Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-11 / 7. szám

3 HETI SZEMLE (7-ik szám). tény, Gtlvács, M.-Terem, M.-Petri, Kabola- Polyána, és Visk templomai részére. Az iskola szintén az azt fontossága sze­rint megillető gondoskodás tárgya volt. Át­hatva leven attól a meggyőződéstől, hogy csak a hitvallásos iskola képes megadni a nevelésnek azt az erkölcsi tartalmat, amely a jövő nemzedék igazi boldogságának, va­lódi nagyságának alapját képezi, éber figye­lemmel őrködött a főpásztor, hogy az isko­lák az egyház kebeléről le ne szakittassanak. így volt lehetséges Isten segítségével az, hogy a helybeli kath. elemi fiúiskola az ál­lamosítási törekvés daczára az egyházé ma­radt. Azt a nem csekély áldozatot, melylyel ez eredmény elérhető volt, szívesen hozta meg a püspök ur, mert nincs oly nagy ál­dozat, a melyre méltó ne volna az ifjúság kath. nevelésének fontos érdeke. Egy másik iskolának sorsa szintén ked- vezőleg dőlt el a katholikusokra. Az erdödi róm. kath. fiúiskola ugyanis, amely körül kath. jellegének veszélyével évek óta tartó tárgyalások folytak, megtartotta kath. jelle­gét. Eme szép sikeren felbuzdulva az ottani hívek s hogy a tanügyi igényeket minden tekintetben kielégítő hajlékot nyújtsanak a tanuló ifjúságnak, avult és szűk iskolájuk helyett egészen uj és díszes iskolát építtet­tek saját erejükből, a főpásztortól nyert se­géllyel. De másutt is tapasztalható volt az az igyekezet, hogy a katholikus iskolák a szük­séghez képest fejlesztessenek újabb iskolák épitése, a meglevők kibővítése, újabb taní­tói állomások szervezése által. A püspök ur szívesen támogatta a híveknek iskolai czélu törekvéseit anyagi segélylyel is. A tanítók fizetése, részben fizetésünk pótlása czimén a megállapított évi járulékok kiutalása a fő­pásztor magánpénztárából ez évben is meg­történt. Uj iskolák épültek : Uj-Hután (Barlafalu fiókegyháza) gróf Károlyi Lajos költségén, Fekésházán (Ubrezs fiókegyháza) a püspök ur költségén s részben az egyházmegyei pénztár költségén, Huszákon (F.-Domonya fiókegyháza) a hivek költségén, a főpásztor anyagi támogatásával. M.-Petriben a III. iskola czéljára, A.- Homoródon szintén iskolai czélra telket és épületet vásároltak a hivek. A plébánia- és egyéb épületek jó karba hozására is volt gond. így a királyházai plébániaiak teljesen átalakíttatott, s köké- nyesdi papiak renováltatott, az ubrezsi plé­bánia uj fedéllel láttatott el, a szatmári kath. legényegylet háza egészen újból épült. Tömegesen érkeztek be alapítványok és adományok, szent Antal perselyébe is jelentékeny összeg gyűlt össze a nyomor enyhítésére. 0 felsége a fehér-gyarmati leégett tem­plom helyreállítására 200 korona segélyt nyújtott. Laurenszky Ferencz eőr-darnai plébános temploma renoválására sajátjából 1000 koro­nát adományozott. Kaufmann Gyula rahói plébános b. e. Hám János szobrára 100 koronát ajánlott fel. Néhai Munkácsi Sándor volt huszthi lelkész hagyatékából a kiérd, papok nyugdíj­alapja javára elszámoltatott 2812 kor. 74 fillér. Néhai Egri Lajos volt fernezelyi lel­késznek beszolgáltatott hagyatéki tömege a következő czélokra lett felosztva : szentmise- alapitványokra 385 kor., a papi nyugdíj­alapra 100 kor., az alsó-fernezelyi templom­nak alapítványul 100 kor., az alsó-fernezelyi templom építésére 536 kor. 88 fillér. Ezek a múlt év fontosabb eseményei, melyekből láthatja minden elfogulatlanul Ítélő egyén, hogy az egyházmegyejgondozása oly kezekbe van letéve, melyek annak nem csak szükségszerű igényeit, de felvirágozta­tását szünet nélkül a legnagyobb