Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-09-23 / 39. szám
„H E I SZEMLE“ (39-ik szám.) szívből véve ellenállhatatlan erővel szólt a magyarok szivéhez. Illyés Bálint megjelenése legtalálóbb czáfolat arra a sokszor hangoztatott vádra, hogy a tiszaujlaki rendezőség kormánypárti ünnepséget akar, hogy a függetlenségi pártot és a ref. papokat a szereplésből kizárja. Illyés Bálint ref. pap és függetlenségi képviselő. A kurucz zene. Az ezután következett szám elbűvölte a jelenvoltakat. Magos Gábor tárogatón egy gyönyörű sorozatot adott elő, mely a kurucz- dalokból volt összeválogatva. Sirt, kesergett az andalító hangszer, mólabus érzése átömlött a lelkekbe, megrezegtette a szivek húrjait. A közönség önfeledten éljenzett és tapsolt, s a művésznek meg kellett ismételnie prog- rammszámát az óriási lelkesedés hatása alatt. Leleplező beszéd. Most az ünnepség központja, annak lelkes mozgatója, a legvitézebb kurucz har- czos, Nagy Sándor, Szatmár vármegye tiszteletbeli főjegyzője vette át a szót, s megkapó színekkel festette a nagy Rákóczit s ezt a korszakot, melynek most az utód ily odaadó kegyelettel áldozik. Szavaira lehullott a lepel az impozáns emlékműről, s ott állott hatalmas méreteivel a nagyközönség előtt, mely méltóságos alakjának láttára riadó éljenzésben tört ki, s lelkének hevét ez a fenséges pillanat a legmagasabb fokra csi- gázta. Nagy Sándor pedig felemelt fővel, büszke önérzettel tekinthetett szét a hullámzó embertömegen. Ezt az örömet ő szerezte nekünk. Három vármegye, — több, az egész magyar haza büszkeségének első rangú osztályosa ő. A nemzet imája. Ennek a magas szárnyalásu beszédnek méltó refrainje volt a nemzet imája, melyet levett kalappal, s azzal az áhítattal énekelt a jelenvolt tömeg, mely mindannyiszor el szokta önteni a magyar ember szivét, valahányszor a nagy Kölcsey Hymnusza érinti húrjait. Az emlék átadása. Domahidy István Szatmár vármegye bizottsági tagja a vármegye nevében emeli fel szavát, s kéri Ugocsa törvényhatóságát, melynek területén az emlékmű létesült, hogy vegye azt védelmébe, s gondai között elsőrangú legyen az éber őrködés erre a díszes emlékműre, melyet a honfiúi lelkesedés állított a kurucz hősök legnagyobb hősének. Becsky Emil, Ugocsa vármegye alispánja fejezi ki a törvényhatóság örömét, mely reá e nagy idők emlékének megőrzése és védel- mezése által hárul. Megnyugtatja a közönséget, hogy bizalmukat olyan kezekbe tették le, amelyek mindenkor büszkeségüknek fogják tekinteni annak kiérdemlésót. A küldöttségek szava. A magasztos napon szót kértek az országos küldöttségek képviselői is. Ballagi Géza dr., a magyar tudományos Akadémia, gróf Teleky Géza v. b. t. t. a történelmi társulat, Zempléni Árpád a Petőfi társaság, a főváros nevében Lung tanácsos adtak kifejezést a nemzet örömének, hogy a nagy idők bajnokai iránt érzett hódolat ott honol az utódok szivében. Megbízóik nevében kö- szönetöket fejezték ki az ünneplő közönségnek, hogy ezzel a nappal kedveskedtek a Hazának. A koszorúk elhelyezése. Emelkedett pontja volt az ünnepségnek az a megható aktus, midőn a küldöttségek 4 képviselői odajárultak a fenséges emlékmű talapzatához, s reá helyezték a magyar nép kegyeletének gyöngyeit, azokat a pompás koszorúkat, melyeknek kivitelében versenyre kelt egymással az Ízlés és művészet. Mint egy 15 koszorút helyeztek az emlékműre a különböző testületek. Gyönyörű kivitelű volt Budapest székesfőváros, a magyar tudomá Dyos Akadémia, Szatmár, Ugocsa vármegyék, Szatmár szabad királyi város, Nagybánya és a szatmári kir. kath. főgimnázium ifjúságának, a szatmári Dalegylet és Kölcsey- kör, a nagykárolyi Kölcsey- egyesület koszorúja. E fenséges jelenét hatása alatt zendi- tette rá Fátyol Józsi zenekara Rákóczi indulóját, mely e helyen a magasztos ünnepség befejezője volt. Ennek hangjai mellett indult meg az impozáns menet, hogy részt vegyen a diszebéden, mely a Korona szállóban várakozott reá, A diszebéd. A csatamezőről bevonult a közönség a városba. Sokan magán házak vendégei voltak. Az ünneplők egy része pedig a Korona szállóban gyülekezett, melynek udvarán zöldlombokból készített hatalmas sátor állott nemzeti zászlókkal és Rákóczi czimereivel ékesítve. Maga a város is lobogódiszt öltött. A diákság a Károlyi vendéglőt foglalta el. Ebéd folyamán megeredtek a felköszöntők, melyeknek sorát gróf Hugonnai Béla, Szatmár megye főispánja nyitotta meg, ki Ő felségét a királyt éltette. Az ünneplő közönség e beszédet állva hallgatta meg. Nagy László Szatmár megye alispánja Rákóczi szelleméért, gróf Csáky László ugocsai főispán az országgyűlés képviseletében megjelent főrendiházi tagokért, Bay Lajos az irodalmi és közművelődési