Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-03-20 / 12. szám
X. évfolyam. 12-ik szám. Szatmár, 1901. Mápczius íí HETI Emle. *Q .<S POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Egy évre - Félévre - Negyedévre Tanítóknak ELŐFIZETÉSI ARAK:-------—-----------------6 korona — fillér.------------------------------------3 „ -----------------------r - L 50 „ és kézmiiiparosoknak egy évre4Jkorona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A laj> megjelenik minden szerdán. Az autonómia. Hideg-, nedves őszi éjszakán tüzet rakott a pásztor ember s örvendett lobogásának és jótékony melegének. De mig ő szunnyadozott, eljöttek ellenségei; széthányták a tüzes hasábokat és sárba tiporták. S most már nemcsak fázik a pásztor, de a füst is fullasztja. Ez a »képe a kath. autonómiának : kezdetben kis tűz, s azóta nagy füst. A kik pedig okozták, azok markukba nevetnek rejtek ükből. Te pedig, szegény katholikus ember, nyomoroghatsz tovább is a kath. közélet sivár és sötét pusztaságán. Mi az oka a zavarnak ? Főképen az, hogy az illetékes tényezők nem tudnak megegyezni a megválasztandó főpapok kijelölésének és a ka- tholikus vagyon kezelésének jogán. Szóljunk hozzá e kérdéshez s lássuk mire tanít a történelem. Kezdjük a mostani nagy monarchiák megalapításának korán, a kilencze- dik és tizedik századon. Oly nagy volt ezen korban a királyok érdeme a népek megtérítésében, oly sok előjoggal s anyagi jóval halmozták el az egyházat, hogy a pápák átadták nekik a főpapok választásának jogát. Tudjuk, hogy ezen engedékenység rósz végre vezetett: nem méltó egyének jutottak a főpapi székekbe. TARCZA. Eljön majd . . . Eljön majd a küzdés vége, Reárn száll az enyhe béke, Befödözget szárnyaival. Hogy ne tépjen már a vihar! . . Hej, kínos az élet útja ! Boldog, aki végig futja Anélkül, hogy szive lelke Összetörne, tönkre menne ! . . . * A legideálisabb pápának, YÍI. Gergelynek és közvetlen utódainak élet-halál harezot kellett vivniok, mig a királyok kezéből a jogot kicsavarták s az egyház szabadságát visszaszerezték. Az ezután következő korszakban vagy a káptalanok választották a püspököket, vagy fa pápák töltötték be telj hatalommal s minden egyéb tényezőtől függetlenül a főpapi székeket. De mindkettő rossz eredményt szült. Megtörtént Németországban a protestantizmus korában, hogy a kanonok urak lutheránus, vagy kálvinista érzelmű férfiakat választottak egyházfejedelmekké, a kiknek aztán első dolguk volt megházasodni s az egyházi javadalmat saecularizálni. A mely országok főpapi székei fölött pedig a pápák rendelkeztek, oda gyakran idegen nem- zetiségüeket küldtek, kik a hazai nyelvet és törvényeket nem ismerték, vagy küldtek olyanokat, kik ellenszenvesek voltak a királyoknak s e miatt örökös volt az egyházi és világi hatalom összeütközése. Eljött a tizenötödik és tizenhatodik század, a modern nagy monarchiák megerősödésének korszaka. Most, hogy a királyi hatalom ismét rendkívüli nagy lett, lassankit ismét ennek^j kezeibe ment át a legfőbb rendelkezési jog az egyházi javadalmak fölött. Az alkotmányos korszak beállása annyit változtatott ezen renden, hogy az uralkodó ministerei által gyakorolja a kinevezés jogát. Épen ez az, a mi ellen jelenleg panaszkodunk; azért sürgetjük az autonómiát. De kérdem, ha káros volt hajdan az egyházra nézve akár a királyoké, akár a pápáké, akár a káptalanoké volt a püspökválasztás joga, jobb lesz-e az autonómia, melyben a világi híveknek is lesz szavazatuk? Nem valami uj, szokatlan-e ez, nem sérti-e az isteni jogot, nem teszi-e tönkre a hierarchiának Krisztustól és az apostoloktól megállapított rendjét? Kérdezzük meg szent könyveinket s eloszdik kételyünk. Az „ApostolokCselekedeteinek“ hatodik részében a következőket olvassuk: „Ama napokban pedig növekedvén a tanitványok száma, zúgolódásuk lön a görögöknek a zsidók ellen azért, mintha özvegyeik megvettetnének a mindennapi kiszolgáltatásban. Egybehiván tehát a tizenkettő a tanitványok sokaságát, mondák: Nem illő nekünk elhagynunk az Isten igéjét és az asztaloknál szolgálnunk. Yálaszszatok azért, atyámfiai, közőletek hét, jóhirnevü férfiút, Szentlélekkel és bölcseséggel teljeseket, kikre e foglalatosságot bízzuk. Mi pedig az imádságban és az ige szolgálatában leszünk foglaKinos, rögös útjainkra A göröngyöt megpuhitva! . . . Szent kereszted ösztönöz, hogy Bár a vész nő, bár erőnk fogy, Bizalommal küzdjünk tovább, Mig elnyerjük a koronát 1 . . . Fölmentéi a Grolgothára S mindnyájunkat odavárva Biztosítja sz nt szerelmed Számunkra a győzedelmet I . . . A halálnak nincs fulánkja! . . A szent szived a puha párna, Melyre hajtjuk bus fejünket, Ha megérint ujja minket 1 . . . Oda juttatod hajómat, Hol jutalma lesz a jónak ! . . * S eljön majd a küzdés vége, Reám száll az enyhe béke, Befödözget szárnyaival, Hogy ne tépje már a vihar Keblemet 1 S odalenn, a sir fenekén Szívesen megpihenek én, Szent kereszted hűs tövében Édes lesz a szendergósem . . . Csak üdvözítsd lelkemet! . . . Pállj Ede. Jézus 1 te a tieidet A bajokkal kibékíted, — Te üdvösnek mondottad azt, Mi szivünkből könnyet fakaszt 1 Te kiittad a poharat! . . . Reánk csak egy cseppje maradt A keserű szenvedésnek, Az is millió részre szétmegy 1 . . . Te nem hagysz el soha minket . . . Szent véredet odahinted A pokolnak nincs ereje, Hogy lelkünket tönkre tegye 1 Ha te véded, te vezérled, Diadalra megy a lélek 1 . . . Hadd jöjjön hát s zúgjon a vész, Szivem annak oda sem néz! . . . Hadd üvöltsön, hadd vijjogjon, Vitorlámat én kibontom ! . . . Nem törődöm bajjal, vészszel. Tudom, hogy te biztos kézzel A czigánybiró. A farsang vége felé közeledett és a kis város fiatal népének még nem volt mulatsága, melyen kedve szerint kitánczolhatta volna magát. Érthető tehát a készülődés, mely a nemes fiatalság körében támadt, midőn hire ment, hogy a „Drága szálló“ nagytermében fényes tánczestély lesz. Lett most sürgés-forgás. Fiatal bakfisok látogatták egymást, összedugott fejjel súgtak-
