Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-04 / 49. szám
2 „HETI S Z E M L E“ (49-ik szám). Még sokkal nagyobb akadálya az erő és tehetség érvényesülésének városunkban a famíliái összeköttetések előtérbe nyomulása. — Egész oligarcha családok vannak nálunk, kik a maguk bábéit, sógorait, vejeit, komáit, kölcsönösen biztosítják egyszer a képviselői testületbe való beválasztás, másszor meg a képviselői testület által való megválasztatás sikeréről. Minden szereplő nagyság, — nem nagy kivétellel — nálunk a hatalmi famíliák valamelyikéhez tartozik. Itt nem készültség, képesség, hanem a pedegris győz. Nem azt kérdik, micsoda, hanem kinek a fia, kinek a testvére, kinek a sógora, kinek a veje, kinek az apósa? A közigazgatás minden terén uralkodó, plánétás családok vannak. A lehető legszerencsésebben érvényesítik családi befolyásukat valamennyien, kiki a maga módja szerint, a saját külön praktikájával s az önzés együttes boszorkánykonyháján. Mindent magoknak formálnak, idomítanak, vagy akarnak, a villanyvilágítástól a színpadi deszkákig. Kineveznek, választanak, elitéinek, szentesítenek, de úgy, mintha nem ők,„hanem a közgyűlés végezné ezt. Ok sugalmazzák a közgyűlési határozatokat s később hivatkoznak ezekre a határozatokra. Mi következik ebből? Az, hogy a város közönsége uj és uj tehernek és egészségtelen haladásnak esik a forgatagjába, ferde elveket alkot a közérdekről s legtöbbször ^téves nézeteket a személyes érdemről. Az igazi erő és tehetség pedig, vagy teljesen lemond a közszereplésről, vagy — ami talán még roszabb megadja magát a kényszerítő körülményeknek, megalkuszik a kéz-kezet mos elveivel s beáll a plánétás fami- liák érdekközösségébe rikkancsnak, maga is elfeledvén, hogy midőn a Midőn a találkozás örömének szótlan» de érzésteljes első pillanatai elteltek, igy szólt a beteg: Oh, hála legyen Varunának, hogy visszajöttél. — Oh, fiam, mennyit szenvedtem! epedve vártam ma is, hogy hozzon valaki a szent folyóból enyhítő cseppeket, de hiába. Most itt vagy, oh mint örvendek, de már is azt mondom, hogy távozz, igen, fiam, menj és hozz naplemente előtt a szent folyóból, hogy megigazulva adjunk hálát az istenségnek.“ Szegény, jó anyám! kérjen bármit, megteszem, csak ezt nem, nézzen reám, tudja mit jelent e ruha? Pap vagyok. Hogyan, a szegény pária gyermeke pap? Hogy jutottál te a fönséges kasztba ? Nem Varuna papja, hanem az igaz Istené. Lássa, anyám, a feketeruhás idegen volt a mi legnagyobb jótevőnk, ő elvitt engem iskoláiba, taníttatott, a sötét pogányságból kiemelt az igaz világosságra. Csak egy hiányzott boldogságomból, hogy jó anyámat feltaláljam s magammal vigyem, most engedélyt kaptam reá. Elviszem missiohá- *unkba, hol az öregek menedéket találnak. Leleplezem anyámnak a pogány papok hiúságát, önzését, hamisságát, álnokságát s megtanítom az egyedül igaz üdvözítő hitre. S szent vallásunknak valóban büntiszstréberség dobverőivel játszik, tehetsége halotti zenéjében üti a végső hangokat. Végre szóljunk még a város közügyeiben élénk szerepet játszó bizonyos klikkről, mely habár, szélesebb mederben, szintén családi politikát üz. Ez a klikk olykor-olykor hadat üzen a nepotizmusnak, de csakhamar békét köt vele; egyszer támadja, másszor védi a közigazgatási augurokat, majd üldözi, majd pedig támogatja a kasztrendszert. Minden érdekszövetséget és családi túlsúlyt szívesen megdöntene, de csak azért, hogy ne maradjon más dinasztia a közügyekben, csak az övék és benne velők az ő udvarnépük regnáljon. Összeköttetéseik erősek s a ki zászlajuk alá szegődött, az nem bánta meg, — a legkisebbet is nagygyá fújták. Nem lángolnak másért, csak, ami helyzetüket erősiti. — Érdekeik szerint számon tartják, kit védjenek, mit támadjanak. Iskolamestert mutatnak, pedig voltaképen trónkövetelők. Jól értik azt, hogy tegyék magukat nagygyá, s mérvadóvá, úgy, mintha nekik ebben részük nem volna, és csak a közönség akarata sikerülne. A családi összeköttetés remek példánya ez a klikk, mely ügyesen tudja vezetni a képviselői testületet és szuggerálni a közvéleményt. ítélje meg más, hasznosak-e vagy sem? A famíliák Szatmáron ma is tagositanak, mint azelőtt tagositottak. Csak a talaj változott. Felirati vita. Véget ért az országgyűlés felirati vitája; és nyomában egy csalódás fogja el az emberek lelkét. Már a trónbeszódről kürtölte a kormánypárti sajtó, hogy az szakítást jelent a titó vizével fogom megigazulttá tenni, mely Isten rendeléséből s szent Fiadnak végtelen érdeméből valóban tisztitó erővel bir. Oh, anyám, ha tudná mily boldog vagyok, hogy az igaz vallást megismerhettem.