Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-27 / 31. szám
HETI SZEMLE“ (30 ik szám.) 3 cselekedet lesz. Hát ez mind szép, nemes küzdelem. És nem is lenne ám hiábavaló küzdelem, ha e téren igen igen szomorú, mondhatni szánandóhely zeibennemvonaglanánk. A kultuszminiszter ur mindent elkövet, hogy harcra hívjon fel mindenkit a nemzetgyilkoló pálinka ellen. És ugyanekkor derüre- borura engedélyezik a korcsmákat, faluban, utszélén. A vármegyék megdöbbenve a mérges ital áldozatainak nagyságából, szabályrendeleteket alkotnak, hogy vasárnap a kocsmák zárva legyenek. (Pl. Zemplénben történt legutóbb.) A korcsmárosok nyomban deputációt menesztenek a belügyminiszterhez, csapnak egy jókora müjajgatást, mire — ez egyedül boldogító szabadság nevében — lefőzik az egész vármegyét és megsemmisítik a szabályrendeletet. Mert nem lehet a kocs- márosokat kenyérkeresetüktől egyszerűen csak megfosztani. Persze, ha ugyanezen szabadossággal elpusztul egy szép ifjú gene- ráczió. Az — nem baji Ily körülmények közt természetesen más, bármily nemes szándékú legyen, a kulturminiszter és munkatársai: eredményhez, sikerhez nem juthatnak. Már kezdik az alkohol ellen küzdő jobb lelkek is belátni, — mert a dolog nyilvánvaló, hogy hazánkban a gyilkos méreg, az alkohol, a nemzetpusztitó pálinka ellen való küzdelmet nem veszik komolyan. Tüzek itthon ,. , tüzek országszerte. Magyarországot talán ember emlékezet óta nem látogatta olyan sűrűén a veres kakas, mint ezen a száraz, nagy aszályos nyáron. Nincs megye, alig akad város, falu, ahonnan tüzveszedelem hírét ne ballhatnók. Szatmár is veszedelem előtt állott . . s ki tudja nem áll e pillanatban is? Nem volt azonban a mi tüzveszedel- münk olyan, hogy akkorra rémületre volt volna ok, mint aminőbe a mi lakosságunk tényleg esett. A mi tüzveszedelmünket még csak hozzá sem lehet mérni azokhoz az óriási tüzekhez, miknek e sorok Írója is szemtanúja volt és és mikről napról-napra olvasni lehet. De azért meg lehet érteni és magyarázni az eresz alatt. Aztán szemében rezgő köny- nyel, szivében bus sejtelemmel nézte, nézte: — Meg — van-e még a fészek ? És sóhajára kiszaladtak gyermekei. — Megvan I — kiáltották ugrándozva, rossz ember nem bántotta. A fák rügyeztek, a mező zöld pázsittal borítva ... a levegő uj életet lehelve ... — Itt a tavasz 1 A kis család napról-napra, kora reggel, estendetkor ott ül az eresz alatt . . . Mintha csak vendéget várnának ! A kit rég nem láttak! A kik úgy szivükhöz nőttek, hogy nélkülük élni sem tudnának. — ’des anyám, ugrott fel a nagyobbik fiú, én éppeg most, láttam fecskét. — Itt lesznek ők is! — szólott az asszony. — Kik ? Ők, a mi lakóink ! Ha már az apjok nem jő, hát jöjjenek ők ! Hiszen onnan jönnek, hova, napiól-napraszálle család sóhaja. Ar kis leányka váltig mondogatta . . . — En majd megkérdezem a mi fecskénktől, nűt csinál ’des apám? — Én meg majd üzenek ’des apámnak, ha újra elmennek. Fecskék röpdösnek, csevegnek. A munkát szerető kis barátaink minden eresz alatt felkeresték már fészküket. Csak a Nagy Pálék eresze alatt üres a fészek! Nem jöttek! Elhagyták. E hullottak! a szatmári lakosságnak nagymérvű ijedelmét, sőt kétségbeesését,. Szatmár azon szerencsés városok közé tartozik, ahol — e sorok Írójának emlékezete szerint — három évtizeden túl nagyobb, söt számbave- hetö tűz alig volt. Ujjainkon lehet megszámlálni azon nagyobb tüzeseteket, melyeknek a szatmári lakosság szemtanúja volt. Egész bele voltunk már a zavartalan nyugalomba merülve. Szinte hihetetlennek találtuk, hogy minket nagyobb veszedelem érhetne. A szatmári lakosság már csaknem azon a tudatban élt. — Ott vannak a tűzoltók, majd elbánnak ő.c a veres kakassal. Évek óta, de mondjuk igazán évek óta nem törődött itt senki emberfia se, tüzrendőri szabályrendeletekkel, se’ kapitány vízzel, se’ egyóbbnemü oltó „eszceiggel.