Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-01-07 / 2. szám
XII. évfolyam. 3>ik szán*. Szatmár, 1903. Január 7. HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. '<aT ■ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre —-------— — — — — 6 korona — fillér Fé lévre----------------------— — — 3 „ — Ne gyedévre-------—--------------— 1 50 „ Ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A Up kiadója: A »PÁZMÁNY-SAJTÓ" A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Rákóczy utcza 25. sz.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel Nyllttép sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Az újévi ajándék. Senki sem hitte. A legtulzóbb optimisták sem hitték, a nemzet se nem várta, se nem kivánta. Hiszen a nagytömeg érzéketlen a politikával szemben, nincs odáig érve, hogy meg tudja birálni, mire volna szüksége, ,hogy nyugodtabb életet élhessen. Érzi ugyan, hogy fáj neki valami, de nem tudja, hogy mi. A haza jövőjéért aggódó jobbjaink rettegtek tőle. Maga a kormánypárt is bizonyos ideges borzongással leste a fejleményeket. Isten tudja, talán jobb lenne. Szóval, nem igen sirt volna e hazában miatta senki és mégis meglett. Meglett a kiegyezés a két kormány között, a miniszterelnök ezzel az újévi csecsebecsével kedveskedett párthiveinek, ezt hozta ajándékba a nemzetnek, mely e pillanatban aligha tudja bokréta-e amit keblére tűznek, vagy kés, mely a szivekig és vesékig fog testébe hatolni. A kiegyezés megvan a két kormány közt, de a beavatott minisztereken kívül senki nem tudja, hogy milyen formában. Széli csak annyit mond, hogy nincs győző és nincs legyőzött. Tágas fogalom, sokféleképen lehet érteni. Annyi bizonyos, hogy a magyar embernek se teste, se lelke nem kivánta már azt a boldogító közösséget, mely elszívta a nemzet életerejét, amely csak arra volt jó, hogy az osztrák kapzsiság kizsákmányolja ezt az országot. Igaz, hogy a 67-es pártok az unió alapján állanak, de magok is olyan ingoványosnak látják már e talajt, hogy szívesen vennék, ha valaki eltüntetné lábaik alól. Ausztria iparállam, mi a fundusból élünk. A két érdek olyan ellentétes, melyet csak az egyiknek megrontásával lehet úgy u hogy kiegyeztetni. Évtizedek szomorú tapasztalatai igazolják. Sajnos, mindig a magyarnak jutott a rövidebb vége. Szinte csudálatos, miért erőszakolják mégis a közösség fentartását a kormányok ?.. Talán egyik sem mer a saját lábára lépni?.. Vagy a szokás hajtja, kergeti őket?.. Idegenkedik tőle az osztrák, fél tőle a magyar, — ők mégis akarják. Eris almája a két nemzet közt, mégis újból és ujboi kozzcjok dobják. A torzsalkodásnak, a gyülölségnek, a viszálkodásnak magvait hinti, az elkeseredés napról-napra növekszik miatta a két nemzet közt, mégsem akarják elhárítani utjából. Hiszen, ha ez megszüni k, megszüni k az agyar- kodás, megszűnik az egyenetlenség, mindenik fél úgy rendezi be gazdasági életét, amint neki legjobban esik, nem lesz oka és módja a másiknak szemére hányni, hogy érdekeit megcsorbitotta, vagy épen kihasználta a helyzetet a zsákmányolásra. Szebb volna ez igy. És fejlődhetnék mindakettő a saját erejéből, a saját eszközeivel. Magyar- ország kifejleszthetné iparát, Ausztria mezőgazdaságát, nem kellene akkor egymásra féltékenykedni, igy gúzsba van kötve amott ez, itt amaz. A külállamokkal szembenvédhetné magát, amint érdekei valóban kívánják. Most egymás nélkül semmit sem tehetünk, a közös iga pedig nyűg itt is, amott is. A kiegyezés létrejött, de a helyzet