Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-09-02 / 36. szám
5 „HETI SZEMLE" Hik szára.) körben nemcsak, de becsülték is. Egyike volt azon keveseknek, kik úgy szerénységükkel, mint előkelő társadalmi modorukkal tiszteletetébresztenek maguk iránt mindenütt, ahol megfordulnak. Mondhatjuk, hogy nemcsak a zsidóság közt, de az egész városban szinte megdöbbenéssel fogadták halálhírét. Talpig becsületes és igen tisztességes ember volt. Tegnap délután temették el igen nagy közönség részvétele mellett. Tiszteletdij munkásközvetitésért. A földmivelésügyi m. kir. miniszter Poszvék Nándor vármegyei gazd. egyl. titkárnak a munkásközvetités körül kifejtett működése elismeréséül 150 korona tisztelet dijat utalványozott. Szoborleleplezés. Kiállításunk szept. 27-iki megnyitásával egyidőben fogja Szat- márváros a Kiss Gida szoborleleplezését megtartani. A programm csak emelni fogja e nap ünnepélyességét. Valószínűleg d. e. 10 órakor lesz a szoborleleplezés, 11 órakor a kiállítás megnyitása, délután a lóverseny, este a tánczestély. Gyászhir. Ringelhann Irma úrnő múlt hó 27 ón, életének 62-ik évében Nagykárolyban elhunyt. Hült tetemeit múlt hó 29 én d. u. 4 órakor helyezték osztatlan részvét mellett örök nyugalomra. A boldogultban Ringelhann Gyula, gróf Károlyi István uradalmi számvevője szeretett nővérét gyászolja. Hangverseny. Folyó hó 29 én, szombaton este a szinházban hangverseny volt’ melyet énnekszámával egészen Poppini Olivia operaénekesnő töltött be, egy zongora solon kívül, melyet Pfeiffer József fővárosi szám- tanácsos adott elő, a ki a művésznő énekét zongorán kisérte. Az énekesnő iránt való érdeklődésből a közönség szép számban jelent meg a konczerten s szinpatikus tapsokkal honorálta Poppini asszony énekművészeiét. A művésznő megjelenése elegáns és megnyerő volt, énektudása emelkedett színvonalú coloraturája légies finomságú, szellemes csengésű, pianói és piánissimói bájosan diskrétek és igen kellemesek. Énektudását Saint- Saes „Samson és Dáltia“ nagy áriájával mutatta be. Nagy sikert ért el: Tschaikowszky Románcz-“ával, Grieg „Jchliebe dich“ dalával és Moskowszky „Altató dalával.“ A művésznő orgánuma hajlékonyán érczes és érczesen hajlékony, csengő és müveit. A további iskola bizonyára egész erejét kifejt) és kimagasló fényűvé fogja tenni. Közebéd. A tiszabecsi Rákóczi-ünnep közebédjóre előjegyzést lehet tenni szept. 14-ig Ferencz Ágoston tanácsjegyzőnél. Kertészeti előadások. Kiállításunkat tanulságosabbá teendő, a kiállítási bizottság intézkedett, hogy a kiállítás ideje alatt a kertészeti ismeretek köréből előadások legyenek tartva. Az előadások specziális kérdéseket fognak felölelni. Lélekemelő ünnep Misztótfaluban. ,Ozv. Raikovszki Imréné úrnő szatmári lakos egykori lakóhelységóben Misztótfaluban a lóm. kath. templom előtt egy igen értékes, szép nagy kőkeresztet emeltetett. Püspök ur 0 excellenciája megbízásából a keresztet igen nagy számú hivő sereg ájtatoskodása mellett a jótevő fia, Ratkpvszki Pál szatmári főgymp. igazgató ur, augusztus hó 23-án áldotta meg, Haller Jenő szatmári fő- gymn. tanár és Felhő Gyula láposbányai rk. lelkész segédletével. A szentbeszédet a nagylelkű jótevő másik,fia, Raikovszki Soma munkácsi gymn. hittanár tartotta, a nála általán .ismert lebilincselő szónoki