Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-13 / 7. szám
HETI SZEM L E" (7 ik szám.) 5 akinek nem inge, ne vegye magára. A részleteket pedigbizonyitjuk, annak rendje szerint, amint dukál A tény az, hogy Tur-Terebesen normális állapotok nincsenek, nem hajdan, de most sem. Ennek illustrálására vagyunk bátrak felhozni azt az esetet, mely a napokban épen a plébánossal történt. Vette észre, hogy a pincze ajtója nincs a rendes módon bezárva, s midőn odament és beszólott, hogy ki van itt, egy ember fejszét fogott reá. A gazdának természetesen volt annyi pillanatnyi lólekje- lenete, hogy felfogja a helyzetet és nem áldozta fel azt az egy koponyáját, hanem visz szahuzódott. Erre három dezentor törtetett elő a pinczéből és a sötétben elszabadultak, anélkül, hogy a plébánosnak csak halvány fogalma is volna róla, hogy kik voltak az illetők. Tessék megindítani a sajtópert minél bátrabban. GyáSihir. Részvéttel vettük a következő gyászjelentést: Alulírottak a legmélyebb fájdalomtól vérző szivvel tudatják a szeretett férjnek, feledhetetlenatya,testvér és rokonnak Sassi Nagy Lajos könyvnyomdásznak folyó hó 8-án d. u. 2 órakor hosszas szenvedés után, életének 62-ik és boldog házasságának 22-ik évében történt gyászos elhunytát. A megboldogultnak hült teteme folyó hó 10-én d. u. 3 órakor fog a Vörösmarty-utcza 5-ik számú háztól az ev. ref. egyház szertartása szerint a szatmári sirkertbe örök nyugalomra helyeztetni. Béke lengjen porai felett! Szatmárit, 1901. február 8. Fájdalomtól sújtott özvegye: Nag}' Lajosné, szül. Orosz Terézia. Etelka, Lajos, Ilona, Béla, gyermekei. Gábor, Zsuzsánna, András, testvérei és családja. Orosz Zsuzsánna férj Széless Károlyné és gyermekei. Orosz Endre és családja. Orosz Árpád és neje. Szaplonczay Imre és gyermekei, mint sógorai és rokonai. Az ungvári növendékpapság egyházirodalmi iskolája védőszentjeinek: nagy sz. Bazil, aranyszáju sz. János és nazianzi sz. Gergely ünnepe alkalmából 1901. évi február hó 12-én a papnevelő emeleti dísztermében ünnepélyt rendezeti a köv. műsorral: 1. Isten dicsőítése. Bethoventől. Előadta az énekkar. 2. Elnöki megnyitó beszéd. Tartotta Román József IV. é. h. h. 3. Hunyady László nyitány. Erkeltől. Előadta a zenekar. 4. A nővér. Inczédy Lászlótól. Szavalta: Karczub Pál III. é. h. h. 5. „Hko be33akohie“ Konczert darab. Bortnyászkytól. Előadta az énekkar. 6. Mária tisztelete a katakombákban és napjainkban. Irta és felolvasta: Kiss Andor IV. é. h. h. 7. Bihari kesergője. Hegedű solo zongora kisórettel, Zsadányi Armandtól. 8. Bosnische Legende. Komzák K.-tól. Előadta : a zenekar. 9. Győzelmi dal. Hubertől. Előadta: az énekkar. 11. Elnöki záróbeszéd. Tartotta: Román József IV. é. h. h. Induló. Megindult a villamos, valóban sokunk által fölöslegesnek tartott erőfeszítésével a vállalatnak. Alig hiszszük, hogy a vágányok kitakaritási költsége kifizesse magát. Hisz valósággal bányász módra kellett kicsákányozni a hó és jég alól. Az újból megindult villamos egy további kellemes meglepetéssel is szolgált, elhagyták a találkozást az Attilla- utczán, úgy hogy most a vasúthoz s a vasúttól minden várakozás nélkül egyenesen mennek a kocsik. Alig telik bele pár pillanat s az ember végig kocsikázta e nem csekély távolságot. A társaság e változtatással bizonyára jó tapasztalatokat fog szerezni. A mátészalkai járás táuczetélye. a mátészalkai járás összes vallásfelekezeteihez tartozó lelkészek özvegyei és árvái javára tegnap este a Kontinental-szálló