Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-22 / 26. szám

6 E T I S *Z E M L Eu (26 ik szám.) templomokban, hol egyes katholikus körök­ben (belvárosi-, józsefvárosi-, budai , ésSzent- Imre Körben s a Katholikus Legényegylet­ben) tartattak, -vZafféry dr. mindenütt nagy ovácziókban részesült. A Józsefvárosi Katho- likus Körben tartotta legutóbbi előadását roppant nagyszámú közönség előtt. Fehérbe öltözött leánykák beszéd kíséretében virág­csokrot nyújtottak át neki. A férfiak részé­ről külön beszédben lelt megtisztelve. Don Bosco müvei köztaz első és fővárosunkra nézve a legfontosabb az Úgynevezett, oratórium, melyben vasár- és és ünnepnapokon az ut- czán bolyongó gyermekek összegyűjtőinek és Don Bosco szalézi papjai által szórakoz­tatnak, majd hasznos ismeretekre, irás-olva- sásra, énekre, zenére oktattatnak. Ezek után a templomba mennek, a hol a lelkioktatás­ban részesülnek és keresztényi kötelességiek- nek tesznek eleget. Ez ünnepi szórakozások egyedüli eszközei az ijesztő módon terjedő romlottság meggátolásának. Az iparos-tanon czok is e napokon lóvén szabadok, minden­féle barátságot kötnek,a minek —mint a szo­morú tapasztalat bizonyítja — következménye a teljes elromlás. Don Bucso szalézi papjai több száz házban, négy világrészen 600 000- nél több gyermeket nevelnek ilyen ünnepi oratóriumban, mely nélkül örökre elvesztek volna a társadalomra nézve. Budapesten ó- gető szükség van ilyen oratóriumokra, te­kintve a romlás veszélyének kitett gyerme­kek számát. Cavagha (Bialtese, halta) nevű városkában létezik már magyar ifjak részére is nevelőintézet, a hol 5 kispap és 21 gim náíiumi növ.nlók (magyarok) képezte tik szalézi pappá. Ha idehaza sikerül majd ha­marosan oratóriumot nyitni, úgy a szalézi magyar papok itthon fognak kópeztetni ; egyelőre azonban odakint Olaszországban kell tanulniuk. Hogy ez a terv mielőbb ki­vételre jusson : azért buzgólkodik dr. Zafféry Károly jelenleg Budapesten, egyúttal segélyt, keresve a minden támogatást nélkülöző ca- vagliai magyar intézet, számára. Zafféry dr. szeptember 1 ig marad Budapestén és szíve­sen áll rendelkezésére VIII., Német u. 16. ajtó 2. sz. a. lévő lakásán mindazoknak, kik közelebbi fölvilágositást óhajtanak nyerni a társaságról vagy a eavagliai „Szent Ist­ván, magyar intézetről. Esetleges adományo­kat is elfogad. Országos keresztény szociális kur­zus Budapesten. Örvendtesen tapasztaljuk a két első szociális kurzus gyakorlati ered­ményeit. Az egész országból sűrűn l’érdezős- ködtek és kérdezősködnek, vájjon meg lesz-e tartva az idei nyáron a keresztén}' szociális kurzus ? Mint illetékes helyről értésünkre jutott, julius derekán meg lesz tartva a har madiJc keresztény szociális tanfolyam, melyre már javában folynak is az előkészületek, úgy annyira, hogy 8—10 nap alatt már a részle­tes programm is közzé lesz téve. Előre is fölhívjuk reá az érdeklődők figyelmét. A tüdővész pusztítása A belügymi­niszter jelentése szerint 1902-ben Magyar- országban tüdővészben elhalt 75.145 egyén. Budapest székesfővárosban 1904. márczius havában tüdőgümőkórban elhalt 354 egyén. A magyar birodalomban 1904. márczius ha­vában gümőkórban elhalt 7882 egyén. Or­szágrész, illetőleg törvényhatóság szerint cso­portosítva ezen halálesetek a következőkép Szigeti József Szatmár Lakáé és iroda Bányai-ut 12. hat. e ng. ház- és birtok-eladási, törlesztéses elzálogkölcsön-közvetilési irodája. oszoltak meg : Duna balpart. 