Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-19 / 17. szám
HK T I SZEM \j E“ 17 ik szám.) 5 Peterdi játékában önmagát múlta felül, befejezett művészettel remekelt. Ennek a nagy- tehetségű művésznek a Nemzeti színház kötelékében van helye s hisszük is, hogy előbb-utóbb oda kerül. A legnagyobb és hálás elismerésben bőven volt része, mert mindenki tapsolt és tüntetett mellette. Pénteken. „Mulató istenek.“ Telt hízben jó kedvvel játszottak a legjobb erők. — Szomhatoyi. A granadai vőlegény. Ujdon- s tg. Harmonikus jó előadás volt. A főszerep Soltié volt, ki ízléses ragyogó jelmezében, szép alakjával mint mindig, ezúttal fényesen érvényesült, játékát egyszerűen művészinek, remeknek mondjuk, énekszámai pedig a legteljesebb illúziókat keltették. Pompás orgánumának minden rezgése kellemesen csen- gett-bongott. Távozása pótolhatlan veszteség színházunkra. — Vasárnap. János vitéz ment. E darabbal a színi hivatalos évad véget ért. — Hétfőn este a karszemélyzet a maga javára rendezett még egy touron kivü) álló előadást, amely zsuffolt házat csinált, mégis érdemelte a sokat fáradt, de kevés jutalmat nyert kórista társaság. — Közben kitünően sikerült tarka színpad is volt, melyben Szentes vezérlete alatt Révész Ilonka, ÁldoH, Tisztái, Komái, Bay, Papír, stb. közreműködtek. Szentes búcsúja érzékeny volt, — Révész még egyszer csillogtatta jó kedvének összes kincseit, kár, hogy vissza nem szer ződöít. Kitűnő szubbreite volt és kevés párja lehet. A lefolyt színi szezon általában a közönségre nézve kielégítő, a színi direktorra pedig bőségesen kiadó volt. Sok telt és z.-uffolt házat láttunk, ami a még jó erőket biró társaság igyekezetének honorálását jelenti, addig másfelől a közönség mulató kedvének félreismerhetetlen szimptomájái képezi. — Ilyen körülmények között szegénységről, nyomott anyagi viszonyokról ne pa naszkodjunk. — A színház kapui egy évre ismét bezárultak, a színészek kedden reggel a szélrózsa minden irányában szétrebbentek. jék, hogy a fiuk természetével nem egyeznek a vallásos élet buzgósága és forróbb érzések, a leányokat pedig nem szabad erőletni az Isten szolgálatában. És példaadók legyenek; sohase higyjék, hogy gyermekük még elég kicsiny és hitvány a jóra, vagy már elég nagy arra, hogy hideg, közömbös legyen vagy a rossz után nyúljon. Tanácsokat osztogatni, tisztelt közönség, itt és nekem nem lehet tisztem, de kérem mindnyájokat, akik megizlelték, hogy az oltáregyesületi életnek hathatós ereje van az erkölcsi életre és édes gyümölcsei vannak, ne engedjék, hogy ezt a most felnövő nemzedéket is szíven szúrja az élet, mint ahogy a -mienket szíven szúrta. E helyett a köny- nyelmü, szellemileg vak, erkölcsileg béna nemzedék helyett hadd jöjjön tisztavérü, higgadt, erkölcsében izmos, életében keresztény nemzedék. Míg örömmel ismerem el, hogy a nagykárolyi oltáregyesületnek életében és vezetésében minden eszköz és reménység megvan arra, hogy az az óhajtott nemzedék felnövekedjék kebelében, kérem, móltóztas- sanak elfogadni nagy köszönetemet azért, hogy nagy gondolataiknak és terveiknek ügyében csekély szolgálatomat szívesen elfogadni móltóztattak. — Az igaZgaió Eperjesre utazott. Reméljük, hogy jövőre jó társulattal kerül vissza hozzánk. —„Pázmány-sajtó“ (Püspöki nyomda) Szatmár. Nyilttér. 