Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-08-24 / 34. szám
2 Engedjétek, keresztény hívek, hogy szent Istvánnak eme giráiról beszéljek, amelyeket jól felhasználnunk, gazdagon kamatoztatnunk királyunknak parancsa, a legszentebb »magyarnak kilencszázéves igéje, múltúnknak dicsősége, jövendőnk biztosítéka, hazafias erényünknek próbaköve 1 Érzem azonban, hogy az 1904. esztendő szent István-ünepén Szatmáron beszólni amilyen megtisztelő feladat, épen olyan nehéz kötelesség is. A mi szatmári egyházmegyénk ebben az évben százesztendős és az a bölcsesóges, istenfélő múlt, mely itt püspökséget alapított, az Isten ügyének templomából, iskolákból, nagy intézményekből bástyákat emelt, a Krisztus igaz anyaszenl- egyházának uj virulást adott, az egyházmegye mennyei első pártfogójául sz. István királyt választotta. Tehát ennek a száz esztendőnek békés hadjáratát, mely az Istennek dicsőségét terjesztette, Krisztus anya- szentegyházát építette, művelődést, vigasztalást, békés halált, üdvösséget hozott az embereknek öt vármegyének rónás, bérezés terein, sz. Istvánnak pártfogása alatt viviuk meg: Krisztusnak hitét, amelyet ő vallott, az anyaszentegvházat, amelyet ő szeretett, vallottuk, szerettük ; az idők futásában tizenkét egyházközséget és templomot adtunk a mi.sz. királyunk oltalma alá, csak a Nagyasszonynak szenteltünk többet, templomot, oltárt, szobrot az egyházmegyében ; művelődtünk, — sz. István pártfogolt; fejlődtünk — sz. István oltalmazott; növekedtünk számban, erőben, intézményekben, a keresztény életnek szeretetében, — a sz. István neve, nagysága lelkesített I Hát ma, mikor annak a százéves múltnak minden örömét egyszere érezve kitágul szivem,*) útikor a 100. esztendő: íz. István- ünepén a mi sz. királyunk előtt hódolni látom Szatmár-Németi város és környékének kaiholikusait, akikkel hálaadásban, imádságban, szeretetben egyesül ma az egyházmegyének minden hive, mondjátok meg, hogyan beszéljek ? A hálaadás énekét zengjem-e vagy a büszke örömnek dalát ? Álljak-e a múlthoz örömkönyes szemmel s bámuljam atyáink istenfélő bölcseségót, hi:hűségét, erényeit vagy feledve a jelennek sivárságát, ennek örömeit és vigasztalásait beszéljem-e? Nem, keresztény hivek, nem illik, hogy ma ón beszéljek, magának sz. Istvánnak kell ma beszélnie ; ma apostoli igét, királyi szózatot akarok hallani én is! Jöjj hát, dicsőséges sz. István királyom, nemzetünknek atyja, népünknek apostola, te beszéld elnökünk gíráidat, örökségedet! Mi csak kisérni fogjuk igéidet, ez az ünneplő sereg figyelemmel kész lélekkel, én alázatos szómmal ! * * * /030-at Írtak. A mi sz királyunk közel hatvan esztendős, harminc mái többet királyi gondok közt, apostoli munkában, merész hadjáratokban, a béke műveleteiben töltött. A tölgyet megrázza a szélvész, de ledönteni csak a vénülő idő tudja, a jó acélt nem fogja rozsda, munkája koptalja el: a mi királyunk megfáradott, pihenni vágyik, koronáját, hatalmát, ifjú nemzetét fiára, Imrére akarja bízni. Ifjú vállak könnyebben viselik a királyi gondokat, hollófürtökre jobban illik a sz. korona. Ám hogy mi volt az augusztusi éjszakák aláfutó csillaga, akkor bámulják csillaggyermekei, mikor csodás ragyogással szerteszórja magát. Az aláfutó cstllag*) II.-Kor. 6. 