814. Duna jobb­part. 1137. Vasvármegyóben 149, tehát egész Dunántúlban legtöbb haláleset fordult elő. Duna Tisza közén 138). Tisza jobbpart 632. Tisza balpart 899. Tisza-Matos szöglet 955 Királyhágón túl 883. Fiume 29. Magyaror­szág 6730. Horvát-Szlavonot'szág 1152. Ma­gyar birodalom 7882. írók eldorádója. Amerika ez az or­szág. Meseszert! összegekre rúg az a jutalék, amit amerikai irók könyveik kiadásával ke resnek. Westcott Dávid Hamm" cd mii regé­nyéé!”, amely 727 000 példányban fogyott el, négyszázezer dollárt kapott. Chu chill Wins ton ,,R chard Bhanvell„-je és „The Crizis“ czimti könyve 400.000 példányban kelt el. A „Black R>ck„ czimü ro^sz vallásos re­gényt szintén 400.000 darabban adták el, inig Kipling hites „Juuglebook„-ja alig 175 ezer példányt ért el. A bélyegtörvény kodifikácziója. Újabb időben a közigazgatási bíróság való sággal el van árasztva illetékügyek miatti panaszokkal és már szere-száma sincs a sok elvi határozatnak és dön v ínynek, melyeket illeték - és bólyegügyben hozott. Ezen a ba­jon segítendő, Lukács László pénzügymiivsz- ter olrendelte a bélyeg-és illetékszabályok revízióját, melyre nézve kitűnő anyagul szol­gai a közigazgatási bíróság gyakorlata. A revízióval egy kiváló pénzügyi tisztviselőt bíztak meg a pénzügyminisztériumban, a ki a dijtételelj helyesbítése iránt is javaslatot készít. Mint értesülünk, az előmunkálatok már annyira előrehaladtak, hogy7 nemsokára kész javaslat-tervezet áll a miniszter rendel­kezésére. Olvasóink szives figyelmébe ajánljuk lapunk hirdetései 1/űzött Beer Samuel aszphalt fs czemeutáru gyáros hirdetését. IRODALOM. Colombiére Kolos S. J. élete és lelki naplója. Magyarra fordította és Hauler 8. J. nyomán Coiombierenek életrajzát megírta Wolkenberg Alajos dr. theol. tanar. Coiombi­erenek, Jt-zus szents. S/.ive apostolának élet­rajzát, de különösen lelki naplóját az egész világon ismerik és most Colombiérenek bol- doggáavattatása előtt mindenfelől nyilvánult az óhaj, hogy magyarul is meglegyen az a hires napló. Egészen illő, hogy épen junius havára, Jézus S/.ive-hónapjára jelent meg a csinos és értékes könyv. Terjedelme 17 tv, fű zott p éldánynak ara 1.50 korona (e. e. ss.) Kapható Wolkenberg Alajos dr. theol, tanárnál Szatmáron. Ugyanott kapható Jézus Szive, a kegyelmek napja c. elmélkedő és imakönyrv (15 iv, vászonkötés), ára l'SOkorona (e. e. sz.). A „Társulati Értesítő'“. Gyűrky Ödön dr. lapja legutóbbi számában hosszabb cztkk- sorozatot kezd meg a kath. ifjúsági egye­sületek szervezéséről és vezetéséről. A czikk- sorozat gyakorlati útmutatást fog nyújtani az ifjúsági egyesületek működésének min­den ágazatára, a tanítások előadások, szava­latok, játékok, mulatságok stb. re nézve. A kath. társadalmi akcziónak jelenben alig van fontosabb feladata az ifjúsági egyesü­letek szervezésénél. Ajánljuk tehát ezt a czikksorozatot mindazok figyelmébe, kik kath. ifjúsági egyesületet vezetnek, vagy ilyet szervezni óhajtanak. A kik a „Társu­lati Értesítőre“ jul. 1-től előfizetnek, az ad dig megjelenítő számokat is megkapják. E ő- fizetési ar: félévre 4 kor. S/.orkesztőség ^ Bu­dapest IV. Molnár-u cza 