Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-09 / 41. szám

mal Bamberger 805 szavazata ellenében. Papp József 1442 szavazatot kapott.

Az ar.-megyesi kerületben

Szentiványi Gyula a volt képviselő választatott meg 1498 szavazattal Pásztory Árkád szintén szabadelvű 779 szavazata ellenében.

A csengeri kerületben.

Itt pótválasztás lesz. Nagy Béla szabadelvű kapott 1095, Luby Béla Kossuth-párti 1075, Hralovszky István néppárti 222 szavazatot.

A krassói kerületben

Böszörményi Sándor szabadelvű programmal nagy szótöbbséggel választatott meg.

A nagybányai kerületben

dr. Láng Lajos a volt képviselő és Bay Lajos állottak egymással szemben, mindakettő szabadelvű programmal.

Bay kapott 1088,

Láng kapott 685 szavazatot, igy Bay 403 szótöbbséggel megválasztatott.

Választások a szomszédban. Beregmegye tiszaháti választókerületében Uray Imre Kossuth-párti programmal egyhangúlag, a felvidéki választókerületben Barta Ödön szintén Kossuth-párti programmal egyhangúlag, a munkácsi kerületben Nedeczey János szabadelvű Tamásy L. függetlenségi ellenében nagy többséggel, a m. kaszonyi választó kerületben Lónyay Géza szabadelvű Dudics Endre függetlenségi ellenében 255 szótöbbséggel választatott meg képviselőnek.

Ugocsamegye nagyszöllösi kerületében br. Percnyi Zsigmond ifja halmii Jválasztóke- rületben Szentpály Jenővel szemben Foga- rassy Zsigmond lett képviselőnek választva. Mindkét megválasztott képviselő szabadelvű párti.

Máramaros vármegye szigeti választó- kerületében Lator Sándor szabadelvű, a vis- sóiban Nagy Ferencz államtitkár, a husztiban Nyegre László, a sugatagiban Mihályi Péter, a técsöiben Rétyi Mihály, mindnyájan szabadelvű volt képviselők egyhangúlag, az ökörmezői kerületben gróf Teleky Gyula szabadelvű szótöbbséggel lettek képviselőkké megválasztva,

Ungmegye mind a négy a választókerületében egyhangú választás volt: Ungváron

Kende Péter, Szobránczon Köröskényi Elek ny. főszolgabiró, Nagy-Bereznán Rabár Endre szabadelvűek, Naposon Komjáthy Béla függetlenségi lett képviselőnek megválasztva.

Az egész országban ez ideig a választások eredménye a következő: Választatott 264 szabadelvű, 73 Kossuth-párti, 20 néppárt^ 11 pártonkivüli, 10 Ugron-párti, 5 nemzetiségi és egy demokrata képviselő.

HETI SZEM L F“ (41-ik

A nagybányai festőkről.

Mikor az idegen világrészeken felfedezték a dúsgazdag aranybányákat, az ottani vad néptörzsekhez csakis apró rózcsen- gőkkel, tükördarabokkal tudtak hozzáférni. Az emberevő vad néptörzsek ezekért a haszontalan lim-lomokért szinaranyat, elefántcsontot és más rendkívül értékes drágaságaikat a legnagyobb készséggel cserélték be. Ezeknek a vad néptörzseknek a mü- izlése nyilvánult meg akkor, mikor az ilyen fénylő rózcsengőket, tarka rongyokat oly nagy előszeretettel gyűjtögették. Ugyanez a kezdetleges Ízlés megnyilvánul minden gyermeknél, mert hiszen a néptörzsek élete, fejlődése rendkívül sok hasonlatosságot mutat fel az egyes embernek individuális fejlődésével. A kis gyermek is ugyanabban találja gyönyörűségét, mint a művelődés legkezdetlegesebb fokán álló népfajok.

Annyi kétségtelen, hogy ezeknek a népfajoknak az Ízlése semmiesetre sem egyezik a nyugati világ finomult felfogásával, Ízlésével. Egészen igy van ez individuális szempontból is. Vigyünk be egy falusi bérest a Nemzeti Színházba akkor» mikor ott valami szellemes franczia darabot adnak, azután vigyük el egy kisváros-i- komédiába: előrelátható, hogy nem n franczia színdarab lesz az, mely az ő Ízlésének jobban megfelel, mert hiszen ahhoz neki nincs érzéke, helyesebben mondva: nincs annyira kiművelve, hogy azt a szalon színdarabot még csak meg is értse. A czirkusz- mutatványokhoz nem kell nagy műveltség, azt megérti a legutolsó falusi kondásgyerek is.

Mindez csak a művelődés dolga. A nevelés, a környezet végtelen nagy befolyással van az emberi lélekre. És In egyszer

valamely irányban a megszokás tért foglalt, meglehetősen nehéz abból az átmenet a változó felfogásra még akkor is, ha a változás helyes és igaz irányú volna is.

Kétségtelen dolog az, hogy nekünk, vidéki közönségnek nagyon, de nagyon kevés alkalmunk van képtárlatokat látogatni. Egyenesen reá vagyunk utalva a plakátszerü olajnyomatokra, s a megszokásnak végtelen hatalmas ereje a publikum legnagyobb részében azt 8 meggyőződést érlelte meg, hogy a festményekben azt keresse, a mihez hozzá szokott, s a mi attól eltérő, azt egyszerűen helyteleníti.