figyelem­mel munkálják. Város! közgyűlés. Szatmár, 1902. febr. 10. Szatmár város törvényhatósági bizott­sága tegnapelőtt délután tartotta meg feb­ruárhavi rendes közgyűlését, melyen gróf Hugonnai Béla főispán elnökölt. Mint máskor, úgy most is a polgármesteri jelen­tés felolvasása vezette be a közgyűlést. A jelentés két elszomorító dolgot tárt a köz­gyűléseié. Az egyik a közegészsógi viszonyok rohamos hanyatlása, a másik a főkapitányi hivatalnál elkövetett pénzkezelési szabályta­lanság s egyébb mulasztások leleplezése. Mind­két dolog nagyon elszomorító, az bizonyos. Ra­dikális kúrát kiván mindkettő, mert csakigy re­mélhető a gyökeres gyógyitás. A törvénytelen­ségekre vonatkozólag a h. polgármester meg­indította a szükséges eljárást s most a főis­pán tartja a beható vizsgálatot. A kereske­delmi miniszter Szatmár-Gőzfürész állomás­tól kiágazó s Máté Szálkáig vezető rendes nyomtávú vasútvonal kiépítésére a városnak az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. Az állami iskolák elhelyezésére kijelölt tel­kek ügyében még nem döntött a miniszter. A cs. és kir. huszárezred pótkeretének laktanya épület tervét egy vegyesbizottság felülvizsgálta. Az építkezés oly magas ösz- szegben van előirányozva, hogy a város az építkezésbe nem mehet bele, nem pedig azért, mert a kincstár által felajánlott évi 7294 kor. 41 fillér bér a befektetett összegnek 3°/o-át hozná csak meg, holott azt a város­nak 5V2°/o-át kölcsönpénzből kellene felépí­tenie. Ha a város évi bér gyanánt a befek­tetett töke 6%-át kapja meg, úgy a lakta­nya épitésébe bele megy, máskülönben le­mond a laktanyáról. Erről a h dtestparancs- nokságot és honvédelmi minisztert értesíteni fogják. A polgármesteri jelentést tudomásul vet­ték. Uray Géza bizottsági tag felvilágosítást kórt a polgármestertől arra nézve, hogy a főkapitányi hivatalba befizetett rend- és ki- hágási bírságok a főkapitány vagy más sze­mély kezén kallódtak-e el ? A főkapitányról, ki állására rátermett, nem tételezi fel a sza­bálytalanságot. Kelemen S előadja, hogy a közigazgatási bizottságban közelebb felszó lalás történt, hogy a kihágási ügyekben a bírságolás nem történik a szabályoknak megfelelően. A bizottság épp e ért utasi- sitotta a polgármestert, hogy ez ügyben tart­son vizsgálatot. Majd előadja, hogy fegyelmi v zsgálat alatt álló tisztviselő dolgairól a vizsgá­lat befejezéséig nem adható a közgyűlésnek felvilágosítás. A vizsgálat a törvényes me­derben folyik, a vizsgálat eredménye a köz­gyűlés elé be lesz terjesztve, épp azért a té­nyeket vegye tudomásul a közgyűlés s ne kivánjon most az ügyről semmiféle felvilá­gosítást. Mátray bizottsági tag köszönetét tolmá­csolta a tanácsnak azért, hogy a Mátészal­káig épitendő vasútra az előmunkálati en­gedélyt oly rövid idő alatt megszerezte. Az a kívánsága, hogy a mily gyorsan cseleke­dett eddig a tanács, oly gyors tempóban vi­gye a vasút ügyét a megoldás felé. Kovács Leó bizottsági tag három rend­beli interpellácziója következett ezután. Az elsőt a városunkban észlelt közegészségelle­nes állapotok megszüntetése tárgyában, a másodikat a zugiskolák betiltása, a harmadi­kat az idegen nyelven irt hirdetések és czégtáblák használatának eltiltása végett nyújtotta be. Az elsőben azt kérdezte a pol­gármestertől, hogy szándékozik-e egész ere­jével oda hatni, hogy az utczai szenyvizek eltávolíttassanak, a büzhödt árkok befödet- tessenek és kitakarittassanak ; az ószeresek áru-helyét szándékozik-e mostam helyéről a Szamos-partra kitelepiten ? Bő meg- okolással kisérte Kovács Leó mindhárom