Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-11-09 / 46. szám

„HÉT SZEMLE (46-ik) szám 3 Bucsuestély. Dezső Kálmáu dr. kir. táblabiró tiszteletére, ki legközelebb elutazik városunkból Debreczenbe, bucsu- estólyt rendeznek tisztelői és barátai a Tár­saskör helyiségeiben. Az] estély ma 8 óra­kor lesz. Uj főispáni titkár. A belügyministe- rium vezetésével megbízott miniszterelnök, Kiss Dezső dr. fizetósnólkűli segódfogalmá­zét valóságos segédfogalmazónak kinevezte és főispáni titkári minőségben szolgálatté­telre Ugocsa vármegye főispánja mellé ki­rendelte. Tanárok változása. Lukácsi/ György nagybányai főgimnáziumi tanár, kb városuk­ban is sok éven keresztül volt a serdülő nemzedék oktatója, miután 31 éven át köz- becsülós közt tett eleget feladatának, vissza­vonult a tanári terhes pályától. Budapestre költözött, ott fogja tölteni a nyugalom éveit. Ln kácsyra mindig szeretettel fognak visz- szögondolni volt növendékei, kiket ő gyer­mekeinek tekinteti, s valóságos atyai jóság­gal vezette őket az a f b sokak előtt teker- vényes birodalmában, fizikai experimentáti- óival a tudomány csarnokainak feltárása mellett sok derűs pillanatot is szerzett. Nagy­bányán tanártársai bucsuestélyt rendeztek tiszteletére. A vall. és közokt. miniszter helyére D e 1 y Gáza zalaegerszegi; tanárt nevezte ki. Áthelyezés. Kr aszna tj Győző nagy- szőllősi kir. jarásbiró törvényszéki bírói mi nőségben sajat kérelmére a nagyk ikindai kir. törvényszékhez helyeztetett át. Gyászhir. Eliesser Mauritia irgal- maz nővér e hó 3.-án délután 2 órakor éle­tének 69-ik, fogadalmának 30 ík évében elhalt. Földi részeit e hó 5-én délelőtt 10 órakor helyezték örök nyugalomra. Tanítónői kinevezés. A vallás, és köz­oktatási miniszter Kerekes Julia, Kálik Julia és Zeke Berta oki. tanítónőket a szat- m árhegyi állami elemi iskolához tanítónőknek nevezte ki, Imre-ünnep. A róm kath. fiú népiskola tanulóifjúsága és tanitó-testülete ünnepet ült Szent Imre napján, az iskola védőszentjenek Dr. CANTAI, a nápolyi belkórodahir neves tanára, az 1885-ik évben egy müvet irt, a melyben felemlíti, hogy ; „Leginkább kiemelendőnek tartom, hogy a Ferencz Jó- zsef-keserüvizet czukorbetegségben szenve dő betegeimnél, kik szigorú kezelésnek vol­tak alávetve, nagy előnynyel használtam. A Ferencz József-viz teljesen pótolja a karls- baldi természetes ásványvizet.“ Dr. KUNZE D. F. Haléban, a „gya­korlati orvostan“ ismert szerzője, ezen könyv 13-dik kiadásában a Ferencz József-keserü- vizről igy nyilatkozik : „Gazdag kensavas magnesia tartalma folytán igen biztos és gyors hatású hashajtó-szer ésminthbgy egy­szersmind kelted szénsavas nátront tartalmaz, a legtöbb hasonnemü ásványvizekkel szem­ben nagy előnye, hogy hosszabb használat után sem zavarja meg az étvágyat.,, Dr Kunze ur továbbá egy az élettani hatás és gyógyjavallatokra kiterjedő müvet közölt a Ferencz Jószef forrás ásványos vizéről, a melyet az Igazgatóság kívánatra megküld. Dr. Késmárky Tivador, Budapesten, az szülészeti kóroda igazgató tanára, „Koródá­mon a Ferencz Jpzsef keserüviz kiterjedt alkalmazás alapján, a legkedveltebb hashaj­tók sorában emelkedett. Kiváló előnye, hogy