dísztermében rendezett elite este fenyesen sikerült, Jelen voltak: Hugonnay Béla grófSzatmárvármegye főispánja, Luby Géza orsz. képviselő, Mándy Lajos dr. és Horváth Elemér miniszteri tanácsosok, Sárossy Ferencz és Halász Sándor osztálytanácsosok, Vasdényay Géza közigazgatási biró, Kőszeghy József császári királyi kamarás és mások. A fényesen sikerült hangversenyenyen elsőnek Bállá Miklós olvasta fel költeményeit, utána Aranyossy Janka elszavalta a szerelem iskoláját; majd Inkey Gizella énekelt dalokat s végül Hódy Lajos dr. Spitacz Kármér szerencséje czimü elbeszélését olvasta fel. A fillér-egylet bálja kitünően sikerült. Közel 1200 korona bevétel volt, melyből 600 koronánál több marad a jótékonyczélra. A bált hangverseny előzte meg. Fejes István dr. egy szellemes felolvasást tartott, melylyel magával ragadta a közönségét. Wodianer Olga k. a. és Kováes Leó művészi technikával játszottak. Majd a mézes hetek után ez. vígjátékot adták elő Markovics Margit és Cathry Ferencz. Az estélyen a honvédzenekar játszott. A szinérváraljsi róm. kath. Legényegylet műkedvelői előadással egybekötött táncz- mulatságot rendezett f. hó 3-án, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag jól sikerült. Az egylet tagjai, a „Virágfakadás“ ez. vígjátékot és „Ámor, mint végrehajtó, ez. dialogot adták elő ügyes játékkal. Különösen kitűnt Alby Mariska, ki általános derültséget és megelégedést keltő hatással játszotta a szigorú feleséget és nénit; kedves volt szerepében Stauder Julia és Stander Teréz, de főképen kellemesen lepte meg a szépszámú közönséget a kis Stuller Erzsiké, ki egy elkényeztetett gyermek ok vetetlenkedéseit szeretetreméltó kedvességgel játszotta. Ügyesen játszottak Sebő Béla, Stauder János és Nóg- rády Pál. Közkívánatra és általános tapsok között lépett fel Bányász Z-űgmond, ez a sokoldalúig rutinirozott. műkedvelő úri ember és Fhili'p'po ez. monológja, komikus nótáival, melyet Halász József hegedűn kísért, kitűnő kedvre hangolta a közönséget és az est sikerét nagyban előmozdította. Ezután Várady „Judás Iskariot“-ját szavalta Gerber Jenő, kinek kiváló szónoki tehetségével sikerült e gyönyörű költemény minden szépségét érvényre emelni. Fodor József egy monologot adott elő s ugyancsak ő befejezésül egy pár magyar nótát énekelt czimbalom kiséret mellett. Ezután kezdődött a táncz s járták vígan, jókedvvel a reggeli órákig.Összes bevétel volt: 226 kor. 40 fill. Kiadás: 141 kor. 45 fill. Maradt tiszta jövedelem: 84 kor. 45 fill. Köszönetét kell mondanunk e helyen is Bányász Zsigmond árnak, ki a színdarab betanításának fáradságos munkáját végezte és közreműködésével egyletünk mulatságát a kívánt sikerre vezette. Hasonlókóp Gerber Jenő urnák, ki közreműködni szives volt; kedves vendégeinknek, kik megjelenésük, és figyelemteljes érdeklődésükkel az egylet tagjait tovább iparkodásra buzdították. Végül köszönetét mondunk Fodor Józsefnek, ki a színpadot felállította és Kelemen Dezső urnák, ki színpadi díszleteit átengedte. Az Ezres, ez a jótékony asztaltársaság, mely számtalan szegény felsegitóse által igen sok érdemet szerzett már városunkban, a iövő szombaton tartja tánczmulatságát. Midőn ezt a közönség szives figyelmébe ajánljuk, egyúttal közöljük szószerint azt a humoros meghívót, melyet az asztaltársaság kibocsátott, úgy amint következik: Előleges szini jelentés : Az „Ezres“ jól szervezett társulatával, páratlan hős szerelmeseivel, hamisítatlan naiváival, kopaszodó buffóival