Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-10-28 / 44. szám

4

HETI SZEMLE" (44 ik szám.)

nyékét s a tűzben megperzselődött ide-oda rohanó a lépi farkasokat látja; a másik már pompásan kezelt mintagazgaságokról tesz em - litést; száz holdas erdőségekről (melyek 3—6 év alatt teremhettek elő), ringó vetésekről s felpörkölt falvakról fecseg. Akadt lap, mely szerint oly nagy arányú volt a lápi tűz, hogy három szomszédos vármegyét világitott be, holott a láp szélén fekvő falvak a lüzből ha láttak is egy keveset, inkább a kellemetlen füstöt s bűzt érezték.

A jelenlegi láp már túl van azon az átmeneti állapoton, mely vad láp s művelés alatt álló terület között van ; de még jó fele a régi nádasok maradványaival, száradt zsom- bókokkal, nádgyökerekkel, gazzal borítva s ép ez a száraz, művelés alá még nem fogott rósz volt a tűznek igazi nevelő dajkája, fészke. Ebben laza lévén a növényhulladókokból s gyökér rostokból alakult talaj, mint tűz iránt fogékony, nem birt ellenállni a tűz emésztő erejének. Különben ez a tűz régibb keletű, a laza talaj alatt régóta lappangott; a hosz- szas szárazság egyengette kitöréséhez az utat úgy, hogy a legutóbbi szélvihar következtében könnyen harapódzhatott el.

Az illetékes körök eleinte nem sokat törődtek vele ; hisz megszokták, ma itt, holnap ott gyújtották fel, részint, hogy a tulajdonos földjét a dudváktól szabadítsa meg, részint, hogy olcsó, bár veszélyes kitözege- lósi módszer által tegye lápi földjét müvel- hetővó. Mikor a nevezett körök figyelme a tűzre irányult, akkor az már nagy méreteket öltött. A kiküldött bizottság jelentése szerint körülbelől 1700 hold égett le a 69.000 holdas lápiterületből, tehát még sem az egész láp, mint a lapok hozták s ez a szám is leolvad, ha kiveszszük belőle a tűz által megkímélt szigeteket, s az oly darabokat, melyeknek csak telületén siklott tova a tűz, anélkül, hogy mélyebbre hatolt volna, mely esetben a talajtermőkópessóge mitsem veszthetett. Különben is ritka hely az, hol 1 méternél mélyebbre égett volna a talaj s ez is csak elhanyagolt, művelés alá sem fogott, jól le nem taposott területen történt.

Amint nagy lassan hozzáfogtak a mentési munkálatokhoz, ez is, az is verte a mellett s legendákba illő hőstettekről „vádolta“ magát. Akfidt többen annyi szerénység is.

— Legyen úgy, ahogy akarja Jack — mondta a leány meggyőzetve s fáradt feje az ifjú vállára hanyatlott.

Nemsokára elérték a Joliffe házát. Vidám kutyaugatás fogadta őket s a lakás ablakai barátságos világosságot árasztottak az udvarra.

— Mit fognak gondolni! — mondta a leány s arcza égett a szégyentől.

— Majd elbeszélem, hogy történt a dolog, drágám, — válaszolt Jack.

A jó emberek nem nagyon csudálkoz- tak a dolgon, vagy legalább úgy tettek, mintha nem csudálkoznának s tárt karokkal fogadták a szökevényeket. Nemsokára jó meleg tűz mellett, a nyitott kandalló előtt szürcsölték teájukat.

De úgy tizenkét óra felé egy kiáltás hallatszott az udvar felőli mesgyéről:

— Hó, Joliffe I

Joliffe kinyitotta az ajtót.

— No, mi a baj ?

— Én vagyok, Mynders, a tanyáról.

— A leányomat keresem.

— Nincs nálatok Alice?

— Alice leányod ? — ismételte tettetett csudálkozással Joliffe. — Egy esztendeje legalább, hogy nem láttam.

