Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-03-12 / 11. szám
XI. évfolyam. 11-ik Nzsím. ^zalmár, 1903. Márczius 12. HETI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egy évre------------------------------------6 korona — fillér Fé lévre-------— — —-a».— 8 „ — Ne gyedévre------------------------------- 1 50 , Ta nítóknak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona Egyes szám ára 20 fillér Felelős szerkesztő HÁTHOKYENDKE A lap kiadója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ" A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb a „Pázmány - sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19 szám) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel Nyilttér sora 40 fillér. A lap megjelenik minden szerdán. Szabadság ünnepén. Enyhe márcziusi szellő a természet ujjáébredését jelzi. Uj élet, törekvő tetterő szállt az emberekbe s fakadó riigyek hirdetik a legszebb, a legpoetikusabb évszak közeledtét. L/S felbuzdult az ifjúság. Reményei, ábrándjai fölszálltak a magasba, hol sasok szeldelik a levegőt, közei van az ég és a szabad áramlatnak nem állja útját semmi. Elhangzott a nagy szó: „Szabadság!“ S aki magyar, lelkesedéssel, ifjú hévvel követi a fiatalságot, mely felbontá a varázsigével diszitett zászlót s vitte lankadatlan buzgalommal, hősies bátorsággal dicső küzdelmekbe. Nem hoszu időig tartó fáradozással, de egy közös lélekkel, közös erővel diadalra vitt szóval: a „Szabadság“ jelszavával egy csapásra megteremtették elsőben is a sajtószabadságot. A gondolat nyilt kifejezése elől lerombolták a korlátokat, hadd lehessen büntetlenül igazat mondani, Írni. Az egész szabadságharcznak, mely ezzel 1848. márczius 15.-én vette kezdetét, ez volt legfényesebb vívmánya. Mert ezzel jutottunk a 67-iki kiegyezés alkalmával a többi eredményhez. Mert csak a 67-iki kiegyezés által vált a szabadságharcz müve tökéletessé. A kiegyezés mindenek előtt a 48-iki törvényekben biztosított parlamentáris felelős nemzeti kormányt állította vissza s vele együtt a nép- képviseleti rendszert, a iörvénybató- ságok jogait, úgy, mint azokat a 48-as törvények ideiglenesen szabályozták, életbe léptette,’minden polgárt a 48-iki törvények által kivívott jogaiba és azoknak szabad gyakorlatába visszahelyezte, a nemzetet királyával, a királyt nemzetével kibékité, a király megesküdött, hogy Magyarország és társországainak jogát, alkotmányát, törvényes függetlenségét és területi épségét sértetlenül fenn fogja tartani ; közjogi viszonyaink rendezve lettek; a szőlődézsma eltöröltetett és Erdély véglegesen Magyarországhoz lett csatolva. A 48-as nagy idők nagy embereket teremtettek. Az egész világ bámulva nézte ezt a kis maroknyi népet, melynek neve : magyar. Es a kik nem valának érdekelve a nagy küzdelmekben, elragadtatással beszéltek arról a hős népről, mely inkább elpusztul, semhogy rabigába hajtsa magát. Hiába ellene a nagy hatalom, hiába az iskolázott nagy hadsereg: kapa, kaszával is halál- megvetéssel, hősies elszántsággal küzd a magyar, hogy védje az igazát. Nézzetek széjjel a világtörténelemben és kevés hozzá hasonlót fogtok találni. Véssétek jól emlékezetetekbe ezeket a fényes napokat, hogy boldogan, büszkén mondhassátok: „Magyarok vagyunk!