Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-11-05 / 45. szám
2 „H E T I SZEMLE., (45-ik szám.) leiben majd mindegyik egy kis gócpont. Ezekben a gócpontokban kell meghonosítani a katholikus ly- ceumi előadásokat. Hozzáértő férfin találkozik mindenütt, ki megteheti a kezdeményező lépést, s lia a rátermettség párosul a buzgósággal: a siker nem maradhat el. Ezek a felolvasások, előadások az intelligencia körében közkedveltségnek örvendenek, miért is nem szabad azokat elhanyagolnunk. A jó orvos is ugyanazon orvosságot abban az Ízben és formában adja be a betegnek, amelytől nem irtózik, hanem a melyet kedvel. Ha látjuk azt, hogy a katholikus köztevékenység mily szép eredményeket tud felmutatni a különféle egyesületekben, körökben, szövetkezetekben: nem szabad elhanyagolnunk a katholikus lyceuini előadásokat sem. Bárcsak ezt is előbb kezdtük volna! De jobb később, mint soha! Kövessük tehát a katholikus köztevékenység terén Margalits Edét. Nagyon jól ismeri ő a mai viszonyokat s azokra tudja a megfelelő orvosságot! Emberekben, erőkben nincs hiány. Csak egy kis jóakarat, buzgó- ság kell! Reméljük, hogy ez sem fog hiányozni akkor, midőn az egész vonalon folyik erősen és eredménynyel a munka! Kozma Kálmán dr. Arany pápai korona XIII. Leó jubileumára. Az isteni Üdvözitő megörvendeztette egyházát azzal, hogy földi helytartóját nagy életkorral és hosszú pápasággal áldotta meg. Dicsőségesen uralkodó Szentatyánk, XIII. Leó, bár 68 éves korában választatott az egyház látható fejévé, megérte pápaságának 25-ik óvót s reméljük Istentől, hogy eléri 1903. február 20 ikát, megválasztatásának 25 ik évfordulóját. A szerető hívek nagy pápájuk egész jubileumi óvót jámbor cselekedetekkel ünnepük. Fokozottabb buzgósággal imádkoznak a keresztény katholikus egyház terjedéséért és dicsőségéért, valamint az egyház dicső fejéért. Tömegesen zarándokolnak az apostolok sirjához, hogy ott bünbánatot tartsanak s hitükben és jámborságukban izmosodjanak. Lelkesen jelennek meg az ünneplő Szentatya szine előtt, hogy örömükéi nyilvánítsák s legfőbb tanítójuktól irányítást és buzdítást nyerjenek. Az ő Szentsége jubileumának méltó megöléséről gondoskodó nagybizottság, melynek székhelye Bologna (Via Mazzini 94.), tiszteletbeli elnöke Respighi Péter bíboros, a Szentatya római helyettese, működő elnöke Acquaderni gróf, elhatározta, hogy a világraszóló jubileumot az ájtatossági gyakorlatok mellett az által is megüli, hogy ő Szentségének arany hármaskoronát, tiarát ajánl fel, melyet az egész katholikus világ adományaiból készíttet. A kiváló olasz művész által tervezett arany tiarát, mely használhatóság szempontjából az egy kilogramm súlyt nem fogja meghaladni, a következő képek fogják díszíteni: Jézus a Jó Pásztor; továbbá a három pápa, kik római pápaságuk 25-ik évfordulóját megérték : Szent Péter, IX, Piusz és XIII. Leó. A gyermeki ragaszkodás e nyilvánításából legkevésbbó maradhatnak ki Mária országának kaihoükusai, kik a római Szentszéknek s nóvleg XIII. Leónak nagy hálával tartoznak. A nevezett bizottság felszólított engem, hogy az arany hármas-korona ügyét Magyar- országban képviseljem s arra gyűjtést indítsak. Hogy ennek a felszólításnak eleget tegyek, erre kegyelmes főpásztorom, Dessewffy Sándor püspök v. b. t. tanácsos, pápai trónálló és római gróf folyó évi szeptember 19-ikén 3458. szám alatt kelt iratával kegyesen megadta az engedőimet s a gyűjtés eszközlésére a nagyméltóságu belügyminiszter ur f. é. október 6 ikán 106.414— VII. sz. rendeletével engedőimet adott. Felhívom tehát a magyar katholikus egyháziakat és világiakat, hogy a nagy Leó pápának szánt arany hármas-koronára hozzám adományokat küldeni s szeretelüket egyházunk és annak látható feje iránt ezzel is nyilvánítani szíveskedjenek. Az adományokat hirlapilag fogom nyugtatványozni s majdan a központi bizottsággal történendő leszámolásról is ily utón fogok jelentést tenni. Imádkozzunk Szentatyánkért, XIII. Leó pápáért 1 Budapest, VII., Rottenbiller-utca 5./a. sz. 1902. Dr. Kiss János, Ő Szentsége házi főpapja, egyetemi tanár. Hire k. Halottak napja. Elhunyt szeretteinkre való