Heti Szemle, 1903. (12. évfolyam, 1-51. szám)
1903-07-15 / 29. szám
4 „HETI SZEMLE (29-ik szám.) Bak István háztulajdonosra háza építése alkalmával az elfoglalt ut területekért □ ölenkint 16 koronát vetett ki a tanács. Ezt Bak megfellebbezte a közgyűléshez, mely úgy intézkedett, hogy a tanács békés utón intézze el az ügyet, illetve állapítsa meg az egységárakat. A kéményseprési, a műgyalogjáró szabályrendelet módosítására, továbbá a gyámpénztári pénzkezelés és számvitelre vonatkozó javaslatokat elfogadták. II. Bákóczy Ferencz emlékét megörökítő emlékoszlop ügyében azt a határozatot hozta a közgyűlés, hogy az emlékoszlopra társadalmi utón gyűjtött összeget 500 koronára kiegészíti. Ha ennél nagyobb összeg gyűlne be, az emlékre 200 koronát szavaz meg. Az iskolai játéktér helyéül a városi lu- czernásból 80 m. szélességű területet engedett át a közgyűlés, azzal a kikötéssel, hogy ha a helyre bármikor szüksége lesz, akkor azt visszaveheti. Dr. Fechtel János, Ozsváth bizottsági tagok a miatt szólaltak fel, hogy a város méltányossági szempontból a játékteret lássa el a szükséges épületekkel. Az elhangzott nyomós okokat méltányolta a közgyűlés, s megbízta a tanácsot, hogy a berendezést illetőleg készittessen költségvetést s azt a legközelebbi közgyűlés elé terjeszsze be. Pázsit-u'cza egy részén közgyalogjáró készítését határozták el. A kőanyagot a város adja, a lerakás költségeit a háztulajdonosok fogják fizetni. A Grógerzen G. és fia czéggel a szat- már m.-szálkái h. ó. vasút ügyében kötendő szerződéshez a közgyűlés hozzájárult. Az építkezést, ha engedély lesz, köteles a czég egy év alatt megkezdeni. Péchy Antal tb főkapitánynak és Novak Lajos főszámvevőnek 6—6 heti, Pap Géza polgármesternek 6 heti, Báthy Sándornak 35 napi szabadságot engedélyezett a közgyűlés. Dr. Kalinovszky. Nagyon sok neme van a szélhámosságnak. Valóban manapság ismeretlen emberrel szemben indokolt a legmesszebbmenő bizalmatlanság, mert soha sem tudhatja senki, minő körmönfont rafinériával csapják be az ingyenélő, jött-ment iparlovagok. Nemcsak a gseft mezején hemzsegnek, de már a tudomány csarnokaiba is betolakodtak, s visszaélve a mitsem sejtő közönség jóhiszeműségével, kizsákmányolják a léprementeket, s aztán tovább állanak az összeharácsolt zsákmánynyal. Egy fogorvos járt itt a múlt héten. Megérkezését kövér betűkkel nyomott plakátok hirdették, hogy örvendjen a szegény szenvedő publikum, mert ime egy hires speciálista támadt Izraelben, aki meg fogja menteni minden fájdalmától. A nagy plakátok nemcsak falragaszok gyanánt pompáztak, hanem minden házhoz külön szót lettek hordva. Nem csuda tehát, hogy a vendég felköltötte maga iránt az érdeklődést, már tudni 1 Ük Dr. Kalinovszky fogorvos városunknak e derék látogatója, legalább igy nevezte magát, igy hirdették a plakátok. A leghíresebb budapesti speciálisták egyike. Épen azou a napon, mikor Kalinovszky ur 3 assistensétől kísérve bekopogtatott városunkba, érkezett meg szerkesztőségünkbe a „Máramarosi Újság,“ melyben nagy meglepetésünkre azt olvassuk, hogy Máramaros- Szigeten is járt az illető, ahol igen jól ment neki a geseft, azonban ott már kitűnt, hogy hamis bizonyítványai vannak, s miután az ipse is neszét vette a mindinkább tovaterjedni kezdő hírnek, mint aki jól végezte dolgát, búcsút vett a kapufélfától. Mint említett laptársunk Írja, ott operácziókat is hajtott végre, páczienseit azonban mind tönkretette, akik aztán szégyenkezve voltak kénytelenek a helybeli fogorvosokhoz segélyért fordulni. Amint e sorokat olvastuk, azonnal tisztában voltunk a különösnek mutatkozó helyzettel. Zsebrevágva az említett lapot, siettünk a rendőrségre, hogy megakadályozzuk az esetleges becsapásokat. Ott azonban azt a választ nyertük, hogy a rendőrségnek nincs módjában semmit se tenni, mert a főorvos megvizsgálta és rendben találta az okmányait, igy a már meg is adott engedélyt nem vonhatják vissza. Hogy cselekedett e valamit ezután a rendőrség, nem tudjuk, de a következményekből az látszik, hogy semmit se tett. Nekünk nem volt alkalmunk tudósítani a közönséget, mert a „Máramarosi Újságot“ lapunk kinyomása után vettük kézhez. Kötelességünket azonban mégis megtettük a közönséggel szemben, midőn felhívtuk a rendőrség figyelmét. Kalinovszky dr. ezalatt elhelyezkedett kíséretével a Pannónia termeiben, a sziv- szorongással várta érkező vendégeit. A szigeti közönséghez mérten a miénknek csak annyi a szerencséje, hogy itt foghúzásokat és operácziókat nem hajtott végre, csupán a zsebeket operálta meg. Két napi működés után, hitelműveleteket is eszközölve, a lépre- ment