természetességgel. A szentmise alatt Haller Jenő harmonitimozott szokott virtnozitásával. Raikovszki Im- róné úrnőnek ez már második nagy jótékonysága a misztótfalu róm. kath. fiókegyházban. Magasztos látvány volt, midőn a gyengélkedő jó anyjának két fia a szent ténykedéseket végezte. Boldog az anya, boldog gyermekek ! Alulírottak az egész hitközség nevében szívből kívánjuk reájok a jó Isten bő áldását. Isten soká éltesse őket! Az ünnepi ebéd Szirmon Béla főerdósz urnái volt. A háziúr és kedves neje, őszinte igaz szívességükkel erősen emlékükbe vésték magukat hálás vendégeiknek. — Hálás tisztelettel vagyok Lá- posbánya, 1903. aug. 31. Felhő Gyula rk. lelkész. Húsz év után. Húsz évvel ennek előtte egy ifjú generáció lépett ki a szatmári szemi nárium falai közül, hogy a papi pálya szép, de nehéz utján haladva Istenért, egyházért, és házáért dolgozzék, munkálkodjék. Ez utón immár húsz esztendőt haladt ez az ifjú ge neráció. Most újra összegyűlt, hogy a húsz éves mesgyén visszatekintsemaz ifjúság szép napjaira és megemlékezéssel áldozzon a legszentebb érzelmeknek. Egyházmegyénk papságának következő tagjai gyűltek össze Dobóruszkán (Ung megyében) a hu-z éves találkozóra. Dr. Irinyi Tamás, Ilosvay Lajos, Bodnár Gáspár és Tahy Ábra hám. Tahy plébános, a nemrég kinevezett dobóruszkai pló bános, ajánlotta fel szives vendégszerető házát arra, hogy az igazán szűk körbe n szervezett találkozón jól érezzék magukat azok, kik legszebb korukat — mint kispapok — a papnevelőben egy són és kenyeren töltötték. És valóban jól éreztük. A jó dobóruszkai magyar nép lelkes fogadása közt vonultunk a csinos községbe, hol igazánott- hon éreztük magunkat. És a kis, szűk körből csakhamar valóságos ünnepi hangulat lett. Mert másnap az ungvári Benkö József főesperes-apát, Fibiger tanár, Veszprémi, Müller plébánosok, Kende Péter országgyűlési képviselő, Kusnyiri főszolgabíró keresték fel a találkozásra összegyűltöket, hogy osztozkodjanak a mi örömünkben. Mondani sem kell, hogy a pohárköszöntőkben nem volt hiány és a régi jó idők emlékének idézése őszinte, igaz kedvet, fakasztott. Igen szép mozzanata volt a találkozásnak az a kegyelet, mivel 18 évvel ezelőtt elhunyt és szeretett társunknak adóztunk. Az első nap reggelén mindjárt ünnepélyes nagy misét mondott Bodnár tanár paptársainak segédlete mellett — Demidor Lajos boldogult paptársunk lelki üdvéért. Ott időzésünk alatt pedig egy nagy virág csokor közt ott láthattuk elhunyt társunk arczképét. A húsz éves találkozás sokáig lesz emlékünkben, mert épségben, testi és szellemi frisseségben láthattuk egymást. Adja az Isten, hogy igy legyen a másik húsz óv után is. (r.) Anyakönyvi kinevezés. A belügyminiszter vármegyénkben a vitkai anyakönyvi kerületbe Fülöp Márton aljegyzőt anyakönyvvezető helyettessé nevezte ki. Jótékonyczélu hangverseny. A szatmári „Kereskedő-Ifjak Köre“ a „Párisi Áruház“ leégésénél tűzkárt szenvedett szerencsétlen kartársai részére nyújtandó segély érdekében vasárnap délután a Károlyiházban felolvasással és szavalattal egybekötött hangversenyt rendez. Felolvasással közreműködik Zerkowitz Emil a kereskedelmi alkalmazóiak országos egyesületének elnöke. Kolnay Margit, a Krémer szintársulat subrett-primadon- nája is részt fog venni a hangversenyen. A programm részletes