“ S ne feledjétek el nagyjainkat, kik vérüket onták e haza szabadságáért, akik lelkesülve a nagy eszméért harezba vitték legdrágább kincsüket : életűket. A magyar hazaszeretetnek ők adták meg legékesebb példáit, ők, kik az utókor kedvéért föláldozták önmagukat, Becsüljük meg őket azzal a megemlékezéssel, melyet százszorosán megérdemeltek és adjuk tovább e kegyeletet nemzedékről nemzedékre. Márczius tizenötödike hazánk legnevezetesebb napja. Ez szabadított ki a rabságból, ez hirdeti a nemzet dicsőségét. Márczius tizenötödike jelenti a tavaszt, mely uj életet fakaszt ennek a bátor, ennek a jóra- való népnek. Csak ilyen tavasz után következhetett a meleget árasztó, termést adó nyár. Lehullottak a bókók, szabad lett a magyar. Került reá jó sor is, rósz is. Amazt élvezte boldog kedvteléssel, ezt tűri néma megadással. De érzelmeit visszafojtani nem kénytelen, reményének nem nyirbálhatták le szárnyát: az önérzetes maTÁRCZA. A divatbáb: (Irta : Zajtai A.) Minő játéka a sorsnak, helyesebben az isteni Gondviselésnek, mely sokszor a legigénytelenebb eszközöket használja föl czéljai kivitelére ! Miután a tanári tanfolyamot elvégeztem s oklevéllel zsebemben hazaérkeztem, minthogy üres hely nem volt, várakoznom kellett alkalmaztatásomra. így tehát felhasználtam az időt régen látott rokonaim meglátogatására. Volt nekem a többi közt E.-Bányán egy divatárusnő nagynéném, kit nagyon szerettem. Örömmel ragadtam meg tehát az alr kaimat, hogy szives meghívására nála töltsék nehány hetet, annál is inkább, mert rajongtam a hegyes vidékért. Nagynéném özveg yasszony volt s habár némi nyugdijat is kapott, de ebből nem födözhette szükségleteit, mivel négy gyermekről kellett gondoskodnia. így tehát divatáruval kereskedett. Az utczára nyíló terem mindenféle női pipere szerekkel volt megrakva. Igazán elcsodálkoztam, midőn apródonkint szemügyre vettem, mennyi sokféle hiúságra van, vagy lehet egy nőnek szüksége. Nagynéném meg értette a módját, hogyan kelljen azokat másokra rádiktálni. Hogy minél csábi'óbbá tegye üzletét, egy minta-bábot is állított föl s azt a legdivatosabb módon fel ruházta. Engem e divatbáb első megjelenésemkor természetessége miatt olyan zavarba hozott, hogy ön- kénytelenül is meghajtottam magamat előtte. Volt is persze hahota! De később is különös benyomást gyakorolt teám. Nem tudtam elhitetni magammal, hogy csak holt bábbal van dolgom. Valóban a kifejezésteljes szemek, a termé- szelhü arezvonások s hozzá a könnyed magatartás nem egy embert hozott zavarba. Bennem azt az érzést keltette, hogy ez nem lehet más, mint egy valóságban létező nőnek hü utánzata. Aalahányszor az üzletben ültem, — a mi pedig naponkint több óráig megtörtént, minthogy ez pótolta a szalont— szemeim folyton a dívatbábra tévedtek s alig bírtam azokat róla levenni. Nagyné- némnek már feltűnt a dolog s rám fogta, hogy bele bolondultam a bábjába. Már több hetet töltöttem nála a nélkül, hogy legkevósbbé unatkoztam volna ; mert a hegyi kirándulások, — mik napirenden voltak, — folytonos szórakozást nyújtottak ; este pedig a teplom-téren kedves társaság verődött össze. De mint mindennek a világon, úgy a szünidőnek és vége lett. Az egyetemi ifjúság búcsúzóul a városligetben tánczmulat- ságot rendezett, melyre az egész vidék úti népe hivatalos volt. Mint legidősebbet, engem választottak mega rendezőség elnökévé, miért is mindent elkövettem a mulatság sikerére. Aug. 20-án, az az Sz. István napján tartottuk meg. Habár a hegyek közt az éjszaka hamar hüvösödik, mégis kedvezett nekünk. Csoportosan érkeztek a vidékről vendégek. Alig győztük ő,:et fogadni és elhelyezni. Épen a czigányoknak valami utasítást adtam, midőn különös tüneményt vonta magára figyelmemet s majdnem kővé váltam a meglepetéstől. Első pillanatra azt hittem, hogy nagynéném bábja támadt életre s azt látom magam előtt. Ugyanaz a szem, ugyanaz az arcz, s még a ruhája is olyan! Megdörzsöltem szemeimet, ha nem kápráznak-e? Dehogy kápráztak; hiszen hallottam