“ így beszólt tovább Haidabard mind lelkesebben, arcza kipirult szeme ragyogott- Anyja pedig némán, bámulva hallgatá. „Oh, fiam, ha volna itt olyan viz, melynek oly nagy hatása van, mily boldog lennék. Ki tudja, elviselhetem e az ut fáradalmait addig a nagy házig, hol ti laktok, lásd ón öreg ■ beteges vagyok.“ „Van ugyan fenséges szép imák közt megszentelt viz házunk templomában, de szükség esetén bármely viz érvényes s ha hisz anyám a háromszemólyü egy Istenben s óhajtja, akkor leöntöm ugyanazon három- személyü Isten nevében s lelke oly fehér lesz, mint a Himalaja tetején fénylő hó. A fiú kiment s a Gaurizankar jéghideg forrásából hozott be kagylójában vizet. A fönséges szertartás után még sokáig rebegtek együtt hálaimákat s örömkönyek ragyogtak a boldog fiú s még boldogabb anya szemében. Csókás Vidor l. János. régi sablonnal, úgy csinos formájára, mint tartalmára nézve. Mi nem láttuk azt a csinos formát, amelyért némely kormánypárti újságíró dicshimnuszt zengett Széli Kálmánnak egy héten keresztül. Mert leszámítva vagy két hangzatosabb frázist, csak olyan szaraz felsorolása volt e trónbeszód a teendőknek, mint máskor. Mégis tartalmánál fogva reményeket fűztünk hozzá, különösen azért, hogy a gazdasági kérdések uralkodó elemét képezték. Azt reméltük, azt vártuk, hogy ez alapon megindul majd egy tartalmas, egy becses felirati vita, melyben az uj képviselőház duzzadó erői megnyilatkoznak, és bevonulását tartja az országházba a gazdasági politika a legszélesebb alapon, az a gazdasági politika, amelyet oly sajnosán nélkülöztünk a magyar politikában 30 esztendő óta. Nos hát lezajlott a felirati vita és mind e reményekből nem teljesült semmi. Volt egy-kót tartalmas beszéd, amelyben a gazdasági kérdések méltatást nyerlek. De a vita túlnyomó nagyságú anyaga egészen más volt: felekezeti és nemzetiségi kérdések fejtegetése és betetőzésül a néppárt ellen való vehemens támadások. Vájjon mi volt ennek az oka? Talán nincs az országnak sürgősebb dolga, mint a felekezeti és nemzeti kérdés felszínen tartása? Vagy a néppárt oly fontos tényező az országban és parlamentben, hogy az összes parlamenti tevékenységet felemészti e pár támadása ? Úgy látszik, ilyennek tartják a néppártot azok az urak, akik folyton vissza- visszatórnek erre a thómára. Mi azonban másban látjuk a felirati vita meddőségét. Látjuk abban a félszeg helyzetben, melyben van az ország, a kormány, a parlament és ennek egyes pártjai egyaránt. Az országot lenyomva tartja egy sze rencsótlen közjogi és gazdasági viszony. Értjük az Ausztriával való viszonyunkat. Ez a viszony valóságos lidóreznyomásként nehezedik reánk és megakadályozza, hogy sza badon, saját jól felfogott érdekeink szerint cselekedhessünk. Minden cselekedetünk bizonyos fokúfólszegségbenszenved tehát,mindaddig, mig ettől a nyűgtől meg nemszabadulunk Ugyanezen súly nehezedik a kormányra is, természetesen sokkal súlyosabban, mert a kormány ezen közjogi helyzet fenntartása mellett, mint politikája sarkalatos tétele mellett, vállalkozott a kormányzásra. Ehhez járul aztán még az a félszegsóg, hogy a rég és uj elemek együtt vannak a kabinetben miáltal egy újabb teher nehezül a szabad cselekvésre. A parlament, — ez szintén felszeg mai összeállításában. Hirdeti a többség és ennek ólén a miniszterelnök az uj rendszert, de a többség nagyobbik része a régi emberekből áll; hirdetik az uj rendszert, pedig sok, igen sok kormányzási cselekedet a régi rendszer szellemében vitetik végbe, egész természetesen, mert hiszen kell, hogy engedmények tétessenek a régi embereknek. A pártok, pártkeretek szintén a régiek és a régi szellem uralkodik bennük, amit mutat épen a felirati vita, ahol a szónokok — talán egy-kettő kivételével — mindjárt átsiklottak a régi rendszerbe. Innen van tehát a csalódás a felirati vita után. Nagy politikai akcziót, vagy legalább ennek kezdetét, vártuk és ime lett belőle egy közönséges tojástáncz a különböző érdekek között. Gyökeres reformot kérünk, nem ilyen szóbeli rendszerváltozást I
