Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-11-04 / 45. szám
2 nőkével homlokegyenest ellenkezik. Gondoljuk meg csak. Hadjárat idején a belső ellenség rombolása, — az valami rettenetes. Az ő visióiban bizonnyára ott hevernek már azok az áldozatok, akiket megtörni nem, csak szarvaikat megnöveszteni tudta volna most, ha kivonul a szabadelvű pártból. És ott van visióinak fónykörében azoknak a nemzeti as- piráczióknak győzelme, amelyeket talán végleg elejtett volna, ha most kivonul a szabadelvű pártból. Ne tessenek tehát kishitüsködni. Egy lángész feloldott kezei és fel nem adott elvei vannak az uralomra jutott ószeresek táborában. El fog jönni az az idő és nem is olyan soká,midőn ismét kénytelenek lesznek bevallani, hogy csalódtak, akik ma azt mondják, hogy Apponyiban csalódtak. A megalakult kabinet. Tisza István gróf immár Magyarország kinevezett miniszterelnöke. Tegnap tette le kabinetjével az esküt a felség kezébe, ma mutatkozott be a képviselőházban, ahol az uj kormány programmját el fogja mondani. Ezt a programmot mér előre mindenki tudja, nyilvánvaló lett a kilenczes bizottság ülésén, ahol megmentették a pártegységet a magyar alkotmányon ejtett csorba és nemzeti aspi- rácziók feladásának árán. Tisza Pista tetőtől talpig Bécs embere. Azzal a missióval uszították ránk az osztrák urak, hogyha békés utón nem lehet, csináljon rendet úgy, ahogy tud Magyarországon. Ennek a valódi jelentménye az, hogy hajtsa igába ezt a már sokszorosan leigazolt népet a bécsi érdekekért. Akcziója jobban sikerült, mint gondolni mertük. A szabadelvű párt meghajtotta előtte minden járomba készségesen görnyedő nyakát, lehetővé tette neki a kormány megalakítását. Hátra van azonban az ellenzék, a nemzet. Ezekkel a tényezőkkel Tisza Pista nagy- uriasan feleslegesnek tartotta a leszámolást. Neki elegendő volt a szabadelvű párt, hogy az ez által készített aranyhidon felkapaszkodhasson a hatalom polczára. Ha már itt lesz, gondolja magában, a többi az ő dolga. Hogy jól számított e Tisza gróf ur, azt a következmények fogják megmutatni. Valószínű, hogy elszámitotta magát. A bécsi hegemóniáért ebben az országban már senki sem lelkesül. Osztrák korbács, osztrák vezényszó nem kell a magyarnak. Hiszen ha ennyi eredtnénynyel b'érnők, hogy Tisza Istvánból miniszterelnököt csinált azobstruk- czió, mire való volt az a hosszú küzdelem ? .. Hogy a nemzet letegye a fegyvert, arról szó sem lehet. Az ellenzék a legkeményebb ellenállásra készül. Ezzel kell első sorban szembeszállani T/m urnák. Hatalmas, kipróbált erők vannak, akik előtt ismeretlen minden megalkuvás a nemzeti érdekek félreto- lásával. Ebből a harczból nem fog ép bőrrel kikerülni. Ha igy, akkor kétségtelenül az erőszakhoz nyúl. Következik a ház feloszlatása, appellálás magára a nemzetre. Itt már a polgárság lesz hivatva megmutatni, mekkora érzései és jó akarattal van a saját sorsa iránt. Inóháborut fognak folytatni az ellenzék ellen az egész vonalon, ezer meg ezer koncz, százezrekre menő bankó lesz egy ellenzéki képviselőfej ára. Daczára a legrabbiátusabb pusztításnak, mi azt hiszszük, hogy a magyar nép nem fogja megtigadni magát és az ellenzék sokkal erősebben kerül ki a küzdelemből mint val.ha. Ezek a kilátások a jövőre, melyek közt az uj kormány megkezdi működését. Minden politikus rövid ideig tartó életet jósolhat neki, hiszen magában a megdróozott szabadelvű pártban is ott vannak a megoszlás csirái, melyek minden pillanatban ernyedésnek indíthatják az ingoványos alapon nyugvó al kotmányt. Az uj minisztérium névsora a következő: Miniszterelnök, belügy- és a felség személye körüli miniszter Tisza István gróf. Pénzügyminiszter Lukács László. Igazságügyminiszter Pldsz Sándor. Vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Berzeviczy Albert. Kereskedelemügyi miniszter Hieronymi Károly. Honvó delmi miniszter Nyiry Sándor. Horvát mi niszter Cseh Ervin. A tisztviselők fizetése. Fontos, sőt a városi tisztviselők létkér dósére döntő sulylyal biró dolog a fizetésrendezés kérdése. Elvitázhatlan tény, hogy az ma már tovább el nem odázható, mert aki ismeri a városi tisztviselők nyomoru-á- gos fizetéses állapotát, lehetetlen, hogy be ne lássa, hogy csaknem minden állás javadalmazása oly csekély, hogy az a létminimumnak sem felel meg. Nemes czélu munkát tűz feladatul a törvényhatóság, midőn belátva a mostani állapot tarthatatlanságát, igyekszik a tiszt ise- lők helyzetén javítani s azokat állásuknak, képesítésüknek s az állásukkal járó felelő - ségn k megfelelően