Heti Szemle, 1904. (13. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-20 / 17. szám

2

II E T ISZE M L E“ (17 ik szám.)

főbwijáró kulforrása épen abban a nenílörődömsógben rejlik, hogy meggondolatlanul véli oda filléreit az idegen kereskedelem zsebébe.

Ezt az elcsépelt thóinát tehát , jiaffirenden tartani egyenlő azzal az aggodalommal, melyet a honfiúi kebel nemzete pusztulása felett érez Ezt az elcsépelt thémát hasznos és üdvös hangoztatni mindaddig, inig észre nem tér a magyar közönség, mig útjába nem áll az idegen forgalomnak, inig ki nem szorítja a külföldi kereskedelem áruit, mig segédkezet nem nyújt a magyar ipar izmosodásának. Ez az idő pedig tőlünk még nagyon, de nagyon messze van. Egyesületeknek, szövetkezeteknek, társulatoknak kell alakulniok, hogy felrázzák tcspedésökből a nemzet millióit, hogy végre minden magyar kebel át legyen hatva attól az erős akarattól, mely hivatva van e hon határai közt boldogabb jövőt teremteni.

Tőlünk függ minden. Mint a közmondás tartja, mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Sehol sem jgazabb ez, mint épen ezen a téren. Ha talpra állunk és erélyesen visszautasítunk minden idegen terméket, pár év alatt is sokat, de nagyon sokat fog változni az ország lakosságának vagyoni helyzete.

Tegyen tehát erős fogadást minden magyar ember és ez legyen a jelszó, mely visszhangozzék az egész hazában: Magyar árut, magyar terméket !... .

Magyar tisztikart.

Egyik sorvasztó betegsége a magyar hadseregnek, tekintettel annak szellemére, hogy ezredéiben o-iztrák tisztek kommandója alatt áll a magyar legénység, mely vele együ11érezni soha lent képes, de viszont a katona sem lelkesül olyan egyénekért, aki két megérteni nem tud, akikben csak a szigorú főnököt latja, de nem találja meg bahunyva szemét, átadta magát a természet magasztos békéjének, mely egyedüli, a mi zavartalan örömöt okozhat.

Sokáig állt már így, midőn a kastély órája órczhangón a X et is elütötte. Erre föleszmélve, érezni kezdte az est hüs leve- göj ét. Majd aludni ment szobájába, holnap nagy napra virradnak, katonák érkeznek u faluba és azok a katonák olyan szépen tud nak beszélni, legalább ő igy hallotta neve- lönőjótől — — — — — —- — -------— —•

Jó

kövi Béla a k . . ................honvédhu

szár ezredben főhadnagy volt. Derék szál ember szép, dús hajjal, jól gondozott bajusszal. Tiszttársai szerették, mert minden tekintetben dereknek lehetett nevezni. És hozzá még gazdag is volt. Ámde szép vagyonát rövidesen elmulatta, már alig maradt valamije, így hát feleség után kellett néznie, a ki kisegítené pénzzavarából.

Ekkor történt, hogy ezredével V . . . . ment a nyári gyakorlatokra. Sok mindent hallott a szép Lilláról, többen már ajánlották is neki, hogy vegye feleségül, mert a leány igézőén Bzép és a mellett szülői jól bírják magukat . . .

Egy délután az ezred tisztikara megjaiban, fáradalmai közöli vigasztalóját, a hsrczi zaj halálfélelmében azt a férfiút, kinek mar puszta egyénisége elszántságot önt lel- kületébe, akiért halált megvetve néz farkasszemet a legsütübb golyózáporral.

A most véget ért parlamenti akcziónak egyik követelménye volt, hogy a magyar ezredekben magyar tisztek legyenek. A ki vánság részben el van érve, mert immár O felsége álal szentesített törvény fog intézkedni róla. Hanem hogy a törvény intencziója, az egész nemzet forró óhaja elérhető legyeit, a nemzet fiain a sor, hogy hozzájárulásukkal működjenek közre e nagy czél érdeké ben. Mert a ezél nagy, nemes, a hadsereg szelleménekmagyarrá tételét czólozza.

Az állam részben ingyenes, részben fóldijmentes alapítványi helyeket létesitett, hogy a katonai tisztképző intézetekben magyar ifjak képeztessonek tisztekké a megfelelő létszámban. Magyar ifjak erre a pályára eddig nagyon,de nagj'on kevesen mentek, ennek oka főleg a költséges tanitattásban s abban a nehézkességben állott, mely élő- haladásukat gátolta. A magyar fiú úgyszólván kelletlen volt a tisztikarban. Sok szekatúrával kellett küzdenie, s a legtöbb esetben nemhogy biztosítva lett voln karrierje, sőt meg sem tudta tartani poziczióját. Ezek az abnormitások meg fognak szűnni, ha az egész tisztikar magyarrá formálódik. Igaz, hogy ebhez sok idő kell és az letörésnek talán nehez lesz a munkája, de a nemzet jól felfogott érdekéből elmulasztani nem egy évet, de egy pillanatot sem szabad.

Kívánatos tehát, hogy a szeptemberben megnyíló iskolai év kezdetén a katonai iskolákban a magyar ifjak számára fenlariolt összes alapítványi helyek betöltessenek, sőt kívánatos1, hogy e^„ken kivül is minél tömegesebben adjak erre a pályára fiaikat azok az pák, kiknek vagyoni helyzete megengedi, hogy az elég költséges tiszti nevelés teiheit elviseljék.