interpelláczóját, melyekre Papp Géza he­lyettes polgármester nyomban megadta a megnyugtató választ. A zugiskolákra vonat­kozólagelőadta, hogy azok az iskolák, szám- szerint 13, melyeket interpelláló zugiskolák­nak nevez, nem zugiskolák, hanem thalmud és thora iskolák. Ezeknek fennállása rende­letekkel biztosítva van. Egészségügyi szem­pontból ezeket az iskolákat megvizsgáltatta s kettőt, mint közegészségellenest, bezára­tott. Az idegen nyelven irt czégtáb- lákról és hirdetésekről nincs tudomása. Ha ilyenek vannak, a szabályrendeletnek megfelelően gondoskodni fog azoknak eltá­volításáról. (Helyeslés.) Teörzsök Károly a városi pénzek keze­léséről s Szőllősy Lajos sikkasztási ügyéről interpellált. Erre is megadta Papp G. h. pol­gármester a megnyugtató választ, melyet a közgyűlés tudomásul vett. A főispán az elhalt Domahidy Ferencz nyugalmazott főispánt, volt bizottsági tagot kegyeletes szavakkal parentáita el. Inditvá nyára a közgyűlés a veszteség fölötti fáj­dalmának jegyzőkönyvileg ad kifejezést s a gyászoló családhoz részvéliratot intéz. A belügyminiszter rendelete a közigaz­gatási eljárás egyszerűsítése ügyében tudo­másul szolgált. Az adófelszámlálási bizottságba rendes tagnak Makay Antalt, póttagnak Wallon Edét választották meg. Az Északkeleti Vármegyék Szövetkezete három évre évi segélyt kert a várostól, melyet a közgyűlés a pénztár állapotára való tekintettel nem adott meg, annyival is in­kább, mert az Országos Hitelszövetkezetnek tetemes összeget adott a város. A szatmár németiigör. kath. templom épí­tési költségeihez 400 koronát szavaztak meg. A városi pénztárba oly gyéren folyik az adó, hogy a szükséges kiadások fedezé­séről kellett gondoskodni. Hogy fennakadás ne legyen, az igazságügyi alap letétjéből 50000 korona előleget utalt be a közgyűlés a pénztárba. A körtvélyesi legelődijak s az erdei le­gelőbér megállapítására vonatkozó egység­árak el lettek fogadva. így a legelöbór egy szarvasmarha, ló után 10 k., bivaly után 12 k., borjú után 6 kor., csikó után 8 korona. Vidéki jószágok után 25%-al nagyobb dijat szednek. A villamvilágitási bizottság s a tanács javaslatára kimondatott, hogy az üresedés­ben levő villamvilágitási igazgatói állást gé­pészmérnökkel töltik be, úgy mint ezelőtt. Ez állásra Reizinger Aurélt választották meg. Szakmájában önállóan fog eljárni, más egye­bekben a virosi mérnöki hivatal munkakö­rébe osztaiik be. A színtársulat 1000 korona zenedij el­engedését kérte a várostól, mert a mostoha viszonyok miatt annak megfizetése a legna­gyobb megerőltetésébe kerülne a társulatnak. Nagy a nyomorúság, melylyel szinészeink küzdenek, s a törvényhatóság csak méltá­nyos cselekedetet gyakorolt akkor, mikor a kért 1000 korona zenedijat elenged'e. Hírek. Elmúlt a farsang, vége a mulatozásnak, elkövetkezett a komoly elmélkedés ideje ! Az egyház e két időszak között kissé megálla­podik, figyelmezteti az emberiséget, hogy a tisz­tességes mulatságnak is megvan a maga határa, hogy nem szabad átlépni a szertelen­ségek birodalmába, ami meghasonlásba hozza az embert Istenével és önmagával is. Könyörög az emberiség vétkeiért, s a bűnöst az ollár zsámolyához vezeti. Innen van az a szép ősi szokás, hogy farsang uiolsó napjain az 011 ári - szentség nyilvánosan ki van téve a temp­lomokban imádás végett. A székesegyházban a múlt vasárnap gyönyörködtünk a buzgók sokaságában, kik eljöttek kérni mennyei atyjok kegyelmét. Egész nap voltak a temp­lomban ójtatoskodók. Este fél hatkor Tóih József h. lelkész lépett a szószékre, szívre.

Next

/
Thumbnails
Contents