Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-21 / 34. szám

5 magokat aláveiniök A javitó- és magánvizs­gálatok a beírás tartama alatt fognak megtar­tatni. Kelt Szattnáron, 1901. évi augusztus tió 19. A rom. kaih. fiu-népiskola igazga­tósága. Á közigazgatási tanfolyamokat a mu’.t évben nj7itották meg. Már e rövid idő alatt lehet észrevenni, hogy nem elegendő az az anyagi támogaiás, melylyel az allam segé­lyére jöhet a tanfolyam hallgatóinak. E nélkül pedig minden lörekvés kárba vész, mert a szegénysorsu növendékek, — hiszen ilyenek közül kerül ki a tanfolyam hallgatóinak leg­nagyobb része — nem képesek ex ^tonná­jukat biztosítani. A nagy közönség tá noga tására van szükség. Kovács Gusztáv, a iná- Tamarosszigeti közigazgatási tanfolyam igaz­gatója kérelemmel fordul azért a közpálya vezető félfiaihoz, hogy a kiváló szorgalmú, kifogástalan viselem és szegénysorsu hall - ga ók részére egyesek vagy jogi személyek által alapítványokat tétessenek és adományokat gyűjtsenek. Bármily csekély adományt is köszönettel fogad. Alapítványok létesítésére első sorban a törvényhatóságok hivatottak és azt mindegyik megteheti minden nagyobb megerőltetés nélkül. Kulturális czelokra ál­dozatot hozni bármelyiknek is becsületére válik. Ez az ügy pedig megérdemli, mert közigazgatási erőink, kiktől pedig a közönség érdekeinek védelme és felkarolása első sorban függ, képzettség tekintetében szokszor oly fogyatékosak, hogy szánalommal kell tekin­tenünk azon község lakosságára, melynek ügyei olyan kezekre vannak bízva. Figyel­műkbe ajánljuk azért, a veze'ő köröknek és a nagyközönségnek a szigeti közigazgatási tanfolyam igazgatójának kérelmét. Meghívó. A ,.N gykárolyt Polgári Olvasó­kör“ könyvtára javara saját helyiségeiben e hó 31 én, szomba'on zártkörű kerti mulat ■ságot rendez, mehre a tisztelt közönséget ez utón is tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépő-dij : Személy-jegy 2 korona, Család jegy 5 korona. Kezdete este 8 órakor. Jegyek előre válthatók Puccer Károly és Kovács György urak üzletében. Felülfizetések köszö­nettel fogadtatnak és hírlapi lag nyugtáztatnak. Veszettség. Ugocsában ismét gyakrab­ban fordulnak elő végzettségi esetek. A múlt héten egy veszett eb Rákászon Vár- konyi Jánosnál, Péter, András és Juli nevű "2—6 éves gyermekeit megmarta. A sebesül­teket azonnal fel-zállitották Budapestre a Pasleur-féle intézetbe. Ugyanaz az eb már több sertést is megmart. Fiatal gyilkos. Huba János nagy-szőllősi fiatal suhancz összeszólalkodott Kaminszky Mihály kir. közjegyző hetesével Kozma Mihály- lyal, s az összekülömbözésnek az lett a vége, hogy Huba a hetest leszúrta. Természetesen .azonnal a járábirósag fogházában került, hon­nan a vizsgálat befejezte után átszállították a beregszászi kir. ügyészség börtönébe. Itt várja az esküdtszék Ítéletét. Az első villamvasnti baleset is megtörtént már városunkban múlt vasárnap, pedig azt hit­tük, hogy ha 3At évig meg voltunk tőle mentve, úgy már alig is ke I tőle tartanunk. Ebbéli hi­téből eredhetett a Lázár Jakab egyfogatu fuva­ros elbizakodottsága is, ki valóságos sportot űzött abból, hogy mindig szorosan a villamos előtt hajtott át a pályán. Rajta is beteljesült, hogy „addig jár a korsó a kútra, mig eltörik.