Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-30 / 5. szám
HETI SZEMLE (5-ik szám.) jövőjét. De ennek a munkás-pénztárnak vannak alapitó- és pártoló tagjai. Mi reméljük, hogy a nagy- birtokosok és a tőke embereinek szivét megilleti az irgalom angyala s tömegesen fognak beiratkozni az alapitó és pártoló tagok közé, hogy segítségére legyenek a munkás osztálynak, hogy saját jól felfogott érdekükben a nemzeti organizmus egyik legfontosabb szervét védjék és istápolják. Az alispáni határozatra vonatkozó észrevételek. Ég és föld a különbség, vagy, telivór liberális hasonlattal élve, Széli Kálmánként, akár egy egész világ választja el a mérki rém. kath. templom ügyét a mórki kálvinista imaház ügyétől. A mérki rém. katholikusok már 1813. évben tulajdonosai, jogos birtokosai voltak azon térnek, melyre templomukat építették ; tehát a róm katholikusok nem erőszakosan, karhatalommal, nem is idegen, hanem a katholikusoknak törvényes és jogos tulajdonát képező területre épített ék templomukat; s ugyancsak a katholikusok törvényes és jogos tulajdonát képező egy kis rész befogásával kerítették azt körül. De azért a kerítésen kívül levő rósz tulajdonjogáról sohasem mondtak le. S hogy ez valóban igaz és igy van, kétségtelenné teszi azon tagadhatatlan tény, hogy az építkezés és az elkerítés alkalmával soha senki, sem a községi képviselőtestület, sem a községi elöljáróság, sem a község lakói, sőt még a derüre-borura protestáló kálvinisták se szólaltak föl, vagy tiltakoztak a katholikusok eljárása ellen. Mit bizonyít ez? Azt, hogy Mérk község lakói, még a kálvinistákat se véve ki, egyhangúlag azon meggyőződésben voltak, s igen jól tudták, hogy az említett tér a róm. katholikusok törvényes és jogos tulajdonát képezi, s igy a saját területükön azt tehetik, a mi nekik tetszik ; a nélkül, hogy abba bárkinek is beleszólási joga volna. Ne akarjon tehát bennünket zavarni és birtokunkból kiforgatni senki sem, még a liberális kálvinista gondnok és főszolgabíró jDoma- hidy Elemér, vagy a furfangos alispán sem, mert azt nem fogjuk eltűrni. Nem igy van ám az ev. reformátusok imaházának ügye. Ország-világ tudja, hogy ez részben erőszakosan, karhatalommal elfoglalt községi, talán helyesebben, katholikus területre lett építve. Mert, ki adta a kálvinistáknak az erőszakosan elfoglalt területet építkezésre? Domahidy Elemér, kálvinista gondnok és főszolgabíró. S vájjon, melyik törvény engedi ezt meg a főszolgabírónak ? Ilyen törvény nincs. Erre egyedül Mérk község képviselőtestülete volt volna az illetékes az 1886. évi XXII. t. ez. 110. és 113. §§. értelmében. A főszolgabírónak a törvény szerint kellett volna eljárnia; egyéb, különösen más vagyonának elajándékozása, nincs neki megengedve. A törvény — törvény 1 így tehát engedélye semmi, valamint az alispán megerősítése sem ér semmit. Az elfoglalt és beépített terület most is Mérk község tulajdona, mert sem Mérk kö;sóg képviselőtestülete, sem pedig a nagy többségben levő róm. katholikusok nem mondottak le az elfoglalt s beépített területről, se nem ajándékozták azt oda a kálvinistáknak ; mi több! még a beliig miniszter sem merte eddig nekik Ítélni. Hogyan, miféle törvényre támaszkodva akarja tehát az alispán a község területét újonnan elfoglalandó területtel bekerittetni ? Hiszen ez egy újabb sérelem lesz 1 . . . Avagy oda jutottunk már egészen, hogy csak akkor törvény a világi törvény, mikor a kálvinistáknak kedvez, de ha a katholikusok jogait védi, akkor már a törvény nem törvény ? 1 Nem oda Buda 1 Vannak jogai és kötelességei is az alispán és főszolgabírónak, viszont vannak kötelességei, de egijuttal jogai is a magyar róm. katholikusoknak is ! Ezt minden müveit embernek, a ki hivatalt visel, tudnia kell ! S mi, magyar róm. katholikusok, soha sem fogunk törvényadta joga inkról lemondani 1 De mit is beszélünk?! Hiszen tulajdonképen nem is szükséges a mérki ev. ref. imaházat elkeríteni. Hogyan? Hát nem azzal mentegették magukat az alispán és főszolgabíró a belügyminiszter előtt, hogy a saját nek alkotása: a gyönyörű rózsaszín selyemruha. Csak még egy pár óra és Matild teljes szépségében s szoborszerü termetén remek báli öltözetben, karján elefántcsont legyezővel áll a szalon közepén bámuló és hódoló imádói közepeit. Csengő-bongó szának repítik tova mindnyájukat. Pár pillanat s a fényesen világitott illatos bál terembe lépnek be, hol mint csillag tündöklik a tanácsos leánya, úgy ragyogó szépségével, mint remek toaletjével. Bizonyosan