Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-27 / 9. szám
X. évfolyam. 9-ik szám. Szalmái*. 1901. Február Sí, \ HETI SZEMLE POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy evr9 — — — — — — — — ü korona — fillér. Félévre — —• — — — — — — 3 „ — Negyedévre — — — — — — — l 50 „ Tanítóknak és kózruiiiparosbknak egy évre4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Megyei dolgok. Itt van a bérez s omladék felette, mely a, hőst és hírét eltemette. A megyénk földjén örök álmait alvó nagy alaknak: Kölcseynek szavai — fájdalom — nagyon rá illenek Szatmár jelenlegi állapotaira. Vármegyénk mindig lelkes hive volt a szabadságnak, fennen lobogtatta a józan haladás zászlóját, — sokszor borostyán-koroszut nyerve küzdött az alkotmányért, de ma a fény, melyben egykor tündökölt, elhalványult, a szabadság nagy bajnokai porladoz- nak s az uj alakok, kik feltűnnek: a Papp Bélák és Francz Pálok nem annyira híressé, mint hírhedtté teszik Szatmári. Hanyatlásunk részbenvisz- szavezethető az országszerte észlelhető corruptiora, de nagyrészt speczi- alis okok idézték azt elő. A megyei élet megteremtésében, felpezsdülésében — tagadhatatlanul nagy szerepe van — vagy legalább kellene lennie a közigazgatásnak. A közigazgatás tagjainak szakértelme, ügy buzgalma, lelkesedése áldásosán hat ki a megyei Organismus legkisebb sejtjére is. Nincs consolidált társadalmi élet, nincs fejlődő kultúra a megyében hivatásának magaslatán álló közigazgatás nélkül. Ámde nálunk a közigazgatás szervei nagyrészt Felelős s/.orkesiziő I» Á rJT IX O l< Y K ND Sí 11. A lap kiadója: A , P ÁZ M Á N Y-S áÍj TÓ, ” alkalmatlanok és erőtlenek feladatuk teljesítésére. Szolgabiráink, — sőt még ne hány főszolgabíró is — fiatal emberek, kik alig verték le magukról az iskola porát. Természetesen nem a rátermettség, Vagy hivatásérzet vitte be őket ama nagyfon- tosságn állásba, mely a közigazgatás minden ágában, hol mint előkészítő, hol mint végrehajtó, hol mint határozó tényező szerepel, hanem bejuttatta őket a családi klikk- rendszer, az összeköttetés, a pajtás- kodás, az érdek. Ezek az ifjú urak, többnyire gentry sarjak, kitünően tudnak lovat hajtani, haj tó vadászatot rendezni, ügyesen bánnak a monoklival, elegánsan öltözködnek, könnyedséggel udvarolnak, — szakkönyvet azonban sohasem forgatnak — jeles kortesek, talán még a párbajban is megállják a helyüket, csak a hivatalban nem. Akad ugyan ilyen fiatal szolga- biró is, de ez kivóteWPedig mi azt óhajtanok, hogy mind ilyen legyen és ha látnok bennük a lelkiismeretes hivatalnokot, az előbb említett jeles tulajdonok hiányát szívesen elnéznők. Hogy Ítéletemben ne legyek elhamarkodott, több szolgabirói hivatalban zörgettem egyik, vagy másik ismerősöm peres ügye felől felvilágosítást kérendő, de rendesen valamelyik idősebb Írnokhoz utasiA szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Vázmámj- vajló“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyilfctór sora 40 üliór. A lap meg jelenüí tniiuleu süzcrdáu. tottak, hiszen a szolgabiró urak nem is tarthatnak ilyen kicsinyes dolgokat evidentiában, őket más ügyek foglalják el. Majd a birtokon kell széjjelnézniök, majd fürdőn időző jegyesüket kell meglátogatni vagy talán épen vásárra kell készülődniük, hogy valamelyik lovukat kicseréljék. A mellékjövedelemmel összekötött és az úgynevezett fontosabb ügyeket azonban személyesen intézik el. De miként? Határozataikból rendesen kirí a felületesség, tapin-* tatlanság és elfogultság. A nagyon sokszor előforduló szolgabirói tapin- a tatlanságok közöl legyen elég ez