Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-18 / 25. szám
püspök ur ő méltósága kegyeskedik végezni, a zászlóanyai tisztet pedig gr. Hugonnay Bó- láné ő méltósága szíveskedett elvállalni. Este %/s 8 kor színi előadás lesz az intelligenczia részére a konviktus udvarán fölállított sátor alatt. A meghívó belépti jegyül szolgál. Június 24-én este 7 órakor lesz a második előadás a r. k. gymn. ifjúság és a közép osztályból meghívottak számára, az utóbbiak .•meghívója belépti jegyül szolgál. Gyászhir. Dáni Ede, ungvári kir. kath. főgymn. tanár, Budapesten, hová előhala- dott idegbaja miatt gyógykezelés végett szállították, a napokban elhalt. A derék, rokonszenves ember elhunytét egész Ungvár társadalma mélyen fájlalja. Egy földink dicsősége. Bakó László, a nemzeti színház jeles művésze, legközelebb Ungváron vendégszerepelt. A közönség, mely ugyan nálunk számra nézve nem valami impozáns, valósággal el volt ragadtatva általa. Tapsban, ováczióban nem volt hiány. Mindössze csak annyi a baj, hogy a Bakó nagyságának az ungvári műértő publikum nagyon kicsiny. Az államosítás Ügye iskoláinknál fokozott energiával halad a régi mederben tovább. A város felszólította az alkalmazásban levő Janitokat, hogy tiz napi záros határidő alatt jelentsék be, hajlandók-e az állami iskolákhoz átmenni vagy nem. A kezdet szép volt, a folytatás gyönyörű, csak vigyázzunk, mert nagyon kurucz lesz a vége. Számoljanak le azok az élők majd a most már tulvilági kezdőkkel, akik megreperálhatnák ezt a halálos ugrást, — mert velők annak idején joga lesz a társadalomnak számolni. Kaszinói átalakítás. A kath. kaszinó választmánya elhatározta, hogy helyiségeit az igényeknek és a tagok megszaporodott számának megfelelőleg kibővitteti. Tervbe van véve a vendéglős lakásának lebontása, kinek számára a telek alsó részén egy külön lakást építtetnek. Az egész felső épület uj -festést, kap. Érettségi vizsgálatok. Mind két főgymná- siumunkban a múlt héten folytak le az érettségi vizsgálatok. A kir. kath. főgymnasium- ban 44 növendék jelentkezett, kik közül jelesül érett 9, jól 16, érett 16, egy tárgyból bukott 3, kik szeptemberben javító vizsgálatot lehetnek. — Az ev. ref. főgymnásiumban 25 növendék bocsáttatott az érettségi vizsgálatokra, 4 lett közülök jelesül érett, 5 jól, 13 érett, 3 egy tárgyból megbukott, szeptemberben javíthat. A kir. kath. főgymnásiumban jelesül érettek: Amibrózy József, Dávi- dovics Miklós, Ehrenfeld Dezső, Friedmann Móricz, Haller György, Kende György, Schi della István, Thoronszki András, Uhl Károly. Jól érettek: Adámcsik Gyula, Bíró József, Erdődi Gáspár, Fógel József, Fógel Sándor, Gyurics Kálmán, Jurcsó Lajos, Kirchmájer Ferencz, Kozicska Béla, Nátolya Mihály, Papolczy Gyula, Pável Ferencz, Rósenberg •Gyula, Szmrecsányi Pál, Vilmos András Weinberger Mayer. Érettek-. Draveczky Ede, Erdélyi Géza, Griszháber István, Gyene István, Hirsch József, Kis Dezső, Klein Ignátz, Komka József, Nagy Ferencz, Nagy László, Németh József, Pecz Ferencz, Rónai János, Szegedy Pál, gróf Teleky József, Wéber Jenő. — Az ev. ref. főgymnasiumban jelesül érettek : Bakesy József, Gecsey Mihály, Kereszt- szeghy Sándor, Török Gyula. Jól érettek: Heini eczy József, Sternberg Lajos, Szaplonczay Sándor, Szarka Boldizsár, Weisz Bernát Érettek : Bornemisza Géza, Dávidovits Miklós , J Eckstein Béla, Filep György, Hevesi Ákos, Ináncsy József, Jéger Andor, i^engyei uc.