pácziensektől felszedett előlegekkel áttette hadiszállását bizonyára egy másik városba. Amint halljuk, a Pannóniában hátrahagyta — a megcsinált kontókat. Csudálatos dolog, hogy nálunk Magyar- országon az ilyen üzelmek egész rendszerességgel folyhatnak. Ha az egyik városban ki is tűnt a turpisság, nyugodtan felszedheti a szélhámos vitorláit és folytathatja munkálkodását a szomszédban. Ez a rendőri intézmény fogyatékosságáról tesz tanúbizonyságot. Mert ha az adhoc esetben sem volt hatalma rendőrségünknek felügyelet alá helyezni az illetőt, midőn egy lap utján nyilvánosságra hozott szélhámosságról volt alkalma értesülni, akkor a rendőrség kezéből könnyű szerrel ki tud siklani minden csirkefogó, még nem is nagyon szükséges, hogy agyafúrt gazember legyen. HÍREK. ff A nagybeteg szentatya. O szentsége a lehető legroszabb állapotban van. Utolsó perczeit éli. Erői folyton fogynak. Lélegzése mind hirtelenebbé válik, felgyógyulásához semmi remény, a katasztrófa minden pillanatban küszöbön áll. . . . Ő nagyméltósága a püspök ur, ki most érkezett haza bérmautjáról, sürgősen elrendelte, hogy minden plébániai és szerzetesi templomban főmise után a kitett oltáriszentség előtt 3 Miatyánk, három Üdvözlégy és egy könyörgés mondassék a szentatya felgyógyulásáért. Imádkozzunk !! Személyi hir. Ő nagymóltósága a püspök ur hétfőn reggel a 9 órás vonattal Pemp Antal prépost-kanonok, Szabó István püspöki titkár és Hámon Róbert szentszóki jegyző kíséretében máramarosi bérmautjáról haza érkezett. — Hugonnai Béla gróf, főispán hétfőn reggel városunkba jött, elnökölt a köz- igazgatási bizottság ülésén és a rendes városi közgyűlésen, az esteli vonattal elutazott köm- lődi birtokára, hol szabadságidejét tölti. — Both Ferencz dr., törvényszéki elnök a múlt deinknél részben növényi, részben műleges könnyebbítő szerek, s ezek közt nem ritkán igen költségesek voltak kéznél. E szerek gyakran valamelyes gonosz következménynyel, káros viszahatással voltak összekötve. A Ferencz József keserüvtz e szereket természetes, erőteljesen oldó ereje folytán oly zavaroknál, melyek vérbőség és emésztési hibák folytán jöttek létre, túlszárnyalta már. Mint normális adag elégséges egy boros pohár = 150 gramnyi vízzel, reggel éhgyomorra ; a viz hőmérséklete ne haladja meg a 12 R. fokot, de ajánlatos külön kóresetekben az orvos urak tanácsát igénybe venni. Bár milyen különbözők is a szenvedések, melyekkel a természet az ő kedvenczét, az embert meglátogatja, egyúttal kevés megbetegedésre alkotott olyan könnyű különleges gyógyeszközt, mint a milyet a Ferencz József ásványvíz képez, mely általános ked- veltsóge és használata miatt most már mindenütt, még a távoli világrészeken is, köny- nyen megszerezhető. A budapesti M. K. T. Egyetem második belkórodán (Korányi Frigyes tanár) észlelt kísérletek alapján eredményként a következőket sorolhatjuk fel: 1. A Ferencz József keserűviz-forrás erős hashajtó hatással bir. 2. étvágyat nemcsak hogy nem csökkenti, de sőt növeli. 3. Alkalmazása után a bélhuzam- ban semmi kellemetlen utóhatás vissza nem marad. 4. Elvonó hatás tekintetében a legtöbb eddig ismert hashajtó-szerrel kiállja a versenyt. Ezek alapján e viz alkalmazható és kellő sikert mutathat fel : 1. Mindennemű székrekedésnél, melyek előrement gyomor- és bélhuruthoz, szivbeli és máj-vérkeringési akadályhoz, alhasi vérpangás és vérbőséghez csatlakoztak. II. Az agy és agyhártyák vérbőségénél — esetleg lobjánál. III. Gyomor és belek — kivált — idült hurutjánál (midőn az étvágyat is feltűnő módon növeli). Végül a nemesebb belszervek lobbjainál, mindazon esetekben, midőn a bélre való elvezetés van javallva. Dr. Korányi Frigyes főrendiházi tag pedig a következőképen nyilatkozik: „A Ferencz József-keserüviz különösen az által tűnik ki, hogy enyhén keserű) nem kellemetlen izü; hogy már kicsiny, alig 150 grammnyi mennyiségben biztos hatása van, hogy ez aránylag rövid idő alatt, minden kellemetlen mellékhatás nélkül szokott bekövetkezni, és hogy a viz még hosszabb használat után sem zavarja meg az étvágyat és az emésztést. A bécsi általános közkórház V. belkó- roda vezetője Dräsche Antal tanár a Ferencz József-keserüvizet tárgyaló klinikai közleményében ekkép ir: Ezen vegyileg oly kitűnő ásványvíz mint a keserüvizek tulajdon- képeni képviselője tekinthető. A betegek szívesen veszik be és folytonos használat mellett is jól tűrik ; oldó és hashajtó hatása kisebb adagokra következik be, mint minden egyébb hasonnemü vizeknél.“ Dr. Cantani, a nápolyi belkóroda hírneves tanára, az 1885-dik évben egy müvet irt, a melyben felemliti, hogy a Ferencz