Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-05 / 6. szám
HÉT I S Z E M L E (6-ik szám.') 3 lendő portréját, jeléül annak, hogy méltatlan lett ahhoz az intézményhez, mely egykor kebelén dajkálta. Az ifjúságnál nincs érzékenyebb hőmérője a nemzeti aspiratióknak. Az érdemet a legparányibb érintésre felemeli, a hazaárulót menten megbólyegzi érdeme szerint. Ez a jeles firma Debreczenben nyilvános helyen bestiáknak nevezte a hazáért küzdött és elhalt őseinket. Az egyetemi ifjúság azonnal kiáltványokon és plakátokon tiltakozott e hazaárulással határos kegyeletsórtós ellen. Vázsonyi ellentüntetést rendezett, összeszedett egy zsibvásárnyi terézvárosi kaftányos atyafi és egy csomó bórdemokratát, velők éktelen ordiiozás között a képviselőház elé vonult, ily módon akarván nyomatókot adni az inter- pellátiónak, melyet épen akkor intézett az az ifjúság fellépése miatt Vázsonyinak egyik barátja a vallás és közoktatásügyi miniszterhez. Csodálkozunk Wlassitson, hogy "nem tudja, vagy nem meri visszautasítani az ilyen tolerantiát, hanem ötöl — hatol mint a rósz diák, mikor kérdőre vonják, hogy miért paklizta ki az óráit. Végre is akármit beszél Wlassits, ő nem a nemzet közvéleménye. A közvélemény ott van az ifjúság pártján, már pedig ha az valakit elitéit, meg van az Ítélve. Hiszszűk, hogy Vázsonyival is elbánnak odafent. Mi csak azért említjük fel e helyen dicső szereplését, hogy tájékozódva legyen felőle minden szatmármegyei ember. Ha majd ide jön uraskodni és adja a bankot, ne felejtse el a magyar társadalom, hogy ennek a pökhendi zsidónak a magyar ember bestia és számoljon le vele érdeme szerint. Viszonválasz „Y“ urnák. Igen tisztelt uram ! A múltkori nyugodt érvek útin dissonansnak vélem azt a hangot, melyet „Válaszában“ használt. Engem Lueger és Várzsonyitól sok válaszfal különít el és hogy mégis felhoztam őket, azért volt, mert azt gondoltam, hogy némely körökre jobban hatnak, mintha elvtársaim táborából venném a példákat, másrészt, hogy lássa ön is elfogulatlanságomat. Egyébiránt a múltkori czikkemben említett váradi mozgalom után, most egy másikról is tehetek említést. A Majna melletti Frankfurtban egy sok tagból álló szövetség alakult a párbaj ellen s ennek védnökségét nem kisebb ember, mint XXII. Reuss Henrik elfogadta. Nos uraim 1 én ebben ismét a haladás, a kibontakozás jelét látom. Ha azonban „Y“ urat távoli események nem érdekelnék, közeliről is tehetek említést. Városunkban mióta a vitát folytatjuk, — több előkelő állású, higgadt, komoly férfi egészen határozottan kimondta, hogy elvből nem párbajozik s ha mégis sértésnek lenne kitéve, más utón szerezne magnak elégtételt. Mindezek szavában talán mégsem volna helyes kételkedni, azért mert egy — kettő azok közül, kik a párbajt eijenzik, elvben tényleg mégis párbajozott. Én már ös- mertem olyanokat is, kik elvben a párbaj hi vei voltak, de alkalomadtán nem párdajoztak s mégsem merek, nem merhetek e nehány esetről általános érvényű következtetést hozni. Az általam említett urak az jelégtételt- vevésnek különböző nemeit említették. Beszél tek retorsióról, törvényről, bocsánatkérésre kényszerítésről stb. Voltak e módok között olyanok, melyeket nem helyeselhettem, ön bizonyára képzeli, hogy melyeket, de azért mégis a logika itélőszéke előtt igazságosabbaknak és kisebb rosznak tartom magam is, mint a párbajt. Az Ön által nagyon enyhének Ítélt, törvény szabta büntetés is eléggé megbélyegző. Mindig szemére lehet vetni az ilyennek, hogy becsüleisértés miatt el lett marasztalva, az előkelő társaságok feszélyezve érzik magukat ilyenek jelenlétében s a kaszinókból is lehet kérelmezni kizáratásukat. Én azonban — ismételten állítom — szigorúbb büntetést óhajtok a törvény részéről s nem aggaszt az a gond, ami önt, hogy ez ál tál amerikai párbajra kényszerintenők honfitársainkat. Nálunk ugyanis — a mi örvendetes jelenség — a komoly, nagy szenvedélyidézte párbaj ritka. A múltkor említetett borközi sértésektől eltekintve, a legtöbb párbajt krakélerség vagy feltűnési viszketegség idézte elő. Az ismeretlenség homályában levő, kézügyességgel rendelkező, de szellemig tartalomnélküli egyének nevüket ez által akarták forgalomba hozni. Ezek az urak ugyan nem mennek a kulisszák mögé I Ám de velők szemben az államnak joga és kötelessége teljes erejével védeni munkás polgárait. Ha mindig léha vagy közveszélyes emberek esnének a párbajban áldozatul, nem volna a higgadtabb elemekben olyan nagy ellenszenv ellen«, de mikor egy providentialis férfiút mint Puskint, vagy hozzá hasonló nagylelket, akinek működése az emberiségre, esetleg kisebb— nagyobb körre áldásthozó, élete virágában dönt le a buta golyó, akkor mindenki megdöbben. Ilyenkor a megnyílt sírból fény lövel ki, amely mindig jobban terjed. A sok nemes áldozat után la»sankint az emberiség intelligensebb része belátja: 1.) Hogy a párbaj inhumanitás, mert megfoszthatja a társadalmat egy hasznos tagjától. 