— Ma éjjel megszökött tőlem egy olyan lurkóval, akinek nem adtam volna oda

hogy a nyilvánosság előtt másnak Ítélte oda a babért, ki kasonló szerénységü lévén ezt magasztalójára hárította vissza. Olvashattuk is egyik lapban: „hogyha a láp teljesen einem pusatul, az teljesen F. Nándor érdeme“, a másikban : „a láp megmentése B. Benőnek kizárólagos érdeme“, s ép igy: „egyedül P. Károly érdeme“, — „csupán S. István érdeme" .........stb. .... Korunk uralkodó jelle

mvonása lévén a szerénység, e szerény emberek szóval és Írásban barátaiknak tulajdonitták a láp megmentését, valóban azonban önmaguknak. Akadt, ki a gondjaira bízott területen 6 kilométer távolságból mentett s önmagának foglal le minden érdemet. Pedig a főórdem a kedvező időjárásé, esőé, a természeté, mely maga parancsolt „megállját saját gyermekének, a tűznek. Hasznos munkát végzett kétségkívül a kirendelt katonaság is. Talán csendőrök is. A lapokban nóvszerint magasztalt 2 csendőr, kik 66 órát voltak egyhuzamban szolgálatban s állítólag maguk mentették mega Halmos-telepet, mely 2 viskó kivételével le sem égett, más nem tarthat jogosan igényt oly nagy magasztalásra. Eltekintve attól, hogy 66 óráig oly terhes szolgálatban lenni phisikailag lehstettlensóg, e fáradhatatlan jó urak azt az időt, mely fáradt testüknek pihentetésére szolgáló üdítő álomból fenmaradt, a lápi tűzben megpuhult „sütőtökök“ elfogyasztására fordították. A példa hatott, s a felügyeletük alatt álló kirendelt lakosság a mentési akcziót gasztronomikus irányba terelte. Nem áll tehát, hogy a lakosok zúgolódtak, sőt lázongtak volna ; enni valójuk volt, a munkábanpedigfelügyelőik példájára s ajáulatára nem erőltették meg magukat, mint evvel ők maguk dicsekedtek el e sorok Írójának, hozzá tevén : „minek is törtük volna magunkat, úgy sem fizet azért a király“ 1

Kétséget nem szenved ; súlyos csapást mért e tűz a birtokosokra; mégis szerencse a szerencsétlenségben : olyanokat ért, kik a kárt könnyen kiheverhetik. Különben itt is több volt a zaj, hű-hó. Elég eredeti egyes lápmenti lakosok véleménye a mentési ak- czióról. Szerintük az lett volna a mentők kötelessége, hogy az egész lápot felgyújtsák, legalább jövőre e nagy hű-hütól megkímélték volna őket, mert, az oly tűznek ki lesznek

ezután is téve, akár rosszakaratból, akár vó- letlenségből származzék is az.

A vadászok pedig nagy sajnálkozással olvashatták a lapokból, hogy a fáczánok s egyébb szárnya ok 1000 vei hullottak a fojtó füst miatt az égő tüzbe, úgy hogy a kárt szenvedett lakosság legalább némi kárpótlásul most állandóan fáczánpecsenyével él. — A fáczánok bizony idáig sem tanyáztak 1000- vei a lápon s minden utánjárás daczára eddig egy zöld fáczánt sem leltek rajta, mindössze 2 megégett nyulra akadtak, melyek eltekintve az esetleges öngyilkosságtól a most általános nyulbetegségnek is eshettek már előbb áldozatul. A megperzselődött bundájú lápi farkasokból is csak a lapok hiteltérdemlő tudósítói láthattak százat, mert erre felé az öreg emberek sem emlékeznek eleven, négylábú farkasokra. Szolgáljon ez a vadászoknak megnyugtatásul.

