Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-06 / 28. szám
HETI Z E M L E“ (38 ik szá»0 ö tehát már az ifjú bajnok, aki Krisztusért száll síkra a sötétség hatalmával szemben' Félve, de mégis reménykedve bocsátjuk ől a harczba, hogy a szeretet igéivel és tetteivel győzedelmeskedjék ellensége álnokságán. Utravalóul pedig mást nem adhatunk neki, mint azt, hogy mindent a Jézus nevében kezdjen, hogy abban be is fejezhesse s hogy egész életében Jézus szent szive legyen mintaképe és vezércsillagal — Kompasz Antal ujmisés vasárnap tartotta első szent miséjét a nagybányai rém. kath. templomban, Zádor József ugyancsak vasárnap Erdődön. Ügyészségi megbízott. Az igazságügyminiszter Koós György helybeli kir. törvényszéki aljegyzőt a kir. járásbírósághoz ügyészi megbízottnak rendelte ki. Uj mise. Kinczel Yenczel a váczegy- bázmegye ujmisés papja, a hittudományok borostyán koszorúsa, Péter-Pál napján tartotta első sz. miséjét a Károlyi grófok kap lonyi sirtemplomában, Vanyóezky György budapesti orsz. vakok intézeti növendék gyönyörű orgona kísérete mellett. Mise végével jó szüleire adta először áldását, kik nem rejthették el örömkönnyüket, midőn nehéz gondok között nevelt, pályaczélt ért gyermekűket az Ur oltáránál szolgálni látták és vehették tőle a hálaadás legszebb kifejező sót, Isten áldását öreg napjaikra. Azután a szerzetesekre, rokonára és a s/.ép számban egybegyült hívekre adta áldását. Képesített tanítónők. Többen érdeklődnek a szatmári róni. kath. tanitónőképző intézetben képesített növendékek névsora itánl. Előrebocsáiván, hogy az osztályozásnál csak két fokozat van : képesített és nem képesített, adjuk a névsort. — Az el islcola tanitónőképző intézetben képesittefiek: André Vilma, Baumli Katalin Apparitia, Bercsik Anna, Borbély Ida, Boross Mária Oriola, Botis Emma, Bugyi Mária, Deutch Piroska, Dőry Irén Leontia, Eckerdt. Ilona, Gloser Mária Carmela, Heinrich Mária, Hriny Teréz Reinholda, Hronyecz Irén, Izsáki Julia Salome, Karikás Jolán, Kerekes Irén, Komka Erzsébet, Kompasz Margit, Konczvald Irén, Kovács Mária, Kováesy Gizella, Kovácsy Ilona, Lakatos Margit, Lásziófi Francziska, Lewandowszki Kornélia. Lengyel Margit, Liptay Anna Sidora, Madzsar Irén, Altklu- sovszky Margit, Miske Melánia, Moudics Aranka Natalia, Múzsái Karolin Chrysosíoma, Osváth Eszter, Palkovits Erzsébet, Pakay Margit, Pákay Erzsébet, Sarkadi Vilma, Schefteli Janka, Schwarzer Anna, Sopsy Emma, Sereghy Margit, Simon Margit Re- nilda, Szabados Mária, Szabó Margit, Szántó iHermin, Szegedy Sára, Szolomayer Katalin Agreda, Topiczer Antónia Engratia, Vári Emma és Zambelly Malvin ; összesen : 51. A poly. isk. tanitónőképző intézetben Icépe- sittettek: Bőd Gizella, Borz Ilona Gerolda, Erdélyi M. Eustelle, Ferentiu Anna, Óváry Juliánná, Potruska Anna, Síkor Erzsébet, Simogyi Magdolna Tersánszky Amália Ed- vina, Tirpák Julia,, Vargha Paulina Ambrosia, Vass Sarolta Redempta, Várady Ilona, Volosin Olga a rnyelv- és történettudományi szakcsoportból. Nyárady Berta, Pongrácz Vilma Victoria, Raigl Eleonóra Theophii a mennyiség- és természettudományi szakcsoportból ; összesen : 17. — Az el. isk. munka- mesternő ton folyamon képesittetett egy irgalmas néno : Sr. Amabilis, Tízéves találkozás. Azev. ref. főgimnáziumban 