Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-20 / 4. szám
2 SZEMLE“ (4 ik szám.) mesebb a nyílt ellenségnél. Észrevétlenül lopja be magát az akolba, s midőn a pásztor nem is sejtve a veszedelmet, pihenésre hajtja le fejét, akkor visszi véghez azt a borzasztó rombolást, melynek csaknem az egész nyáj áldozatul esik. Ekkor pedig már késő az ébredés. Vigyázzanak tehát Sión őrei, hiszen a kettőzött éberségre talán soha sem volt nagyobb szükség, mint épen ezekben a válságos időkben. Csengő-bongó frázisok ne áltassanak bennünket, hiszen látnivaló, — az aknamunka foly. Az uj szatmári főispán. Jeleztük lapunk múlt számában, hogy Tisza István gróf Kristóffy Józsefet, a csa- nádmegyei nagylaki kerület országgyűlési képviselőjét fogja Szatmár vármegye és Szat- már szabad királyi város főispánjává kineveztetni. A kinevezés ugyan még nem jelent meg a hivatalos lapban, de a dolog eldön- töttnek tekinthető, ma már befejezett tény- nyel állunk szemben. Az uj főispán mintegy kilencz éven át vármegyei szolgálatban állott, Csanádban előbb aljegyző, később főjegyző volt, a megyei adminisztráczióhoz tehát értenie kell. Mint főjegyzőt választotta meg a nagylaki kerület országgyűlési képviselőnek, mely állásában, mint a többi pár száz kormánypártiak, csendes névtelen munkálkodásban szolgálta a haza javát. Rendithetlen hive volt Bánfíy Dezsőnek, az ő bukása után teljes rezignáczióval szolgálta Széli Kálmánt, noha tudta, hogy ezek nem azok az idők, melyekben az ő aspirácziói teljesedésbe mennek. A régi rendszer hajnalhasadásával csakugyan reá vetette a kelő nap első sugarait, s néhány nap inulva igen tekintélyes helyet fog elfoglalni a közpályán. Annyi az egész, amit egyéniségéről mondhatunk, hogy Tisza Istvánnak kebel barátja és gárdájának oszlopos tagja. Ezzel kineveztetóse eléggé meg is var magyarázva. Hire jár, hogy az „erő kéz“ politikájának — Uram! — kórék halkan az orvosok — ha szereti nejét — távozzék ; csak árt a betegnek a zajjal, amit okoz. Kivezették. Mialatt folyton sóhajtá:-— Soha, soha ! ! — Csendesen, csendesen!! . . . A vég közel — mondá lassan Nantes orvostanár társához. — A baj hirtelen rosszra fordult reggel óta. Hakatholikus a haldokló papért kell küldeni. Megyek, küldök valakit. Kiment. Találkozott Armonddal, a ki a szom- szédszöba ablakánál állva homlokát a hideg üveghez nyomva bámult a világba. — Hova? — Uram ! a helyzet komoly ... A válság tetőpontján van, úgy lehet pár óra csak. Milyen vallásu neje ? Protestáns ! __ Oh akkor fölösleges! Katholikus pa pért akartam küldeni. — Kívánta nőm? kérdő Armond mohón. — Tudtommal nem. — Mert sohasem szabad átlépni házam küszöbét a papnak. alkalmas eszköze és kérlelhetetlen végrehajtója lesz. Ez alatt természetesen első sorban azt kell érteni, hogy a vármegyéből csakis kormánypárti képviselők liferálandók, hegy darabokra kell törni a renitens ellenzéki pártokat. Szerintünk a kinevezés annyiban szerencsésnek mondható, hogy idegen ember kerül a vármegye élére és ez a vármegyei adminisztrácziónál igen fontos, úgyszólván az elevenbe vágó kérdés. Az az idegen a különböző helyzetekkel szemben mindenesetre sokkal pártatlanabb álláspontot fog elfoglalni, mint akinek kezét a czimboraság, sógorság, komaság és egyébb atyafiságos nyűgök lekötve tartják. Kérlelhetetlenebb a bűnökkel, igazságosabb az érdemekkel szemben. Hiszen a vármegyei adminisztráczió el- posványosodásának épen az volt a főrugója, hogy a megyefőnököknek az említett körülményeknél fogva nem volt módjukban sem az igazságosság, sem a méltányosság elveit belevonni kormányzati ténykedésük keretébe. Neki úgy kellett járni a tánezot, amint az össze-vissza kuszáit rokoni összeköttetések órdekszálain húzták a nótáját. Már pedig mikor tánezra perdül a gazda, egész nyugodtan dézsmálhatják az udvarán ólálkodó inzsellérek a szénáját Az hiú ellenvetés, hogy az idegen nem ismeri úgy a specziális megyei viszonyokat és hogy nem hévül annyira a megye érdekeiért. Ügyes ember, amint egy körutat telt, azokat a viszonyokat már megismerte, mert itt is, ott is tájékoztatja magát, s a rendszerint ellentétes informácziókból az ő