Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-01-21 / 4. szám
s viz utólérte őket. Ezer- s ezernek gyászos sirja lett a hideg, romboló vizár ........ Ka tholikusok ! Tudjátok-e, hogy mi ma uj vizözön előtt állunk ? Csakhogy ez az özön még rémesebben, még szomorúbban pusztít I Nem a viz kényszeríti népünket a menekülésre, hanem egy sokkal pusztitóbb elem : a — papír. A papir, a rósz sajtó, a hitet s tiszta erkölcsöt tömegesen romboló irodalom : ez az a veszély, melylyel szemben katholikus ember, ha csak kicsinyt szereti is önmagát, családját, hazáját s az emberiséget, nem maradhat közönbösl 1. Száz nyelven százezer újság hagyja el naponkint a nyomdát s micsoda mérget hord ki legtöbbje, szokás szerint a legártatlanabb formában ! Lépten-nyomon hirdeti a vallás, az egyház, a papság megvetését, a hitközönyt, az érzékiség és — finom vagy durva — erkölcstelenség uralmát! Egy jó lapra 20—30 rósz esik ; még a tiszta-ka tho- likus Franczia- és Spanyolországban is az a pár ezer szabadkőműves (és zsidó) az által jut uralomra, hogy 3—4 kath. napilappal szemben kb. 100 katholikus-ellenest ad ki, melyek egyikének 1 millió előfizetője van. Épp Így van ez Portugáliában s Olaszországban meg másutt — minálunk is! Aztán csoda-e, ha a tiszta kath. országok már papjaikat is kiűzik, mint a veszett ebeket.. . , csoda-e, ha édes hazánkban is maholnap azok lesznek talán a hangadók, akik neki bizonyosan nem igaz hívei 1 Ez a sereg liberális és szabadkőműves hírlap csinál közvéleményt, ez terjeszt egészen hamis, alapjában téves elveket, történelmi hazugságokat; ez üti meg a dobot, ahol csak lehet, a „tudomány“ örve alatt kószáló képtelenségek s az istentagadó „fölvilágosulás számára ; ez csalja át „pikáns“ elbeszélések, tárczák, regények utján főleg az ifjabb közönséget és az eddig még romlatlan női nemet először az erkölcstelenség, aztán ami evvel együtt jár — az istentelenség táborába. Hát még az a rengeteg számú „népszerű tudományos“ irat, mely a lólekből az Istenben való hitet, a szívből az erény szeretőiét tövestül kitépi s helyébe istengyü- lölóst, vallástalanságot, lobogó szenvedélyt ültet 1 Hány életüde, egyébbként nemes szivet, romlatlan kedélyt mérgezett meg az a százszor megczáfolt és mégis százezerszer ismételt álbölcselet, melyet egy Kant, egy SchoETI SZEMLE“ (4-ik szá penhauer, Büchner stb. tálalt a világ elé s melynek alapdogmája, hogy a kath. vallás az ószszel ellenkezik 1 S készakarva hazudó történelmeiket, az igazság helyett a vallástalanságot szolgáló irataikat még nem is említettük (a szélhámos Hackel könyveit, aRenanésHat- nack bibliai müveit, melyek még Jézust és sz. Máriát is a legundokabb bűnökkel vádolják) .. . És az emberölő százkaru szörnyeteg leggonoszabb fajtájáról még nem is szóltunk. Ez az u. n. „szépirodalom“ . . . Csak a mindentudó Isten tudja, micsoda rombolást okoz éjjel-nappal ez a rengeteg sok, félig és egészen erkölcssórtő regényes novella, vígjáték és naptár, folyóirat és divatlap . . . melyekben ugyszólva csak egy az idea: a szemérmetlenség ... ez a rengeteg elbeszélés és költemény, melyekből elég néha egy két sort olvasni, s főleg a fiatalember fölcsigázott képzelete tele van undok képekkel, szive