19. Igaz Szó cziiiimel a katholikus iroda­lom ujaöb hijtasa je te ni mag. Uj-ibb újság, de úgyszólván a legfon usa'bb, mely a ke- teszieny szociális munkásuk lapja lesz. Hogy miért alakún az Igaz Szó, elég legyen utal­nunk az előfizetési felhívás következő pasz- szusára : „Az Igaz Szó vezére és egyszers­mind fegyvertára lesz a keresztény szoczi- áhs mozgalmaknak. Elől fog járni a harcz- ban, amelyet n keresztény kisembernek két ellenfél, a kizsákmáuyulasou alapuló, ezre­ket koldusbotra jutiaió gazdasági rendszer és a félrevezetésükre, elámiiásukra törekvő' szocziáldemokraczia ellen kell vivniok. E ő lelkiismeret lesz a lap, amely küzdeni log minden visszaélés ellen és támogatni log minden jót, bármely oldalról jöjjön is.“ Az IgHZ Szó táborában ott találjuk Prohászka O.tokáron kívül a keresztény irók jelesei, kik a szocztális kérdésekkel tüzetesen fog­lalkoznak. Előfizetési ára egesz évre csak 2 korona. Szerkesztőség Budapesten, Vili., Práter uicza 12. 1. 12. Az Igaz Szó minden hó 5 én és 20.-au jelenik meg. Pünkösd va­sárnapján je.eni meg az első szám változa­tos tartalommal. A vezórcztkket Prohászka irta pünkösdi „Igaz Svj“ czimmei. Az Igaz Szó felelős szerkesztője Hiller István, lap­szerkesztők Ivuna András földmű/esés Sz i­léi, czy A. gyárt munkás. Szerkesztői üzenet. Tudom . . Csak akkor kezdetű versüket a legnagyobb sajnálatunkra nem közölhetjük. Ne mél- tóztassék gondolni, hogy mi tulszigoruak vagy egy­általában csak szigorúak is vagyunk vele szemben. Női kezekből eredt nemes ezélu munkáknak mindig első sorban adunk helyet, ha csak a legcsekélyebb lehetőség van reá. De ezekben a versekben se tarta. lom, se rythmus, se mérték, se ütem, se rím nincsi n Nagyon örvendünk rajta, na szereti lapunkat olvasni, s még jobban örvendenénk, ha valami olyat olvashat­nánk kezei közül, aminek közlésével kisebb körben bizonyára becses neve jó hírének a nagyközönség előtt sem ártanánk. Épen azért, ha már az elég hálát­lan versírásra oly rendkívüli hajlama van, egész jó lélekkel ajánljuk, méltóztassék egy kissé részleteseb­ben foglalkozni a poétika szabályaival, olvasgassa ki­váló költőink műveit, nem lehetetlen, hogy azok hatása alatt felbugygyan az az ér, mely Nagyságodat a vers­írás felé vonzza. Lápmenti. Lekésett. Tárgyánál fogva különben olyan, hogy helyén való lesz a jövő számban is. Hozni fogjuk. Kérjük a következőket — de idejében — kül­deni, mert hogy ilyen hosszasabb czikkel meg­birkózhassunk, már vasárnap szemtől-szembe kell őt látnunk. Fankotai ur boldog lett. Jó humoros törté­net, mihelyt l.het, sort kerítünk rá. R. J. Lekésett biz’ ez. Nem volna baj, csak annyi hiba esett, hogy a Szatmár és Vidéke tegnap már letette a garast. Csemege szöllö, finom ananász dinnye, Kapható: Mertz István fűszer- és csemege kereskedésében Szatmár, Deák-tér. A ki házat, birtokot és erdőt venni vagy eladni kényelmesen (mérsékelt közve'itósi dii mellett óhajt, úgyszintén birtokra vagy házra olcsó törlesztéses jelzálogkölcsönt akar. vagy bárminő helybeli vagy vidéki részvényre van szüksége, vagy azokai eladni akarja e czéggel lépjen érintkezésbe és meg fog róla győződni, hogy kiterjedt előnyös ismeretsége folytán hivatásának megfelel. — Vidékre azonnal válaszol. ....... ----- 28—10—12;

Next

/
Thumbnails
Contents