Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-10-14 / 42. szám

2

trónjáról a világ világosságának világitó és melegitő fénysugarait! Rajtunk van a sor, hogy e fény által megvilágított ösvényeken haladva mi is megtegyük egyházunk és hazánk javára mindazt, a mit tehetségünkhöz s társadalmi helyzetünkhöz képest csak tehetünk.

Ne vonjuk ki magunkat a keresztény restaruáczió munkája alól, ne vonuljunk félre akkor, mikor a magyar társadalom újjáalakítása serény munkásokat követel! Vegyen részt ki-ki a keresztény Magyarország fölépítésében tőle telhetőleg! Menjünk el a katholikus nagygyűlésre, melynek fölkarolását főpásztoraink is oly melegen ajánlják. Lehetetlenség ugyanis nem látni a nagygyűlések munkásságának messzekiható, jótékony hatását a katholikus társadalmi élet fokozottabb mérvű föllendülésében, a katholikus összetartásnak és öntudatnak, a szocziális és charitativ tevékenységnek mind sűrűbb megnyilatkozásában.“ Nem áll a keresztény kötelességérzet magaslatán az, a ki a magyar katholikusok legszentebb érdekeit felölelő hitvallás eme megnyilatkozása iránt hideg közönynyel és részvétlensóggel viseltetik.

Föl tehát a katholikus nagygyűlésre !

Felfordulás.

Tótágast áll isoiét a helyzet, a bölcs megoldás szinte a lehetetlenséggel határosnak látszik. Az osztrák befolyás, a szabadelvű párt ingadozása, a Tisza-klikk alattomos, nemzetrontó munkája odaterelték a dolgot, hogy a magyar válság aggasztóvá lett.

Odafent hallani sem akarnak a nemzet jogos kívánságainak kielégítéséről. Arról folynak a tanácskozások, miként lehetne akár erő szakkal, akár fondorlatokkal letörni a nemzeti ellenállást. Tegnap még a minden gonoszságra kapható Tisza-csoport állott a helyzet magaslatán, s valószínűnek látszott,hogy Tiszalstván

kapja meg a megbízatást az uj kabinet megalakítására.

Apponyi megy, az erőszakosságáról hírhedt Perczel Dezső van kiszemelve utódjának.

Néhány nap múlva bekövetkezik a képviselőház feloszlatása, s kiírják az uj választásokat. Mi lesz akkor? . . . Lehetséges ez ? A legnagyobb alkotmánysértés, amelynek nyomán az absolutismus száguld be az ország határai közzé.

Lesz-e a magyar népben annyi eróly, hogy utjaba álljon ennek a törvényszegésnek ? . . . Avagy belemegy a választásokba ? . . .

Előreláthatatlan az a kavarodás, amit ez a politika elő fog idézni. Nem is politika ez, hanem a legdurvább erőszak, amelyre Tisza Pistán kívül nem lehet más magyar politikust fogni. Ez az ember mindenre készen áll, hogy nyakára ülhessen a nemzetnek és dicső emlékű atyja példáján folytathassa a fosztogatás undok munkáját.

Vájjon lesz-e olyan nyomorult, aki ennek az embernek a jelöltjére adja szavazatát. Sajnos, lesznek, nagyon sokan lesznek. De bízunk a magyarok Istenében, bízunk a magyarok becsületében, hogy sokkal többen fognak sorakozni a nemzeti zászló alá, melynek győzelme tombolva fog keresztül gázolni azokon a nyomorult osztrák csatlósokon, akik a nemzet alkotmánya ellen merték szentségtörő kezöket felemelni.

A nemzeten lesz tehát a sor, hogy védje meg magát. Az erőszak, csel, vesztegetés napirenden lesz, mert ennek a pártnak többséget szerezni lehetetlenség. De gondolja meg minden szavazd polgár, hogy azok a fenyegetések csak akkor válhatnak valóra, ha ő is hozzájárul szavazatával támogatni az erőszak emberét. Mert ha ellene szegül, ő is, más is, többsége a magyar nemzetnek, kihull kezéből a hatalom, darabokra törik mint a gyenge nádszál minden kis érintésre.

Ma már enyhébb szél lengedez. Lukács Lászlót emlegetik jelöltnek.

De történjék bármi, mondjuk ki nyíltan, bátran és őszintén, hogy nekünk osztrák epéjü kormányzat nem kell, osztrák-magyarok többé nem leszünk.

„HETI SZEMLE" (42-ik

A nemzeti ügy győzelme.

Vármegyénk törvényhatósági bizottsága a múlt csütörtökön tartotta őszi rendes közgyűlését Nagykárolyban, a megyei székház termében. Rendkívüli nagy volt az érdeklődés, mert a napirendre azok a politikai kérdések is ki voltak tűzve, melyek nap-nap mellett foglalkoztatják az egész ország közvéleményét. Ezek a kérdések korbácsolták fel itt is a szenvedélyeket, ezek adtak súlyt és jelentőséget a közgyűlési tanácskozásnak. Vártuk és teljesült. Kölcsey megyéje méltónak bizonyult múltjához, midőn szivvel-lélek- kel csatlakozott azokhoz a nagy elvekhez, melyek az egész ország lakosainak keblét dobogtatják. Az egész ország tekintete van ezért most Szatmár vármegyére függesztve, követendő példakép gyanánt áll a többi törvényhatóságok előtt, mert bátran, felemelt fejjel ki merte mondani, hogy magyar kivált lenni és maradni utolsó lehelletéig, s kemény nyakát nem hajtja meg az erőszak előtt.

