Heti Szemle, 1905. (14. évfolyam, 1-52. szám)
1905-04-12 / 16. szám
4 „H ETI SZEMLE“ (16. szám.) tam, ha mindent megtettem is, nagyvilágra szóló dolgot nem művelhettem. Épen ezért, mikor megtudtam, hogy mi szándékuk velem, ismerve gyengeségemet, érdemetlen voltomat, szinte megdöbbentem és lesújtva éreztem magamat a feladat nagyságáié1, mely reám várakozik. S ha most mégis itt vagyok és nem kis gonddal, de annál szilárdabb elhatározással mégis vállalkozom a nagyfotosságu misz- szió betöltésére, úgy ezt csakis az a malasz- tos gondolat érlelte meg bennem, hogy az a végtelenül hatalmas Isten, akinek gondolatai nem a mi gondolatunk, akinek utai nem a mi utaink, — sokszor, nagyon sokszor a a gyengéket, a kicsinyeket választja céljai kivitelére! E gondolat megnyugtatott, sőt fölemelt. — S én a legmélyebb alázattal és hódolatteljes tisztelgettel hajoltam meg a bíboros hercag-primás ur ő eminenciája fölötte kitüntető és magas kegye előtti — Engedelmeskedem ! — mint ahogy- mindig is engedelmeskedtem azoknak, akiket a Szentlélek Isten helyezett egyháza kormányzására, akik - nek joguk van velem rendelkezni. De felbátorított az is, hogy nem fogok egészen ismeretlen ösvényre lépni. — Hiszen boldogult elődöm, akinek emlékét á'dva őrizzük szivünkben, a kihez engem az ifjúkor édes emléke fűzött s ki mint tündöklő csillag ragyogott a katholikus tanítás és nevelés ügyének egén, — szellemének fényességével már bevilágította azt az utat, melyen a katholikus tanügyet célhoz vezetni lehet és kell is. És bíztam abban is, hogy talán nem leszek egyedül, talán nem leszek magamra hagyatott; sőt bizton számíthatok e uagy- fontosságu és országos tekintélyű bizottságnak, elsősorban igen tisztelt elnöktársamnak, tehát a leghivaiottabb, a legképzettebb, a legtapasztaltabb, a legpróbáltabb, a legkitü nőbb szakférfiúnak nagybecsű, szives, lelkes, energikus támogatására, amelyre magamat méltóvá tenni, amelyet kiérdemelni lesz életem egyik legszebb feladata ; s melylyel szemben egész ünnepélyesen Ígérem itt önök előtt, hogy teljes buzgalommal minden erőmet arra fogom fordítani, hogy a kegyelmesen reám ruházott elnöki tisztet azzal a benső ihlettel, azzal az ügyszeretettel, azzal a lelkiismeretes hűséggel töltsem be, amelyet tőlem méltán elvárnak s mely nélkül siker nem is képzelhető ! Nagyon is kérem önöket, mélyen tisztelt Uraim, támogassannk engem szeretettel ! Munkálkodjunk vállvetve, összetett erővel katholikus tanügyünk érdekében ! Hiszen ezért fáradni oly szép, ezért dolgozni érdemes, ezért mindent megtenni szent kötelességünk ! A nyilvánosság terére vitt kérdések közi egy sincs ma, nemcsak egyházunkra, de édes hazánkra és a szociális életre nézve is fontosabb, kihatóbb kérdés a keresztény szellemű nevelés és tanítás kérdésénél. Ennek szerencsés elővitelótől és felvirágoztatásátó függ nagyrószben a szebb és jobb jövő, a családok boldogsága, az egyesek megelégedése ! Sőt mondhatom, a keresztény szellemű nevelés forrása még a magyar nemzeti haladásnak és fejlődésnek, a magyar nemzet megizmosodásának is ! Napoleon, akt jól ismerte korát és az embereket, egyszer igy szólt az államtanácshoz: „Akár republikánus, akár monarchikus, akár katholikus, akár vallástalan trsáadalmat akartok, erre a polgárokat az i.