és sikert aratott kedélyes apáival 1901 -ik évi február hó 16-án, a Polgári Társaskör összes termeiben nagy variété-előadást tart. Szilire kerül itt először: A „Finom Estély,“ ballettel, operettel s házassággal egybekötött társadalmi életkép, összeütközés, intrika és katasztrófa nélküli mulattató egyveleg, a mely eddig több mint ezer korona jutalomban részesült Szatmár és vidéke részéről. Szövegét Írja: Kiky Maga, zenéjét szerzó: Ez s Amaz. Karmester: Oláh Feri. Disziti: Demkő János. Továbbá előadatik az „Ezres és Vidéke,“ nagy látványosság színes és színtelen képekben és képtelenségekben. — Kezdete este 8 órakor, vége reggel 8 után. Helyárak : Ülőhely 2 korona, állóhely 1 forint, bérletjegy egész egy esztendőre 100 fillér, családjegy 500 fillér; — a ki a karzatra jut, annak az Ezres fizet. Tanódi, főtanácsos. Jaskovics Ferencz, főrendező. Dr. Fodor Gyula, igazgató. Dr. Fechtel János, elnök. — Szünetek alatt kellemes meglepetésektől tarthat a közönség. Felülfizetésekkel való meglepetéseket az Ezres megbotránkozás nélkül hajlandó elfogadni. A jótékony adományok hírlapokban s a szegény gyermekek téli ruházatában nyugtáztatnak. Nagyon ideje már. A belügyminiszter szigorú rendeletet bocsátott ki a törvényhatóságokhoz a galicziai bevándorlás korlátozása tárgyában. E rendelet következtében, mint az Ung laptársunk Írja, csendőri járőrök hívják fel Ungvár utczáin igazolásra azokat, kik nem oda való illetőségűek vagy nem magyar- országi lakosoknak látszanak. Kivánatosvolna ezt a rendeletet mindenütt a legnagyobb pedantériával hajtani végre, főleg Galiczia szomszédságában és nemcsak a városokban, de a községekben is. A Bereg laptársunk tévesen van értesülve Szatmár pótadója felől, épen 10 °/o al mond többet a valóságnál. Szó sincs róla, hogy 83% is rengeteg magas pótadó, de tekintettel arra, hogy tavaly 98 volt, mégis egy kis könnyebbség esik a polgárságon. Kutyával nem jó czimborálni. Német Sándor olcsva-apáthi ref. tanító leánya huzamosabb ideig volt városunkban. Tartott egy kis öle- becskót is, mely kedvencze volt,süres órákban játszodozott vele. Néhány nappal ezelőtt haza ment a leány, természetesen magával vitte a kis kutyát is. Odahaza az iskolás gyermekek épen oly szeretetben részesítették az okos kisállatot, mint a gazdája. Egyszeresek a jó czimborából valóságos tigris lett, több iskolás gyermeket össze-vissza mart, sőt felnőtt embereket is harapott meg. Egy golyó megmentette rettentő kínjaitól. Mátészalkára vitték, hol az állatorvos megállapítottan veszettséget. A megmartakat azonnal felszáliitották Budapestre. De vájjon segit-e rajtok az orvosi kezelés. Hányán jöttek már haza mint gyógyultak, mégis áldozatául kellett a szörnyű kárnak esniök. Áttérés. Rákos Mihály szinórváraljai lakos az ev. ref. hitről f. hó 9-én a róm. kath. anyaszentegyház kekelóbe visszatért. A hitvallást Pilcz Ede segódlelkósz előtt tette le. Sajtópert indított Demahidy Elemér főszolgabíró Hrabovai Hrabovszky István mérki plébános ellen lapunk múlt évi 47. és 49. számaiban megjelent közleményekért. A tűzoltók bálja vasárnap volt. Már délután megindult az álarezos menet s bejárta a főbb utczákat. Este a vigadóban gyülekezett a közönség. Óriási sokadalom volt. A bevétel több mint 800 korona. A hernyók pusztítására hívja fel a főkapitány a közönség figyelmét. A törvény ebbeli intézkedésének legkésőbb márczius hó végéig eleget kell tenni, ellenkező esetben a hanyagok a törvény értelmében büntettetni fognak.