™, Luby Géza, Mikula András, Rácz Lajos, Simon Gyula, Virágh Aladár. Dalestély. A dalegyesület julius 5-ón gondosan összeállított műsorral dalestélyt tart. Aztán pár napig pihenve, megkezdi lem- bergi körútját, mely most már végleg el van határozva. Úgy a dalestélyen, mint a körutazás hangversenyein közre fog működni Fényes Mártha, egy 14 éves h egedümüvésznő, ki remek játékával bámulatba ejti a közönséget. Papnövendékek felvétele. A helybeli püspöki papnevelő intézetbe julius 2-án vétetnek fel a növendékpapok. Felvétetnek oly növendékek, kik a gymn. VI.—VIII osztályáról jó bizonyítványt tudnak felmutatni. Akik belépni óhajtanak, keresztlevéllel és iskolai bizonyitványnyal felszerelve már julius 1-ón a délelőtti órákban jelentkezzenek a püspöki irodában. Rajzkiállitás. Vasárnap nyilt meg és három napig tartott a kir. kath. főgymnasiumban a növendékek rajzkiállitása, melyet Ocsvár Rezső rajztanár rendezett. Igen sokan látogatták a szülők és közönség köréből, hogy az ifjúság munkakedvének, törekvésének tanúi legyenek. Általában igen kellemes benyomást tett az egész tárlat, egyes növendékek rajzai meglepően szépek. Az első dijat (6 k.) Tacz László IV. 0. t. nyerte, a második (4 k.j Kerner Pál V. 0., Viaszács Vincze V. o. t. dicséretet és 2 kor. jutalmat kapott. Egyenkint 2 koronát nyertek még Kende György VIII. o. t., Óvári László VII. 0. t., Szilágyi Gábor és Csúcsai János III. o. tanulók. A magyarság érdekében. A szatmári kir. kath. tanítóképző intézetnek egykori jeles növendéke, Schultz Lajos, mint azt a Nagybánya és Vidéke“ ez. lap is Írja, rövid idő alatt meglepően szép eredményt ért el a magyarosítás nehéz munkájában Giródtót- falu román községben. Két év alatt négy szépen sikerült nemzeti ünnepélylyel szórakoztatta az ottani lakosokat. S most meglepő vizsgálatot tartott. A román gyermekek szivet indító érzéssel énekelték magyarul a „Hymnust“, a „Szózatot“ s több más hazafias dalt, tisztán, érthetően szavalták a „Kis honfit, „Honfidait“ Petőfitől, a Magyar polgárt“ s különféle magyar költeményeket. Úgyszintén a többi rendes tantárgyakból folyékony magyarsággal feleltek. A nemzetnek ezen ügybuzgó napszámosa bizonyára el fogja venni nemcsak saját lelkének nyugalmában, de a társadalom hálájában is a méltán kiérdemelt jutalmát. Nőkről a nevelőknek. Lapunk hasábjain egész terjedelmében megjelent, igy olvasóink előtt sokkal ismertebb az a peadógiai tanulmány, mely Pataki Lajos nőképezdei tanár jeles tollából került ki, minisem azt részünkről bővebben ajánlgatni szükséges volna. Szerző a nőkkel szemben uzusba vett ama ferde társadalmi rendszert ostorozza, mely már a serdülő gyermekleányban felébreszti a szertelen hiúságot és indokolatlan gőgöt, minek következménye az, hogy már gyermekéveitől kezdve bálványképnek tekinti magát, mely előtt mindenkinek térdre kell borulni. E mű most különkiadásban is megjelent, esetleges tiszta jövedelme a Tanítók Háza és a Tanítónők Otthona javára fog for- dittatni. Az ára 60 fillér. Megrendelhető a szerzőnél Szatmáron vagy bármely könyv- kereskedésben is. A jó czél érdekéből azonban kívánatos, hogy a megrendelések a szerzőhöz intéztessenek, mert ez esetben a könyvárusi százalékok is meg lesznek takarítva, kony intézetek számára. Zeneiskola Szatmáron. Pengettük mi már régen ezt az eszmét, de hiányzott a szükséges agilitás, amely nélkül pedig sehol sem megyünk semmire. Most ugylátszik, mégis testet fog ölteni. Dalegyesületünk aktiv irányban lépett fel, és hiszszük, nyélbe is üti, amire vállalkozott. A múlt csütörtökön tartott választmányi gyűlés kimondotta, hogy