10 évvel ezelőtt érettséget tett ifjak a múlt vasárnap találkoztak városunkban. A találkozásra kötelezett 12 ifjú közül hatan jelentek mrg: Császár Gtbor fö'dbir- tokos Hódalmásról, Kertész (Keiner) Endre vasúti mérnök Verseczről, dr. G atz József ügyvédjelölt Szatmárró’, dr. Nagy Elek ügyvéd, Szabó Gíbor leánygimnáziumi tanár Budapestről, Szuhányi Andor törvényszéki jegyző Dabreczenbői. Ebnaradásukat kimentették Bakcsy Kálmán ka'onaorvos Prijepol j'ban (Bosznia) és Horváth György segédlelkész Nagybányán. Négyen a volt osztálytársak közül elhaltak. Az egybegyűltek részéről Nagy Elek dr. üdvözölte a volt tanári kart, melynek nevében Borsos Benő igazga ó mondott köszönetét. Délelőtt istentiszteleten voltak jelen, délután pedig megkoszorúzták elhalt tanáraik: Tabajdy Lajos és Szathmáry Sámuel sírját. Este bankett volt a Pannóniában, hol szellemes pohárköszöntőkkel fűszerezve igen kedélyesen telt el az este. Tanulmányút Csókás Vidor dr. e hó közepén tanulmányútra indul. Meg akarja látogatni azon helyeket, hol de la Sállá sz. János született (Reims) ahol működött (Párizs), és ahol meghalt (Rouen). Valószínűleg Londonba is átmegy, mert Rouenhez már elég közzel van. Halálozás. Perlaky Elek kir. tanácsos, budapesti ügyvéd, néhai gróf Károlyi Alajos londoni osztrák magyar nagykövet volt magántitkára, ki az 1881—1890. évi országgyűlési cykluson a krassói választó kerületnek volt szabadelvű országgyűlési képviselője, Budapesten 64 éves torában maghalt. Míssíó Kőrösmezőn. Az egyházmegye jubiláris esztendeje sok áldást s rendkívüli kegyelmeket harmatoztató szent idő. így az egyházmegye legszélsőbb, de legkisebb pontjára, a regényes fekvésű szép Kőrösmezőre is kiterjeszti áldásával bőségét. Ez idő sze- rint ugyanis a főpásztor óhajára és a plébános meghívására szent missiót tart ott, ft. pater Péchy Arnold a fáradhatatlan jézus-társasági atya, még pedig a szorgos munkaidő és a kedvezőtlen időjárás daczára is igen szép eredménynyel. Már eddig 300 an gyóntak és áldoztak. És ez a szám valószínűleg megkétszereződik. Két szép szobor, a sz. József és sz. Borbála szobrok is most, a missiói ünnepségek kezdetén belül áldatnak meg. Annak a bekének és örömte’i megnyugvásnak napjai ezek, melyet a világ nem adhat. Társulati gyűlés. A szatmárnémeti kereskedelmi és iparkamarai társulat Páskaj Imre elnöklete alatt most tartotta évi rendes közgyűlését. Szönyi Zoltán titkári jelentése beszámolt a társulat múlt évi• működésével, melyből kiemelendő az az akczió, melyet az országos magyar kereskedelmi egyesület szatmári kerületének megalakítására fordit- toltak. A törekvést siker koronázta, mert a kerület, négy vármegyét vnnva érdekkörébe, a tavaszon csakugyan megalakult. Siker ko- ronázta azon működését, is, melyet a gyorsvonat visszaállítása ügyében kifejtett. Lépéseket leit még a forgalmi főnökség megnyerése iránt, melyek most fognak uj beosztás alá kerülni. Megkapjuk-e, az még a jövő titka. A pénztár és a számvizsgálói jelentés tudomásul vétele után Kollár Gyulát és Weisz Albenei választmányi tagoknak választották. öyászhir. Özv. Dellmann Ferencné, szül. Sturm Luiza életének 72.-ik évében Beregszászban elhalt. — Korláth Albartnó, szül. Kántor Irma Barabáson (Bereg megye.) életének 25. ik, boldog házasságának 5-ik évében elhalt. — Szathmáry Soma Ung vármegye egykori közbiztonsági főhadnagya rvult hó 30.