A chlopyi hadiparancs.

Délután 4 óra felé járt az idő, midőn az első heves összecsapásra került a dolog. A chlopyi hadiparancs által a nemzeten ejtett sérelem rázkódtatta meg a lelkeket, s hozta hullámzásba a tárgyalásnak addig csendes menetét. Luhy Géza országgyűlési képviselő nagy figyelem között állott szólásra, s hosszas és alapos indokolással egy határozati javaslatot nyújtott be, mely abban kulminál, hogy a törvényhatóság foglaljon állást ez ellen a szerencsétlen hadiparancs ellen, s a sérelem orvoslása végett, amelyet a nemzeten ejtett, intézzen feliratot az országgyűléshez.

Már beszéde alatt látható nyugtalanság uralkodott a gyülésteremben, ami az utolsó szavak elhangzása után valóságos viharrá fejlődött, egyesek indignálólag, mások tüntetőleg nyilatkoztak meg a beterjesztett határozati javaslat után, a hangulatból azonban erősen kirítt, hogy a nagy többség Luhy Géza mellé sorakozik.

Viharos tetszést idézett elő Jékey Mór felszólalása, aki kijelentette, hogy a hazairánti kötelességet párhuzamba kell hozni a loyalitással. Elfogadja Luhy indítványát.

szám.)________________

______________==

Ir

n hogy eltávozott Kozalek ur, min- deniknek ott volt az ajkán valami szó, a mit szerettek volna minél előbb kibökkenteni, de hát egyik sem merte a másiktól, főleg pedig Kozalek Győző úrtól. Mert Kozalek Győző úrról ismeretes volt, hogy ő szerény és nagyon alázatos ember, de ha valami olyat mondanak neki, a mi nincs Ínyére, nagyon könnyen felhúzza az orrát s akkor annak, a kire haragszik, egy negyed órával tovább kell bent ülni a hivatalban, mert ő el nem végzi helyette a munkát.

Hosszú halogatás után Zsóri Pál, a pónztárnok, úgy látszik bátorságot vett magán, mert i'yen félétmerészelt mondani a távozó után :

— Ez az ember megbolondult I

Elvégre ő pónztárnok s felette áll annak a szerény adóhivatalnoknak, a ki az imént ment ki, ő mondhat utána akármit, kárára nem válik, mert ha azt parancsolja, hogy ezt, vagy amazt tegye meg Kozalek ur, úgy is meg kell tennie, bármiképpen haragszik is. Még ha Kozalek urnák sem szólítaná, csak egyszerűen, jöjjön csak Kozalek és másolja le ezt a húsz oldalas iratot, még akkor is meg kellene tennie.

Mikor Zsóri Pál megmondta a magáét, cseppet sem csodálkoztak a hivatalnokok, mert tudták, hogy Zsóri ur mondhat bármit, ha meg is haragusznak rá, ő nem törődik azzal; mondom, nem csodálkoztak egy cseppet sem, hanem még ők mondották utána olyatónkóppen, hogy Kozalek ur meg ne hallhassa:

— Ez az ember tényleg megbolondult!

Kozalek urnák pedig essze ágában sem volt a megbolondulás. Sőt inkább még most kezdett józanodni, mert csak most határozta el magát véglegesen arra a nagy lépésre, hogy leveti a tekete gyászt, melyet felesége elhalálozása miatt hordott eddig, uralkodni fog magán s azt a sok kint, keserűséget, mely immár egy esztendeje emészti, kiöli magából. Belátta, hogy özvegyembereskedni három gyerek mellett nem lehetséges, mert bármennyire gondozza is ő a gyerekeket, alapos nevelést nem kaphatnak tőle, attól az asszony-cselédtől meg, a kit melléjük fogadott, még annyira sem. Igaz, hogy nincs semmi kifogás arra az asszony-cselédre, elvégzi rendesen a kötelességét, főz, takarít, mos is a gyerekekre, meg el is altatja őket, de azért olyan nevelést, a mely mellett felnőhetnek s a milyen megilleti őket, mégsem nyerhetnek tőle. Pedig ide s tova a legidősebb, a Laezi, jövőre gimnáziumba jog járni, mert Istentől megrugaszkodott embernek kell annak lenni, a ki fiát, ha olyan okos, mint a Laczi s ha teheti, nem adja be a gimnáziumba. A Jóska öt éves, ő az elemibe megy. Iskolába meg rongyosan, piszkosan csak nem engedheti el őket, ennyi önérzete neki is van, a cseléd pedig minderről nem fog, de nem is tud gondoskodni; egyébb tenni- venni valója is van annak, nemcsak az, hogy minden pillanatban a gyerekeken legyen az esze.

Ezeket az eszméket forgatta Kozalek ur egy idő óta a fejében és hova-tovább gondolkodott az özvegységi állapotokról, mindinkább előtérbe lépett a boldog családi élet képe, melytől már egy hosszú esztendő óta meg volt fosztva.

Kozalek nem is habozott egy perczig sem tovább és kitűzte mára a nagy eszme keresztülvitelét s bár barátai nem is sejtették a dolgokat, ő már teljesen készen volt mindennel. Az igaz, hogy Gizsák Idával alig váltott egész életében mindössze három vagy négy szót, azt is régebben, de ez a három-