11. nak van szabályos ive, tündöklő sugárkó- véje, a sz. István életének vannak tanulságai. Ezeket mondja el Intelmeiben.*) Fiához Írja, a jövendő királyhoz, de nemzetének hagyja Intelmeit, melyeket szentül őriztünk, magyar törvénykönyvünknek legelső lapjára iktattunk. Őszi délutánnak bágyadt napsugára, amint mégegyszer viszanéz ősi Esztergomra, a király csarnokán akad meg. Ott ül a szent, előtte szinaranyból vert feszület, mellette a Nagyasszony képe. A királylyal szemben remete ül, egyike legelső szentjeinknek és gonddal rója betűbe, amit a királynak lelke érez, atyai szive dobog, apostoli ajaka beszól. Hallgatom, királyom, igéidet ! Fiam! Nemzetem! „A szent és oszthatatlan Szentháromság nevében szólok és intelmeimben a sz. hitet teszem az első helyre. Parancsolom, tanácsolom és javaslom, hogy az apostoli és katholíkus hitet szorgosan őrizzed. Mert akik hibásan hisznek, vagy hitüket jócselekedetekkel nem igazolják, sem itt becsülettel nem országolnak, sem az örökkévaló országban nem részesülnek. Az ilyeneket pedig ne ápold, ne védelmezd, nehogy magad is az Isten ellenségének látszassál.“ Értem, jó királyom ; te most végrendelkezel. Míg e földön országoltál, csodás szent jobbkezed alamizsnát osztogatott népednek, most telkednek legnagyobb kincsét, hitedet hagyod örökségül féltett nemzetednek. Szereteted összeszedi most minden erejét, hogy ami mennyei édességet élveztél életedben, ami téged szentségre vezérelt, mindazt el ne feledje, őrizze, élvezze fiad s a te néped időtlen időkre. Ezért mondja. a mi apostolunk,, hogv a jó magyarnak első kötelessége, h higy- jen, hogy vallásos legyen ; ezért mondja, hogy sem becsületes emberek, sem az örök élet polgárai nem lehetünk, ha Krisztushoz és vallásunkhoz hűséges emberek nem leszünk. A vallásosság azonban nem rejtett kincs, hanem virággal, gyümölcscsel ékes örökifjú fa ; a vallás az Isten igazsága, nem járhat a koldus rongyaiban, királyi palást, ünneplő ruha kell a hitnek, hogy befedezze az egész embert. Hibásan hisz tehát, aki hitét meg nem vallja, vallásos hitének erejét nem cselekedeteibe helyezi, aki a vallásos életet emberi és honfiúi e’ső kötelességének nem tartja. Az ilyeneket védelmezni, pártfogolni, előbbre vinni annyi, mint hadba szállni az Istennel. Sz. István mondja, akinek legelső girája íme a hit, a vallásos élet. Szent István parancsolja : kereskedjetek vele, mig visszajövök ! Hát ime most itt van a mi sz. királyunk, adjunk számot, miként kereskedjünk girájá- val. Keresztény hivek ! Napsugaras reggelre borongós nappal, csendes alkonyaira a kísértetek órája, — ez a mi jelenünk. Tépett hitük, gyenge hitük nem a csalódott öregeknek van, hanem a gyermekeknek; a vallásos életet nem az aggok unják, hanem az ifjak szégyenük ; a földieknek bűnös szeretetót, a hitetlen tudományt és erkölcsöt szinte a levegő viszi tovább, könyvekben árulják, az élet példáival tanítják. Hogy elborulna most lelkemnek mai ünnepi derűje, ha nem bíznám rendületlenül sz. Istvánnak mennyei pártfogásában és a mi lelkűnknek érzelmes valóságában, mely történelmünk") „S. Stephani regis de Mónim institutione ad Emericum ducem liber e codice chartaceo saec. XV. bibliothecae palat. Vindobononsis." Endlicher r.Monum Árpád. 