Heti Szemle, 1902. (11. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-18 / 25. szám

^ Z E M L E (25-ik szám.) 3 HETI télén a szegónyember tanácsért ügyvédhez fordulni. Kívánja tehát a jegyzői kar úgy a sa­ját mint a közönség érdekéből az iskolá­zottságnak magasabb fokát, kívánjon nem 600 forintos, hanem becsületes fizetést, ak­kor nem lesz ez a pálya olyan megvetett, amelyen annak a nagyon is csekély tisztes­ségesebb kivételnek flaszterkoptatókkal meg kicsapott diákokkal kell egy széket ülni. Akkor az lesz a jegyző, amire valóban hi­vatva van: jogtanácsosa a szegény ember­nek és nem őrült spanyol, aki csávába viszi a rábízott ügyet. Hírek. Nagybeteg főpásztor. Egyházmegyénk­nek volt nagynevű püspöke, a kath. klérus­nak évtizedek óta vezéralakja, dr. Schlauch Lörincz kardinális, nagyváradi püspök súlyos betegen fekszik. Azon viszonynál fogva, mely egyházmegyénket egykori főpásztorához fűzi, különösebben érint bennünket ez a szomorú hir. Épen azért a püspök ur 0 méltósága körlevélben szólította fel az egyházmegye papságát, hogy szent miséikben emlékezze­nek meg a beteg főpapról, s e napokban kü­lönösen buzgó imával kérjék Istent, állítsa vissza hü szolgájának egészségét. Személyi hir. O méltósága a püspök ur a máramarosi vizáradások folytán kénytelen volt bérmautját megszakítani, s tegnap dél­ben haza érkezett. Szigetről többen egész Szatmárig kísérték a főpásztori, ily módon is kifejezést akarván adni tiszteletöknek és an­nak a rendkívüli örömnek, mely a püspök ur ott időzése által a máramarosiakat érte. Kí­séretében voltak Tomcsányi Gusztáv erdő­igazgató, Kovács Gusztáv kir. tanácsos, pónz- ügyigazgató, Todorovics Zachar és dr. Korá­nyi Gyula köz és váltó ügyvédek, Malonyay István kegyesrendi házfőnök, Müller Károly apát-plébános és Sipos Géza bányafőszám- vevő, egyházgondnok. Három órakor disze- bédet adott ő méltósága a vendégek tiszte­letére. A szigetiek a tegnapesti vonattal utaz­tak vissza. lapulsz.“ S ezzel kisietett a kútra. S valóban úgy látszott, hogy a hideg borogatás hasz­nált, de elaludni még sem birt Kunt s a ret­tenetes látvány még mindig üldözte. Alig egy félóra múlva velőtrázó orditássalj kiug­rott ágyából. „Vége van ! A vihar a szirthez vágta a hajót I Szegény Villiámot az árboczhoz kötözték, hogy el ne sodorja a hullám 1“ „Ugyan mit beszélsz? Hiszen őt 15 éve miatt föl sem vették.“ „Már mindegy, én lát­tam őt 1 Oh, Istenem, könyörülj rajtunk.“ „Menj a szabadba, sétálj egy keveset, talán vértódulásod megszűnik.“ Kuninak úgy látszott, tetszett a tanács, mert magára kapván ruháit, kisietett. De a látvány csak egyre üldözte, bármint is igye­kezett megszabadulni tőle. Végig ment a falu utczáján, mely csön­des volt, mintha a halál nómitotta volna el lakóit. Egyszer csak azt veszi észre, hogy az öreg látó kunyhója előtt van, kit a közelgő lépések kicsaltak. „Hát te mit keresel itt, Kunt?“ szólitá meg a bolyongót. „Menekülök a látomány elől. Jaj a Norvégiának!“ „Hát te is láttad? Jer be hozzám, beszóld el, mit láttál ?“ Ezzel karonfogva Kuntot s bevezette kunyhójába, hol az elmondott mindent. Mi­Bérmaut Öméltósága a püspök ur je­lenleg egyházmegyéjének legnagyobb megyé­jében, a kies Máramarosban — bérmált. Bór- maköruljában f. hó 6-án érkezett a legtávo­labbi hitközségbe, a remek fekvésű Kőrösme­zőre. —- A vasúti állomásnál díszes bandé­rium és nagyszámú előkelőség várta a fő­pásztort. Az ünnepélyes fogadtatás a templom közelében felállított nagyszerű diadalkapunál történt,melyenahazacimerea pápai és püspöki címerekkel ölelkezve találóan