Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-26 / 13. szám

2

HETI SZEM L E (13-ik szám.)

asszonyánál. A hazának is jobban szolgál a jó gazdasszony, mint az a nő, akire a férfiak pályáin, — ha ott fólig-meddig betöltenó is a helyét, — szükség nincsen.

Az általános haladás közepette a háztartást vezető nő sem maradhat vissza s kell, hogy a haladással lépést tartson ő is. Azért a magyar háztartási iskola-egyesület mindenesetre hézagot pótol s a feladatok, melyek teljesítésére vállalkozik, nem kisebb jelentőségűek, mint például a tudós nőket képző iskoláké.

Nagy érdeklődéssel olvastuk nemrégiben, hogy ez egyesület növendékei vizsgálati ebédet főztek, mely alkalommal számtalan, jobbnál-jobb ételt szolgáltak fel - nem drága puddingokat meg pástétomokat, hanem a polgári asztalokon tálalni szokott ételeket.

Szívesen látjuk, hogy a nőket a természet által kijelölt hivatásban kiképezik, de különösen főzés tekintetében egy-két észrevételt kell e kiképezóshez fűznünk. Sokat kell még a nőknek tanulni, hogy úgy főzzenek, hogy övóik az egészségügyi szabályoknak megfelelően táplálkozzanak. Mert tekintsük meg rövidesen, mi mindent kellene egy gazdasszonynak tudnia, hogy családja körében észszerű táplálkozást honosítson meg. Mindenekelőtt tudnia kell, hogy egyes anyagokból áll minden élelmiszer, kell tehát a százalékos összetételt ismernie ; tudnia kell, hogy a fehérjén, zsíron és szénhidrátokon (czukor és keményítőn) kiviil a hamurészek vagyis a tápláló sók a legfontosabbak, mert ezek képezik az egészséges vért. Erre a táplálószerek kémiája tanít, amelynek segítségével tehát lehetséges az ételek helyes kiválasztása és összeállítása. Azután tudnia kell a gazdasszonynak, hogyan kell a táplálószereket elkészíteni és élvezhetővé tenni. De már itt egy sem akad, aki azt nem állítaná, hogy ehhez ért. De éppen ez nem áll. A férfiak nagyon keveset törődnek az egész élelmezési ügygyei ; ehhez semmi közük, mondják az asszonyok. Amit azonban a főzésből tudnak, azt anyjuktól vagy nagyanyjuktól tanulták. A táplálószereket először kilúgozzák és azután az órmelylyel kereskedve kitűnő üzleteket lehet kötni. Sokan meg czégórnek akasztották, mert feledók, hogy csak a komlónak kell nagy fára kapaszkodni, hogy észrevegyék, mig a szép ibolyát a bokrok sűrűjében is megtalálják.

Azóta, ha van gondolatod, mely a közállapot javítását czélozza, titkold el, mert úgy lehet, darázsfészekbe nyúlsz s megszűrjék kezedet. Ha mélyen sérti lelked a megaláztatás, emberi méltóságod lábbal tiprása, magadban sirhatsz; mert ha véleményed kimondod, ha meggyőződésed szerint teszesz, talán hivatalod, állásoddal játszol.

De mit is beszélek, nézz rám, én a szabadság vándora vagyok, láthatod ruhámról : vájjon igaz-e a nép szabadsága ? Nem nyomják el ismét a szellemet? Meg van-e az igazság, az ősi juss? A szép virágból lett-e szép gyümölcs ?

Különös beszéd, de felelni rá nem érkeztem, mert előáll a másik vándor s panaszló ajakkal mondja, hogy ő az egyenlőség apostola és együtt vándorol társával. Sorsuk azonos. Ott született ő is, hol azt hangoztatták : „szabad a föld, szabad az ember, ki a földet lakja ; szabad a szellem, lehullt a bilincs, nincs többé nemes és nem

téktelen rostanyagot és egyébb maradókot fűszerekkel ismét Ízletessé teszik, a tápláló sók pedig a csatornába kerülnek. Miképen képződjék igy egészséges vér?

Ezen segíteni kell. A felnőtt női nemzedéket szóval és Írásban, tehát oktató előadások és utbaigazitó könyvek utján tájékoztassuk a főzés módjáról.

A serdülő női nemzedéket jó főzőiskolákban kellene kiképezni, melyeket nemcsak a fővárosban, de minden vidéki városban is be kellene rendezni, talán a nőegyesületekkel vagy más egyesületekkel kapcsolatosan. Ez iskolákban gyakorlaton kivül nagy súlyt kellene helyezni a-' elméletiekre, a tudományos oldalra és a táplálószerek ismertetésével, kémiájával kellene foglalkozni. Mert a főzés művészet, melyet nem elég megtanulni és tudni, de ószszel felfogni is kell,

A női fiatalságot jó, alkalmas könyvek fonalán rendezendő felvilágosító oktatásban kellene részesíteni, még pedig a természetrajzzal és növénytannal kapcsolatosan. Aminek testté, vérré kell válnia, annak már jó korán az értelembe kell behatolnia, mert különben a jövőre nézve elvész a gyakorlati érték. Ha azonban az asszonyok még gyermekkorukban megtanulták, miféle anyagokból állanak a táplálószerek s mi órtókök és jelentőségük szervezetünkre nézve, akkor mint felnőttek nem fognak az elkószitós körül hibákat elkövetni.

Csak ez utón érhetjük el, hogy oly női nemzedék serdüljön föl, amely gazdasszonyi hivatásában kópesitett arra, hogy egészséges, czólszerü és helyes táplálkozással biztosítson egy egészséges, erős és kitartó nemzedéket. Ennek elérése bizonyára nehézségekbe fog ütközni, de nem lesz lehetetlen, ha a felsorolt intézményeket a gyakorlati életbe viszszük s nem temetjük el erőnket jámbor óhajtásokba.