“ Vasárnap délelő t is mepróbálta az Atilla-utczán, át is jutott szerencsésen, csak a fasorral nem számolt. Abba bizony beleakadt, s a villamos már nem tudott megállani, hozzányomta Lázár uram szekerét a fához s bizony úgy kiesett az ipse a szekérből, hogy 2—3 helyen is meg­____ __ . _____.,H E T I SZEMLE“ (34-ik szám.) repedt a feje bőre. A rendőrposzt rögtön val- latóra fogta s bizony megvallotta, hogy azt hitte, most is sikerülni fog a csinje. Kórházba vitték s onnan jól összefoltozva került ki még az nap d.lután. Öngyilkossági kísérlet. Beregszászban pén­teken este, f. hó 15-én, a színházból kijövő közönség a törvényszék előtt egy — már a halállal vivődő fiatal embert vett észre, ki az élettől akarván megválni, gyufa oldatot ivott. Vágó Géza színházi komikus nyújtotta az első segélyt a szerencsétlennek, majd or­vosért küldött s a rögtön elősiető Katz dr. ellenszereket adván be, megmentették a sze­rencsétlent. A mint a nála lévő iratokból kitűnt, a meglehetősen elzüllött fiatal ember neve Ormódy Gyula, Ormódy Károly nagy- károly g\ >í szerész fia, ki a nyomor elől akart ah in menekvést találni. Az emlí­tett neme- i komikus ellátta a szeren­csétlen fi .. rnbert tisztességes öltözékkel s élelemmel és igy ment be másnap a városi kórházba. Kedélyes lapszerkesztő A Bergenben megjelenő Bergeni Híradó legutóbbi számában a következő értesítést küldi a lap olvasóihoz: „Lapunk legközelebbi száma szerda helyett pénteken jelenik meg. A szerkesztő és mun­katársak, kik szintén halandó emberek, a jelenlegi forróságot oly elviselhetetlennek tartották, hogy kénytelenek voltak pár napig a vidékre menni nyaralni. Olvasóink szives elnézését kérjük a késedelemért. A szerkesz­tőség.“ A budapesti m kir állami felső építő ipariskolában 1: VII. kér. Csömöri ut 84 86 sz. a rendes tanfolyamra a beiratást szep­tember 1 tői—5-ig tartják. A felvételi feltéte­lek; 1.) legalább 15*éves életkor, 2.) legalább négy középiskolai (: gymnasium, reál vagy polg. isk.:/ osztály sikeres elvégzése, — 3.) legalább két havi előleges gyakorlat, 4.) egészséges ép szervezet. A jelentkezésnél szük­séges iratok-. 1.) keresztlevél, vagy születési bizonyitvány, — 2.) A végzett középiskolai osztályokról szóló összes bizonyítványok, — 3.) hatóságilag hitelesített gyakorlati —, 4.) hivatalos orvos által kiállított bizonyitvány a másodszori himlőoltás megtörténtéről. Di­jak: 1.) A felvételi vizsgálat 6 korona. — 2.) beiratás 4 korona, — szertári biztosíték 6 korona, — Tandíj félévenként 20 korona. Az igazgatóság. Megszűnt a sertésvész. Minthogy a tör­vény által előirt haiáridőn belül a sertések között városunk területén elhullás nem volt, a főkapitány a két hónap óta tartó zárlatot feloldotta, s megengedte, hogy ezután a ser­tés vásárok megtartassanak. Ma van első sertés vásár. A vadászidény kezdete. E hó elsején megnyílt a vadász idény. Augusztus elseje utón törvényeink szerint szabad a vá­sár a foglyokra és sok helyütt hosszú, szinte beláthatlannak tetsző pauza után, már ropog a puska. Sőt már csütörtök óta a tapsifülest sem védi a törvény. A mezők hosszufülü lakó­jára augusztus 15-től kezdve szabad vadászni. De bár a törvény megengedi, nem lőnek még ilyenkor a nyulakra, hadd erősödjön, hadd fejlődjék, annál nagyobb passzió haj­tani aggárral és lőni télen a ropogós havon, a mikor jobban is esik a nyulpecsenye. Mozgó konyhák. Széli Kálmáu miniszter arra bivja föl a városok lakóit, hogy a mozgó konyhák intézményét, amely Oros-/országban kitünően bevált, — alkalmazzák. A mozgó konyhákat Kínából és Japánból telepítették át Európába. A mozgó konyha abban áll, hogy mozgó tűzhelyről, tehát az utcáról is, o csó pénzért meleg ételt mérnek a munkás- népnek, mely dologban elfoglalva, nem ren­delkezik idővel, hogy magának süssön, főzzön. 