a legszógyenletesebb vágyakkal . . . vére, szenvedélye forr és oly terveket sugall a gyönge szívnek, melyek a napvilágtól rettegnek . . . Hány ártatlan lélekből öli ki a tisztaságnak és életkedvnek tán soha többé ki nem nyíló virágát az a titkos, bűnös tűz, melyet ez olvasmányok az ifjúban, de a felnőttekben is lángra lobbantanak. És mily mértékben terjed ez a méreg, mely gyermekeink, népünk ártatlanságát s életerejét lábbal tapodja, hogy mint a tisztátalan állat a sárban, úgy kójelegjen a romlott lélek legpiszkosabb vágyaiban 1 Tény, hogy számos különnyomda, sőt valódi gyár, éjjel-nappal vaggon-számra kizárólag ily szennyes regényeket termel. Sok könyvkiadó rövid idő alatt milliomossá lett ez utón. „Csak arról van szó, hogy pénzt szerezzenek : ha e miatt a lelkeket ezrével mérgezik is meg erkölcsileg.“ A házalók, kolportőrök utján nem óvenkint, de napon* kint ezer és ezer olcsó (!?), czifra, de gyilkoló és irtó rém- és bünregény jut sokszor ártatlan leánykák, serdülő ifjak, a legveszedelmesebb korban levő férfiak és nők kezébe. Egyetlenegy regény talán valóságos milliomosokat teremt: súlyos, szégyenletes bűnök milliomosait 1 Pedig egy ily rósz könyvet nem is csak egy szokott olvasni, hanem a házastárs, — titokban vagy nyiltan — a fiuk, leányok, cselédek, ismerősök, 10-en, 20-an is; ha nyilvános könyvtárba kerül a könyv, lasztottja volt ő az Istennek, mint tanító, ki- választottja, mint tanítóképző tanár. Ha a nehéz, és sok megpróbáltatással járó tanítói pályán vittem valamire, pedig 33 évi működésem alatt itt-ott gáncs, vagy legalább is kellemetlenség érhetett volna, a mi nem következett be soha, a sikert e téren is az ón jó és derék szakavatott képzőtanáromnak, Nagy Yinczónek köszönhetem. Hivatás-szeretetet, hű ragaszkodást az akkor még nagyon isí kevésre becsült tanítói pálya iránt, lelkesedést a népnevelés szent eszméjéért, egyre sarkaló és buzdító ösztönt az önképzésre úgy nem tudott senki önteni az ifjak leikébe, mint ő tudott. Iskolátok IV. oszt. tantermében tettem le előtte 1869. julius 8-án az érettségi vizsgát a tanítás művészetéből Rudolf Pál, prépost-kanonok, mint püspöki biztos jelenlétében. Innen bocsátott ki az élet uijára felfegyverezve a szakképzettség, a tudás vágyának s a szivjóság nemes érzetének fegyverével. Megálltam helyemet a nópnevelós eszmei harczának közepette mindenkor becsülettel, az ő fenkölt szelleme kísért rögös pályámon, áldja meg őt a Mindenható haló porában is 1 Szivem és lelkem együtt gyászol veletek. S ha utam még egykor Szatmárra, gyermek- s ifjúkori emlékeimnek e kedves helyére visz, első kötelességemnek fogom ismerni: felkeresni ott a hidontuli temetőben a sirt, mely az igazán szeretett jó tanítómnak és felejthetetlen kedves emlékű tanítómesteremnek porló hamvait rejti magában, hogy buzgó imában kérjek áldást Istentől az igazi nagy paedagogus sírjára. Fogadd, kedves barátom, szives értesítésedért hálás köszönetemet. Szivem igaz szeretetóvel üdvözöllek téged a többi derék kartársakkai egyetemben. Isten áldjon meg benneteket 1 Ölel szeretettel Budapest, 1903. január 6.