“ Se a rendőrség, se a lakosság . . . (Kar azért a vizes lepedőt csak a mostani főkapitányra teríteni.) Csak aztán, mikor a 18 iki rémes estén láttuk a nagy tüzoszlopot, egyszerre ég felé törve, hallottuk e recsegést-ropogást, vettük észre a vastag tüzszikrákat a rettenetesen kiszáradt házfedelekre hullani . . . akkor kapunk a fejünkhöz, akkor futkostunk és akkor vettük csak észre, bizony a mi védő szerszámaink ott vannak apapiroson ... az úgynevezett szabályrendeletben. * * * A 18-iki tűzvész Szatmárra nézve tehát a nagy kár mellett, valóságos tanulság volt. Le kelleti ennek a városnak a tandijat fizetnie arra, hogy okuljon, tanuljon, el ne bizakodjék, hogy erősítse lelkiéberségét, lélekjelenlétét, mely tüzveszedélemtől ment hosszú esztendőkön keresztül úgyszólván elernyedt, elpusztult. De még mennyire ! ’Iszen hogy a főkapitány kissé erélyesebb hangon felélesztette a tüzrendőri szabályzatok pontjait, hogy elrendelte azok betartását és a veszedelem idején mindenkor legjobb polgári őrséget: naiv hangok emelkedtek holmi szabad polgárjogok megsértéséről. Annyi bizonyos azonban, hogy valamit nem csak el kell rendelni, hanem a legszigorúbban utáni kell nézni: vájjon ezen rendeleteket végrehajtja-e a lakosság. Mert a szabályrendeletek alkalmazásával sohasem — Istenem ! sóhajtott szivszorongva az asszony. A gyermekek némán bámultak a halálsápadt asszonyra. Aztán sirva fakadtak. — Rosszat álmodtam — sóhajtott most újra az asszony. A gyermekek enémultak. Mikor aztán sokáig vártak és hiába vártak : akkor Nagy Pálné szivéhez kapott. — Nem jöttek ! Elhagytak ! Elvesztek. Ő se jő többé! Ő is elveszett! Meghalt! * Korán reggel, szokatlan időben ballag a község bírája Nagy Pálék háza felé. A mint belép, az asszonyt, a gyemekeket ott találja nagy szomorán az eresz alatt ültökben, az üres fecske fészek alatt. A biró szólani akar. De szava elakad. Szemében összegyűl a köny és egész testében remeg. Nagy Pálné ránéz a bíróra, egyszerre megragadja annak kezét. — Meghalt.. . szerencsétlenül járt Nem jön többé hozzánk ! — Jó asszony — rebegte a biró — az alispántól jött e szomorú level. Szerencsétlenül járt . . . meghalt. A szegény asszony összeesett. Gyermekei reáborultak ............ — N em jön! Szerencsétlenül járt! Meghalt. Sutogták csendesen az eresz alá gyűlt falubeliek. érjük el a kívánt célt. Rá kell vezetni, szoktatni a közönséget, hogy ne csak hajszra csináljon meg valamit. Hanem legyen mindenki közrehatója, belátó segítője a közrendnek, köztisztaságnak, közbiztonságnak, melyből az egy éppen úgy veszi kis részét, mint egyesekkel az egész. A közönség maga is segítse elő a közrendek szabályos folyását. Sokszor voltam fültanuja például an nak, hogy a fordulóknál a gyermekeket eszeveszetten gázoló kocsis visszakiáltott ! — Mi köze hozzá ! De nem úgy ám ! Édes mindnyájunknak van ahhoz köze, hogy a veszedelmeket elhárítsuk. És az ilyen — városunkban mindennapi szabálytalanságot kötelessége minden polgárnak bejelenteni. * * * Hanem az is bizonyos, hogy a szabályrendeletek betartásában senki ne lehessen kivétel. Ez nagy bibi városunkban! Egy szegény asszonyt kónyszeritetlek arra, hogy majdnem kunyhószerü háza ereszére csatornát huzasson. Egy városi virilis cserópzsindelyes házán ma, a szabályrendelet kelte után évekkel — ma sincs csatorna. A szabályrendelet megmondja-, hogy kerítés és milyen legyen. Egyik legforgalmasabb utcákon ma is cábéron összevissza esett kerítéssel díszeleg egy hosszú telek. És igy folytathatnék még tovább, ha nem tudnók, hogy mindezek rendezésére idő kell és hogy mindezen dolgokon segíteni kell és hisszük, hogy segítve lesz. Panorámát, cirkust, (egyáltalán a népszavával komédiát se’ engedélyeznék,) ha kellő vízmennyiség és tüzszerszámról nem gondoskodik a tulajdonos. N. Cryuj tolatás? Városunkban előforduló, szokatlan tüzesetek alkalmából — bár a rendőri vizsgálótok elég elfogadható okokat konstatált a tűz keletkezését illetőleg — nagyon erősen tartotta és tartja magát a gyanú, hogy . . . itt gyújtogatással állunk szemben. A főkapitányi rendelet is erre támaszkodva mozgósitotta a polgári őrséget és a polgárok is ezen gyanuokok alapján viselik az éjjeli őrség terheit. Ám, mi történik vasárnap éjjel ? (24-én). A 16. számú rendőr éjjel 11 órakor megyen a Szivárvány-utcza 1 számú ház előtt és alig tesz meg 8—10 percznyi utat, mikor kiabálják. — Tűz van ! — Ég az eresz alja! A kiáltásra oda ugranak és veszik észre, hogy egy alak a ház, illetőleg az eresz alatt levő pádról leugrig és eltűnik a sötétségben. Az utczán összeverődött és mulatságról éppen hazatérők a tűz oltásához fogtak, Hudácsek (16. sz.) rendőr pedig a pádról leugrott alak után nézett, akit el is csípett. Ez az elcsípett alak pedig igazán alakja a mi társadalmunknak. Neve : Bologh Endre. Volt pereczes inas. Egy vézna, sántító, kiélt alak, aki a kihallgatás alkalmával e sorok Íróját teljesen meggyőzte, hogy képes a ráfogott cselekvény elkövetésére. Oltás közben az eresz alatt meglelték a gb jtó kanócot. A rendőrségnél saját kezünkben vettük ezt a kanócot, mely áll egy cé- ment darabból, rongyokba beburkolva. A