összeállításán most buz- ^gólkodik a rendezőség s hisszük is, hogy fáradozásuknak meg lesz az óhajtott eredménye. , A gyűjtés eredménye. A Rákóczi- emlékre megindított gyűjtés eredménye koránt sincs arányban azzal a reménynyel, melyet hozzá a kezdeményezés alkalmával lehetett fűzni. Mindenesetre nagy befolyással volt reá az a sajnálatra méltó körülmény, melylyel a függetlenségi párt néhány vezetője sértett egyéni hiúságból éket állított az ünneplők közé, s a legmagasztosabb eszmét pártkérdóssó alacsonyitva szakadást idézett elő a kegyelet adójának lerovása körül. Az eddig lefolyt adományok 5181 koronát tesznek ki. Adakozni még mindég lehet. És aki filléreit oda viszi áldozatul a nemes ügy oltárára, magyar szive érzelmeinek állít emléket abban az oszlopban mely a nagy Rákóczi dicsőségét lesz hivatva hirdetni az utódoknak. Az egri kétfejű sas. Nemrég történt Egerben, hogy valami jókedvű impostorok lelopták a hadkiegészítési parancsnoság palotájáról a kétfejű sasos czimtáblát. Sokáig kutatták a humoros tetteseket, de a törekvést semminemű siker nem koronázta. És azóta, hallatlan, ott állott a palota csupaszon, megfosztva a legszebb díszétől. Már azt kezdték hinni, hogy nem is kapja vissza soh i, hiszen úgyis meg vannak számlálva Magyarországon e drága madár életének napjai. A reménykedők azonban csalódtak 1 ... A múlt nap visszarepült a kétfejű sas a palotára. Egyenesen Bécsből indították útnak. Még az a legérdekesebb a dologban, hogy a hadveze- tőség a városon akarta megvenni a 60 koronákat, — a madárka árát. Persze, erre a badarságra meg Eger városa nem vállalkozott. Harczászati czéllővészet. Holnap, e hó 3 án reggeli 6 órától délután 3 óráig a Szatmár, Madarász, Zsadány közt levő katonai lőtéren éles tölténynyel harczászati czél- lövészet fog tartatni. A szerencsétlenség kikerülése végett tehát óvakodjék a közönség a jelzett időben e helyek közelében tartózkodni. Esküdtek kisorsolása. A f. évi szept. hó 21-én kezdődő esküdtszéki tárgyalásoknál résztveendő esküdtek, dr. Papolczy Gyula kir. it. táblai biró, Pap Endre és Hunyor Ödön törvényszéki bírák, dr. Joanovics Ernő aljegyző, dr. Orosz Sándor kir. alügyósz és Korányi János ügyvédi kamarai elnök jelenlétében a következőleg sorsoltattak ki. Rendes esküdtek: Asztalos Sándor bankügyvezető, Aszalai József háztulajdonos, Kóta József gazdálkodó, Buda László fbirtokos (nagysomkuti), Kató Bálint tímár, Róth Ig- nácz kereskedő, Májercsik János kovács, Beregszászi Gyula üveges, Kinál József kereskedő (nagykárolyi), Hebe József iparos (nagykárolyi), Hajnal Géza birtokos (józsefházai), Spinetti Sándor kereskedő (nagybányai), Hirsch Miklós építész vállalkozó, Keszi János iparos (nagykárolyi), Jákó Sándor ügyvéd, Juhász István gazdálkodó, György László gazdatiszt (pálfalvai), Jank Ferencz gazdálkodó, RoózZsigmond kereskedő (farkasaszói), Weisz Lajos kereskedő (mátészalkai), Kleiszer Károly uradalmi tiszttartó (mezőteremi), Papp Mór birtokos (udvari), Csaba Adorján főszolgabíró, Losonczi József gőzmalmi igazgató, Uray Géza ügyvéd, Grószman Henrik ügyvéd (mátészalkai), Penyigei Imre ny. telek- könyvezető (nagykárolyi), Freifeld Mór szatócs, Karikás Mihály háztulajdonos, Almássy Ignácz ügyv. (nagykárolyi), lakosok. Pót esküdtek : Nemes Lajos gazdálkodó, Kovács