Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-23 / 4. szám
tagot nyert a megkezdett utón könnyebb lesz a továbbhaladás. Az édes Jézusnak névnapi ajándékul ajánlotta fel a község fáz egyletet. Ő bizton kegyesen fogadta ez ajándékot, megáldja s nem fogja engedni, hogy megsemmisüljön, Ő megígérte, hogy ahol ketten v. hárman az ő nevében össze-jönnek, ő köztük van. Az Ő nevében jött össze az egylet az Ő sz. névünnepén alakult meg: tehát közte lesz Jézus s a hol Jézus van, ott van erősség, öröm, boldogság. „Midőn Jézus vagyon minden jól indul s nem tetszik semmi sem nehéznek,“ mondja a mézes ajkú Kempis Tamás. Legyen áldott szánt neve, szent akarata. A pénzintézetek most szüretelnek. Vasárnap kettő tartotta beszámolását, az egyik a Szatmármegyei Takarékpénztár, melynek elég gyenge termése volt, mert csak 6 százalékot juttathatott osztalékia. Annál jobban jövedelmezett a Szatmári Termény és Hitelbanknak, hol az osztalék 12 százalékos. A közönség figyelmébe. Mintegy két év óta osztrák veretű hamis ezüst egyforintosok kerültek forgalomba a nélkül, hogy eddig a hamisítók kiléte, illetőleg a hamisítványok készítési helye kideríthető lett volna. Az említett hamisítványok meglehetősen sikerűiteknek mondhatók a mennyiben géppel szabályosan benyomott szélirattal is bírnak, a mi az előfordult többi hamisítványon nem észleltetett, mert a szélirat vagy egészen hiányzott, vagy pediglegfőllebb egyes idomtalan betűkkel vagy egyéb jelekkel volt“ beverve. A hamisítványok fő ismertető jele ebben a szóliratban foglaltatik, a mennyiben a szóli- ratotjképező „Viiibus unitis“ jelmondat „uni- tis“jszavában az„s“ betű meg van fordítva, csengésűk csak valamivel jobb, illetve élénkebb mint a tiszta ónfém, vagy ólomfém csengése, fémanyaguk, mely ónólom, antimon és 2 százalék ezüst ötvözetből áll, lágy, késsel vagy ollóval vágható, mind e mellett azonban merev és hajlithatlan, végre szinök sötét szürke, mely igen közel esik az ólomfém sötét kékes szürke színéhez. A népszámlálás be van ugyan fejezve városunkban, de a végleges eredmény még nem állapi Hatott meg. Hozzávetőlegesen a lakosság,Jbele nem értve a hadsereget, Szat- máron és a hegyen megközelíti a 26 ezeret. Farkasok Sláramarosban. Máramaros- megye több helyéről érkeznek tudósítások a farkasok garázdálkodásáról, ami a szigorú télnek a következménye. A múlt hó utolsó napján a Mojszinba vezető utón közvetlen Mojszin előtt egy hatalmas , farkas ment keresztül az országúton. Alsó-Visón három ordas egy ott lakó német bodnár udvarába tört s alig birták elriasztani. Alsó-és Felső- Visó közt most a kemény fagy egész farkas csapatot gyűjtött az országúton s hangversenyük egész a községekig elhallatszik. Maj- dánka és Ökörmező közt már szörnyűbb dolog is történt, mint az orditozás. E hó 6-án reggel 7 órakor indult a kocsiposta Majdán- káról Ökörmezőre. Alig, hogy a község elmaradt, már farkasok rohanták meg a lovakat, majd Limpián Tódort marczangol- ták szót. A postaládát és postaküldeményt érintetlen találták az országúton, csak a lovak és a kocsis estek áldozatul. Ugyanaznap a csendőr járőrt támadták meg. Az őrjárat Toronyáról indult Priszlopra s olyan farkas-raj jött, hogy csak miután