Szóval amint igaz, hogy ezrével hullottak a fáczánok a tüzbe, ép oly igaz, hogy

F. Nándor, B. Benő, P. Károly stb.. stb.........

me

ntették meg a lápot.

Lápmenti.

„Gotterhälte.“

Tulajdonképen úgy kellene kezdenem, hogy : „Nyilatkozat“ — mert hát a véletlenül kezembe került „Heti Szemle“ 43-ik számából olyastam, hogy valaki — valahol nyilatkozott arról, hogy mit nem tanult ő meg, 5 év alatt a szatmári kir. kath. főgimnáziumban ; — én pedig szintén nyilatkozni akarok, illetőleg megnyilatkozik bennem az őszinte hála és tisztelet volt tanáraim iránt azokért, a miket tőlök tanultam. Tanultam biz én a többek közt hazafiságot is, olyat a mi lelkesít!

Jó régen volt 1884- vagy 85-ben ; én s a velem egykoruak hatod vagy heted gim- názisták voltunk a szatmári kir. kath. főgimnáziumban. Közeledett a tanév vége, ilyenkor még a pajkosabb és könnyelmű diákok is kevesebb merszszel űzik a dévaj- ságot, — mert hisz a vizsgálatok, — a beszámolás ideje közeleg.

De hát ) a város utczáin alkotmányos küzdelem mozgalma forrongott; j) vérü gyerekek voltunk, mi se vontuk ki magunkat e mozgalomból, sőt tőlünktelhető módon pártállást is foglaltunk s vájjon minőt? .

Az intézet szabályai tiltották s a tanulói szükséges komolysággal összenemférő- nek nvilvánitották, hogy a diákok tollat,

s ezt ő jól tudta. Már régen tartottam a dologtól.

S most azt hiszem már késő, ezelatt talán már meg is esküdtek.

— Bizonyos vagy benne, Mynders, hogy nem tévedsz? Hátha Alice szépen otthon ül, vagy jobban mondva; alszik a szobájában ?

— Nem tévedhetek. Az ablakon mászott ki s a kert alatt várt rá a szekér. Egy darabig kergettem is őket. Azután nyoma veszett, — A ficzkó ellen tulajdonképp nem volna kifogásom, mert bátor legény és jelle- mes, de Alicet másnak szántam. Nagy ur és módos ember a kérője. — Ez a leány a szemem lénye, nem akarom, hogy nyomorogjon.

— Hát a másik, a kicsi, nem olyan kedves? — kérdezte Joliffe.

— Szerettem azt is, de az úgy van nevelve, hogy szegény asszony is válhat belőle, megállja a helyét. — Miért is nem azt választotta az a szamár ?

Az utolsó szavakat inkább csak mormogta már, s menni készült. De Joliffe rákiáltott.

— Megálljon egy szóra 1

Besurrant a szobába s kézen fogva vezette ki a remegő Pénelopét, akit nyomon követett Jack.

— Ha ezt a lányodat kérdezted volna,

— szólott, mindjárt szolgáltam volna fel világosi t ássál.

— Pen! — kiáltott fel az öreg. — Hát te mi az ördögöt keresel itt ?

— A vőlegényemet követtem — válaszolt ő szemlesütve, remegő hangon.

Az öreg most már megértette a dolgot s oly nagy volt megkönnyebbülése, hogy kedvencz gyermeke nem rohant „vesztébe“

— mint ő nevezte — hogy megbocsátott mindent s leszállva lováról, a fiatalember vállára ütött:

— Ember vagy öcsém 1 Jól csináltad a dolgot — szólott vidáman. — De az egész komédiára nem volt szükség. Miért nem szóltál, hogy csak a kicsit akarod ?

*

Aliceból gazdag asszonyság lett, Penelope boldogan élt az ifjú farmerrel. S ha valaki szerelmük csodálatos történetét említette, Alice gúnyos vállvonással felelt :

— Beláttuk mindannyian, hogy Penelope jobban illett oly szerény körülmények kőié, mint én.