az eszmét magáévá teszi, s kiküldötte dr. Vajay Imre, dr. Fechtel János elnököket, Hozás János titkárt, Méder Mihály karmestert, dr. Tanódy Márton, Markos Imre és Veres Lajos egyleti tagokat a tervezet előkészítése végett. Kitüntetett ifjak. A helybeli kir. kath. főgymn. ifjúsága által junius 8-án tartott tornavizsgálaton a következő tanulók nyertek „Elismerő okiratot“: I. A 0. Horváth József, Fekésházy István, I. B 0. Pauluk István, Sájermann Ferencz, II. A 0. Czumbil István, Müller Ferencz, Gramma János, Babucz Jenő, Litteczky Lajos, II. B 0. Moys Mihály, Mat- téni Lajos, Faulhaber Béla, Takács Pál, III. A o. Császy Mihály, Daróczy Pál, III. B 0. Halász Lajos, Heidenhoffer Pál, IV. 0. Bérezi Béla, Pék László, Kishalmy Lajos, Pfiszter József, Hőllich Kálmán, Vinkler Ján uS, Kin- csesy Bertalan, Lővy Sándor. V. 0. Nagy Márton, Frankó János, Reiter Sándor, Szent- iványi József, Heidenhoffer István, Kormos Gyula. VI. 0. Adám István, Klein Salamon, Ilniczky István, Finger Béla, Szálka Valér. VII. 0. Kürthy Endre, Faulvetter Ignácz Böhm István, Tombory Ernő, Kreiter Pál, Szoó János. VIII. 0. Dráveczky Ede, Fógel Sándor, Gyene István, Pável Ferencz és gr. Teleky József. — A torna-egyesület által egy jeles tornász jutalmazására adományozott 10 koronás aranyat a bírálóbizottság Kürthy Endre VII. 0. tanulónak Ítélte. Mennek a honvédek Julius 1-én indulnak honvédeink a hadgyakorlatokra. Az idén a Nyírségen lesz az ezredösszpontositás, ide vonatnak össze a kerülethez tartozó többi ezredek is. A szatmáriak Vitkában fognak állomásozni. A zenekar is kíséri őket ut- jokban. Legényegyleti bál. A kath. legényegye- sület julius 6 án tartja meg nyári tánezmu- latságát az egyleti helyiség udvarán. Az előkészületek már nagyban folynak és hiszszük, hogy ez az előbbi években oly kedélyes mulatság most is sikerülni fog. Az árvíz. A Szamos folyó a folyton tartó esőzések s a hegyekből lerohanó óriási víztömegek miatt annyira megdagadt, hogy veszedelemmel fenyegette a várost és vidékét. Régen láttunk ez óv szakában ily magas vízállást és jó szerencse, hogy a védbi- zottság ébirsége, élén a f radhatatlanul dolgozó elnökkel, Pap Giza polgármesterrel, ki a permanenciában ülésező bizottsággal vasárnap és hétfőn egész éjszakán virrasztóit, vette a jelentéseket és tette a szükséges intézkedéseket, eléje állott a rohanó árnak. A polgármester az éj folyamában többször személyesen jelent meg a fenyegetett pontokon, a védő vonalakon s a helyszínén erélyesen rendelkezett. Szóval mindent megtett, gyorsan és frissen, minden erőt felhasznált és mozgósított, hogy a város személyi és vagyoni biztonsága megoltalmaztassék. Célt is ért, mert ma már a viz jelentékenyen leapadva kiöntéssel nem fenyeget. — A védbizottság szombaton ült össze, mivel a viz magassága 5 m. 50 cm. elérte, vasárnap a polgármester a közerőt kirendelte, a védvonalakra gyalog és lovas járóőröket küldött, megkereste a cs. és kir. katonai állomás parancsnokságot és Spindler őrnagy a hajnali órákban rögtön 132 embert parancsolt a darai töltésre, a melyen a viz már-már átcsapott s a németi határt elöntéssel fenyegette. Kitartó munkával sikerült a veszélyt elhárítani. — Nagy volt a veszedelem a Batthányi utczai zsilipnél is, a hol úgy a zsilipen, mint a töltésen oly nagy mérvű volt a szivárgás, hogy Pap Géza polgármester a zsilip folyam felőli eltorlaszolását is elrendelte, a mi földháuyással és homokos zsákokkal meg is történt. A katonaság vasárnap éjtől kedd reggeli 5