299—310. „HETI SZEM L E“ (33 ik minden lapjára felirta az Istennek nevét. És evvel a bizodalommal nagyon buzgón kértem ma a jóistent, tudom, ez a ti imádságtok is, adja vissza nekünk sz. Istvánnak eleven hitét, tanítsa meg a magyarokat buzgón keresztény életet élni, ne vegye még el a gírát, amelyet sz Istvánunk által nyújtott nekünk ! De Te, sz. István királyunk, mond tovább Intelmeidet! Fiam ! Nemzetem ! „ A királyságban a hit. után a második helyet az egyház foglalja el, melyet Krisztus alapított, mikor azt mondta Péternek : te vagy Péter és ón ezen a sziklán építem fel egyházamat. Azért buzgó igyekezettel őrködjél a szén tegyházban, hogy napról napra gyarapodjék.“ Értem, jó királyom; gírádnak, a vallásos hitnek őrt és oltalmat kerestél, erőset mint a szikla, gyöngédet, mint egy anya és a keresztény kaiholikus anyaszentegyházat választottad. Biztos oltalmunk, jó anyánk volt nekünk mindig az anyaszentegyház. Sz. Istvánunk tiz püspökség között osztotta meg az anyának szeretőiét, azóta az anyának gondja tizenhárom másikat nevelt és éltet. Tatárjárásban, törökdulásban mindig velünk volt e mi anyánk: csak úgy tudtunk lenni a ke resztény Európa melle, hogy az auyaszent- egyház tanított, szentségeivel táplált, e-üg- gedni nem engedett. Ott van történelmünknek minden lapján, hogy nemzeti tudományunkat az anyaszentegyház őrizte, hogy püspökeink nagy tudósok, apostolok, alapítók, hadvezérek voltak. Hogy szellemi és anyagi erejüknek egész teljességével szolgálták Krisztust és magyar Terei két, ez kö- teleségük volt, höo’y'életet és vór-t ontottak hazájukért, ez a nemzet vértanúinak dicsőségére emelte őket. Mennyire éreznünk kell tehát, milyen gazdag a te örökséged, dicsőséges sz. István királyunk, a ki a Krisztus anyaszentegyházát hagy'tad nekünk örökös anyánkul, mert hithüségünk, erőségünk, vitézi tetteink mind az anyaszentegyház erejéből, szentségéből fakadlak. Ennek azanyaszentegyháznak egyik legfiatalabb hajtása Magyarországon a szat.már egyházmegye. Mennvi jót, haladást, művelődést vett Szatmár-Németi város és messze környéke az anyaszentegyháztól egy század * alatt, máskor már elmondtam, ma, a 100. esztendő sz. István-ünnepén azt kérem, emlékezzünk meg elüljáróinkról, kik közöttünk az Isten igéjét hirdették.*) Hódoljunk meg nyolez püspökünknek emléke előtt : az egyik buzgóságot hozott közénk, a másik szentül élni tanított, az egyik bölcs észszel, a másik szeretettel kormányzott és valamennyi Krisztusnak hitét hirdette, az anyaszentegyházat építette. Hódolva hódolok egyházmegyénknek meghall és élő több mint 500 ‘papja előtt, akik a nap terhét és melegét viselték és apostolkodva vezették a lelkeket Krisztushoz az üdvösségre. Látom a múltnak dicsőségében azt a sok buzgó keresztényt, akik az ist-nes életnek nemes példájával szolgálták Krisztust; látom a keresztény szülőket, akik Krisztusnak neveltek, a keresztény tanítókat, akik Krisztust tanitották, látom szerzeteseinket, akik a tökéletes élet szeretetót hozták meg szívünknek és kegyeletes érzéssel hódolok előttük. Mindazért pedig, amit az anyaszentegyház müveit közöttünk, áldom a mi sz. királyunkat, aki nekünk az anyaszentegyház szeretetét hagyta örökségül. Áldom őt legendáinknak zsolozsmájával: *) Zsid. 13. 7. szám.) ______________