-án életének 88 ik évében Munkácson elhalt. Elhalasztott keresztény szociális kurzus. Julius második felére volt tervezve a harmadik keresztén}7 szociális kurzus Budapesten. Részint, a mezőgazdasági munkálatokkal elfoglalt vidéki közönség, részint a szünidő alatt a fővárostól távollevő papság és tanférfiak tömegesen megnyilatkozott kívánságára, a kurzus idejét szeptemberre halasztotta el a rendezőség, amikor azonban biztosan meglesz tartva, amennyiben ezen célszerűségi okon kivül most sem volt más akadály. A nőegylet kiadásai. A jótékony uőegyestilet juuius hónapban az árvaházra kiadó t 117 kor. 46 fillért, szegények segélyezésére 126 koronát, rögtöni segélyre 21 koronát, ez összeg együtt 264 korona 46 fillért tesznek ki. Választói névjegyzék. A képviselőválasztói névjegyzék ellen többen felszólamlással éltek, s magokat pótlólag felvétetni kérték. Hétfőn tartott ez ügyben ülést a központi választmány, a mely helyet adott Medveczky Jenő, Kerekes Diniek Erdős Frigyes, ifj. Pászkán Mihály, Ellenbogen Izrael, Mik Péter, Pap László, Szuhányi Géza, Gold Mór és Piskorán Traján kérelmének, a többi kérvényt elutasította. Iskolai értesítők. Vettük a hrlybeh kir. kath. főgimnázium értesítőjét. A bevezető czikkben Péterffy Gyula tanár igen tanulságos értekezése jelent meg „Az erkölcsi nevelés eszközeiről a családban és az iskolában.“ Beszámol ezután az értesítő a múlt év életével, az önképzőkör, zenekör, gyors- irókör működésével. A tanári testület Kat- kovszki Pál igazgató vezetése alatt 25 tagból állott. Közli az évi tananyagot osztályok szerint, a növendékek érdemsorozatát, az érettségi vizsgálatok eredményét. Az iskolai év elején 524 tanuló iratkozott be, ezek közül kilépett vagy vizsgálaton nem tett 50, osztályoztatok 474. Jeles előmenetelt tanúsított 23, jó eredményt 99, elégségessel 246 osztályoztatok, egy tárgyból bukott 45, kettőből 31, több tárgyból 30. Végül a tanszerek gyarapodásáról, az ösztöndíjak, jutalmak és segélyezésekről számol be az értesítő. A helybeli püspöki rom. fiu-népiskola értesítője Jankovics János igazgató kiadásában jelent meg. A tanév történetének részletes tárgyalása után közli a végzett tananyagot, a tanulók érdemsorozatát. Beíratott 314 tanuló, ezek közül osztályoztatok 281. A köv. osztályba fellép 234, javitó vizsgálatok tehet 23, ismétel 22. A tantestület hat tagból állok. A szatmár-ne'meti áll. elemi iskola értesítője a tantestület, kiadásában jelent meg. A czitnlapon Halász Ferencz min. osztálytanácsos, a népoktatási ügyosztály főnökének arczképót közli. Beszámol a lefolyt év történetével, a tantestület, mely a városban 4, a hegyen egy iskolában működött, 42 tagból állott, közülök 20 tanítónő. Az óvodában 3 óvónő volt alkalmazva. Az iskolának összesen 2637 növendéke volt. Az ungvári kir. kath. főgimnázium értesítője Romanecz Mihály igazgató kiadásában jelent meg. Bevezető czikkében Mazuch Ede főgimn. tanár olaszországi utazásának emlékeit Írja le. A tanári kar 25 tagból állott. Közli az iskolai év történetét, az önképzőkör, gyorsírókor, Mária kongregáczió, a segély egyesület, a zenekör és vivőkor működését. Beíratott 543 tanuló, kik közül ősz-