-kolában kell nevelni." — Én a társadalom emelkedését akarom. Nem akarom, tehát a vallástalanságöt, haoetu akarnom kell a polgárok valláserköícsi nevelését!“ És igen helyesen. Mert vallásos érzület nélkül nincs megbízhatóság, nincs becsület, nincs szeretet, nincs hazaszeretet, nincs alattvalói hűség! S mert az állam sohasem áll biztosabban, mintha a po'gárok vallásos érzületére támaszkodha'ik ! Oly igazság ez, melyet, sem letagadni, sem eldisputálni nem lehet ! Mit akar hát az a szellem, az a törekvés, mely a felvilágosodás hamis cégére alatt Európaszerte hadat üzen ma a vallásos nevelésnek, — mely századokon át békével birt intézeteinkből, iskoláinkéi ki akarja zárni az Istent, és a vallást, a hitet, a keresztet, az imát? Talán igy fug majd fellendülni a tudománya talán igy lesz majd boldog és megelégedett az ember; — talán igy lesz nagy és dicső a hon ? Oh ! a tudomány vallás nélkül olyan könyv, melyből hiányzik a kezdet és vég ! S a hon ? Feunálhat-e ország vallás nélkül ? Nem tudom ! De hogy az ilyen ország, mely nélkülözheti a vallást, csak rabszolgákból állhat, ez erős meggyőződésem ! A vallástalan, a hitetlen, az istentelen ember boldogságáról és megelégedéséről pedig jobb ha nem is beszélek ! — Azért Uraim ! mi szilárd meggyőződésünket követve, egész jó lélekkel, nyu godtan maradhatunk a keresztény nevelés, a vallásos iskola hivei és munkásai ! — Mi a legjobb utón járunk, mikor arra törekszünk, hogy a haza reménye, virága, a haza minden polgára, a szükséges és hasznos ismeretek elsajátítása mellett tisztességes, öntudatos, jellemes, becsületes ember is legyen ! — Hogy úgy szeresse hazáját, mint ahogy ragaszkodik egyházához, s hogy becsülje meg, de nagyon, azt a hitet, melyben van boldogsága, reménye, vigasztalása, ereje, üdve, mely neki az élet terhét megkönnyíti s megszerzi számára a türelmet, az engedelmességet, a kötelesség érzetét, ami nélkül békés, nyugodt, szociális életről szó sem lehet ! És ebbeli munkánkban irányítsuk tekintetünket az emberiség nagy nevelőjére, az egyházra, a tanügy legmelegebb barátjára 1 Őnála a tanügyórt nem tett senki többet a világon ! — És az örökké csodálandó erkölcsi és szellemi nagyság, — ez volt a civilizáció megteremtője, és a tudományok ezredéves mestere, a művészetnek, minden szépnek, igaznak és jónak dajkálója, áldozatkész pártfogója 1 Örök bizonyságai ennek a müveit világ legnagyszerűbb tanintézetei, melyek jobbára az ő nagylelkűségének, buzgalmá nak köszönhetik eredetüket és felvirágoztatásukat. Tanúi, amit másutt hiába keresünk — tanúi a kebeléből támadt ama dicső szentek, akik mindenről lemondva, mindent áldozva, kizárólag a keresztény tanítás és nevelés ügyének éltek, mint egy Kalasanti szent József, mint egy De La Salle szent János, a tanítók e példaképe és védőszentje, kinek szobrát a tisztelet és kegyelet csak nemrég állitá fel a legmóltóbb helyen,a keresztény világ legnagyobb és legdicsfibb templomában a vatikáni szent Péter bazilikában, kik mindketten oly tanitórendet alapítottak, melyek az ifjúság