Határozott tény az, hogy az olajnyomatok nagy elterjedése egészen elterelte a publikum Ízlését a helyes iránytól. Tudom, hogy ezt a kijelentést sokan tagadni fogják, de a ki mélyebben vizsgálja a helyzetet, be fogja látni, hogy a látszólag tetszetős plakátszerü olajnyomatok, a miket a publikum annyira megszeretett, az igazságtól, a természetességtől nagyon messze állanak. A publikum nem tesz megfigyeléseket és összehasonlításokat a kép és a valóság közt. Megelégszik azzal, ha az olajnyomatokat látja, és ahhoz van szokva, hogy a képet apróra megvizsgálva, abban mindent részletesen megrajzolva és a legminucziózusabban kipingál/a lát. Tagadhatatlan, hogy a publikumban ez a fő szempont. Hogy ez mennyire helytelen, azt a publikum belátni képtelen. Pedig csak meg- kellene figyelnie a természetet, a valóságot s reá kellene jönnie, hogy azok az olajnyomatok csak szemfényvesztések, s hogy az, a miben gyönyörűségét találja, tulajdonképen hazugság, mert olyan részletesen megrajzolt kép a természetben nincs.

A nagybányai festőiskola czólul tűzte ki azt az elvet, hogy az igaz természetet őszintén, úgy fesse meg, a mint az igazán van, s a tetszetős sablonok félredobásával egyedül szivére és lelkére hallgatt, s képeit úgy festi meg, a mint a természetet látja és érzi.

Többször alkalmam volt a publikum véleményét meghallgatni a nagybányai festőkolóniának a városháza nagytermében rendezett kiállításán. És hogy a publikum egyes tagjainak a kritikája mennyire különböző, az magában véve tanulságos, nem akarom

szám.)_____

____________________________

Ne

m akad sok mondani való ő róla. Ábrázata izetlen, mint a katona-prófont. Járása andalgó, ide-oda hajló. Ha teleszivja magát szeszszel, bambán néz s arczája piros s úgy néz ki, mint akár egy krokogyilus. Egyébként ő is, miként te tu czimborája, Szomjas Miska, — műkedvelő családapa.

Mind a három czimbora rendesen mindennapos a „pokol fenekéhez“ czimzett kurta korcsmában. Ez a ripacsos csapszók egyik utcza oldalbordája körül fekszik. Termek nincsenek benne, csak két összetöpörödött szoba. Egyik a hivatalos iroda, másik lakószoba. Korcsmárosné benne a ragyás Száli, korcs* rnáros pedig a fórjura. Mindkettő az ótes- tamentumi Ábrahám utóds.

A csapszók recsegős asztalán mórték- letlen üveg kékellik a vakmerő szinü itókától. Egy csorba, tisztaságtól ment pohár van hozzá mellékelve. Ez asztal körül gyülekezik reggelen és esteien a három czimbora. Itt hányják-vetik meg a világ járását, forgását. Itt politizálnak földszintes hozzáértéssel s fejtegetik a fogasabb társadalmi kérdéseket, ha már kel'fíleg részegek. — Most is éppen e csapszékbeu lózengenek.

Kulacs János, az előivó s legöregebb

viszi a szót. A többiek jobbára nagyokat ühiim őznek hozzá.

— Ismét megvirradt bajnak, — kezdi Kulacs János a csorba poharat szinültig megtöltve magának. Ilyeneket kell a szegény embernek nyelni 1 Én amondó vagyok, hogy már muszáj valami kolerának vagy háborúnak lenni, mert az emberek már nem férnek egymástól e világon, aunyiau vágynak. Igaz-e vagy nem Szomjas pajtás?

Utnbű! — helyesli Szomjas magának töltve a poharába. — Az lenne igazándiban a jó világ, János bátyó, ha csupáncsak mink hármacskán, éldegélnénk ez korhely világon 1

—- Meg Száli Korcsmárosné — egészíti ki a mondást Kancsó Pista nagyokat hunyorítva.

— No percze, hogy Száli asszony is — helyesli Szomjas. Ki adna nékünk kontóra itókát, ha Száli asszony nem volna?

— Az uraknak könnyű — veszi fel a szóbeszédet ujfent az öreg Kulacs. Az urak gazdagok. A ki pedig gazdag, az nem szegény. Ez már úgy van. A gazdagok erkölcsös itókát ihatnak. A szegények csak olyat, amilyet adnak. Akkor is hitelre, mert píz nem telik mindenre.

— Pedig hát — morog közbe Kancsó Pista laposakat pislantva, — a szegény embernek éppen úgy meg van a maga akko- rátos torka, mint á gazdagnak. Igaz-e vagy nem, Szomjas czimbora?

— De nagyon is ! Sőt azonban az ón torkom tágasabb is már a kelleténél. Félek, nehogy úgy járjak, mint Tölcs Gergely. Hisz tudjátok, hogy a szegény öreg ezen a helyen rögtönzött halállal halt meg elevenen. Még egy üveg keserűt ivott utoljára, váljék egészségére. Mikor lenyelte az utolsó kortyot - hisz’ tudjátok — menten felfordult, mint a Pankauics fiakkeres deres lova. — Nyugodjék békével 1 . .

A három czimbora bizodalmasan és szánszándékos akarattal ivogatott. Telítve voltak már szeszszel. Szemök sziporkázva szikrázott; arczuk vonagló formulát vágott, de leküzdötték a keserves változatosságot. Egyik-másik bágyadtan pislákolt, nyelvük bakafántosan akadékoskodott. Az, itóka már vonakodva folyt le torkukra. Hanem azért felváltva egyik is másik szopogatta, nyelte a szeszt, a hogy tudta.

— No igen 1 — vette fel a szóbeszédet Szomjas Miska. — Mit akarok mondani! Azt