11788/1901. tkv. Árverési hirdetményi kivonat. A szatmárnémeti kir. törvényszék, mint telekkönyvi hatóság, közhírré teszi, hogy a Szat­mári takarékpénztár egyesület végrehajtatnak Bánk fiábor és társai végrehajtást szenvedők elleni 240 kor. tőkekövetelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szatmári kir. tör­vényszék, (erdődi kir. járásbíróság) területén lévő Madarász községben fekvő, n madarászi 206. sz. tjvben a I. 1. 5. r. 215. 1069. hrsz. a. ingatlanokra a c 5. 6. alatt id. Bánk László és neje Tripon Floóre javára kebe­lezett haszonélvezeti jog fentartása mellett 458 kor.-ban; és a madarászi 662 sz. tjvben a 1. 1—4 rend 411. 1233. 1461. 2038. hrsz. a. ingatlanokra a fentnevezettek javára C 2. 3. alatt bekebelezett haszonélvezeti jog fen tartásával 691. koronában ezennel megálla- pitoit kikiáltási árban elrendeltetik. Mint­hogy azonban a fentirt ingatlanokra a ha­szonélvezeti jogot megelőző zálogjogok van­nak bekebelezve, ezen terhek fedezésére kö­rülbelül 500 kor. szükségesnek mu:atkozik, ennélfogva az 1881. 60 tcz. 163 §-a értelmé­ben kimondatik, hogy a menyiben az ingat­lanok oly árban adatnának el, mely a ha­szonélvezeti jogot megelőző tehertételek fedezetére megkivóntató összeget el nem éri, az ingatlanok a haszonélvezeti jog fentar­tása nélkül is el fognak árvereztetni, és hogy a fennebb megjelölt ingatlanok az 1901 évi Szeptember hó 18-ik napján délelőtt 9 órakor Madarász községházánál megtartandó nyilvá­nos árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eladatni fognak. Árverezni szándékozók tartoznak az in­gatlan becsárának 10°/o-át vagyis 45 kor. 80 fill, és 69 kor. 10 fillért készpénzben vagy az 1881 LX. tcz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított, és az 1881. évi november hó l én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri ren­delet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. LX. tcz. 107 §-a értelmében a bá­natpénznek a bíróságnál előleges elhelyezé­séről kiállított szabályszerű elismervényt át­szolgáltatni. Kell Szatmáron, 1901. évi Junius hó 26-án. A kir. tszék, mint tkvi hatóságnál. Ihr. Öreg1, kir. tszéki albiró. Dr. Farkas Gyuláné Felsőbb Leánynevelö Intézete és Internátusa. Bn apest, IV Ferencz József-rakpart 7. sz. Magasabb tanfolyam a polg. vagy felsőbb leányiskola tananyagát már elvégzett le­ányok részére Magyar, német, fianczia, an­gol irodalom, aeszthetika, műtörténet, neveléstan, történelem, természettudományok gtb.^Kiválő tan­erők. Előkelő színvonal Kezd. Szept. 5-én Felvétetnek bennlakók, félbenlakók és be­járók. Teljes ellátást, ismétlő órákat, zene és nyelvtanítást oly leányok is nyerhetnek, kik más tanintézetet látogatnak, valamint magántanulók is. Beiratás naponta d. u. 3—í-lg. Felvilágosítással levé­lileg is szívesen szolgálunk.

Next

/
Thumbnails
Contents