Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-07-02 / 27. szám

2 H E TI S Z E M L E (27-ik szám.) pon az a tisztviselő ugyan Bábel-tornyot nem ópit, sőt azt mondhatjuk, hogy talán alig dolgozik valamit, csupán azért megy fel a hivatalba, hogy a forsriftnek eleget te­gyen. Emiatt tehát távolról sem volna fen- akadás az állami gépezet kerekei közt. Sür­gős, véletlen esetek közbejöttére, melyek rögtöni intézkedést kívánnak, mindig ele­gendő volna egy ügyeletes tisztviselő, aki az ügyet felvenné és meg is tenné azonnal a szükséges lépéseket. Veszélyt rejt magában, mert mig egy­részt elvonja egy tekintélyes osztályát a tár­sadalomnak vallásos kötelmeinek teljesíté­sétől, másrészt terjeszti az istentelenséget, mert másokra is csábitólag van hatással. Pedig okulhattak volna az intéző kö­rök a históriából, mely lépten nyomon igazolja a népek életében, hogy ahol a vallásosság veszendőbe kezdett menni, an­nak a nemzetnek a koporsóján már hallani lehetett a kalapácsütések kopogását. Legközelebb Győr város alkotott egy okos szabályrendeletet. Vasárnapot akart adni a tisztviselőknek. A belügyminiszter nem járult hozzá. A jog törvény és az igaz­ság szakában I . . . Mert ha a Bánffy vagy az Istenben boldogult Tisza Kálmán korá­ról volna sztalán meg sem ütköznénk rajta valami nagyon. Dehát a jog, törvény és az igazság napjait éljük. Handabanda az egész. Hol itt a jog, midőn attól, ami az egyik polgárt megilleti, sőt kötelességévé van téve, a másikat eltiltjuk. Hol a törvény, ha két­féle mértékkel mór ugyanazon állam la­kosainak. Hol az igazság, ha annak a szegény tisztviselőnek, aki egész héten ke­resztül görnyedve dolgozik az Íróasztala mellett, lelkének és testének felfrisitósóre nem adják meg a szükséges pihenőt. Igaz, hogy aki részt akar venni az is­tentiszteleten, attól nem vonják meg az en­gedélyt, de elmaradását esetről esetre be kell jelenteni. Ez az intézkedés nagyon fonák és körülményessége miatt nem hozza meg ,az óhajtandó eredményt. Általános szabadságra van itt szükség, hogy ne legyen gátolva senki, mert bizony sokszor egy kavicsba is belebotlik az ember. Máskülönben a vasárnap nem a munka, ha­nem a pihenés napja, maga az isteni tör­vény rendeli ezt igy. Bujdosás a §-ok közt. Szégyene a magyar judikaturának, hogy annyi hézag van rajta, mint a rostán a lyuk. Úgy lehet csűrni csavarni azt aj kü­lönben is görbe paragrafust, ahogy a jogász észnek kedvére esik. Az a legjelesebb pró­kátor, aki a bujósdit legügyesebben tudja játszani. Persze, hogy az ilyetén mesterfogások miatt az igazság szenved, a szegény ember Lzsza meg a levét a viriuózitások tapssal fogadott sikerének. Ma már ott állunk, hogy az sem mer perelni, aki szentül meg van győződve a maga igazsága felől, mert az eredményről nem lehet bizios. Az egyik oldalról egy sze­rencsétlen baklövés, a másik oldalról egy jól felhasznált támadás és el van döntve ügyé­nek a sorsa. Mert kérem, az egyik §. lehazudtolja a másikat, ajtót nyit a kalitkába került ma­dárnak, amelyen kényelmesen ki lehet röp­penni. Gyakran maga a ibiró sem tud eli­gazodni a tekervényes utakon, áldozatául esik a szerencsétlen tévedésnek, mely nem annyira az ő bűne, mint czopfja a törvé­nyek kodifikátiójának, a határozatlan, inga- tag, gyakran kétértelmű magyarázatoknak. Mert a magyar törvények nem a ma­gyar nép életéből fakadtak, nem a lépten nyomon előforduló szükségletek követelmé­nyei azok, hanem idegen minták majmolása, melyeknek hiányait a magyar törvényalkotó ész nem tudta kifoldozni. Hányszor látjuk, hogy anolog termé­szetű ügyben három különböző bíróság há- romféleképen Ítél, hogy ugyanabban a per­ben az egyik ráczáfol a másikra, megsem­misíti a hozott határozatot.. Mindenesetre helyes, hogy valamely ügy mennél több tortúrán menjen keresztül, mert több szem többet lát, a gyengébb té­vedését megkorrigálja az erősebb. Ez mind való, dehát kétféle igazság mégis absurdum. És épen a felsőbb bíróságoknak nézetelté­réséből, melynek nem is olyan ritkán ad­nak egymással szemben kifejezést, az követ­kezik, hogy nem a §. téves alkalmazásáról van szó, hanem hogy a felfogás különböző­sége szerint lehet hol az egyik, hol a má­lékony nép, az tudja, mi válik hasznára. Milyen szép volna, ha