szimbolizálta a haza múltját és jövendőjének egyedül biztos zá­logát. Az itt felállított lombsátortól a buzgó hí­veknek bel á thatatlan hosszú sorfal a Ó3 az utmen- tén varázsolt valóságos fenyőerdő között fehér­ruhás leánykák által hintett virágszőnyegen vonult be a gyönyörűen díszített és kivilágí­tott templomba. — Rövid templomi áhitatos- ság után a parochiára ment és pihenőre tért. Másnap Uanonica visitatiot tartott a főpásztor a parochián és a templomban. A tapasztalt rend és tisztaság felett teljes megelégedését nyilvánította. — Közben nemes Ízlésről ta­núskodó utasításokat adott. Majd az iskolát látogatta meg. Leereszkedő kegyességének s kitűnő pedagógiai tapintatának számtalan tanujelét adta itt, s látható örömmel időzött a gyermeksereg közt. — Jun. 8 án vasárnap pedig 236 hívőnek osztotta ki a bérmálás szentségét. Bérmálás előtt Pemp Antal kano­nok tartott hatásos szent beszédet. Utána pedig a főpásztor intézeti tanuságos oktatást a templomot körülövező nagy népsokasághoz. — Az apostolok nyelvén beszélt azzal a mes­terkéletlen közvetlenséggel — és magasztos egyszerűséggel, mely neki kiválóan sajátja, s amely sohasem téveszti el a maga hatását. —- Oly nagy fárasztó funkció közben is Ő maga áldotta meg az ez alkalomra (Stein- kugler Leopold által) felállított igen szép sz. Antal szobrot, mely a Rítay és Benedek cég műtermét dicséri s a püspök ur tetszését is megnyerte. A templomi istenitisztelet után a külömböző küldöttségek tisztelgése követ­kezett. A buzgó főpásztornak a fárasztó funk­ciók után és agg kora dacára is volt min­denkihez egy-kót lekötelező szives szava úgy, hogy köréből mindenki a legkellemesebb benyomással távozott. Egyáltalában mind­azok, akik körében voltak, — örömmel kons- találták, hogy a fáradságnak legkisebb jele sem mutatkozott a főpásztoron. Amit láttunk rajta, legbensőbb lelki örömnek a tüze volt. A Rónay István plébános által a bérmálás után a püspök ur tiszteletére adott diszebéd zárta be a kőrösmezői ünnepségek sorát, mely feledhetetlen kedves emléket hagyott maga után. Püspök ur Öméltóságának 3 napi itt időzése alatt az egész község lobógódiszben állott -- esténkint pedig remekül kivilágitta­dőn elvégezte beszédét, az öreg csak ennyit szólt: „Elhiszem, hogy valót mondtál, mert magam is láttam s nem először ilyen képet; ez az oka, hogy az emberek félnek tőlem, mint a vészmadártól, ha látományomat el­mondom nekik. Most mit fogsz tenni? Hi­szen te is felesküdtél társnak. Már akármit fognak rólam mondani, de nem visz rá a lelkiismeretem, hogy gyermekeim árván ma­radjanak." Másnap már hajnalhasadtával az egész falu a tengerparton volt, hiszen mindenkinek akadt, a kit elkísérjen. Csak Kunt hiány­zott. Neje, kit hosszas kimaradása annyira nyugtalanított, hogy majdnem az egész fa­lut fölkutatta, azt hitte, hogy férjét a hajdú biztosan megtalálja s azért elsőnek jelent meg ott. Mennyire megjvolt azonban lepetve, midőn ott sem találta föl. Ekkor a kapitány­nak elbeszélte a különös esetet. „Ej, gyáva kifogás az egész 1 felelte röviden, ki lép be helyébe?