Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-01-22 / 4. szám
XI. vfol.yam. 4-ik szám. *izn4ntár. 1903. Január 33 SZEMLE. '/’V. POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Úgy évre — — — — —-6 korona — fillérFé lévre------------—---------------------3 „ — Se gyeáévre-------—---------------------l 50 , Ta nítóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Agyonütötték. Megjósoltuk akkor, mikor megkezdték a bizottságolást. Ha deresre akarnak húzni valamely ügyet nincs annak ennél poinpásabb módja. Ki kell küldeni a kis és nagy bizottságokat. Úgy össze-vissza bogozzák ezek a legtisztább valót, jófajta borssal meg paprikával úgy körülteremtettézik a legpompásabb falatot, hogy csakúgy prüszköl bele az érdekeltség. így járt a katholi- kus autonómia is. Már akkor tudhatta minden okos ember, hogy bűzlik valami Dániában, tudhatták a katho- liku8ok, hogy mindennek vége van. Nem is katholikus ügy ez már többé. Pártpolitikává tették az önző pártfőnökök. Az állam harcza az egyház ellen, melyben a győzelmet magának az egyháznak szeretett, de hozzá méltatlan fiaival akarja ki- vivni. Nem annak a kilencz millió katholikus magyar jogainak biztosításáról van itt többé szó, kik évszázadokon át élet-haláltusák közt védő bástyái voltak a nemzet életének, de a jogok elkobzásáról, lefegyverzéséről annak a csekély őrségnek is, mely a liberális kapzsiság ellen még itt-ott védte a határokat. Az aljas Jugurtha mint győztes ellenfél küldötte járom alá a büszke római sereget, a maFelelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A .PÁZMÁNY-SAJTÓ." gyár kormány baráti jobbot mutogatva akarta ez a megalázást önvé- rein, a magyar katholikusokon végrehajtani. Amott a büszke római az erőszak hatalmának kénytelen volt meghajtani kemény nyakát, itt hogy a gyalázat teljesebb legyen, úgy volt preparálva a dolog, mintha a katholikus magyarság önkényt, jószántából akarná vállaira venni az igát. Jugurtha és a magyar kormány! . . Melyik haladt előbbre a gonosz cselszövés magaslatán ? A lepel végre lehullott, tisztán áll a kép. Hegyesre köszörült fogakkal, öklelésre készenlétbe helyezett szarvakkal látjuk rajta a magyar kormányt lefestve, előtte, mint a félénken mekegő áldozati bárány összezsugorodva hever a katholikus magyarság autonómiája. Az egyházi javadalmakat ón adom, alapjaitok én fogom kezelni, az egyetemhez semmi kö ötök, a jog- akadémiák az én hatalmain alatt maradnak, a középiskolák ügyeibe semmi beszólást nem tűrök. Igaz, hogy ez más vallásuaknál nem igy van, mert ők rendelkeznek vagyonuk és gyermekeik nevelése felett, de ebből a hatalmi körből nektek egy fikarczot sem adok, mert először azokra az alapokra nekem is szükségem van, másodszor pedig katholikus közvéleményre semmi A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány - sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyilttér sora 40 fillér. A lap meg jelenik minden szerdán. szükségem sincs. Amattól hevülök, ettől a hideg a hátamba fut. Ha az nem marad körmeim között, ez pedig elliatalinasul, mi lesz belőlem? Hát a legroszabb esetben elseprik azt a jóakaratu liberális kormányt, mely mindig ilyen csúf játékot űz a magyarsággal. De azért ne tessenek hinni, hogy a haza is el lesz veszve. Nem, csak a jogfosztók lesznek lerázva a nemzet nyakáról. Akkor aztán szabadabban fog lélegzeni, kiépiti alkotmányát, mely még most is csonka, daczára, hogy az összes európai memzetek között neki volt először. Politikai tendentiákat ebbe a kérdésbe bevonni nem is volt volna szabad. De a kormány félti hatalmi körét, s kész kilencz millió magyart megfosztani