2.) Hazafiatlanság, mert életünkkel és vérünkkel szülőföldünknek tartozunk; nem szabad tehat azt, különösen nekünk magyaroknak, koczkára tennünk, kik ádáz ellenségek közepette olyan kevesen vagyunk, hogy, egy jeles államférfiwnk szerint, még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. 3) Kegyetlenség, mert emberölési kísérlet (még ha nem is végződik halállal) s durva merénylet egyik vagy másik csalad megszentelt érzelmei, esetleg existentiája ellen s elzüllesbe, tönkbe juttatása több ártatlan, jobb sorsa érdemes gyermeknek. 4) Értelmes férfiúhoz méltatlan, mert nem az igazság követelménye szerint dől el az eredmény, hanem a kézügyesség vagy plane a véletlenség hozza azt létre. 5) Jogtalanság, mert nem áll hatalmunkban az önbíráskodás. Egy jogállamban a bírói hatalmat csak az állam gyakorolhatja. A párbaj egy ránk maradt intézmény az ököljog korszakából, a melyben mindenki úgy vett elégtételt, ahogy tudott. Ma, midőn ezek a princípiumok mindjobban kezdenek átmenni a köztudatba, én nem tartok önnel és nem jósolok hosszú életet a párbajnak. Ha az állam a maga hatalmával támogatni fogja az örvendetes társadalmi mozgalmat, akkor előbb utóbb ki megy a divatból, a mint meg-zünt a várurak közt folytatott magán háború. Szórványosan ugyan előfordulhat,de nem lesz ragályos betegség vagy, ha úgy tetszik, mania. Volt már czivilizátió Gö rögországban, Rómában párbaj nélkül, — a békés napokról van szó, — pedig ott a férfias erő és bátorság egy cseppet sem volt hátrább mint nálunk, miért ne lehetne mega nélkül a modern czivilizátió is, a mely a kereszténység szelíd és magasztos eszméiből sarjadzott ? Végre arra kérem önt igen tisztelt „Y“ur, hogy ne legyen pessimista, bízzék az emberi nem fejlődésében, a ki maga is hasznos eszközt ajánlott a párbajmánia csökkentésére, a mely ellen küzdeni volt a mi tulaj- donképeni czélunk is. Béke velünk! J. Hírek. Gyertyaszentelő. A múlt vasárnap ülte a kath. egyház annak emlékezetét, hogy Jézust a bold. Szűz a templomban bemutatta. Az agg Simeon a világ világosságának nevezte ekkor az isteni kisdedet. A világ világosságának jelképéül szenteltet gyertyákat az egyház, melyeket Mintegy óráig lehetett köztünk ő szentsége. Mikor a bemutatásnak vége volt, még egyszer felállott hordszókében s megáldott minket. Megáldotta azokat is, kik itthon maradlak — Magyarhonban. Aztán dörgő óljeneink közt eltüntl És most, szives olvasóm, menjünk haza a Minervába, mert már két óra délután s mi már reggeltől talpon vagyunk. tát rak bele, aztán fentről ismét vissza- huzák. Ni, milyen praktikus a talián. Már ebédelni kezdtünk. Az én uram- bátyám szörnyen kiéhezett. Mondottam ugy-e, — szólott fáradtan, —hogy itt Taliánország- ban csak az ember szemét traktálják, a gyomrát meg üresen hagyják. Hozták a halat. Bizony-bizony ez nem a magyar ember gyomrába való. A vajba csakhogy bele nem fül. Colosseum, Forum Romanum, a 364 templom közül egynéhányat, a katakombák és még sok minden. Addig is, a inig találkozunk, egyre kérem önöket. Alkudjanak I . . . Alkudjanak a fiakkerekkel, alkudjanak a szivarra, alkudjanak mindenre, mert a talián becsapja 1 Egy emlékkönyvet, melyet pénteken 10 liráórt kiuáltak (5 frl.), hétfőn megvettem 3 líráért. Siessünk is! A ki gyalog megy, annak ismét meggyül a baja az utczán. Az embert minduntalan megállítják. Egy kölyök ugrik eléd, megragadja lábaidat s erőnek erejével taszítja eléd kis sámedliját, hogy ott a Szent Póter-téren, mit sem teketóriázva, kisubicz- kolja czipődet. A másik közeledik feléd s éktelenül kiáltja: „Rikordó di Róma!“ Ez a képes album, melyben Rómának nevezetességei vannak. Mi menjünk kocsin. Drága az idő. Siettünk is. De nini. . . mit eresztenek ott le az ötödik emeletből egy spárgán. Egy bog- lyos talián asszony ereszt egy kosarat le. Alant a zöldsógárus retket, krumplit, saláUrambátyám megkóstolt egy falatot, de rögvest visszafordult szájából. — Öcsém uram! — szólott csendesen, — hátha ide hinók azt a vendéglőst? — Miért, bátyám ? — Megmondanám annak a hunczut tali- ánnak, adjon már egy kis tepertős turóscsu- szát, hiszen megfizetem én. Persze hogy mosolyogtunk. Ha szives olvasóm óhajtja, most kissé megpihenünk, de Rómában maradunk. Ott hagyom az én olvasóimat, mert bizony még tizedrészét sem mondottam el annak, a mit mondanom kellene. Mert Taliánországban úgy van az, szives olvasóm, hogy a taliánok még a jó Istennel is alkuba szeretnének bocsátkozni. T. i. szeretnék, ha Rómában az egységes Olaszhon királyának székhelye leune, de mert a pápa nélkül koldusok lennének, azt is szeretnék, hogy a pápa a világ végéig ott maradjon. Ott is marad, adja a jó Isten, hogy mint saját tulajdonában. f