a csendőrök nyolczat lelőttek s köztük a nagy him- farkast, szabadulhattak meg a vakmerő ordasoktól. Fagyás ellen. A mostani szigorú téli időben egyre-másra panaszkodnak azemberek, E TI S Z E M L E“ (4 ik szám.) kinek lába, kinek füle, keze fagy el. Időszerűnek találjuk a következő, fagyás elleni szert közölni, sokan hasznát vehetik: l rész jódtinciura, 1 rész alóé tinctura, ugyancsak 1 rész petróleum palaczkban összekeverendő és rázandó. Azigy összevegyitett folyadékkal tollszár vagy ecset segélyével kenjük be a befagyott helyeket reggel este. Ez az orvosság még a régi fagyásokat is meggyógyítja. Fertőző betegségek ellen, melyek leginkább az egészségtelen i jviz által terjesztetnek, biztos óvszer a tisza egészséges ásványvíz. Felhívjuk tehát szives olvasóink figyelmét a „Kristály“ Szt. Lukácsfurdői hegyiforrás hirdetésére. Örök naptár. A legeredetibb és legérdekesebb naptárak egyike az immár 3-ik ki adásban megjelenő Bacsó-féle „Örök naptár“, melyet Bacsó Ferencz fővárosi állami tisztviselő szerkesztett. Magában foglalja ez a múlt, •>élen és jövő bármely évében előfordulható összes naptárakat, számszerint 61 teljes közönséges naptárt, melyek az évek folyamán váltakozva érvényesek. Aki tehát, egyszer megveszi, minden esztendőre ellátja magát naptárral, miáltal sok pénzt takarít meg, sőt az elmúlt évek naptárainak is mindig birtokában lesz, ami igen érdekes dolog így pl. a többi közt megtalálhatja benne mindenki a maga születési évének naptárát, s láthatja belőle, hogy a hét melyik napján pillantotta meg a világot, hogyan estek abban az évben az ünnepek, husvót, pünkösd stb. stb. Rendszeres gyűjteményben közli továbbá az „Örök naptár“ hosszú évszázadok időjárási tapasztalatait és babonáit, melyekből komolyan vagy tréfásan mindig előre megmondhatjuk milyen idő lesz? Igen becses a világtörténelmi nevezetességeket tárgyaló fejezete is, mely gazdag anyagot szolgáltat mindenkinek minden körben az okos, szellemes és lebilincselő társalgásra. Külső kiállítása pedig uj, díszes, szinpompás, hogy a legelőkelőbb szalonok asztalán helyet foglalhat, s gy alkalmi ajándéknak is különösen ajánlható. Bolti ára 2 korona, de lapunk olvasói lapunk kiadóhivatalában 1 korona 30 fillér kedvezményes árban rendelhetik meg, mely összeg az előfizetési díjjal egy utalványon is beküldhető. Ajánlott és bérmentes megküldés czéljából még 35 fillér portó is mellékelendő. A közönség köréből.*) Ne tovább. Máramaros-ugocsai ev. ref. egyházmegyebeli nevetlenfalui körlelkészi állásomból lett elmozdittatásom magyarázatául, a gyanúsítások és rágalmak ellenében saját védekezésül, mindenek felett pedig az éli tél t eté- sem aktusa állal minősithetlen módon meg sértett igazság érdekében szükségesnek látom e helyen kijelenteni, hogy azon Ítélet meghozásában a máramaros-ugocsai ref. egyház- megyei bíróságot, nem különben ugyanazon ítélet helybenhagyásában a tiszántúli ref. egyházkerületi bíróságot a legleplezetlenebb részrehajlás, undorító indok vezette, aminthogy egész eljárását is magáról megfeled kezett vétkes könnyelműség, jobban mondva Krisztus-csufoló, fumigáló gonoszság jellemzi. Mert ugyan van-e olyan elemi, sőt legelemibb logika is, mely javadalom