honorálni. A jövő évi költségvetésbe 20.000 kor. van e czélra felvéve, mely összeg éppen elegendő arra, hogy a tervbe vett 20 °/o javítás keresztül vihető legyen. Általánosságban helyesnek találjuk a Sz. és V. ben megjelent czikk álláspontját, azonban egyik másik részét nem hagyhatjuk szó nélkül. Tellesen indokolt a feletti aggodalma, hogy miképen lesz igazságosan felosztva az előirányzott összeg. Bizony ez a tisztviselők között is nem csekély aggodalmat szül. De nem is indokolatlanul. A fizetésjavitásnak intencziója első sorban az, hogy az úgynevezett kisebb tisztviselőknek tisztességes meg- é helést biztosítson, hogy azok az anyagi gondoktól menten teljes szellemi és testi erejük kel, becsülettel és ügyszeretettel élhessenek hivatásuknak. Más kereseti forrásuk nincs. Nagy és nehéz feladat vár a közgyűlés által kiküldött bizottságra. Bízunk a bizottság tagjainak igazságérzelóben, bölcseségé- ben, hogy a felvett összeget igazságosan fogja felosztani s nem fog személyes érdekek által vezéreltetni, hanem kizárólag az egyes állásokhoz kötött képesítés és felelőség fogja irányitan'. Elfogja oszlatni azon aggodalmakat, melyek most különösen a kisebb állású tisztviselők között nagyon is tapasztalhatók. De térjünk át a Sz. és V. czikkében mondottakra. * Evek múltak azóta. A kis leányka egy virágárus üzletben ügyessége által tiszteletre s becsületre tett szer', s olykor eljárogatott volt jótevőjéhez s igyekezett azon szívből jövő eszméket megtanulni, melyekben oly gyakran gyönyörködött, s a melyek a mennyország kulcsát adták kezébe. * Meghalt a jóte.ő, kit csak a szegények ismertek s vagyonát mind reájuk hagyta. De nem jött el temetésére mind, csak egy pár s közöttük elsősorban a kedves kis vitág- árus leány. Hideg volt, fáztak volna kikisérni a temetőig a nélkül is gyér ruhájokban; adományait azonban élvezték. — Úgy sirt, zokogott, mintha fájdalmára balzsam nem lett volna, hisz’ úgy szerette, kedvese volt tudta nélkül, csókolta lába nyomát, de nem tudta felnyitni szive titkát ő, a szegény nyomoiuk kis leány. Ki a temetőbe már nem bírt menni. — Hazavittók, ágyba fektették, beteg lett, nagyon beteg. S mikor felkelt betegségéből, első dolga volt, egy gyönyörű fehér koszorút csinált. Fehér ruháját felvette s az erős széi Mint szegény elhagyatva mindenkitől, összetöpörödöttjédes öreg anyjával együtt laktak n düledező kis viskóban ott a város szélén, túl a téglavetőkön; nem ismerte, nem tudta nyomorult fájdalmát senki. — Mégis akadt egy jószivü ember, kit az Isten ujja vezérelt, ki felkereste a szegényeket s minden héten megajándékozta egy pár fillérjével, melyből úgy ahogy eltengették életüket. Buszéit olykor sokat, a mennyei örök boldogságról; elmondta, hogy mily boldogok azok, kik-e földön szegények, mert Isten az •olyanok számára szeretettel teli mennyei kincstárát adományozza; hogy azok a más világon örök és boldog életet élnek. Úgy el-elhallgatta a szegény kis lányka ; örömkönnyekkel teli szemében bizalom; igaz, őszinte kifejezésében az isteni hit és megnyugvás honolt. De mintha még akart volna olyankor egy, a szívből jövő dolgot mondani, — rendesen megakadt szava, szemeit lesütötte, arcza elpirult. Kikisórte jótevőjét, kezét akarta csókolni, ki azonban nem engedte, — s mikor már messze elment, alig látszott, utána osont, kereste, nézte hol lakik, de nem találta meg. Hányszor akarta mondani, hogy szolgálója, hűséges cseléde lesz egész életén keresztül, csak hogy láthassa, csak hogy közvetlen-közeiében lehessen. Most is óit áll a sással benőit mocsaras tó partjánál és bámul, var, — keres valakit, kezei összekulcsolva égre meredt szemekkel mintha kérnének valamit. Történt, hogy anyja hosszú betegség után meghalt. Magában igy gondolkozott: „Egyedül lenni egész éjjen át“ — nem bírja ki. —- S eljött a jótevő, eloszlatta aggodalmait, rendezte a temetést, egész éjjel ott volt s imádkozott. Hogy nézte olykor a szegény lány a férfi arczát, melyen egy tulvjlági lény vonásai tündököltek, — kinek egy szava mennyországot adott, kinek egy tekintete bitet, bizalmat reményt keltett. A pislogó gyertyaláng már alig vilá- giiotta meg a kis halottas szobát, s az öreg szunyadóhoz hasonló halott néniké már-már elveszett a sötétségben, mire a szegény lányka széthúzta a fekete függönyt, már világos is volt. S elment a jótevő. Hogy sirt a szegényke, — hogy ment volna ő is utána, hogy hagyta volna örökre el e fájdalommal telt tanyát, mely most már részére örökre elveszett. — Meghalni szeretne. — Sírba szállni.