-án. igaz barátod: Somlyay József, árvaházi igazgató. i.) 100.an, 200-an is. Aztán nem is egyszer, hanem talán 10—20 évig forog kézen a czifra, „érdekes“ könyv, a csendesen, de biztosan a szívbe lopózó és maró vipera! Meg nem is egy ilyen könyvet, talán húszat is irt az Írója ugyanígy, s mindeniket tán több százezer példányban nyomtatták. ..(A leányrabló Schenkről irt regények egyike 200,000 példányban fogyott el. Zola regényeit millió számra adják ki.) Oly mértékben terjesztik a házalók e regényeket, hogy pusztán a kolportőrök számára egy tuczat külön újság létezik 1 Vannak óriási könyvnyomó intézetek, melyek például csak Zolát, csak Dumas-t, csak Sue-t vagy ge Kock-ot nyomtatnak óriási gépekkel —éjjel-nappal; s mind ez a sok mázsa regény arra van hivatva, hogy a legszomorubb módon pusztítson — inig száz és százezer ártatlan kedély, ifjan viruló szív tisztaságából nem marad ez olvasmány után egyéb hátra, mint egy darab rongy — megtépett, bepiszkoU, sárba tiport rongy 1 . . . Mit moudjunk a szemérmetlen képekről és azok szerzőiről?.. Mily lázasan dolgoznak ezek, mennyi pénzt, erőt, időt fordítanak arra óvenkint, hogy mennél gyalázatosabb képeket, regényeket, u. n. tudományos (valójában hitetlen és lebuj ) irodalmat terjeszszenek a nép között millió számra... (a ,,Los von Rom“ czógórü forradalmi és hitehagyó mozgalomban külföldi protestánsok több mint 4 millió röpiratot játszottak be Ausztriába, tele rágalommal a kath. egyház ellen . . .) Katholikus bucsujáró helyeken s egyebütt egész raktárakból játszszák főleg a kath. nők, gyermekek és családok kezébe azokat az iratokat, melyekben sokszor egy sort, egy verset el nem lehet olvasni, egy képet sem lehet csak futva is megnézni anélkül, hogy (ha valaki nem szikla erónyü ; ami pedig vajmi ritka!!) fülig, hajgyökérig ne piruljon az ember, főleg a félig serdült fiatalság; anélkül, hogy feje a legfajtalanabb képekkel, tervekkel, kívánságokkal meg ne teljék, s lázasan forrongó vérén, testén, lelkén át ne zsibongjon az a megnevezhetetlenül hatalmas és — szomorúan mámoros érzés, melyet vajmi sokszor nyomon követ a beleegyezés, a bűnös tett, aztán az elfásulás, elromlás, kárhozat. . . Csak ne titkoljuk magunk előtt: igy megy tönkre az a sok fiatal, üdén tisztán fakadó ifjú szív, mely tán éveken át Isten és ember öröme volt — azelőtt csupa nyíló, csupa hókeblü liliom, tiszta gyöngyfehór. . . s most — egy könyv miatt! — nem más, mint rut férgekkel nyüzsgő, sáros és rothadt gaz, kívül talán még életüde, viruló, — belül már emészti a gyilkos, sorvasztó kór. És mi nyugszunk . . . ? Mintha minden rendjén volna ? .. Pedig hej! mit tehetnénk mi — persze nem álmodozó sóhajokkal, hanem tettel ! Gyors, erélyes, rendezett, állandó, vállvetett működéssel 1 A mi fegyvereink is hatalmasak ám 1 Az ellenfél lőfegyvere az — érzékiség s az olvasók romlott természete, a mienk nem oly hízelgő, de mélyebben fog: és ez az — igazság! Annyi bizonyos, hogy ha minden katholikus legalább valamit tenne a jó sajtó ügyéért, „bizony hamar megváltoznék a föld szine“ (br. Hornig). Most alig álmodott boldog szép időre ébrednénk nem is nagyon sokára, melyben az igazság napja földerülne erre a sok tapogató, tévelygő, boldogtalan szívre! mert nem is hinnők, mily óriási hatalma van a jó sajtónak is, ha — támogatjuk.
