Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-11-25 / 48. szám
(48-ik szám.) A dühöngök közül 20 embert elfogtak. Szerencse, hogy vér nem folyt, emberéletben nem esett, kár. „H Levél a polgármesterhez . Igentisztelt Polgármester Ur! Jól tudom, hogy a közönség érdekeivel ázemben igen előnyösen kifejlődött érzékkel bir és nem mulaszt el semmit, ami ennek az érdeknek védelme tekintetében kívánatos. Épen azért nem akarom a nemtörődömség számlájára Írni azt a mulasztást, a melyről szólani fogok, mindössze egy kis figyelmetlenségnek tekintem, amely mindenesetre terhes, nagy felelőséggel járó és gondosságát minden oldalról igénylő hivatali állásában kardinális hiba gyanánt nem tudható be. De mivel a közérdeket jelentékenyen érinti, nem hallgathatom el és hiszem, hogy amint a polgármester ur észreveszi a mulasztást, azonnal meg is fogja reparálni. A közegészségügyről van itt szó. Vőr- heny, difieritisz, skárlát és egyéb ragályos nyavalya pusztít a gyermekek között. Ma egyik, holnap a másik családba költözik be a szomorúság az elvesztett gyermek halála miatt. Hogy a veszély mekkora, azt a polgármester ur is igen bölcsen tudja, sőt szükségét látta ellene a legerélyesebb rendsza-- bályokkal fellépni. Megtették az óvintézkedéseket, sőt bezárták az iskolákat is. Helyes. Ha a körülmények úgy kivánják, nemcsak szívesen elnézi a közönség azt a hátrányt, amely a tanulmányokban való visszamaradásból ered, de elismeréssel adózik a hatóságnak, mert elvégre is gyermekeiuek élete becsesebb előtte mindennél. De ugyanakkor, midőn a múzsák csarnokainak bezárása a gyermekeket fenyegető veszély miatt szükségessé vált, nem tudjuk elképzelni, mi okon nem terjesztette ki ezt a tilalmat a polgármester ur a táncziskolákra is. Látunk oda 6—7 éves gyermekeket tömegesen feljárni, akik tehát még elemi iskolakötelezettek és abban a korban vannak, ahol a ragály legjobban dühöng. A táncziskolákban a gyermekek még közvetlenebből érintkeznek egymással, igy a veszély is mindenesetre közvetlenebb. A táncztanitás pedig semmivel sem életbevágóbb kérdés az iskolai oktatásnál, igy semminemű körülmény nem teszi kívánatossá, hogy ugyanazok a gyermekek, akiknek gyülekezése az elemi iskolákban tilos, a tár.cziskolában napról-napra összejöhessenek. Hiszen akkor nincsen elérve az a czél, amelyért a polgármester ur az iskolákat bezárta. Csak félrendszabályt léptet életbe, mely mellett a ragály kénye- kedve szerint terjedhet. Szinte csudálkozűnk a szülőkön, hogy felengedik gyermekeiket, ennek azonban van magyarázata abban a majomi szeretetben, amelylyel gyermekeik iránt viseltetnek. Nem szorul bizonyításra, hegy ide a gyermek sokkal szívesebben megy; fel, mint az iskolába, sőt úgyszólván \ergőd.ik érte. Ha nem eresztik, van sirás és házi perpatvar, a gyermek vergődése, az anya gyqpgédsége engedékenységre birja a családfő^ ki kénytelen a vál- tozhatatlanba beleegyezni. De ha a polgár- mester ur kimondja a vétót, még a legakaratosabb gyermek is meghajlik és megadja magát, mert hót a polgármester parancsolja igy, az pedig nagyobb ur az ő apjánál is. Nem is kell mondani, hogy a szülők meg épen- séggel nem fognak apprehendálni, ha a polgármester bölcs intézkedésével egy csapásra keresztülvágja azt a gprdiusi csomót, melyhez ők csak sok boszuság és családi kellemetlenség után tudnának eljutni. Szükségesnek tartottam erre a körülményre felhívni becses figyelmét és meg vagyok győződve, hogy sürgős intézkedése nem is fog késni. Szatmári. Tanitógyülés és jubileum. Az ung—beregmegyei rk. tanító egyesület felsőungi köre f. évi őszi gyűlését november 18-án, Szerednyón tartotta meg, mely alkalomból ünnepelte szeretett elnökét, Szabó Józsefet 25 éves tanítói működése alkalmából. Az ünnepélyt „Veni Sancte“, és szent mise előzték meg. Isteni tisztelet végeztével Valkovits György felső-domonyai tanító gyakorlati tanítást tartott a rk. fiú iskolában az Írva olvasásból fonomimikailag. A biráe ti szemle“ ugy fáj minden, mintha az a perez csak tegnap lett volna!“ — Elővette azt a kis csipkezsebkendőt és sirt, sirt. Talán épen azért, mert csipke volt az a kendő, azért nem tudta azt a hosszú tiz év alatt egyszer sem telesirni. Csend állott be, — nem hallatszott semmi, csak a park bús fáinak suttogása, a tó vizének halk locscsanása, mit egy-egy felugró halacska okozott, azoknak a tücsköknek a czirpelése és egy megtört szegény szív zokogása. Hallgattam, mert nem tudtam volna most semmi okosat sem mondani. Gondolataim résztvevőim elszállottak ama perezhez, mely óta im tiz óv, tiz egyforma mély bánatban eltöltött hosszú év vonult el ezen megkínzott szegény kebel fölött. Óh te szív, te nyomorult, mennyit is elbírsz te I — pedig a gazdád sokszor váltig mondogatja, dalolgatja: Kis madárka zeng az ágon, Temetőbe, sitba vágyom; Édes lesz olt megpihenni, (Oda lenn már nem fáj semmi.) Nem fáj semmi. 