Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)

1903-08-26 / 35. szám

4

H E TI SZEMLE“ (35 ik szám.)

zsidó embernek: „Oh te hitetlen és undok nemzedék, vájjon meddig leszek veletek, meddig foglak tűrni benneteket ? Máth. XVII. 72. sz.

Kétezer éve, hogy édes Üdvözítőnk kénytelen vala koczkáztatni ezen nagyjelentőségű szavakat, és annyi éveken át csak is falra hányt borsók maradtak annyira, hogy a tőszomszédságunkban levő hatalmas Oroszbirodalom belügyminisztere csak a múlt hónap napjain volt kénytelen csakugyan ezen szavakat megismételni.

Plehve orosz belügyminiszter ugyanis azon zsidó küldöttséghez, mely nála járt, kérve az orosz zsidók anyagi helyzetének javítását, ezen őszinte tanácsot adá. „A zsidók Oroszországban idegen nép, s illő hogy éppen ez oknál fogva szerények legyenek. Az a nézet, hogy a zsidók gyávák, igaztalan, a zsidók roppant vakmerők. Oroszország belsejében a forradalmárok 40 °/o-a zsidó ; Dél- Oroszországban meg épen 90 % százalékát teszik ki az államfelforgató elemeknek. A zsidók tartsák vissza magokat a forradalmi mozgalmaktól. Máskülönben a zsidóságnak helyzetét annyira elviselhetetlenné fogják tenni, hogy az utolsó zsidó is kénytelen lesz Oroszországot elhagyni örökkön örökké Ámen. Magyar Néplap f. évi júliusi számaiban.

Egy grammal sem parányibb sorsot vagy enyhébb büntetést érdemelnek meg a megyei központnak mindazon végrehajtói, zsidó jegyzői, elöljárói, kik ezen a népnek, a mindennapi kenyerénél szükségesebb megyei szabályrendeletet annak idején, nyolcz egész éven át annak rendjén dobszóval ki nem hirdették, korcsmákban ki nem függesztették, hanem tüzbe dobták a blankétákat, és most az alispáni kérdésekre csüréssel-csavarással tettüket eltagadni gonoszkodnak.

Dixi.

Hajdan és most.

A szemérmetlen tolakodás olyan sajátsága a zsidók nagy részének, a mely ma már igen sok helyen tűrhetetlenné kezd válni és vérlázitó hatással van a keresztény társadalomra. Az adoptált, később némely körök részéről beczézni kezdett zsidó alaposan visszaélt azzal a jóindulattal, amelylyel befogadta a magyar társadalom. Most már régi patronusai is legtöbbnyire szabadulni szeretnének tőle, igen de nem lehet ám. Körülbelül úgy vagyunk vele, mint az egyszeri ember, aki törököt fogott. A zsidó az ő arczátlan és öntelt fizimiskájával odatolakodik minden körbe, valósággal a nyakára nőtt a magyar társadalomnak, erőszakos és követelő fellépésével utálatot kelt ugyan maga iránt, amit háta megett ki is fejeznek ugyan, de még ma is nagyon kevés olyan legény akad, aki nyiltan a szemébe merné mondani, hogy hátrább az agarakkal. Tény azonban, hogy a zsidók jó részének pökhendi, egész a szemtelenségig menő erőszakos tolakodása maholnap olyan cselekedetre fogja indítani a magyar közönséget, ami ennek a kóros állapotnak alapos kiirtására nagyon is szükséges.

Hajdan mukkanni sem mert, megvetett és alárendelt pária volt, ma már sakálok módjára ülnek a társadalom nyakán, belevágják karmaikat a test elevenébe, amelyből egykönnyen még eltávolitani sem lehetséges.

Hajdan egy főispán, egy szolgabiró, vagy egy közönséges magyar nemes olyan piedestálon állott előtte, akihez csak kalapletéve, s a legnagyobb tisztelettel mert közeledni, ma egy nyálas zsidó gyerek úgy beszól velők, mint Bakos a malaczával.

Szó sincs róla, hogy hajdan is meg volt nálok az a jóvér, hogy feltolják magukat, a hol csak lehet, a régiek azonban hamar odakoppantottak az orrára és nem féltek neki megmondani, hogy nem oda Buda Mojsi.

Mikor a bihari, vagy nem tudom már melyik főispán egy falu határához érkezett, ott várakozott reá a község lakossága, ott toporzékolt a megnagyságosodott zsidó föl - desur négyes fogata is, amelynek a főispánt kellett beszállítani a községbe. Amint a főispán beül, meglepődve veszi észre, hogy a „nagyságos“ uraság egész bizalmasan mellé akar telepedni, sőt már fel is tette az egyik lábát a kocsi hágcsójára. Stentori hangon, ellenmondást nem tűrő taglejtóssel szólott oda a kellemetlen utitársnak a főispán: „A bakra Iczik.“ És Iczik meghunnyászkodva foglalta el az inas helyét. Még csak a fülét sem merte mozgatni.

így volt ez hajdani . . . És ma ? . . . Más világ van ma! ... Ma körülbelül a zsidógyerek beszél ebben a tónusban a főispánokkal.

ízelítőül bemutatjuk tisztelt olvasóinknak, miként elmélkedik a „Szatmári Hirlap“ a szatmárirabbibeiktatáshozirt „Glosszáiban.“

A hatóságok fejeit is meghivta a zsidó hitközség. (T. i. a beiktatási banketre.) Élénken kommentálták ezt is a (kávéházi) kerek asztal mellett (a zsidók) és megeredt a szó Hugonnay gróf. főispánról :

Szabadságon van, — mentették ki egy- néhányan.

