Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-02 / 10. szám
H E 1 SZEMLE“ (10-ik szám.) 3 következett, „kézszoritásnak.“ Ez az elem, tudniillik a „Kossu'h-párt“ ismeretes arról, hogy a hatalommal való paktálásnak non plus ultrája. Héderváry igen rósz helyen kezdte azt & nótát, amelyiken kitört a nyaka. Úgy látszik, Tisza szerencsésebb. Szóval ebben nem lehet semmi dissonáns, hogy a Kossuth-párt szemlehunyva rakja le a fegyvert odafent, is, meg a vármegyénél is. Épen az ellenkezője volna a furább. Azok a programmpontok szépen hangzottak, da a mai világban az egyén bármily magas fokú jóindulata mellett sem valósíthatók. Maradnak elmondott malaszt. Ezekért természetesen az uj főispánt senki sem okozhatja. Bűne az annak a rendszernek, amelyben ő is született. Ki legyen képes kárhoztatni a gyermeket, ha atyjának ősanyjának hibáit nem ismeri fel ? . . Hiszen neki őket eszményképnek kell tekinteni, olyanoknak akikben nincsen makula. Az ünnepségek Károlyban is, Szatmá- ron is a lapunkban már bőven ismertetett Programm szerint fényesén folytak le. Úgyszólván a városok összes közönsége jelen volt. Üdvözlő beszédek, bandérium, hosszú kocsisor, díszelőadás, fáklyásmenet sablan- szerü egymásutánban bekövetkezett. Szóval meg volt adva minden tisztesség, ami a vármegye uj s egyszersmind ezúttal legelső polgárának méltán is dukál. Dikcziokra, ebédekre nem terjeszkedünk ki, mert erre terünk nincs. Most csak azt várjuk és feszült figyelemmel fogjuk kísérni, hogy abból a szép programmból, mely a főispán ajkairól elhangzott, mennyi fog átmenni az életbe. A szatmári ogyház- megye emlékkönyve. (Schematismus Centenarius.) A Schematismus második része a plébániák történetével s leírásával foglalkozik az esperesek utján beszerzett históriai és számadatok, nem különben az 1900. évi népszámlálási statisztika gondos felhasználásával. Jöjjön velem, akit érdekel, a tanulságos számok ezen erdejébe. Az egyházmegye összes lakossága 1,109, 863. Ennek több mint fele (612,864) görög szert, kath., kik főleg Máramarosban, Bereg- ben s a szatmári Avasban túlnyomó szá- muak. Az összes lakosság egy ölödét teszik az ev. ref. vallásunk (210,434), kik főleg a Szamos mentén s a Tisza-háton laknak. A róm. kath-ok száma csaknem egyenlő az izraelitákéval ; ez utóbbiak Máramarosban a lakosság 18°/o át teszik, (Karácsonyfalván 2201 lakosból 1285 zsidó,) rendkívüli nagy számmal vannak Beregben, a kis Ugocsában s felső Ungban ; összes számuk nehány híján 140 ezer. Gör. kel. mindössze 3547 van, ebből a nagysomkuti plébánia területén 2982 Ag. evang. összesen 2784, legtöbb a beregi Ujklenóczon és Szatmárban Csekén. A róm. kath. hívek összes száma 142,094 háromszor annyi mint 1804 ben. E szaporodás legszembeötlőbb Beregben, hol 3785- ről 17,788 ra (370%) s Máramarosban, hol 5990-ről 23,433 ra (291 %) emelkedett száz év alatt a róm. kath. hívek száma. Jelentékeny a szaporodás Szatmármegyóben is, hol 26,547-ről 60,772 re (128 %) szállott föl. Az egyházmegyét képező öt vármegye öt föesperességet képez, melyből Szatmár öt (Szatmár, Fehérgyarmat, Nagykároly, Erdőd, Nagybánya), Máramaros 2 (Msziget és Huszt), Ung 3 (felső, alsó és közép ungi) esperesi kerületre van osztva; a beregi és ugocsai esperesi kerülettel összesen tehát 12 esperesség van, melyek élén 5 főespere3, 12 kerületi esperes és egy segédesperes áll. Legélénkebb a nagykárolyi 11 plébániával, utána az erdődi, nagybányai 10—10, a mszigeti 9, a fgyarmati, beregi, ugocsai 8—8, a felső- ós alsó-ungi 7—7, a középungi 6 s legkisebb a szatmári és huszti 5—5 plébániával. A központtal együtt összesen 95 plébánia van, melyek közöl legnépesebb Munkács 6923, Nagykároly 6085, Szatmár 5603, Ung- vár 5345, Márm.-sziget 5000 rk. lakossal. A 4000-et meghaladja Nagybánya, 3000 en felül van Beregszász, Felsővisó, 2000 en felül Pálócz, Felsőbánya, Nagymajtóny. Huszt, Tur- terebes, Tiba, Felsődomonya; 1000-en alul marad 36 plébánia. Legkevesebb a rk. lelkek száma — a külön lelkószszel nem biró Gilőnek semminemű pressziót a választásokra gyakorolni nem szabad. Képzelliető-e annál nagyobb, mikor az alispán egy politikai párt elnöke. A többi magától jön. Még két körülmény ragadta meg ennek az installációnak a mozzanatai közül figyelmüket. Az egyik gróf Károlyi György kirohanása, a másik Luby Géza orsz. képviselő kapitulácziója. Az első bizonyos megütközést keltett okokban a másodikat azonbsn egész természetesnek találtuk. Gróf Károlyi György függetlenségi párlonkivüli programmal lépett fel képviselőjelöltnek a múlt hónapban Károlyban. Elve volt, vagy azért, mert talán ezzel a programmal könnyebben