nevelésével és tanításával a legeredményesebben foglalkoznak ! Tanúi továbbá azok az alapítványok és’ösztöndijak, melyekkel az egyház az ifjúságot tanulásá- ben támogatja és segíti. Sőt tanúi maguk a kövek; mert, aho aegvhiz gyökeret ver', ahol templomot, emelt a bitnek, ott rendesen hajlékot, emelt a tudománynak és nevelésnek ts : S ha ilyen volt az egyház mindenütt, ahol keresztjét kitűzte, — százszorta ilyen volt hazánkban, hol szent István óta az egyház javai voltak a tanügy alapjai; hol minden kornak megvolt a maga Páztnányja, Eszterházyja, Szepesyje, Lajcsákja, Hátúja nosa ; hol az egyház részéről teljesített nagj'- szerü nevelésügyi munkálatokat és áldozatokat a hideg kor mar nem is tekinti érden - nek, hanem csak a kötelesség egyszerű teljesítésnek. És munkálkodjunk abban a tudatban, hogy mi jogos alapon állunk 1 — Nekünk, mióta isteni ajkakról elhangzott e meghagyás: „elmenvén tanitsaok", — nekünk tanítani, oktatni, nevelni nemcsak kötelességünk, de velünk született., természetes, ősi jogunk is! Hazánkban különben az 1790. évi 26. t - cikk kimond a, hogy iskoláinkhoz sértetlen jogunk vau! Ez tehát az 1838. évi 38. t.- cikk nélkül is kétségtelen. Azért ez utóbbit csakis olyannak tekintsük, mely rég meglevő jogunkat újból elismervén, ezzel mintegy felhívta a katolikusokat, hogy ezután még nagyobb mérvben, még fokozottabb buzgalommal karolják fel iskoláikat ! Úgy is kell tennünk ! Nekünk minden megengedett eszközt fel kell használnuk arra, hogy iskoláinkat a kor kívánalmai szerint fe.jleszszük ; mert csak az ilyen iskola felel meg nekünk s csak a haladó iskola lehet a nemzeti haladás tényezője is! Ne künk mindent meg kell tenni arra nézve, hogy iskoláink a legjobbak, a legszervezettebbek legyenek, hogy azokban a legképzettebb, a legkiválóbb, a legbivatásszerelőb b tanítók működjenek! S ha volna, ami ezt gátolná, hátráltatná, megzsibbaszaná, jöjjön az bárhonnan is, nekünk azt — jogainkra hivatkozva — erélyesen, bátran el kell távolitanunk ! Ám másrészt azt is meg kell tennünk, hogy a katholikusokat, a nagyokat és kicsinyeket, a hatalmasokat és gyengéket, a gazdagokat, és szegényeket, szóval: mindenkit felrázzunk és buzdítsunk, hogy lelkesedjenek már egyszer tulajdonukért, saját iskoláit' ért. De necsak lelkesedjenek, hanem tegyenek is végre és támogassák, gyámolitsák, pártfogolják, segítsék is azt és pedig nemcsak itt-ott elvétve szórványosan, hanem mindenütt, az egész vonalon, öntudatosan, hathatósan, tervszerüleg, egyesült erővel, az iskolaegyesület megteremtésével 1 Ezt tegyük ! És ugy-e, uraim, meg is fogjuk tenni ? Azért hadd hangoztassam : a megkezdett utón Isten nevében, bátran és híven előre! Kérem is az ég hatalmas Urát, áraszsza áldását működésűnkre. Világosítsa meg elménket, gyulaszsza fel szivünket, hogy erős akarattal, szilárd elhatározással, lankadni sohasem tudó kitartással sikerüljön nekünk előmozdítani a katholikus tanügy javát, em- bertásunk boldogságát, szentegyházunk és édes hazánk nagyságát, fényét és dicsőségét. Megköszönvén szives türelmüket, magamat kegyes jóindulatukba ajánlom és a tanácskozás fonalának felvételét tisztelettel kérem.