Nem mentség, volt az ellenvetés. Bausz- nern Guidó, a fogarasi főispán táviratilag üdvözölte a távozó rabbit, annál inkább kellett volna Hugonnainak üdvözölnie az uj jövevényt.

Az érv hatott.

Csakugyan illett volna, mondogatták itt

is, ott is. Tehát nincs mentség.

Van, erősítette egy, aki körömszakadtáig védte Hugonnait.

Mi az ? Mi az ?

A mi rabbinknak már van — életbiztosi tása.

Mi pedig azt mondjuk, hogy bizony „pofa“ kell ehhez a beszédhez.

Hajdan és most! . .

Nem igy volt hajdan ! . . . Panaszra ment a zsidó a főszolgabiróhoz, hogy őt X. Y. büdös zsidónak merte nevezni. A főszolgabíró másokkal lévén elfoglalva, rárivallt a betolakodott atyafira : Nem látja, hogy dolgom van, várjon odakint, mindjárt elintézem a baját.

Amint végez a többi kliensekkel, maga elé czitálja a zsidót. No hát mi a baja ? . .

Ez, meg ez az ember „büdös zsidónak“ mondott engemet, ezt nem thürök, thessék kiszabni rá a hüntetést.

Hát micsoda vallásu maga ? Kérdi a főszolgabíró.

Izraelita, kérem.

Akkor hát zsidó ? . . .

Az vagyok, kérem.

A panaszlott állításnak tehát az egyik része igaz, mondja a fószolgabiró és odaszól a huszárjának, Jancsi szagold meg ezt a zsidót, büdös-e vagy nem ? . . .

Jancsi körülszagolja a most már sze- pegni kezdő panaszost, s kétséget kizáró flegmával jelenti ki: — Igenis, büdös, instálom.

No hát ha maga zsidó is, büdös is, hogy mer ide jönni panoszkodni ? . . Jancsi, huszonötöt neki az alaptalan vádaskodásért.

Ez hajdan volt! . . Most, most a zsidógyerek beszél úgy a hatósági tisztviselővel, hogy szinte büdös a tolakodástól. Aki nem hiszi, olvassa el a fentebb említett „Glosszá- kát,“ ahol szóról szóra a következő botrányos és vérlázitó sorok láttak napvilágot :

Papp Géza polgármester távolmaradása még épen visszatetszést szült. Nagyon ingerülten folyt róla a szó.

Egy szót se a polgármesterről, vetette közbe valaki. Először : szabadságon van, másodszor előző este nagy muri volt nála, tehát kimerült. A polgármester védelmére kelt izraelitát letorkolták :

Kötelessége lett volna megjelenni a banketten. Igaz, hogy szabadságot élvez, de itthon van. Ha előző este mulatott, volt ideje egész nap aludni és fáradalmát kipihenni.

Akkor hát vájjon mégis miért nem jött el? . . találgatták mindenfelé.

Nagyon egyszerű, adta meg a föl világosi tást egy volt Veréezy-párti izr. városatya. A polgármester ráunt a hivatalára, legközelebb nyugdíjba szándékozik menni és nincs többé szüksége a zsidó szavazatokra.

Erre megint a szomszédasztaltól jött a felelet :

Úgy válaszszák meg őtet a deczemberi tisztujitáson, mint amilyeu igaz ez.

Ezután szóvá teszi, hasonló szellemeskedéssel arczátlankodva, hogy Hieronymi képviselőnek szintén kötelessége volt volna leperdülni Pestről, és hogy a többi felekezetek lelkészeit is szörnyű deliktum terheli, amiért ki nem vonultak hódolatukat bemutatni a rabbi előtt.

így megyen ez most! . . És hogy hova fogunk kilyukadni, a jó Isten a megmondhatója, ha a társadalom le nem tördeli az ilyen tolakodó fráterek szarvait.

Nagyon hiszszük, hogy magok a zsidók között igen sokan vannak, akik nem vállalják el ezzel az arczátlansággal a szolidaritást és pálczát törnek az ilyen minden kritikán alul álló botrányos tolakodás felett, amely és a hozzá hasonlók nagyon alkalmasak arra, hogy az antisemitizmust lángralobbant- sák. Mert ha ilyenek történnek, ne esudál- kozzék senki, ha belopózik az emberek szivébe a zsidók elleni gyűlölet, melynek az ilyen fellépések igen hatalmas táplálói.

Végül azt kivánjuk megjegyezni, hogy a régi világból vett „Glosszák“ közül azért választottuk a zaftosabbakat, mert mi már többször igyekeztünk észretériteni a függetlenségi párt lapjának zsidóit, tapasztaltuk azonban, hogy ott az ostor mit sem használ, sokkal erősebb bizgató szerekre van szükség.

Végül gratulálunk Uray Géza bátyánknak és Bartha Kálmánnak, a főszerkesztőnek, ugyancsak szép szellem burjánzik az égi- szök alatt.

Nem szégyenük ezt ? . . .

Az ominózus „Glosszák“ megjelenése óta szenvedélyesen tárgyalják a társaságokban ezt a kvalifikálhatatlan tolakodást. Igen sokan hívtak fel bennünket szóbelileg és Írásban, hogy adjunk kifejezést a közönség felháborodásának és utasítsuk vissza ezt az erőszakos fellépést, amelylyel szélházi zsidógyerekek sárba rángadták a legtiszteletreméltóbb egyéneket.

Vigyázzon tehát az átvedlett szerkesztőség, mert a közönség már megmozdult és a hasonló botrányokat nem fogja tovább tűrni. Ez az utolsó és komoly figyelmeztetésünk. ,