érdektelen belátása mindig meg fogja a helyes képet alkotni. Sőt itt is azt látjuk, hogy az az idegen a helyi érdekekkel szemben is igazságosabb lehet, mint akit lokális körülményei az egyik, vagy a másik érdeknek zászlója alá úgyszólván kergetnek. Hogy nem hévül a megye érdekeiért I... Ezt egy ambicziózus emberről feltételezni nem lehet. Ha nincs benne ambiezió, természetesen nem hévül, de ennek okát nem az ő idegenségében, hanem egyéni lustaságában kell keresni. Az ilyen firma sohasem fog hevülni, ha a megyéből való lenne is. Nantes visszatért. — Protestáns! — mondá társának. Kis idő mttlva folytató: — Menjen Mercy he pihenni, az éjjel sem aludt. Én majd őrködöm. — Még bírom. Amaz távozott. — Csendesen, ©sendesrn! — óvták egymást, hogy a beteget senami zaj. ne zavarja. A beteg pedig feküdt a csipkés ágyban, csak ajka vonaglott még néha ; nyilván a nagy fájdalomtól, amelyet a gyilkos láz okozott. Egyszer megszólalt. Lázban beszélt: — Tisztelendő uram 1 . . . gyónom a mindenható Istennek . . . nagyot vétettem . . . megtagadtam hitemet . . . Atyámat megloptam . , . eljöttem ide . . . házasságra . . . Magyar vagyok! Elhallgatott . . . Melle gyengébben zilált. Nantes megborzadt. Armand az előbb azt mondta, hogy neje protestáns s ime rosszabb : hittagadó. Aztán magyar . . . Lilla de Cavour! ? Ez hát csak álnév 1! Atyját meglopta. u Meg kell választani az embert és ha jól meg van választva, nem lesz panasz sem a lelkesedése, sem az ügyszeretete ellen. Mindezeket előre bocsátva konstatálnunk kell, hogy nem járt el helyesen a kormány, midőn a vármegye adminisztráczióját a városétól nem választotta külön. Mert épen ebben a kérdésben a két törvényhatóság közt olyan áthidalhatatlan ür létezik, mely másként meg nem oldható. Szatmár városa, mely úgy népessége számarányánál, mint kulturális és kereskedelmi fejlettségénél fogva legelső sorban kompetens, de meg azért is, mert geográfiai fekvése mintegy természetes központjául szemelte ki a vármegyének, soha sem nyugha- tik bele abba, hogy ne legyen székhelye a megyének. Nagykároly szintén nem enged és neki a háta mellett ott állanak a hatalmas Károlyi grófok, amilyen protektorokkal Szatmár nem rendelkezik. Szatmár mellett csak az előnyei szólanak, ezek az előnyök azonban, miként a múltban láttuk, eltörpülnek a nagy pátrónusok mellett. Azzal tisztában vagyunk, hogy atnig egy Károlyi él és Károlyban lakik, Károly a megyeszékhelyet elveszíteni nem fogja. Itt lett volna az ideje, hogy Szatmár városának az igényei legalább részben ki legyenek elégítve az áltál, hogy külön főispánt kapjon. Nem történt meg! ... Mi hát a teendő?'. . .. Arra kell törekedni, hogy a vármegye kettéosztása és pedig minél hamarabb bekövetkezzék. Nem felejtve ki a kombináczióból a szomszédos megyéket, kerekítsenek ki Szatmár számára is, Nagykároly számára is egy vármegyét, mert az tűrhetetlen állapot, hogy Szatmar vármegyének ne Szatmár legyen a székhelye._______________ __ A kamatnélküli kölcsön. A legújabb szociális eszme: a kamat nélküli kölcsön. — Első pillanatra ez hihetetlennek látszik, — épen napjainkban, a midőn az egész hitelművelet a kamatozáson alapszik. Ha ez megvalósulhat, ez az uj korszaknak legfontosabb szociális vívmánya. A mai anyagias korszakban nehéz elképzelni azt, hogy kölcsön egyáltalában kaTitkos házasságra lépett . . . Megremegett az orvostanár . .. . A beteg ismét föleszmólt. — Armand 1 — monda elhalié hangon. Mit akar, asszonyom? kórdió megille- tődve Nantes. —r Armand ! — ismétlő a beteg. — Mit akar tőle ? — kérem ., . . eltávozott az épület másik szárnyába. — Nem akarta a beteget felizgatni, azért mondá ezt. — Mondja meg neki . . . hivasson katholikus papot . . . gyónni szeretnék. —Nagyságos asszon3'om, ne ijedjen meg, férje megtiltotta, azt mondta, ön pro* testáns. Lilla megráakódott s felnyitó szempilláit. — Mondta ? — Igen, mondta. — Más nem ? — Ó nem, de nagyságos asszonyom az előbb . . . lázálomban . . . — Isten irgalmazz! —■ nyögő a beteg . . . Pap nélkül kell meghalnom . , . Orvos ur . . . segítsen 1 — Hogyan ? kórdó nyugtalanul Nantes — Hivasson titkon , . . papot , . ,