legtermészetesebb jogától, melylyel mindenki fel van ruházva az országban, csak épen ők nem. De most az a kérdés, mi a teendő? . . Dlfcgadjuk-e azt a kői dustarisznyát, melyet nyújtogatnak felénk, vagy visszavetve a kapzsiságig fukar alamizsnások nyakába, tovább folytassuk a küzdelmet jogaink védelmére ? . . , Ha volna katholikus közvélemény, mint ahogy protestáns van, az bizonyára megadná a talpraesett feleletet. Nóp- gytilóseket tartana még most a kongTÁRCZA. Az árva. Sűrű felhők űzik egymást a sötét éjszakában. A durva északi szél dühöngve süvölt végig az utczán. Egy-egy pillanatig mély csend, hogy aztán kétszeres erővel zúgjon fel ismét a dermesztő téli zivatar. Olykor-olykor, mint fájdalmas sóhaj, de a másik pillanatban, mint vad, kétségbeesett ordítás, majd vihogó gúnyos kaczaj s egyszerre úgy rémlik, mimha elfojtott csukló zokogásként beszélne a fagyos téli szól. És igazán — mintha ez a csukló, sziv- tépő zokogás emberi hang volna. Talán az Í9 I — Kesereg valakiért, a ki mivel jó volt, nem élhetett tovább e gonosz földön, mivel mindenkit szeretett, öt is szerette valaki : az Isten 1 Mély gyászba borult a Gedő Atilla fényes, zajos kastélya. Meghalt a szép és jó Gedőné; megölte a titkos bu, a sok keserű köny, mit álmatlan éjjeleken hullatott durva, tobzódó istentelen férjéért. Mindenki tudta, hogy az a szép fiatal asszony martir. Fényes úri kastélyában Gedő Atillánó nem volt otthon ; mert férje, kit ő imádott, szenvedélyes, vad természetével, is tentelen zsarnokoskodásával megfagyasztotta a családi boldogság szép, fehér virágát, mely csakis két nemes szív egyetértéséből virulhat fel. Nem tűrte a térdelő asszonyt, az imád ságos áhítatot; nem nézhette neje ágya fölött az Istenanya angyali arczát, nem a feszületen vérző Megváltót s az ajtó félhomályában a szentelt víztartót. — Vad dühvei követelte mindezek eltávolitását s a martir asszony vérző szívvel tstte meg férje kívánságát, a béke kedvéért. — De még mindez nem volt elég ! Férje, kiben a vallásosság utolsó szikrája is kialudt, örült féltékenységgel kínozta gyönyörű feleségét. Szelíden tűrt az ifjú nő, édes szavakkal kérlelte férjét, kit, hogy mennyire szeretett, egyedül a jó Isten tudta csak ! Gedő Atillát ez sem puhította meg. A szelíd megadás, a halvány bánatos arcz, nejének angyali türelme felháborította s gyakran vad kitörésekre ragadta szilaj természete. Végre megjött a szabaditó, egy bájos angyalarczu kis lányka képében! Gedőné talán soha boldogabb nem volt, mint most. A gyermek bölcsőjénél virrasztva, mindent feledett és ismét az az édes érzés fogta el, mit házasságuk első heteiben érzett. Szidi, a czukros kis apróság, a béke angyala lett! Atilla gyöngéd, szerető férj volt ismét. — De hiszen a boldogság rózsaszínű felhője oly hamar szétfoszlik, mert ezen az örökké változékony földön minden álhatatlan, múlandó, semmi sem tartós. Szidike, a osalád gyöngye, nőtt, fejlődött szemlátomást. A mily mértékben gyarapodott a bájos gyermek úgy testileg, mint lelkileg, zajnos ugyanazon arányban tért vissza Atilla féktelen természete nejével szemben. Szerette nejét; de hiányzott e szeretet" bői valami, mely a sziveket oly benBŐleg egyesíti, felemeli, megtisztítja e szenyes föld nyomorult salakjától, nemessé szentté teszi a nőt a férj előtt és mindenkor a tisztaság és becsülós glóriájával övezi a szeretett nő homlokát. Igen 1 - hiányzott az ő szerete- tóből a hit, a vallás, hiányzott: az Isten. Szerette nejét I de hogy : nyomorultul, kétségbeesetten, gyakran beszennyezve azt a tiszta homlokot a gyanúsítás, a bizalmatlanság kisértő lorzképeivel. A zaklatások és