Egy uj pálya nyílik meg ezzel az évvel a magyar ifjúság számára, mely tddig úgyszólván zárva volt előtte. Uj pálya, ame'y dicső, szép, amelyen többé nem fognak magyar volta miatt előhaladása elé akadályok gördülni egész a legfelső fokig. És mekkora

hívást kapott a kastélyba és a Béla szive dobogott örömében, hogy megismerheti Lillát. Sokáig voltak együtt, már első találkozáskor is hevesen udvarolt neki.

Azután gyakran eljárt hozzájuk, mig ott tartózkodtak. Gyakran bebarangolták az erdőt, vadvirágokat szedve, kalapjaikat tölgy- levól-koszoruval övezve körül. Szivük igy lassankint egybeforrott.

A leány igen megszerette a férfit. És a férfi? Hát mondjuk, hogy ő is szerette Lillát, vagy legalább is kedvelte. Ő azt tartotta, hogy elóg ideje lesz őt megszeretni, majd ha már a felesége lesz. Nem volt már hátra más, mint a szülőkkel is közölni kívánságát, hogy a leányt adják neki. A szülők azt hívón, hogy lányuk holdogságát mozdítják elő, szivesen egyeztek belé. Csak később látták be, a mikor már késő volt, hogy épen az ellenkezője történt.

A kitűzött kézfogó is elérkezett, sok vendég sereglett egybe és mind oly őszintén kívántak boldogeágOt nekik.

A nap vidáman telt el. Este, a mikor Lilla már kifáradt a sok tánezban, ismét az erkélyre ment, persze most már nem egyedül. Bélával együtt tervezgettek a jövőre,

nemzeti vívmány lesz, ha a magyar legénységet olyan tisztikar fogja vezényelni, mely csont az ő csontjából, vér az ő véréből. Ez az első lépés, hogy megtarthassa bevonulását a magyar szellem a magyar ezredekbe, ahonnan eddig száműzve volt.

Az érdeklődők minden szolgabirói hivatalban és a városok katonai ügyosztályainál bőséges tájékoztatást nyerhetnek. A felfolya- inodasok ideje azonban már itt van, ne késlekedjenek tehát, akik hajlandóságot éreznek magukban erre a pályára lépni. A magjar nemzet Géniusza őrködni fog felettük, hogy elhatározásukat ne legyen okuk megbánni.

Most nincs egyéb hátra, minthogy közöljük a mostani honvédelmi miniszter, Nyinj Sándor által a magyar ifjúsághoz intézett felhívást, amely valóban lelkes hangon szó* lal meg, épen ezért megérdemli, hogy nyilvánosságra hozassék. A felhívás szövege a köve kező:

Mindnyájunk hő óhaját képezi, hogy a magyar katonák magyar tisztek által képez- tessenek ki s azok által vezettessenek a harezba.

E/.en hő óhajtás most teljesülből, mert a közös hadsereg nevelőint zeteiben magyar honos ifjaknak annyi hely van biztosítva, a mennyi a magyar csapatoknak magyar tisztekkel 'aló ellátására szükséges; a nagy számú magyar állami alapú ványt he'yek pedig a szegényebb sorsú ifjak számát a is megnyitják a katonai intézeteket.

De hogy tény'eg meg legyen a kellő számú magyar tiszt a közös hadseregben, ahoz a társadalomnak s különösen a magyar ifjúságnak támogatása is szükséges.

Hozzátok fordulok tehát magyar ifjak, lépjetek rá ezen tágas útra, melyet számotokra építettünk, hogy a közös hadsereg tiszti karába bejuthassatok, foglaljátok el a számotokra fen'artott helyeket, vigyétek be a hadseregbe magyar hazaftságtokat — nem ellenzi azt senki — egyesítsétek azt a magyar nemzet hagyományos Király ésDinas- tia hűségével s legyetek szeretett hazánknak és a monarchiának erős védői s koronás Királyunk hü katonái.

A honvédelmi miniszter.

mily boldogok is lesznek ők 1 Szeretni fogjak egymást kimondhatatlanul . . .

Csönd volt a kertben, csak az esti szellő suttogott csöndesen a szerelemről az édesen illatozó borostyán-lombokon keresztül s egy magános fülemtle fájó szívből jövő édes dala hangzott fel hozzájuk.

Bélának nemsokára ezután el kellett utaznia. így még csak alig érezték azegyütt- lót örömét, már is el kellett válniok. Menynyire sitt Lilla, sehogy sem tudott belenyugodni az elválásba. Azonban megmagyarázták neki, hogy nem végkép válnak, Béla visszajön nemsokára, akkor magával viszi Lillát is és soha többó el nem hagyja. Ez mégis megvigasztalta és nem sirt tovább.

Lassankint ismét felvidult, hiszen Béla o'y gyakran és oly szépen ir neki. Ismét a régi bohó kis leány lett ő, aki még a virágokkal is szóba áll s kérdezi tőlük hogy- lóiöket. Mily gyakran eljárt most is az erdőbe, a hova valamikor az ő karján járt, gyönjőrködve a természet ezer szépségében. Ezután is hallgatta a pásztorti 1 inkó fdes- bus dalát, melyet az oly érzéssel, annyi fájdalommal fuvott. Hol erősebben, hol gyöngébben, a szél messze vitte a hangokat, mig végre az egész egy sóhajba vegyül'.