annál komplikáltabb. A magyar ellenzék heves küzdelemre készül, az osztrák Reichsráth megszavazni sohasem fogja. A sorsa remélhetőleg vereség lesz mindakét ország parlamentjében. Nálunk agyonbeszélik, ott leszavazzák. A külállamokkal a kötött szerződések ennek az évnek a végén lejárnak, s ha addig nem lesz meg a kiegyezés Ausztria és Magyarország közt, mindenik fél kénytelen lesz önállóan kötni meg a szerződéseket. A magyar ellenzéknek sem lesz tehát nehéz a dolga, feltéve, ha el van határozva a végső ellenállásra. Pedig el van. Kossuth Ferencz újévi beszédében nyíltan kimondta. Bartha Miklós hangot adott neki a sajtóban. §f§ TÁRCZA. fÜ lön a hadnagy! Irta: Karenovics József. Öt nap telt el az első bál óta. Málvin kisasszony már öt napja törülgeti a port, rakosgatja a porczellánfigurákat és csino- sitgat mindent, főként bájos alakját. — Izgatott és szívdobogást kap, valahányszor csengetnek. Ah!........De hát miért ez az idege sség, ez a nyugtalanság ós ez a folytonos nagy portörlés? — Mi történt?“ Hatodik napja ilyforma kérdésekkel fordult hozzá a mamája. — „Hát mama elfelejtette?“ — kérdi megütközve Málvin. „Mit, szivem ?“ „Hogy az a, az a, — no hát az a hadnagy. —“ „Melyik hadnagy ?“ „Hát a kivel az első négyest tánczoltam a múltkor ós a kivel úgy szerettem volna a másodikat is tánczolni.“ „Nem tudom.“ „De, mama, hogy lehet azt elfelejteni; én azt sohasem fogom elfelejteni 1“ „Noés?“ „Hát édes mama nem emlékszik ? Ez borzasztó 1 Az első négyes után az a hadnagy megkért téged, mama, hogy tiszteletét tehesse nálunk.“ „De hát melyik hadnagy? Hisz ezek a hadnagyok olyan egyformák 1“ „Édes mama, ne ejtsen már kétségbe, az a barna 1“ „Ja, az a barna hadnagy, a Schmuggler Tóni ?“ Az, az 1 kiáltott föl megkönnyebbülve a megkínzott bakfis. „Hát azt várod?“ „Azt, mama, — hiszen valakit várni, az nem bűn, úgy e mama ?“ „Persze, persze! — No hát csak várdd szépen 1“ Eljött a hetedik nap. Vasárnap volt. „No, ma fog jönni.“ Kétszeres szorgalommal törülgette a port Málvin, rakosgatta a porczellánfigurákat ós tologatta a fauteuilokat. — Csengetnek. Ez ő 1 — Erősen dobogott a szive. -- Oh, csak a levólhordó jött,— Buta levólhordó, ilyen képes lapért úgy megijeszti az embert. — Kitől van? Annustól 1 Ez is jobbat tehetne, mint képes lapokat firkálni.“ (Bezzeg máskor jól esett, ha az Annuska küldött képes lapot!) A szívdobogás lassan lecsitult. — Csengetnek! — Ah, ez ő lesz, a barna hadnagy 1 — Nem ő volt, hanem egy másik barna ember; a szenes ember szenet hozott. A krampusz vinné el, — gondolta magában Málvin kisasszony. Már nem jön 1! — Mérgesen bevetette magát egy nagy fauteuilba és legjobban szeretett volna sirni. — E perczben ismét csengetnek. — Felugrott és igyekezett, az előtörni akaró könyeket visszataszítani. — Belépett, nem a hadnagy, hanem Málcsi kisasszony, II. éves képezdei hölgy, iskolatársa Málvin kisasszonynak. Hihetetlen gyorsasággal eldarálta, hogy neki épen itt egyjboltban szegfűszeget kellett vásárolnia ós most csak egy perezre beugrott, hogy megnézze, mit csinál a barátnója. — „De te könnyezel! Miért? „Fölbosszantott a Laczi.“ (Ez az ur ^a II. gymn. osztályba járt és öcscse volt Málvin kisasszonynak.) „Málvin! te vársz valakit 1“ „Dehogy, senkit 1“ „De hiszen látom, fogadó ruha van rajtad I“ „Honnan tudod, hogy ez fogadó ruha? „Tudom; ládd azt is megmondom, kit vársz 1“ „Azt te nem is ismered!“ „Nem is a nevét fogom megmondani, hanem hogy milyen branche ból való.“ __ „N o erre kiváncsi vagyok 1“