egyesületek képviselőiért, dr. Varga János Nagy Lászlóért, az ünnepség létesítőjéért, Baudisz Jenő az emléket létesítő törvényhatóságokért és hazafias közönségének áldozatkészségéért, Domahidy István a vendéglátó Ugocsa közönségéért és a rendezőségért, Ratkovszki Pál az ünnepi szónokokért, dr. Fejes István Illyés Bálintért, Böszörményi Sándor, a megjelent közönségért és vendégekért, dr. Kovács Dezső a megjelent hölgyekért, Révész János a kurucz szellem megőrzéséért, Buttykay Viktor az emlékünnep létesítésén közreműködő sajtóért, dr. Lénárd István az emlékmű alkotójáért ürített poharat. A diszebéden több mint 300 résztvevő volt. Este konczert, s utána tánczmulatság fejezte be azt a minden izében sikerült ünnepélyt, mely a rendező törvényhatóságokhoz igazán méltó lefolyású volt. Quousque tandem? Minden magyar ember visszafojtott lólekzettel olvasta, azt a hadiparancsot, melyet e legfőbb hadúr a galicziai hadgyakorlatok befejezése után a hadsereghez intézett. Nyilván kimondta, hogy semmi változtatást nem tűr az egységes hadsereg mostani szervezetén. Egyoldalú törekvések- nek kvalifikálta a magyar nemzet ama mozgalmát, mely régi törvényeken alapuló jogaiba való behelyeztetésót kívánja a magyar államnak. Nemzetünket a néptörzs színvonalára sülyesztette, megfosztotta állami souve- ranitásának jellegétől, melynek összes erőit az összbirodalom javának előmozdítására kell értékesíteni. A legfőbb hadúr a felségi jogokat hangoztatja a nemzet jogaival szemben. A hadseregre appellál, mintha a nemzet alkotmányát védő bajnokokban mindmegannyi ellensége volna a dinasztiának. Hát lehetnek-e nagyobb ellenségei a dinasztiának azoknál a gonosz tanácsosoknál, kik ezt a hadiparancsot ajkára adták a királynak. Lehetnek-e nagyobb ellenségei azoknál, akik összeütközésbe akarják hozni az uralkodót az alkotmánynyal, az alkotmányra letett esküjével, akik belesodorják a közjogi ismeretek útvesztőjébe, lerántják a köznapi politika forgatagába, s olyan alternativa elé állítják, amely rendkívül nagy kárára van a korona tekintélyének. Hiszen a legfőbb hadúr jogaiból senki sem akar elvenni egy jottányit sem, de viszont azokat a jogokat, amelyek államiságunk alkotmányában gyökereznek, nem fogjuk odadobni az osztrák sakálok prédájául. Nemzeti szellemet, nemzeti nyelvet, nemzeti zászlót, nemzeti vezényszót, nemzeti tiszteket kívánunk a nemzeti hadseregben, amelyekhez a felségi jogoknak semmi közük nincs, hanem kizárólag a magyar parlament hatáskörébe tartoznak. A felségi jogokat megnyirbálni esze ágában sincs itt senkinek, holott a felségi jogok is csak addig ilyenek, mig azokat a nemzet törvényei által felségi jogoknak statuálja. Micsoda abnormis észjárás kell olyan szavakat adni az uralkodó szájába, melyek a teljesen suverén magyar államot egy jogilag nem létező összbirodalom néptörzsei közzé degradálják, s fel akarják támasztani azt a politikát, mely ellen óletökkel és verőkkel tiltakoztak a harczmezőn őseink, mely tengernyi keserűségnek, véres csatába fojtott fájdalomnak volt kutforrása a régmúlt időkben. Nem, ilyet a magyar királynak akarnia nem lehet. Rósz tanácsosai félre vezették, olyan magyarázatot adva ezeknek a szavaknak, melyek az uralkodót megtévesztették. I. Ferencz József sokkal vallásosabb és alkotmányosabb király, mintsem feltételezni lehetne, hogy tudva és akarva összeütközésbe kiván jönni a magyar alkotmányra letett esküjével, királyi hitlevelével. Csúf játékot űztek itt a királylyal álnok fondorkodók, leszállították őt a trón magaslatáról a tomboló emberáradat közzé, úgy tüntették fel, mintha ellensége akarna lenni saját nemzete fejlődésének, elkobzója jogainak, hóhéra alkotmányának. Ilyen szerepre magyar ember nem vállalkozhatott. Még Tisza Pista sem, még Héderváry sem. Ott kell a gonosztevőket keresni az osztrák csatalovak közt, akik mindig ott ólálkodnak a király oldala mellett és amint látszik, nem rettennek vissza attól sem, hogy az uralkodót a legkényesebb s a legképtelenebb helyzetekbe sodorják. Egész Magyarországon általános a megdöbbenés, szabadelvűek és függetlenségiek, néppártiak és pártonkivüliek egy közös sorompóba léptek, s elérkezettnek látják az időt, hogy felszabaduljon a nemzet attól a lidércznyomástól, melylyel az osztrák hegemónia lépten-nyomon reá nehezedik. Tehát egy szív, egy lélek, egy közös akarat. De hogy .... A kormány pénzén kitartott zsidó sajtó dioshymnusokat zeng még ennek a badiparancsnak is. Azt kürtöli, hogy aligha szólották valaha jobban hozzá a nemzet szivéhez. Hát lehet már ennél határtalanabb arczátlanság ? . . . Hogy nem ég ki a szeme ilyet mondani. Igen, hozzá- szólottak a nemzet szivéhez, hozzászólattBJ[