nélkül történt elmozdittatásom tényében fizetési kötelezettség alól való szabadulási műveletet ne lásson akkor, mikor azon fizetés egyébb- kónt részemre a máramaros-ugocsai esperes*) E rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerkesztő. ség állal — mint elmaradt tőkesegélyemnek a kifizetése — egyrészt okvetlenül teljesítendő lett volna, másrészt pedig a konvent világos rendelkezése értelmében — egyszer elmaradva — ugyanazon tőkesególyből, mint hivatali utódom illetékéből már többé teljesíthető nem volt? (Pedig igy lettem elhallgattatva annak idején elmaradt segélyemre vonatkozó követelésemmel). Hiszen itt a javadalom nélkül való elmozdittatáson kivül más megoldás nem volt. Van-e olyan elemi, sőt legelemibb logika, mely az ellenem emelt vádakban fent- jelzett egyetlen megoldásnak mondva csinált eszközeit ne lássa, vagy legalább is azt ne gyanítsa. És csakugyan úgy van. Szívesen látnám, ha e vádak enemü volta világi bíróság előtt bizonyulhatna. Az ő egyházi bíróságuk előtt azonban a tapasztaltak után — nem fogok bizonyítani. Egész esetemnek a magyarázata tehát annyi, hogy mert tisztességes menetelem esetén elmaradt segélyemet követelhettem volna, javadalom nélkül kellett mennem, e végre pedig egyszerűen s kereken hivatalomból menesztetnem. Hát ez bizony nem egyházias, nem idvességes, de még csak nem is tisztességes dolog a ref. egyházi érdekek koripheusaitól. De nem lett az ennek a következményesem. Úgy körülbelül 39 koronám az ítélet meghozatala s egyházkerületileg is helybenhagyása után 1899. évi kongruámból 1900. jan. 6-án (amint az akkori esperes nálam levő levele bizonyítja) visszatartva csodálatoské- pen megint elúszott. A nem régiben, jelenlegi esperestől vett leszámolási jegyzék u. i. olyan furcsa dolgokat regél a többek közt, hogy az a 39 korona a gyámpónztárba (mert oda lett visszatartva) be nem szolgáltatódon. Sőt ennél még furcsábbat is zengedez e dicső leszámolási jegyzék: azt állítja, hogy az a 39 korona nemcsak vissza nem tartatott, de vissza sem tartathatott, mert a kon- grua nem 1900 jan. 6-án, hanem ápril. 26-án érkezett le. Nos hál az ilyen eljárás, miután az igen tisztelt leszámolási bizottsági urak egyike a bizonyító okmányt, az esperes sajátkezű levelét látta, az ilyen eljárás mondom — egyszerűen szédelgés. Eddigi eljárásaiknak méltó befejezője, a vétkes könnyelműségek netovábbja. Hogy aztán mire számitanak efféle eljárásaikkal, nem tudom. Azt azonban tudom, hogy ezáltal az egyházat pellengérezik, az idvezitő Krisztust pedig — az 0 nevében ilyeneket téve — minden jó érzésű ember előtt meggyalázzák. Sajnosnak igazán sajnos. De éppen azért azt a 70, meg 39 koronát, meg múlt évi első negyedévi kon- gruámat és még más követeléseimet is efféle antikrisztusi Ítélkezések áldozatakép oda nem hagyhatom, aminthogy nem is hagyom. Koroknay István, volt ev. ref. lelkész. Vonatok indulása Szatmárról. Szatmárhegy—Erdőd felé. Vegyes vonat A hídfőtől ind. reggel 402 Szatmárhegy-piaczra érk. 508 Károlyi-Erdődre 11 11 545 Vásári vonat (csak pénteken) A hídfőtől ind. reggel 532 Szatmárhegy-piaczra érk. „ 644 Vegyes vonat Nópkertből ind. délelőtt 1115 Atilla-utczáról n 11 1120 Deáktérről 11 11 1125