1531—905. ÁRLEJTÉSI HIRDETMÉNY. A nmeit, vallás-közoktatásügyi miniszter ur 1) a hiripi állami elemi iskola felépítését és berendezését 17,142 K 67 fillérig, 2-) a szaiposdobit 20,290 K 10 fillérig, 3 ) a csengerbagosit 17,460 K 79 fillérig, 4.) a Vetésit 32,746 K 11 fillérig, 5 ) aszatmár-zsadányit 17,070 K 87 fillérig, 6) a kőVárhosszufalusit 17,101 K 63 fillérig engedélyezte. A fent említett munka kivitelének biztosítása céljából az íooő- éV május lió 8. papjának ÍO órájára Szatmári a vármegye kir. tan- felügyelőségénél (Rákóczi-utcai áll. iskola) tartandó zárt ajánlati Versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, a fentebbi munkálatok végrehajtásának elvállalására vonatkozó községenkinti zárt ajánlataikat a kitűzött nap d. e. 9. órájáig a nevezett hivatalhoz annál inkább adják be, mivel az elkésett ajánlatok visz- sza fognak utasittani. Az ajánlathoz az általános feltételekben előirt, az engedélyezett költség összeg 5°/o-ának megfelelő bánatpénz is csatolandó. A szóban forgó munkálatra vonatkozó műszaki művelet és feltételek a fent nevezett hivatalnál a d. e. órákban megtekinthetők. Szatmár-Németi, 1905. ápril. 18. SzatÉmeiye Mr. tanfÉplísése. ültessünk minden ház mellé és kertjeinkben föld- és homoktalajon. A szőlő hazánkban mindenütt megterem s nincsen oly ház, melynek fala mellett a legcsekélyebb gondozással felnevelhető nem volna, ezenkívül más épületeknek, kerteknek, kerítéseknek stb. a legremekebb dísze, anélkül, hogy legkevesebb helyet is elfoglalna az egyébre használható részekből. Ez a legháládatosabb gyümölcs, mert minden évben torem Erre azonban nem minden szőlőfaj alkalmas (bár mind kúszó természetű), mert nagyobbrósze ha megnő is, termést nem hoz, ezért sokan nem értek el eredményt eddig. Hol lugasnak alkalmas fajokat ültettek, azok bőven ellátják házukat az egész szőlőérés idején a legkitűnőbb muskatály és más édes szőlőkkel. A fajok imertetésére vonatkozó színes fény- nyomatu katalógus bárkinek ingyen és bérmentve küldetik meg, aki címét egy levelezőlapon tudatja. Borfaju szőlőoltványok is még nagy mennyiségben kaphatók leszállított árakon. Borok családi fogyasztásra 50 1. és feljebb olcsó árban és „Delaware" sima, ültetéshez és ebből borminta Érmelléki első szőlöoltványtelep Nagy-Kágya, Blharm 98-10-1.---------------A.= CO LOSSEUM YÉTANUI Képek a római amphi- theatrum történetéből. " ; ’ Irta .• =========== Tiszt. O’ Reylly A J. apostoli hittérítő St. Ma- ryban, a Fokföldön. r Fordította: —^—-• Matyaczkó Theodor. Ára 2 korona 40 fillér. % •----: Kapható: = A „Pázmány-sajtóu-ban. .rí* r.*. .St* SZATMÁB-EBDÓDI U. 3gL VASUT. .rí- Apr. At* At*. Érvényes 1905. évi április hó 15-től. WFlffiTES.TH'fÜHI Kossnth-kcrt (Máv. áll.) Károlyi-Er Jód. * 5<k 83 1145 1203 237 5« 710 Ind. Kossuth-kert (Máv. áll.) Érk. ■» 730 809 1141 1.58 ■S 416 539 833 10« — 504 837 1150 1211 212 540 715 1 1 Attila-utca > 725 804 1131 153 411 535 838 10« — 5<w 8-t 1155 12"! 2« 550 720 Deák-tér 7*0 800 1131 148 400 531 8^ 10«H — 512 84; 1200 1221 231 555 725 Kossuth-Lajos-utca 714 7.4 11»° 143 401 52-í 824 101» 400 5>3 849 cp 12-9 253 557 7£ Szatmár-hidfB •V 712 750 1124 141 35« 5-4 822 10_i 408 "P" IP 1212 1231 3' 6 607 738 Szatmár-Gőzfiirész 703 744 1118 133 3» 5"> 810 Íj53 435 921 1230 111 323 621 757 Csonkás 633 7 24 1058 113 3'-8 47 8 7± 9U 453 552 935 12« 1:11 340 637 8jl N f Kis-Lippa 1 i. 620 715 10« 104 312 440 747 t)24 45« 567j 910 12> 136 3«' 6J2 8« Erk. Szatmárhegy piac In 615 711 10« 100 30/ 446 7il ■Ajj 502 6<x. 9« _ 14 1 348 645 tfí a Ind. Szatmárhcgy-piae Érk. 610 70á 10« 300 442 740 W « 5Ő7 604 947 — 146 352 6« 1 G t- a 1 1 Kis-Lippa ‘ A 605 70:1 IO«' — 2 5 487 73. • c s- C. öt 614 95« 201 403; 65« II f Erdődvár i 1 548 6>1 102 212 4‘>b 72! n c öt 619 1003 — 20« 408| 704 >:= Erk. Károlyi-Erdőd Ind. 538 615 1010 2'3 4^0 718 I I I . 1 Megjeeyzéaek: A balról álló idóadatok felülról lefelé, a jobbról állók alulról felfelé olvasandók. Az éjjeli idó esti 6°o órától reggeli 5»£ percig a perceket jelző számok aláhúzásával van kitüntetve. A csillaggal (*) megjelölt és vastagon bekerített vonatok csak szerdán és a szatmári országos vásár napján közlekednek.