“ — S most újból előlépett a kis Villiám, kit fiatalsága miatt először nem vettek föl. „Jól van, szólt a kapitány, jó lesz majd az árboczkosárhoz; siess haza, hozd el legszükségesebb ruháidat, addig megvá­runk 1“ E pillanatban Kunt neje eszméletlenül tott. Nagyszerűen sikerült az oroszságnak lelkészeik vezetése mellett történt vasárnapi hódoló felvonulása is. — A mozgalmas szép körben nem győztünk eleget gyönyörködni. Nagy ünnepies diszszel fogadta Öméltósága a püspök urat bérmakörutjában a felsővisói intelligeniia is vallas és felekezeti külömbség nélkül. A község fel volt lobogózva és az ut szélei, melyen bevonult, élő fenyőfákkal volt beültetve, egészen a templomig. A község bejáratánál gyönyörű szép oltárszerü disz­kapu volt fenyőgaiyakból fölállítva, három tornyán három kereszttel. E diszkapunál fo­gadta a gör. kath. klérus és a járás lakos­sága nevében Papp Pál g. k. esperes szép beszéddel. A felsővisói róm. kath., hitközség hívei hódolatát és főpásztoruk iránti határ­talan szereteteket Husovszky Péter egyház- gondnok tolmácsolta, s egyszersmind kérte U Méltóságát, kegyeskedjék gyermekeiket a bérmálás szentségében részesíteni. Igen kel­lemesen érintette ő méltóságát az a meleg, igazi szeretettől áthatott fogadás, miben a visói hálás hivei részesitették. Másnap mise és predikáczió után folyt le a bérmálás a szabad ég alatt, mivel a templom oly kicsi, hogy a 700-an felüli bérmálandók egy ne­gyed része sem fért volna el a templomban. Szerencse volt, hogy az idő kedvezett, s igy a legszebb rendben folyt le a szép ünnepély. A bérmálás után tisztelegtek a hatóságok és testületek, meg az úri hölgyek. Délben 50 teritékü bankettet adott a házigazda Hung- réder György ez. kanonok, visói plébános ur ő méltósága tiszteletére. Délután látogatáso­kat tett, és az ujjonnan építendő templomnak szánt helyet szemlélte meg ő móllósága. Másnap reggel mise után megelégedését és köszönetét kifejezve a házigazda plébános urnák a jó és gondos ellátásért, bérmautját folytatandó Ivabolapolyánára utazott. A visói hívek szivében pedig ismét életre gyűlt a remény szikrája, hogy ő méltósága ismét meggyőződött arról, hogy itt a templomópi- tés már elodázhatatlan, mert ezen hithü és buzgó hivek egy tized része sem fór be a jelenlegi kis templomba. — A bérmálás a Szigeti kerületben vasárnap véget ért Ő méltóságának teljes megelégedésével. A Szi­geti rk. hivek és nagy közönség, midőn Ő méltósága vasárnap e hó lö-ón szlati- nai bórmautjáról Szigetre visszatért, hogy szeretetének és nagy tiszteletének, melylyel az egész vármegye közönsége a bérmálás ideje alatt Öméltósága a Püsnök ur iránt viseltetett, mintegy összkifejezóst adjon, fák­lyás zenével és szerenáddal tisztelte meg. Gyönyörű volt Sziget főtere, a magán házak fényesen kivilágítva, a négy villamos ivlámpa, a fáklyások nagy száma tündóri fénybe bo­terült el a földön. Midőn fölólesztettók össze­tett kezekkel kérte az embereket, hogy ne induljanak a veszélyes útra, hiszen mostan önmaga is meggyőződött Kunt látományá- nyának valóságáról. De hasztalan volt min­den könyörgése s miután Villiám megérke­zett, a hajó felszedte horgonyát s hurrá ki­áltások közt kifutott a kikötőből. Ezalatt Kunt s az öreg látó egy hegy­fokról lesték a hajó elindulását. Most már mindketten meg voltak győződve a hajó balsor­sáról. Mig csak láthatták a hajóra szegezték szemeiket; az idő kedvező volt egész délutánig. Ekkor azonban a tenger felől egy sötét vo­nal tűnt föl, mely lassanként az egész szem­határt beborította. Estére már dörgött és vil­la na 1 o 11 ; de a két látó még most sem moz­dult helyéből. Mindkettő láthatólag izgatott volt. Itt a válság 1 Éjfél felé a falut is meglepte a vihar. Egyetlen ablak sem ma­radt sötéten. Ki is tudott volna ily időben aludni, mikor mindenkinek volt kiért ret­tegni és imádkozni ? Még alig kezdett pirkadni a hajnal, már is tömegesen siettek a partra, valami jelt keresni a^hajó sorsáról. Nem kellett so­káig várakozniok. A távolból egyes fekete pontok merültek föl a látóhatáron, melyeket

Next

/
Thumbnails
Contents