Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-10-07 / 41. szám
3 Liberális lelkiismeret. Szatmár város törvényhatósága felemelte tiltakozó szavát a kiszolgált katonák törvény- ellenes bentartása ellen, kérvényt intézett a képviselőházhoz, hogy ennek a méltatlan eljárásnak álljon u'jába. Főleg ez ügyre való tekintettel hívták össze a múlt csütörtökön a képviselőházat, mely a szatmáriak kérvényét kiadta a kér- vényi bizottságnak, kimondva, hogy a legrövidebb idő alatt végezzen feladatával és a képviselőháznak tegyen jelentést. És mi történik ? . . Noha maga a ház mondotta ki a sürgősséget, noha október 1-je már elmúlt, mikor a kiszolgált katonákat haza kellett volna bocsátani, a kérvónyi bizottság tisztelt tagjai feleslegesnek találták megjelenni az összehívott gyűlésre, igy a javaslat el sem készülhetett. Húsz bizottsági tag közül öten jelentek meg, pedig hogy határozatképes legyen, legalább hétnek kellett volna lennie. Ezt a számot sem tudták összehozni a miatt a hagyományos lelkiismeretesség miatt, mely a liberális képviselő urakat az ország dolgainak intézésénél jellemzi. Mit nekik az a negyvenezer fiú, kiket a hadügyminiszter drákói rendelete szolgálati idejök kitelte után is a kaszárnyák falai közzé szorított. Mit nekik az a negyvenezer család, melyek fiaikat szivszorongva várták, hogy edzett ifjú karjaikkal fentarlóik, támaszaik legyenek. Azok előtt az urak előtt úgy látszik, nem a jogaikban, szabadságukban megsértett magyar ifjak s ezek családjai állanak, hanem irtóznak attól a gondolattól, hogy a hadügyi kormányzatnak kellemetlen perczeket szerezzenek. Minden valószínűség szerint parancsot kaptak felülről, hogy elmaradásukkal tegyék lehetetlenné a gyűlés megtartását legalább addig, mig a bizottság tagjai a kellő irányban preparálva nincsenek. Erre az ügyre is az a hagyományos átok nehezült, mely a nemzet sorsának intézésében mindig döntő szerepet játszott. Ha vezényszóra agyon kellett ütni a nemzeti érzést, ha jogainkat megnyirbálni, javainkból kiforgatni támadt kedvük osztrák szpvetsésokáig s újra trab, újra galopp a végtelenségig. S hozzá még lovam és én egy kissé , ijedős természetűek voltunk. Egy ág feküdt az utón. Lovam ettől megijedve hirtelen oldalra ugrott, ón is megijedve de azért bámulatos hidegvérrel és lélekjelenléttel átkaroltam a nyakát és nem estem le. A többiek nem láthatták e bravúros stiklimet, mert megint jóval előttem lovagoltak, de ha látták volna, bizonnyára nem nevettek volna többé rajtam. Végre hosszú másfél órai lovaglás után hazafelé tartottunk. — Hanem egy kis szünet jó lenne, — mondám féléken. — Most nem lehet szünetet adni, hisz az eső csak úgy szakad 1 — volt a válasz. Az eső tényleg csak úgy zuhogott. Inkább megáznám, csak pihennék, — oh Ég, mi is lesz velünk ?! gondolám sóhajtva. Siessünk, siessünk I hangzott három ajakpárról. — Lassan, lassan 1 hangzott egy reszkető ajakpárról. A sietés, képzelhetni, mivel egyenlő 1 Keserves perczek voltak ezek ! Szakadó esőben értünk egy pusztai karám mellé, hol egy pár ló állott. És ezektől az ón Büszke lovam nagyon megijedt, félre ugrott hirtelen egy hatalmas ugrással; ges testvéreinknek, mindig ott láttuk hűséges segítő társ gyanánt a liberális urakat, kik magyarságuk szegreakasztásával bármikor készek voltak kielégíteni az osztrák kapzsiságnak összes vágyait. A gyűlés mára van ismét összehiva, ma fogja meghozni javaslatát a bizottság, ha ugyan ismét nem jut a határozatképtelenség sorsára. Mert azokról az alakokról, akik a választások idején parolázva járnak a nép között, s füt-fát Ígérnek, hogy szavazataikat, kicsikarják, még azt is fel lehet tételezni. A hadügyi kormány kiadott rendeletétől tágítani nem akar, ennek a hatalomnak ők mindig alázatos szolgái valának a múltban, a legnagyobb valószínűség szerint azok kívánnak maradni a jövőben is. Szivszorongva várhatja tehát minden magyar ember úgy a bizottság javaslatát, ha ugyan egyáltalában fog valamit javasolni, mint a képviselőház állásfoglalását, mert hallatszik az osztrák kétfejüsas rémes szárnycsattogása, hogy a kntya magyarnak la- kolnia kell. E T I S Z E M L E“ (41 -ik HÍREK. A király nevenapja. Vasárnap ü felsége nevenapja alkalmából ünnepélyes nagymise volt a zárdatemplomban, melyen úgy a hatóságok, valamint a közös és honvédtisztikar teljes díszben jelen volt. Igen szép számú közönség töltötte meg a templomot. Október 6. Az aradi gyászünnep alkalmából tepnap délelőtt ünnepélyes gyászmise volt a zárdatemplnmban, melyen dr. Fekete Sámuel elnök vezetése alatt a 48 as honvédek testületileg jelentek meg. A kir. kath. főgymnasium ifjúsága a szomorú évforduló alkalmából az intézet házi kápolnájában szintén gyászmisót hallgatott, melyet dr. Fechtel János főgimn. tanár mondott. Az ev. ref. főgimnázium ijfusága gyászünnepólyt rendezett a szerencsétlen véget ért nemzeti hőseink emlékére. Műsora az énekkar két énekszámán kivül Osváth Elemér tanár lendületes, nagyhatású emlékbeszéde és Ábrányi Emil „október 6.