindenkinek joga van és legyen is joga hallgatni és idegenül viselkedni.

De még hátra van a java. Abba csak beletörődnék Barta ur, hogy a zsidó urfira

terítjük a vires pokróczot, de azt már hihetetlennek, hazugságunk tartja, hogy az utfi utazó társnőjének is lett volna benne része. Ezt már nem kellett, volna belevonni. Hja 1, ki tehet róla, ha belement. Együtt utaztak, Kérdést intéztünk ez ügyben, s a tiszt, ur még a szókra is emlékszik, amelyekkel az un hölgy szekundált. — 0 Barta úr, csak vágja zsebre azt a szépséges „hazugságot“ és ne keverje ön az ügybe, ama hölgyet, akit mi nem szándékoztunk vádolni.

Ha önnek olyan nagyon fáj a „dáma“ szó, kijelentjük, hogy szójátéknál egyebet nem értettünk vele ; s ha még ez sem elég levesszük a napirendről.

Lássa Barta ur, nem a „Heti Szentiében“ vau a baj, hanem az ön eszejárásában. Kár volt fogadatlan prókátor szerepére vállalkozni ; de fölösleges is, mert ime nagy örömünkre az ismeretlen tettes belebujj, az ingébe Jungreisz ur személyiségében. Ő azt Írja „Szatmár Németi“ máj. 14-1ki számában, hogy ő az, aki azt a tisztelendő urat kérdőre vonta „mivel illetlennek tartotta a pap viseletét“ t. i. hogy nem köszönt, de ezt nem bűnbánó lélekkel teszi, hanem hogy majd „elszámol“ vele. Úgy látszik verekedni akar. Ajánljuk a csendőrség figyelmébe!— Ugyan miért akar számolni? Talán mivel oly túlságos bárány módon viselte el a sértést ? — Vagy hogy elmerte mondani a tényt? Vagy talán az a kis ornamentika fáj neki, a mivel botrányos viselkedését lefestettük ? De ezt ne tulajdonítsa annak a csen des tisztelendő urnák 1 Ezént csak jöjjön az ur, majd elszámolunk.

Valóban már ez a vakmerő fenyegetés is oly téuy, amelyért bátran kérdőre vonhatjuk azt az arrogáns urat.

Hanem hát csak tovább, mig már megtelik a pohár.

M.

H I R J K.

A főispán szabadsága, Kristóffy József főispán ma kezdi «meg négy hétre terjedő szabadságidejét, mely alatt üdülés czél jából Marienbaldban fog tartózkodni.

Képviselőink a bizottságokban. A képviselőház pénteken alakította meg a különböző bizottságokat. Vármegyénk orsz. képviselői közül megválasztattak a kérvényi bizottságba Teleky Pál gróf, a közgazdasági

csak Szent Ilona szigetére érkezik, az nem hagyhatja el felbontatlanul a kormányzó szobáját. Stürmer báró kitérői mind hires diplomaták — egy tudós, egy, a természet szépségei iránt érzékeny kebellel szemben azonban nem sok bizalommal lehetnek, s ezért kellett olyan embert választani, ki mint ön is, egészen szakjának él s arra éppenséggel nem kapható, hogy e hires fogoly terveinek keresztülvitelében bármi módon közreműködjék, mert az ő pártfelei minden követ megmozgatnak megszabadítására. Köny- nyen elgondolhatja, miként iparkodnak a fogoly óriásnak a legkisebb örömet is megszerezni, hogy igy szomorú sorsát, haesak pillanatra is, feledtessék. Máskülönben az a boszantó, hogy a császár őrei mindenben cselszövény után szimatolnak.“

„No erre ugyan nem vagyok kapható,“ kiált fel Welle, „az ilyes dolgokban távolról sem ismerem ki magam. De mi közöm is lehetne hozzá ! Hiszi-e uram, hogy e rettenetes idők egész hidegen hagytak s úgy vonultak el fölöttem, mintegy ólom. De természetes, — ki ne esudálna e császárt még bukásában is. Azt a hatást, mit az ily nagyság minden emberre gyakorol, senki sem kerülheti el, az eget kér, mert természetében rejlik. Azt azonban mondhatom, hogy Fri- gyesVilmos porosz király legádázabb ellenfele mellképét Íróasztalán tartja. Minden

gyűlölködés mellett is elismeri ellenfele nagyságát.

„Tehát csak semmi mesterkedés,“ mosolygot Humboldt. „Igaz, hogy kissé bona- partistának látszik, — no azért csak jöjjön Booz úrhoz, jelentsük néki az egy ességet.“ —

Booz ur a schőnbrunni park igazgatója volt, az ő felügyelete alatt dolgozott Welle mint első segéd. Booz nagy örömmel vett tudomást tanítványa szerencséjéről.

Alig néhány óra múltán Welle már utrakészen állott elöljárója szobájában.