fogják megválasztani, — ki tudná megmondani. Szóval úgy szerepelt mint függetlenségi jelölt. Ennek dacára a függetlenségi párt vele szemben jelöltet állított. Bizonyára tudták, hogy kivel van dolguk. A pártonkivüli jelöltet azonban, noha nagy erőfeszítések közt megválasztották. És most Nagykároly város képviselője gr. Károlyi György. Nem tudjuk, e miatt a jelölés miatt haragudott-e meg, mert hiszen a nagyúri kegy olyan mint az időjárás, vagy saját választó polgárai a károlyi csizmadiák keltették-e fel azokat az érzelmeket, hogy olyan alacsony rendű nációért egy grófnak bla- mázs kitenni magát, szóval Károlyi György alaposan rácáfolt a függetlenségi eszméire. Eme vissza nem vonható szavakkal fogadta az uj főispánt / „Tiszteljük, (tudniillik benne) azon kormánynak megbizottját, mely kormány a jelenlegi ádáz helyzetben a személyeskedés, gyanúsítás és rágalmazás mérgezett fegyvereivel szemben fel van vértezve a legnemesebb intenció és önzetlen hazafiul kötelességtelj esiíés páncéljával. A pártonkivüli függetlenségi Károlyi György tehát rövid időn belül megmutatta, hogy neki a képviselőség nem „lépcső“ az emelkedésre, hanem működése a haza érdeke. És megmutatta azt, hogy a választások előtt lehet függetlenségi tónusból, utána az osztrák generális bassusából beszélni. A Luby Géza leszerelése már nem any- nyire hatott meg bennünket. Hiszen ez természetes folyománya a képviselőházban beÁlnok ravaszsággal, jellemezhetétlen alattomossággal tört e nemes nép életére a muszka hatalom. Tőrbe csalta, hitegette s aztán vérben forgó szemekkel fojtogatni kezdte. Az orosz katonák keresztül-kasu száguldoztak Lengyolországon s temetővé változtatták a dúsan termő földeket, romhalmokká lőtték a virágzó városokat és községeket. S mikor Kosciuskó népe rabszijra fűzve, rabláncokra verve szabadságától és vagyonából csuful kiforgatva a porban hevert, akkor az utolsó tört merítette szivébe. „Tagadd meg lengyel kalholikus Istenedet és imádd gyilkosod, elnyomód, kirablót Istenét, a ki békét, testvéri felebaráti szereteted a nép és emberi jogok tiszteletét hirdeti.“ Rettenes végzet! Mi akik az alkotmányos szabadság védő pajzsa alatt, a kik a népakarat szuverénitá- sának erős bástya falai között boldogan élünk, a kik szabadon dolgozunk, nemzeti műveltségűnk televóny földjét duzzadó nemzeti öntudattal munkáljuk, a kik lelkiismeretünk tanácsa szerint hódolunk a Gondviselésnek: alig tudjuk felfogni azt, mit tesz a világ térképéről letöröltetni, az elmúlás sírjába szál- lani a gyászfátyolos maradóknak a koszorutlan síron titkon siránkozni. Titkon, mert ostorcsapások riasztják el a temetőből a könyhullatókat. Nincs ennél borzasztóbb Ítéleti — Izrael fiainak a templom pusztulása óta nincs áldozatuk, szentélyük, de azlzlamnem tiltja a templom romjainál való imádságukat. A lengyel sas külföldre repült Macje- jovic véres mezejéről s a szabad Svájczban Rappelswill várában keresett és talált menedéket. Szomorú termek, szomorú gyűjteményes emlékek; aki e várban csak egyszer is járt, soha el nem feledi a látottakat, a szerzett benyomásokat. Az a megtépett sas kiterjesztett szárnyakkal s álmodozva néz le a zürichi- ó fodros habjaira, a jövő-menő^ gyorsan tova sikló hajókra s a hozzá siető látogatókra. Miről álmodik? Lengyelország feltámadásáról, a lengyel nép újból felkelő fényes csillagáról ? ? Tomboló katonaság rohanta meg a kis falut, a népet kiűzte téli éjszakán, csikorgó hidegben az elhagyott szántóföldekre, felgyújtotta kunyhóit, elhajtotta igavonó jószágait, elrabolta ingóságait. S e nép 3 napig éhen, hajadon fővel imádkozott buzgón künn a mezőn s hitéhez tovább is rendületlenül ragaszkodott. E lelket rázó mártiri hűség láttára a katona parancsnokot elfutotta a féktelen dü- hösség vad indulata. A fenevadak mezítelenre vetkőztették a szegényeket s vérig korbácsolták őket. Sokan a kinzott nép közül önként vetkőztek le s a földre feküdve esedeztek a korbács ütések után. Krisztusi türelem, szenvedni vágyás sugárzott mindenki szemében. Csak egy ember Leo, Félix fia, rohant ökölbe szorított kezekkel a hóhérok vezérére, —• s ekkor szörnyű dolgok történtek. A sbirek leszaggatták a merénylő ifjú ruháját, a kapitány sarkantyúival szántotta fel véres barázdákra a földre tepert áldozat testét. — „Tagadd meg hitedet“ — orditá tajtékzó szájjal a hóban fetrengő szerencsétlennek. De hiába, hasztalan 1 „Nem, ezerszer nem,“ nyögte vissza a vértanú fiatal lengyel. A parancsnok lábra állittatá a haldoklót s arcába tekintve kiáltá: „Te orosz vagy I“ „Nem, ón lengyel vagyok, lengyel földön lengyelnek születtem.“ Aztán minden erejét, minden vérét el-