jól fog mulatni, hiszen már is tiz-tizenöt gavallér esedezik előtte legalább csak egy keringőért. Aztán meg ott van Ő is. Most lépett be a terembe és izgatottan jártatja körül tekintetét Matildot keresve . . . No most meglátta; már jön is. Ugyanezen nap délutánján egy más lakásban is élénkség uralkodik. Itt is készülnek, igaz, hogy nem bálra. Egy szegény munkás lakásában vagyunk, melynek kirívó szegénysége meglep bennünket. A szoba bútorzata egy háromlábú asztal, másfél szék s egy gyalulatlan pad. Az ablak vastagon van borítva jégvirággal — legalább nem látszik úgy, hogy csak egy táblája üveg, a többi újsággal van beragasztva. — A falak, valamint a füstös padlás, fehér a zúzmarától. Mily kegyes is a tél ! Virágokat rak a szegény ember ablakába s szép csillogó kárpittal vonja be a füstös falakat. Onkénytelenül nézünk szét a tűzhely után; ez is van, de hidegen, sötéten mered ránk. A szögletben szalmán két alak látható: egy nő s egy 8—10 évesnek látszó gyermek, A szobában, ha igy lehet e lyukat nevezni, több asszony forgolódik. A két mozdulatlan alakot igyekeznek életre hozni. „Csak hóval dörzsölje komámasszony, én meg egy kis pálinkát töltök a torkukra. Ez egy kis meleget ad nekik“, — beszél egy öreg anyóka. Haza szaladok s hozok egy pokróczot a mivel betakarjuk, meg egy pár darab fát, hogy egy kis tüzet rakhassunk, ha majd életre kelnek, — ajánlkozik egy másik néni. Nem csoda, ha megfagytak, hiszen hidegebb van itt bent, mint kint, az Isten szabad ege alatt. Mind sürög-forog és igaz buzgóságot fejtenek ki, hogy a két szegény lényt életre telkükön engedték meg az építkezést a mórki kálvinistáknak, s csupán 3V2 négyszögmé- ternyi, figyelembe sem vehető, kiszögei lés lett a községi területből elfoglalva. Ha ez tény, hogy a kálvinisták a saját telkükön kaptak építkezési engedélyt, mely pompás deszkakeritóssel volt bekerítve, mikópen jutottak és másztak ki az utczára, a község területén ? és pedig annyira, hogy most újabb terület elvételében fáradozik az alispán. Azt a figyelembe sem vehető 3Va nógy- szögméternyi kiszögellést igazán nevetséges dolog volna körülkeríteni. Lám 1 lám ! így bújik ki a szeg a zsákból . . . Így leplezi le inaga-magát a főszolgabíró és alispán, így jön lassan napvilágra, hogy nekünk volt és van mindenben igazságunk. Nincs-e igazsága Shakespeare-nek, midőn igy szól: „Nem a csillagok, hanem inkább a magunk hibájából vagyunk oly gyengék kedves Brutus!“ Mit gondol? s mit mond erre a főszolgabíró és alispán ? . . . * Föltűnő az alispán gyöngéd figyelme, melynél fogva a templomok körülkerítéséről akar gondoskodni. Tudtunkkal eddig kisebb gondja is nagyobb volt ennél. De mert a mérki kálvinista imaháznak a törvény értelmében pőrén kell maradnia, atyai jóságával a róm. kath. templomról is gondoskodni akar és óhajt. Kissé el talált késni. Köszönjük. Nem kérünk belőle. Gondoskodtunk mi már erről ezelőtt 21. évvel. Hát azt hol vette az alispán, hogy mi a körjegyző jelentése ellen panaszt emeltünk nála ? Ezt határozottan tagadjuk. Mi azt sem tudtuk vagy tudjuk: adott-e a körjegyző jelentést be vagy se ? Mi csak azt állítottuk és állítjuk most is, hogy a kálvinista imaház kerítése nem 1 tt eltávolitva; a körjegyzőre se nem gondoltunk, se pedig jelentése ellen senkinek, tehát az alispánnak sem, tettünk panaszt. Nekünk a körjegyző jelentéséhez semmi közünk. Meggyőződésünket azonban nem titkoljuk, midőn kimondjuk, hogy a mai liberális hivatalos jelentésekben bízni és hinni nem tudunk. Hrabovai Hrabovszky István, plébános. Vájjon Simay tanácsosné, ha oda mennek, mennyit ad nekik ? Ad-e valamit ? Boldog gazdagok! Jut-e eszetekbe, hogy mig ti vigan mulattok, nehezen várjátok a zuz- morás farsangot, hány szegény ember fázik, didereg, éhezik . . . fagy meg a kedves farsangon ? . . . Kelemen Teréz. A csendes magányban. Oly magányosan élek kicsiny, nádfede- les hajlékomban, hogy házam embert csak elvétve lát, mire bizonyságul hívom fel ölehozzák. De hasztalan 1 Életet nem tudnak adni a megfagyottakba . . . Mit tegyünk?! Istenem, mit tegyünk, — sóhajtoznak. Végre Rózsi néni megtaszitja szomszódnőjót és könyes szemekkel mondja : menjen Eszter, jelentse az anyakönyvvezető urnák, hogy Vinklerné és gyermeke az éjjel megfagyott ... mi meg elmegyünk a városba és összekéregetünk egy nehány fillért, a mivel eltemettessük őket, ha már a jó Isten elvette szegényeket. Talán jól jártak; legalább' nem kell többet éhezniük, — sóhajtozik Lizi néni.