3 _ la t dicsérettel jutalmazta a tanítást nemkülönben Kólb Károly felolvasását. Az elnöki megnyitóban meghatva mond köszönetét a jubiláns a vendégeknek és kartársaknak, hogy a gyűlésen megjelentek. Kijelenté, hogy e mai nap öröm napja s mint 25 évig úgy ezentúl is az egyház és haza szerető fia s önzetlen munkása kíván maradni továbbra is a magyar kultúrának. A megejtett titkos szavazás folytán elnök lett ismét Szabó József szerednyei tanító, jegyző : Gazdag Jenő ungvári tanító. A belépő tisztikarnak eddigi eredménydus működéséért Göndi Ede indítványára jegyző- könyvi köszönet szavaztatott. Majd kivonult a diszes társaság az állami szőlőtelep megtekintésére, hol Tóth Károly szőlőszeti felügyelő dióhéjban összefoglalt élvezetes gyakorlati előadásában gyönyörködött. Rövid idő alatt sok gyakorlati fogást sajátítottak el a hallgatók, hogy azokat mind maguk, mind pedig az uj szőlőmivelésben jára'lanok számára értékesítsék. A szakszerű felolvasás művelés — avatott kezekre vall, mely kizárólag az említett felügyelő érdeme. A szőlőtelep megtekintése után, a legszebb és legizletesebb női kézi munkáktól roskadozó asztalhoz ült a 30 tagból álló társaság. Olt volt a tanítói karon kivül Szerednyo város értelmisége és az érdemes községi elöljáróság. Az ebédnél megeredtek az érzelem hullámok és szebbuól- szebb szónoklatok hangzottak el. Első volt a szónokok között Muncskó Pál ottani plébános. Az örök ifjú, szeretett „Pali bácsi", meleg szavakban méltatta a jubiláns 25 éves érdemdús működését, úgy egyházi mint társadalmi szempontból. A kartársak nevében Göndi Ede éltette a jubilánst, mint ideálistát, visszatekintve a 25 év előtti időkre, a mikor ideális lélek kellett ahhoz, hogy valaki ata- nitói pályára szánja magát. Majd Kende Zsig- mond tolmácsolta a kerület képviselőjének meleg üdvözletét s poharát az összes rk. tanítóságért emelte. Figyelemre méltó szavakkal emlékezett meg Terebessy Ferencz a jubiláns nejéről, kinek fáradhatatlan munkássága teremtette eme lukutusi lakomát. A Szózat és a Hymnus eléneklése útin emeli poharát Tóth Károly felügyelő az üunepeltre majd Horatius plébános Tóth felügyelőre és Szabóra. Az elhangzott szónoklatokat meleg hangú sürgönyök is fűszerezték : Benkö József apát-főesperestől Ungvárról, Ádámkovits bereznai plébánostól és Szvitelszky Elek kartárstól, Drahus tövisfalvi lelkésztől stb. Megemlékeztek az ünnepekről a tengeren túl élő volt tanítványai is, kik értékes ajándékokkal lepték meg. A kedélyes társaság egy kedves nap emlékével oszlott szét. HÍREK. Uj magyar szentek. Körösy Márk, esztergomi kanonok, Pongrácz István és Gro- deczky Menyhért, józustársasági atyák 1619- ben Kassán a katholikus valláshoz való ren- dithetlen hűségükért kegyetlen kínzások közt megölettek. A vértanuk hősies hitvallása nagy feltűnést keltett az egész országban s Pázmány Péter, esztergomi érsek megtette a lépéseket arra, hogy a vértanuk szentekké avattassanak. A vizsgálatot megindították s a szt. szertartások bizottsága az ügyet még. IX. Pius alatt a szokott szigorú eljárás minden követelménye szerint letárgyalván, a vér- tanuság bizonyítékainak hitelességét megálla- pitotta, úgy, hogy a tényleges boldoggá avaMegállók egyszerre, — mi ez — álom vagy való ? Két szemet látok, könnyesek, mint akkor voltak. Az ő szemei! Oh, mily boldognak érzem magam e pillanatban, — már ki akartam ejteni drága nevét, a mikor megszabadulva az édes szemek varázsától végig- siklik tekintetem rajta és egy kopott, rongyos, züllött alak áll előttem. Mily boldogtalannak kellett pedig most magamat érez- nem ; igy látom viszont szerelmem ábrándját! — Csak a szemek, az édes szemek ugyanazok! — Se szemek megismertek ; ajka már ki akarja ejteni nevemet, de ón elfutottam s rohantam, mintha éltem egész boldogtalansága egy rongyos züllött kisértet alakjában üldözne engem. De hát ő volt igazán ? Igen ő volt. Megtu itam mindent. Rósz társak megrontották, a jótól eltántorították ; könnyelműen élt, dorbézolt, ivott. S egyszer mulatás közben megtörtént, hogy erőszakkal el tudták tőle venni a kardját. Erre megfosztották őt tiszti rangjától, becsületétől, mindenétől. Most csavargó lett belőle, tisztességtelenül keresi kenyerét s becsület nélkül éli életét. Ő volt, — igen ; — most, most lettem csak igazán szegény leány. S azóta tiz óv, tiz hosszú év telt el s nekem