a be egek szívesen veszik s hogy ki­ünnepén. Ebből az alkalomból a növendékek szent gyónást végeztek s a szent áldozás­hoz járultak. Szent mise után az iskola III. osz­tályában összegyűlt gyermekseregnek Tóthfa lussy Dániel hitelemző ünnepi beszédet tartott Szent Imréről, az ifjúság védőszentjéről. Be­széde mint mindig, úgy most is lebilincselte a gyermekek figyelmét s mélyen bevésődött azok szivébe. Hymen. Elbel Béla nagykárolyi kir. aljárásbiró e hó 6. án esküdött örök hűséget Gyöngyösön Balázs Ilona úrnőnek. — Ilensch Béla beregszászi gimn. tanár jegyet váltott Papp György pénzügyminiszteri számtanácsos leányával, Málvin kisasszonynyal. — M ü 1- 1 e r Zoltán aranyozó tegnaeplőtt esküdött örök hűséget B á r d ó 1 y Ferdinánd mé­száros leányának Erzsi ének — Madarasy István, ki a legközelebb lett vármegyei al­jegyzőnek megválasztva, a jövő szombaton tartja eljegyzését Nagykárolyban N. S z a b ó Antal kir. közjegyző leányával, Hedvig kis­asszonynyal. — Áltányi József kir. ügyész a napokban váltott jegyet M. Szigeten Wekerle László kir. tanfelügyelő leányává!, Mártha kisasszonynyal. Névmagyarosítás. Stauder Gyula uj- misés, ki a napokban lett áldozöpapá szen­telve, vezetéknevét belügyminiszreri enge­déllyel Székelyre változtatta át. Katonai előléptetések. Honvédhely­őrségünk tiszti karában 0 felsége ez óv november hó 1-én Horváth Géza, -Kát— vai Jószef, Yiski Lator Zoltán, csicsó-ke- reszturi Torma István, Englis István és Szilágyi Béla hadapródiiszihetteseket hadna­gyokká, a tartalékban Róth László tiszt­helyettest hadnagygyá léptette elő. Választmányi ülés. A Kölcsey Kör választmánya f. hó 8. an D r. Fee tel Ja­nos elnöklete alatt ülést tartott, melyen az Orosz Alajos által átdolgozott alapszabályo­kat elfogadta és elhatározta, hogy f. hó 27- én rendkívüli közgyűlést tartanak, melyen az uj köri szabályok végleges elfogadásra előterjesztessenek. — A matinék e hó végén megkezdődnek. tűnő hatás, minden kellemetlen melléktünetek és következmény nélkül, biztosan és rövid idő alatt nyilvánul.“ Dr. Gebhart Lajos, Budapest, egyetemi tanár és a székesfőváros tiszti főorvosa. Rendkívül kedvező vegyalkatrószeinól fogva könyen vétethetik és a többi budai vizekhez aránylag kevesebb menyiségben és rövidebb idő alatt hoz kedvező eredményt létre, mi­nélfogva mint igen hatásos levezető és has- hajtóviz kiválóan ajánlható.“ Dr. Tau ff er Vilmos, Budapest, egyetemi ny. r. tanar. „A Ferencz József keserüviz mint knünő hashajtót, különösen a gyer­mekágyasoknál a legjobb sikerrel rendelem,“ Dr. Hertzka Károly, Budapest. „Ezen a bel, sem a külföldi keserüvízek által elért szénsavas sókban dús keserüviz, melyből csak a fel menyiség a többi keserüvizekhez arányosítva, a kívánt hatás elérésére szük­ségeltetik, még a leggyengébb szervezetű személyek által is szívesen vétetik. Ehhez hozzájárot még az ezen keserű vízben foglalt szénsav, mely megfelelő töltő módszer által a palaczkokban megőriztetik. A „Ferencz József“ keserüviz a tübbi úgynevezett „budai keserüvízek“ közt, a legrövidebb iőd alatt az első helyet foglalta el.