Elmondottuk ezeket, hogyha talán nőegyesületünk helyesnek találja az eszme terjesztését, vegye kezébe az ügyet, hogy városunkban is teljes szakértelemmel biró há. ziasszonyok növekedhessenek.

nemes ; polgár és nem polgár, mindnyájan egyenlő fórfiai vagyunk Magyarországnak, osztozunk annak minden jogában és minden terhóben egyenlően.“

Virulásom azonban rövid volt, jött az elnyomatás hideg szele — aztán elborult minden — az a sok szép remény, mely érkezésemkor fakadt a szivekben, összeomlott s midőn újra nyiladozott, útját állotta a rang, a születési előjog, a vagyon és szellemi aristocratia, mik valóságos titáni har- czot vívnak egymással, hogy egyik a másik felé emelkedve, éreztesse a legyőzöttel feusőbbsógi hatalmát. Azóta vándor lett belőlem s csendesen húzódom meg azok szivében, kik befogadnak.

Testvéreim voltak — mondá a harmadik vándor — kik előttem szóltak. Karjaik közt nőttem nagygyá, ők ringatták bölcsőmet. S midőn megerősödtem, támogattam őket. Kik őket szerették, nekem is örvendtek. En a száműzött testvériség vagyok.

Mindnyájan testvérek vagyunk — hirdettem — részesei a fájdalomnak, mostohái az örömnek, örökösei a} halálnak, segítünk egymásnak a lót küzdelmeiben. Szavaim eljutottak a szivekhez, egygyó fűzte a nemzet tagjait s mindent áldoztak egymásért, a haEgylet vagy bank?

A hazai egyletek életében sok hosznos mellett rendkívül sok visszaélés is fordul elő.

Nézzük csak például a nagyszámú beteg- segélyző és temetkezési egyleteket, melyek mint jótékonysági egyletek alapittattak s ennek következtében a hatóságok részéről egészen kivételes kiváltságokat élveznek és a közönség részéről is szívesen pártoltatnak.

Valóban jótékonysági egyletek-e a beteg- segélyző-és temetkezési egyletek ? Erre határozott nem-mel válaszolhatunk. Mert mit tesz jótékonyságot gyakorolni ? Talán ez egyletek működését annak lehet-e nevezni, amikor harminczhat korona havi járulék fejében betegség esetén orvosról és gyógyszerekről gondoskodnak ? Nem-e inkább határozott alakja ez a biztosítási üzletnek, annál inkább, minthogy a belépő tagok ez egyletekbe való felvétel alkalmával éppen úgy, mint a biztositó intézeteknél kor és egészség tekintetében beható vizsgálatnak lesznek alávetve? Azt hiszszük, hogy az ekképen biztosított fél sokkal roszab- bul jár, mint a biztositó intézetnél, mert utóbbiaknál, ha a befizetést évek múlva megszünteti, befizetett tőkéjének legalább egy részét visszakapja, ami az úgynevezett jótékonysági egyleteknél egyáltalán nem szokás. De hiszen már rég időktől fogva a szegény embert még az ág is huzza. A fizetési módozatokat megkönnyítik neki, különben pedig a jótékonyság czégóre alatt többet fizet, mint a jómódú.

Még ezeknél is roszabbak és veszélyesebbek az úgynevezett önsegélyző egyletek, mint szövetkezetek. Mint banküzletek ezek az intézetek sokféle kereskedelmi törvényszéki intézkedésnek volnának alávetve és nyilvános számadásra volnának kötelezve. Abban a pillanatban azonban, amint nem bankról, hanem egyletről van szó, e kötelezettségek megszűnnek. Mint egylet tagsági dijakat lehet szedni, lehet az egylet jövedelmeit saját belátása szerint kezelni és a számadás kötelezettségét könnyebben lehet magáról elhárítani, mint bankintézetnél, ahol szigorú rendszabályok gondoskodnak, hogy senkit anyagilag megkárosítani ne lehessen. Eléggé komikus, hogy az önsegélyző egyleteknek igazgatójuk, vagy éppen vezérigazgazáért s érettünk.- vagyont, erőt, életet. De a mi testvéreim megrontotta, megbénította az ón szavam is. Elhagytak sokan, kik csak magukért és maguknak óhajtottak élni. Ki védi azóta a gyöngébb jogait ? Kevés gazdagság és élvezettel, de több becsülettel ki éri ma meg? Kihez a szükségben bizalommal közelítenek, hidegen utasítja el. Ki a közjó érdekében felajánlja szolgálatát, kétkedéssel vádolják. Ki maga is hibás, a legelső látszatra rádobja embertársára a kárhozat kövét. Egyik gyanúsít, másik rágalmaz ; az igazat senki sem keresi, de mindenki Ítél.

így lettünk mi számkiüzöttek, kik örömmel köszöntötték érkezésünket, lassan elhagytak. A szép eszmét, melyet hoztunk, mással cserélték fel; métely került az érzelem és gondolatvilágba, mely mintegy bóditó álom ringatta el e népet s nagy ró- szök, mint ész és akarat nélküli lények, egy csábitó bolygó fény által vezettetik magukat; eszközökké lettek saját megrontásukra s aztán, ha kihasználták őket, eldobják, mint eldobjuk a kifacsart czitromot. Ki mondhatná tehát bizton, hogy a tavasz csábitó sugara gyümölesadó nyarat hoz.

Valóban — szóltam — midőn elhallgattak, sorsotok szomorú és szánalmat keltő,