alkalommal felemlíteni a mérkit, hol hónapok óta szitja a vallási viszályt. Ám fiatal szolgabiráink nemcsak tapintatlanok, hanem legtöbbnyire kíméletlenek, erőszakosak. Megbízható forrásból vett értesülésünk szerint egy szolgabiró 270 forint büntetést rótt egy emberre, mert véletlenül nem köszöntötte. Az erőszakosság főleg a jegyzői és bírói választásoknál tűnik ki. A község kifejezett akaratával egészen ellenkezően, sokszor szellemes taktikával, saját emberüket teszik meg bírónak, vagy jegyzőnek. Hogy aztán ezt vagy amaz urat anyagi érdek, barátság vagy rokoni összeköttetés miatt támogatják-e, azt ne kutassuk! Annyi tény, hogy ezek a beprotegált urak ritkán TÁRCZA. Itt vagyok . . . Itt vagyok most, szülőhelyem, földeden, Tudod-e azt? szomorúan kérdezem. Nem, hazám, te nem ismersz már engemet; Elfeledted ezt az árva gyermeked. Itt foszlott szét gyermekkorom reménye, Mély fájdalmat borítva bus szivemre ; Mégis kedves az emléked énnekem, Kegyelettel gondolok rád, mindenem. Itt vagyok most, de a falak rejtenek, Nem járhatom fel, mint hajdan, meződet. De a lelkem bejárja azt szüntelen, Szedegeti vadvirágod, ón földem. Itt vagyok most, s átélem a múltakat; Hej! pedig de réges-régen volt már az. Mikor ajkam mosolyogni is tudott, Pedig szemem tán könyeket hullatott. Itt vagyok most, elgyötörve kebleden, Nincsen remény, nincs más vigasz már [nekem, Csak egy szikra, amely néha lobbot vet, Hogy véget ér nemsokára az élet. Földest/ Sarolta. Húshagyó kedden. Vidám társaság gyűlt egybe a farsang utolsó estéjén, Marton Ede főgymnásiumi igazgató vendégszerető lakában. A vendégek legnagyobb része, csupa tanférfiakból s ezeknek családjából állott, no meg egy pár vig- kedólyü fiatal ember sem hiányzott, az ifjabb generáczió mulattatására. Ott volt az öreg Galgó Vincze nyug. tanár is, kit az egész város egyszerűen „Vincze bácsidnak szólított. „Vincze bácsi“ nem volt valami kedélyes öreg ur, sőt inkább mindenki magába zárkózott agglegénynek tartotta s csökönyös filozófusnak, ki a saját elveiből hajszálnyit sem engedett. Mindemellett volt az ő egész valóján valami vonzerő, úgy, hogy ahol őt egyszer megismerték, meg is szerették, s a társaságok nélkülözhetetlen tipikus alakja lett. Magas csontos termete valaha férfias erőre engedett következtetni; sűrű barázdákkal szántott hosszas arcza, gödreikben mélyen beesett, valaha kék — ma már szürkés nagy szemei, magas homloka, finoman hajlott görög orra, keskeny, s csak néha beszédes ajkai, melyeket még most is oly szép tömött bajusz köritett, hogy bármely ifjúnak díszére vált volna, s hozzá a szép göndör szőke baj, mely ma már ezüstös színben csillog ; — azt gyanittatják a figyelmes szemlélővel, hogy annak idején, valóságos Adonis lehetett. Mindezek — leszámítva kissé zárkózott természetét — még ma sem tóveszték el hatásukat, s a különben is igen talentumos ősz tanfórfiut őszinte ragaszkodással vették körül kartársai. Múltját senki sem ismerte, épen ezért bizonyos legendaszerü nimbus környező az egész embert s mindenki érdekes agglegénynek tartotta. Vidáman folyik a lukullusi lakoma, temetik a farsangot zajos beszéd, pohárcsörgés és szívből fakadó kaczajok kísérik a nagy halottat utolsó útjára. Már vógefeló járt a vacsora, csupán a tea hiányzott az asztalról, hogy aztán az öregek a boros kancsók mellett, az ifjak pedig a zongora hangjainál folytassák, illetve végezzék a vig mulatságot, méltó befejezéseként a húshagyó keddi lakomának. A leleményes háziasszonynak eközben az az ötlete támadt, hogy mig a tea megérkezik, mulasson a társaság azzal, hogy