“ Személyi hir. Törvényszékünk elnöke,, dr. Póth Ferencz a múlt hót folyamán meg­vizsgálta a nagykárolyi kir. járásbíróságot, a tapasztalt rend és pontossággal teljesen meg volt elégedve, minek a bíróság vezetője előtt elismerő szavakban adott kifejezést, Uj tiszti orvos. Róth Sándor |erdődi kórházi és körorvos Budapesten a tiszti or­vosi vizsgálatot jó sikerrel letette. Gyászhir. Holley Ferencz nyug. kát. főmérnök e hó 3 án Nagybányán őnkezével vetett véget életének. Kiment a temetőbe, hol unokáinak sírjánál halántékon lőtte magát. Tettét valószínűleg pillanatnyi elme­zavarban követte el. T a r Ernő honvódfő­hadnagy e hó 4-én éleiének 28 ík évében váratlanul elhalt Nagyváradon. A fiatal tiszt városunkban is volt állomáson s itt sok jó barátja és ismerőse van. Egyházmegyei hir. Ő nagymóltósága a püspök ur Juhász János helyére szat- mári|segódlelkósznek Pásztor József mun­kácsi segódlelkószt helyez e át. — Ő nagy­móltósága a püspök ur a huszti róm kath. templomban felállított uj orgona költségeire 1500, azaz egyezerötszáz Koronát adományo­zott, mely már el is jutott rendeltetése helyére. Primiczia. Szép ünnepe volt a múlt vasárnap Szinórváral ja közönségének. Ekkor mutatta be az Egek urának első szent mi­séjét az ottani róm. kath. temp'omban Szé­kely Gyula, egyházmegyénknek a múlt hé­ten felszentelt áldozópapja. A templom tel­jesen meg volt telve ünneplő közönséggel. AJmanuduktori tisztet F rank József főespe­res plébános teljesítette, ő kalauzolta az ifjú ál- dozárt az Ur oltáránál első zsengéjének be­mutatásakor . Tamás Jenő szigeti segéd- lelkész megható alkalmi beszédet intézett a jelenvolt nagy sokasághoz, melynek tartama alatt gyakran könyek csillogtak a szemek­ben. A papság köréből is többen vettek részt a lélekemelő ünnepen. Ott volt Orosz Alajos szatmári kir. kath. főgimn. tanár. I r- sik Lajos képezdei tanár, Takács Károly józsefházi lelkész, Rei tér Endre beregszá­szi és Schwegler Ferencz mezőteremi segéd- lelkészek. Délben Frank József főesperes adott fényes ebédet, melyre számosán voltak' hivatalosak. Az első felköszöntőt a pimicziáns, mondta éltetve Ő szentségét, a koronás ki­rályt és a püspük ur Ő nagyméltóságát, kinek keféből a papi magasztos hivatalt nyerte. Frank főesperes a priminicziánsra viszont ez a főesperesre mint manudoktorára emelt poharat, Orosz tanár az örömanyát éltette. Ezeken kívül számos szellemes fel- köszntő volt még s a társaság a legkedélye­sebb hangulatban volt egyült azon egyetlen s legfőbb óhajtással, hogy az ifjú papot Isten keze vezérelje megkezdett nehéz pályi.ján. Kinevezés. JA vallás és közokt. mi­niszter Schönnherr Gyula drt, a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőségének előadó titkárát, a múzeumok és könyvtárak országos tanácsának és az intéző bizottság­nak tagjává nevezte ki. Kegyeletes megemlékezés. A róm. kat/í. fiu-nópiskola elhalt tanítóinak és tanu­lóinak lelki nyugalmáért a Cecil-egyleti ká­polnában gyászistentiszteletet mutatott be tegnapelőtt 8 órakor Tótfalussy Dániel, ez is­kola hitoktatója. A kegyeletes gyászmisón tanitóik vezetése alait az összes növendékek megjelentek. Régiséglelet Nagybánya határá­ban. Vigh Dezsőnó nagybanyai lakos szőlő­

Next

/
Thumbnails
Contents