annak a miniszteri rendeletnek széles e ha­zában foganatja lenne, milyen szép volna, ha az idegen nemzetiségű gyermekek ajkán mindenütt meg­csendülne a szép magyar nyelv és azt mondaná, testvéred vagyok, szi­vemet, véremet hozom áldozatul a haza oltárára. Ezt a magyar nemzet meg is érdemelné, hiszen itt nincs különb­ség magyar, ruthén, oláh vagy tót között sem a politikai jogokban, sem a társadalmi életben. Ha valaki műveltségével, tudásával felküzdötte magát a legmagasabb körökbe, tért nyitnak neki és tiszteletben tartják. Mi nem elnyomni, hanem azt a si­ralmasan elmaradott népet magunk­hoz felemelni kivánjuk. Nincsen vasárnap. Valósággal botrányszámba megy, amit az állam a vasárnap megszentelése ellen el­követ. Úgyszólván maga adja a népnek a példát a törvény kijátszásara. A példa ra­gadós, nem csuda aztán, ha a szegény em­ber is felveszi vasárnap a kaszát meg a ge- reblyót, hogy egy néhány rendet vágjon, vagy összekaparjon. Hiszen nem lehet az olyan nagy bűn, mikor az urak is dolgoz­nak. így gondolkozik magában. Pláne az uraktól az állam megköveteli. Minket bün­tet, hivatalnokainak nem ad szünetet. Hol az igazság ? . . . És annak a szegény parasztembernek az okoskodása nagyon jogosult. Nem lehet tiszteletet ébreszteni a törvény iránt, ha maga az a faktor üti agyon, melynek őrt kellene állani, hogy minden honpolgár szi­vében gyökeret verjen az az eszme, vagy az az érzelem, mely a törvény megalkotásához impulsust adott. Az a csökönyösség, melylyel a hiva­talnoki kart a vasárnap megünneplésében gátolja, mig egyrészt indokolatlan, másrészt tekintettel a nép vallásos és morális érzüle­tére, kiszámíthatatlan veszélyt rejt magában. Indokolatlan, mert hiszen azon az egy na­fidvözlégy Mária. Süvölt a szél az Adriai tenger partján. A homokot szilajon csapdossa a hajlongó fák és cserjék gyökeréhez, miközben a fák koronáin, — mintegy láthatatlan kezekkel játszva — kísérteties melódiát zúg. A nap még magasan állazégperemén,egy- egy sugár kévéjejátszürődve a falombokon,|meg- aranyozza a magasra csapódó vizhullámo- kat, melyeknek minden csöppje, mint rubin csillog. Felséges a természet haragja a ten­geren. De borzasztó annak, kinek élete, va­gyona a szeszélyes habokra van bízva. Az ilyennek legjobb, ha számot vet életével s Isten kegyelmére bizza magát. A viharedzett hajósok már sokszor látták bősz haragját a tengernek, mégis remegnek mindannyiszor, midőn a vész közeleg, Hány sze­gény ember megy ki hajójával s reménytől du- zad kebele, otthon maradó nejének,’hozzátarto­zóinak Ígér gyöngyöt, drágakőimét hozni a távolból, és óh, hányszor odavész ő maga is. íme most is a szél és vihar legnagyobb tombolása közepett ott áll egy ifjú nő a par­ton s szemei fölé ernyő gyanánt tartva ke­zecskéit, a végtelen víztükröt szemléli. Egyszerű kék gyapot ruháját a szól ádázul lobogtatja. Haja felbomolva kuszáit fürtökben lengi körül arczát, nyakát. Majd egy iszonyú szólroham — mely minden fát gyökerestül akar kitépni — őt is oda sodorja egy kiálló magas sziklához, ez most már védi, de ő mindezt nem látszik észre­venni. Szemeit áthatóan függeszti a háborgó hullámokra, onnan várja drága férjét, egyet­len szeretett mindenét. A sirályok mind mélyebben röpködnek a viz fölött, a fellegek mind jobban tornyosulnak.Kö­vetkező pillanatban iszonyú csattanással egy villám a vizbe hullott. Mintha e villám nyitotta volna meg az ég csatornáit, — ömlik a zápor. Szegény ifjú asszonyt a csattanás magához téritette merengéséből, megrázkodva néz körül, mintegy tájékozni akarva magát a sziklatöm­bök közt,majd gyorsan, egy zerge könnyűségé­vel szökikjfel egy kiálló sziklára s gyors futás­nak ered. Pár percznyi gyors futás után megáll egy üreg előtt s körültekintve belép. Mi van ez üregben? Lépjünk be. Barátságos kis hely. Már kívülről látszik, hogy itt valaki nagyon szereti a virágot. Pompás kaktuszok hajtogatják húsos fejőket a remek azáleák, mirtuszok s más virágtársnőjök felé, melyek dúsan, mint re­A „Honvéd4í-Sörcsarnok kerthelyiségében állandóan hctenkint kétszer ====35 KATONA-ZENE-HANGYERSENY minden vasárnap csütörtökön este Kedvezőtlen idő ese­tén a hangverseny a következő napon lesz megtartva. *§ Belépti-dij nincs.

Next

/
Thumbnails
Contents