“ czimü költeményének szaón azonnal tiszán átlátva a helyzet veszélyes voltát „Czukrot kapsz!‘‘ kiáltással átkaroltam a nyakát; de sajnos, ez most nem használt semmit. Elvesztettem az egyensúlyt és lepottyantam egy pocsolyába. Le voltam alázva a sáros, piszkos földig és reszkető testem fölött tüzet okádva vágtatott el a megvadult paripa. — „Meghaltam“ — gondoltam magamban. A társaság körülöttem állott. Fölnyitám besározott szempilláimat, de a saran is keresztül láttam, hogy az én kevésbé jóakaró társam nevetett, a kisasszony elpirult, az én ifjú jóakaró társam pedig megpróbálta, hogy fölemeljen és kérdé, hogy nem történt-e valami bajom ? — Végem van 1 — nyögém ; fejem fájt és e perczben sajnos, már kissé elkésve, eszembe jutott az a gróf. Igen, én is oly szerencsétlenül estem le a lóról, hogy meghalok és pedig anélkül, hogy visszanyerném eszméletemet! Segítséggel azután nagy nehezen föltápaszkodtan és kissé magamhoz térve csodálkozva néztem körül ezen a sáros, lucskos világon. Lovamat elfogták és nekem újra rá kellett ülnöm; a kisasszony úgy parancsolta. Kissé átborzou- gott rajtam a hideg, de azért haláltmegvető bátorsággal teljesítettem a parancsot, de valata volt, melyet Kanizsay Imre VIII. o. t. sikerrel adott elő. Az előadások mindakét gimnáziumban szüneteltek. Megtagadott adószedések. Nagykároly és Nagybánya városok utasították adópénztáraikat, hogy az ex-lex tartama alatt állami adót olyan egyénektől se fogadjanak el, akik önként akarnának fizetni. Holnap ugyanez a kérdés szőnyegre kerül a vármegyei közgyűlésen, hétfőn városunk törvény- hatósági bizottságának gyűlésén, melyek minden kétséget kizárólag csatlakozni fognak ahhoz a hazafias elhatározáshoz, mely úgyszólván egyedüli fegyver ma az osztrákmagyar kormányzat ellenállásának letörésére. Felfüggesztett közjegyző. A deb- reczeni kir. törvényszék Zanathy Mihály nagykárolyi kir. közjegyzőt az ellene folyamatba tett fegyelmi ügyből kifolyólag állásától felfüggesztette. A helyettesítéssel a közjegyzői kamara dr. Sternberg Gyula közjegyzőhelyettest bizta meg. Gyászhir. Ozv. Herczeg Imréné szül. felsőeőri Cseresznyés Julia tegnap reggel 6 órakor életének 84-ik évében végelgyengülés következtében elhunyt. Temetése ma délután 4 órakor lesz a Zárda-utczai 3. számú gyászháztól. Halála a Vaday, Haraszthy és Se- reghy családokat borította gyászba. Egy szerkesztő halála. A vidéki hírlapirodalomnak egy buzgó, tevékeny tagja hunyt el a napokban Rományi István tnára- marosszigeti ügyvéd, a „Máramarosi Híradó“ szerkesztője és vármegyei bizottsági tag személyében. Férfi korának delén, életének 56-ik évében ragadta el váratlanul a halál 10 tagból álló családja köréből. Egész életén át törhetetlen erélylyel, páratlan kitartással dolgozott, hogy nejét és gyermekeit képes legyen femartani. Most is egyik jeles tehetségű leányát kisérte Budapestre egyik con- servatoriumba, s Pest közelében szivszélhüdés érte, s a könyörtelen halál távol családjától kioltotta néhány ^pillanat alatt életét. Mint hírlapíró egész lélekkel |állott annak a nemes ügynek szolgálatában, melyre tehe'só- geit felajánlotta. Különösen felkarolta a hegyvidéki nép érdekeit a kicsinyeskedő zsidó sajtó támadásaival szemben. Halála Szigeten és környékén igen nagy részvétet keltett. csak azon föltétellel, hogy pianissimo megyünk. Csakhogy fedél alá vágyódtak már a lovasok is, a lovak is. Forte lett újra, majd fortissimo és kezdtem megint elmaradozni. Végre beértem én is a faluba. Ott azután nevettek rajtam és gúnyosan kiáltoztak felém a falu népei: — Ni te, mi ez? Ember? Juj de sáros 1 — Nálunk iszapfürdők is vannak ? kiáltott le gúnyosan a toronyról a harangozó. Ez azért haragudott meg reám, mert azt találtam neki egyszer mondani, hogy a hányszor harangozik, mindig a tűzvész jut az eszembe. Egy kapu alól felhangzott : A többiek otthon vannak már 1 Még egy éles végső hang sikoltott felém : — ügy ül ott a lovon, mint macska a sövényen 1 Elképedtem és elszégyeltem magam. Én ugyan lóra többé nem ülök 1 Hazaértem hát végre átázva-fázva, össze- törve-zuzva, csaknem megsemmisülve. — Lefeküdtem, theát főzettem magamnak és aludtam, aludtam egészen másnap kilencz óráig és azt álmodtam, hogy besoroztak huszárnak. r szám.)