visszaemlékezés napját az idén is kegyelettel ünnepelte meg városunk közönsége. Vasárnap este a székesegyházban gyászistentisztelet volt, mely alkalommal Heheltin Károly plébános, prépost-kanonok könnyekig megható beszédet intézett a jelenvolt közönséghez. A hatalmas templomot egészen betöltötte a hívek sokasága. Másnap dr. Kádár Ambrus prépost-kanonok mondott ünnepélyes gyászmisét. A sirok díszítését már napokkal előbb megkezdték, mindenki azon iparkodott, hogy minél díszesebbé tegye elhalt kedveseinek sirhantját, ezáltal is kifejezést óhajtván adni annak a lángoló szeretetnek, melynek kötelékeit a kegyetlen halál sem volt képes szétszakítani. A temetőkben, melyek a mécsek és gyertyák lángfónyében ragyogtak, valóságos emberáradat tolongott. A hidontuü róm. meg az a leány. Átkozott legyen annak a családja hetediziglen, a ki elrabolta! — or- ditá másnap a rettenetes haragú Juszuf. A szolgák kapkodtak fűhöz, fához, mitévők legyenek. A leány eltűnt .... Ben Berit sem találni sehol. Juszuf halálfejes turbánt tett a fejére, hatalmas fringiát kötött oldalára. „Jaj lesz annak a csábitónak — úgymond — ha kezem ügyébe kerül.“ Dühösen pattant fel ágaskodó lovára s négy szolga kíséretében rohant Aida után. A ragyogó szépségű Aida pedig akkor már boldogan, édesen pihent Áraz Ben Béri, az ifjú oldalánál, Tubafa hűvös árnyékában. A szerelemről beszélgettek, a boldog szerelemről. Olyan kedves nyári csend volt, csak a Tubafa levelei suttogtak fejők fölött ........ — Eljöttél hát édes Aidám, szeretsz, szeretni fogsz. — Igen. — Boldognak érzed magad, nem vagy nyugtalan ? — Boldog vagyok Béri, de valami azért mégis úgy bánt, félek, hogy apám, a keményszívű Juszuf .... — Ne félj Aida, itt van a kardom éle. — Tedd azt el Béri, megharagszom érte. — Ölelj hát meg, szeress 1 — Szeretlek Béri, szeretlek ! Maradin, a költő elhallgatott............... Ar marilla, a tündérszépsógü nő felült a kék selyem díványon, rózsaillatu nedűvel megtöltötte a serleget, kiitta felét s a másikat ismét átnyujtá a költőnek. Maradin felhajtotta .... Szive erősen kezdett dobogni, szeme szikrázott s arczát piros láng borította el ; úgy érezte, mintha e pillanatban a hetedik mennyországot is bejárta volna. Armarilla oda ült Maradin mellé s édesen mosolyogva szólt: — Folytasd Maradin, folytasd, nagyon szép. Maradin bevezetésül egy bus melódiát játszott a hárfán s izgatottan folytatta a regét Armarilla nagy gyönyörűségére............ * Az ifjú és a bájos török lányka ott pihent még a Tubafa árnyába. Nem hallottak semmit, csak szerelmes szivök dobbanását, nem láttak semmit, csak egymás alakját, melyben órák hosszáig elgyönyörködtek. Langy nyári est; a bokor im megrez- dül s kilép belőle Juszuf fegyverestül. Dühösen kap kardjához, a mint látja, hogy hol pihen Bérivel Aida, lánya. Megáll, a szolgákat hátra inti, maga pedig megforgatja kardját a levegőben, suhog az, mint az uhu madár s repül, egyenesen Áraz Ben Béri felé. Egy éles sikoly, s Aida ott hever a pázsiton vérében. Jobb karját lemetszette a kard, a mely aztán tompa zajjal szaladt be a Tubafa kemény törzsébe. — Aida, édesem, egyetlenem, mi az ! — ugrott fel helyéből Béri. Hátra nézett, Juszufot látta távol, messze. Szivéhez kapott s hörögve esett le Aida mellé. A keményszívű Juszuf meglágyult, oda rohant a fa ala s felemelte a két szerelmest. Aida élt, .... Áraz Ben Béri meg volt halva, a fájdalomtól megszakadt a szive............... IV . Rut téli est; Tuba faága rezdül, Morog valamit szomorú esetről: . . . Áraz Ben Béri elment messzire, S nem látta élve többé senki se.................... Hosszú fehér szakállal, megtörtén ül termében Juszuf, fényt, pompát eltávolitott magától, nem szeret senkit, csak egy félkezü leányt. Oda vonja magához minden percz- ben, ősz szakálla reszket, midőn megcsókolja. Ha kérdi tőle az a szerencsétlen, Isáppadt leány : — Juszuf, atyám, merre van Áraz Ben Béri, ól-e még, boldog-e? Itt hagyott engem, a szegény Aidát. Az agg Juszufnak könnybe lábbad szeme, reszkető hangon felel vissza ; — Boldog a te Berized Aida. A mikor leszedte karod az az átkozott kard...............