Kedves barátom, mondá ez neki, „Ön Szent-Ilona szigetére megy, és bizonnyára tudja, hogy ez ügyben segélyére voltam. Ezért némi szívességet várok öntől.“

„Kérem, mi lehetne az? egészen boldognak érzem magamat,“ kiált Welle, miben lehetnék szolgálatjára.

Booz bár saját, szobájában fogadta Wel- lé', előbb nagy óvatossággal körülnézett, majd kicsiny csomagot húzott elő kabátzsebéből. „Ha a szigetre jui“, susog a hal kan, „keresse föl Marchand urat, a fogoly császu- kamarását és adja át neki e csomagot ; anyám küldi ezt néki, ki Mária Luiza és a fogoly császár fia, a római c-á szár szolgálatában áll. Marchand majd átadja a császárnak.“

Mintha villám sújtotta volna, úgy állt ott Welle; azounal eszébe jutottak Humboldt

bizottsága dr. Kelemen Samu, a közlekedés ügyi bizottságba Szentiványi Gyula, a vízügyi bizottságba Luby Béla, a zárszámadást vizsgáló bizottságba Szúnyog Mihály, dicsőült Erzsébet királyasszonyunk szobrának bizottságába gróf Károlyi István.

Uj pápai praelátus. Ő szentsége a pápa Papp Antalt, Firezák Gyula munkács- egyházmegyei gör. kath. püspök titkárát pápai praelátusnak nevezte ki.

Nyugalmazott tanfelügyelő. A vall. és közokt. miniszter Kováts Béla kir. tan- felügyelő és kir. tanácsosnak f. é. junius végéig 2 havi szabadságot engedélyezett s saját kérelmére nyugalomba vonulását f. é. julius 1. ével megengedte, mely alkalommal egy negyedszázados érdemdús és buzgó tanfelügyelői működéséért őszinte elismerését és köszönetét nyilvánította. Kovács Béla működése ismeretes mindnyájunk előtt. 0 a humánus pedagógiai eljárás apostola volt. Nem kereste a pillanatnyi zavarokat, nem igyekezett aprólékoságokkal dokumentálni annak a nagy hatáskörnek lényegét, tnely- lyel mint az állam ellenőrző közegének rendelkeznie kellett, hanem nyugodt és bölcs belátással betekintett a tanmenet rendszerébe, és ha közvetlen tapasztalásai alapján, korántsem a növendékek, hanem a tanerő módszere megfelelt azoknak a követelményeknek, melyek egy gyenge felelés daczára is biztosítják az illető készültséget, nem akart, sőt csak uemis gondolt arra, hogy pályájának nyaktörője legyen. Noha most is nagyon jó kézbe lett letéve az ügyek bevezetése, őszintén sajnálhatja Szatmár vármegye, hogy ő nyugalomba megy.

Tanfelügyelői megbízatás. A vallás- és közoktatási miniszter Kovács Béla kir. tanácsos, tanfelügyelő nyugalomba vonulása következtében vármegyénk tanfelügyelősó- gének vezetésével Bodnár György segédtanfelügyelőt bizta meg. Bodnár György szép készültséggel bíró tanfórfiu. Iskoláit a helybeli kir. kát. tanitóképző-intózetban kitüntetéssel végezte. Amint kilépett az életbe, Szatszavai. Ő, akit senki sem tartott képesnek ily mesterkedésekre, ő, aki a száraz tudósok és kutatók mintaképe lehetett volna és éppen ezért esett reá a választás, már a küszöbén állt egy veszélyes vállalatnak. Oh a cselszövők jól választottak, Welle egészen igénytelen, semmibe vett tudós volt, kihez ily gyanúnak árnyéka sem férkőzhetett, — hanem — mi lesz aztán, ha Szent-Ilona szigetének furfangos őrei a titok nyomára jönnek ? Akkor aztán vége minden botanikai kutatásnak, minden feltűnésnek s talán még a drága aranyszabadságnak is! Hanem Welle nagy hálával tartozott Booznak, e szívességet nehéz lett volna megtagadni. Hebegett valamit az esetleges akadályokról, a veszélyről, hogy könnyen fölfedezik. Booz mosolyogva válaszolt: „Azt hiszi, hogy e czomag menekülési terveket tartalmaz. Nem, barátom, a világért sem. Hogy tulajdonképpen mi is a tartalma, azt éppenséggel nincs oka tudni. Ha esetleg igazán rajta kapnák, legalább nyugodtan esküdhetik, hogy semmit sern tud. Egyébként szavamra állítom, hogy ártatlan dolog az egész. Valami veszélyes dolgot úgy sem varrnék a nyakába. Csak rejtse el jól e csomagot, senkinek sem fog eszébe jutni, hogy a császári megbízott kíséreténél a fogoly császárhoz szóló veszélyes papírok után kutasson. Induljon Isten nevében.