Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-07-03 / 27. szám
X. évfolyam. 37-ik szám. Szatmár, 1901. Julius 3 HETI SZEMLE v; POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre-------------------------------------:-------6 korona — fillér. Fé lévre---------------------------------------------3 „ — Ne gyedévre---------------------------------------l 50 „ j, anitóknak és kézmiiiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója: A „PÁZMÁNY-SAJTÓ.“ A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimőre küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vétetnek fel. Nyllttép sora 40 fillér. A lit|> megjelenik minden szerdán. Szabadelvű kortes fegyverek. Motto: .Tiszta választásokat akarok“ Széli. Tisztelettel kell meghajolni az eszmék és elvek olyan harcza előtt, melyben csak az eszmék és elvek harczolnak egymás ellen és nem az elvek harczosai egymás ellen elvekkel ugyan, de nem az elvekért. Az utóbbi harcz elfajul hajszává és embervadászattá és kiveszett belőle még csirája is a békének, a minek pedig minden harcz természetes végének kellene, hogy legyen. Sajnos tény, hogy ma már Magyarországon a politikai eszmék és elvek harcza legnagyobb gyalázatára a szabadéi vüségnek embervadászattá fajult, mint azt fényesen bizonyítja a Rakovszky és Ugrón ellen indított hajsza. De nem is lehet az másképen egy oly tömegnél, melyről mint azt egy néppárti képviselő jól mondta, egyik része a „kéri“, másik része a „hozzon“ famíliához tartozik“ — tehát sáp után áhitoz és kapkod. Ma a szabadelvüség, mely születésekor ugyan a keresztény eszmék álarczát ölté fel, de csak azért, hogy minél előbb jusson a hatalom poiczára, megmutatta igazi torz képét és az elvek küzdelmében használni szokott gyalázatos fegyvereit, melyek nem egyebek, mint az erőszak, csalás, ámítás és hazugság. „Asserentis est probare“ mondja evvel szemben valaki! Igen is, bizonyítanak a múltak tényei, melyeket a történelem gyászbetükkel fog feljegyezni, mint a szabadelvüség embervérig menő politikai erőszakosságait. — A szabadelvüség bukott atyamesterének hírhedt választásai és kegyetlenségei sokáig fognak élni a nemzet emlékében és ismeri az uj atyamester marosvásárhelyi választását is. — Ha a közelgő uj választási harczokra következtetünk már most a múltakból, bizony aggódó lélekkel kell Magyarország keresztény restaurátiója előharczo- sainak elébök nézni, de különösen a néppártnak, melynek zászlójára elvül a szent kereszt ^eszméje van írva. Mert mi más jövőt ígér ama körülmény, hogy orszf gszerte mindenütt vicispánok és sznlgabirók és egyébb közigatási potensek állanak, mint szabadelvű jelöltek az uj választású harozok szerepelnek mint vidéki pártelnökök? Tudni kell ugyanis, hogy az a bizonyos törvény, mely ilyen közigazgatási személynek három héttel a választások előtt való lemondását parancsolja, ha mint jelölt lép fel, tulajdonképen csak Írott és semmi hatású malaszt, azaz „nesze semmi, fogd meg jól.“ Mert az a bizonyos vármegyei közeg gondoskodik róla ám, hogy a szolgabiró, ha mint jelölt mégis buknék, visszakerüljön előbbi helyére, és alkalma nyíljon az esetleg hozzá hűtlenné vált falusi jegyzőn, birán, esküdtön stb. alkotmányos szabadelvüség szerint boszut venni. Bizony itt hiány van a törvényben ! Az pedig constatált tény, hogy azok a főszolgabírók, kik már eddig mint szabadelvű jelöltek szerepelnek, egyebbet sem tesznek, mint faluról-falura szaladgálnak szutyon- gatni a jegyzőket, bírókat, pénzkezelőket stb. községi előljárosági tagokat. Még csak a végrehajtókat is mozgósítják kortes útra. A kanczel paragrafussal bezárták a pap száját, de tátva hagyták a szolgabirá- két. Hát ez nem erőszak? No azután, a kit nem sikerül leszedni a lábáról erőszakkal, azt megkísérlik ámítással, csalással és hazugsággal, mert a szabadelvüség- nek a hazugság csak elszólás, az ámítás csak ügyesség, a csalás csak élelmesség:-Borzasztó amit öszetud egy szabadelvű jelölt hazudni választás előtt! ígér az vármegye házát és bakterházat, kórházat és dűlő- utat, szóval mindent. „ Az elveik ilyenkor nagyszerűek! Össze tudnak ezek egy kalap aláhozni függetlenséget és 67-est, szabadelvűt és néppártot, tüzet és vizet. Bizonyságunk erre Szatmár vármegye alispánja ki még arra is megtanít, hogyan lehet! Valósággal nevetségesekké lesznek. Példa erre a következő eset. X. parochiára TARCZA. Melyik okosabb? Azt mondják, hogy Khonnó mindig mással bíbelődik. Miért is nem törődik a saját családjával, az ő csoda okos leányaival ? Oh, ne tessék gondolni, hogy róluk elfeledkezett. Bámulatos két gyermek is ez az Evelinke, meg az Irmuska! Felnőttek a nélkül, hogy szülővárosuk határán kivül csak egy lépést is tettek volna, s mégis mennyi ismerettel s ezen ismeretek mily ügyes előadási módjával rendelkeztek. Anyanyelvükön kivül németben, francziában egyaránt jártasak ; zongora, ének előttük közönséges dolog. Honnan mindez? — Ez a természet adományai bő kamatoztatásának eredménye. Evelinke hamarosan férjhez is ment egy felvidéki mérnökhöz. Fiatal házasoknak kedvencz foglalkozásuk húgaik férjhez adása. A szalon kiváló helyére teszik az érdekeltek arczképeit, hogy érdeklődőkot szerezzenek. S csakugyan igy is történt. „Ki ez a bájos leányka? — kérdi egy napon Evelinkétöl Vágó Elek fiatal tanár látogatójok, mi közben a dívány feletti állványról leemelt egy arczképet. „Kiváncsi ? Megmondjam ? — évelődik a fiatal asszonyka. — „Ha nem az volna, a ki, elmondanám mindazt a szépet és jót, a mit csak tudok róla, de igy csak ennyit mondhatok : ő az én húgom, Irma ! .»Úgy — folytatá az érdeklődés hangján Vágó ur, s nagyságod nem is dicsekedett eddig bájos húgával. Mint szeretném őt személyesen ismerni! „Nem említettem ? No ezen igazán magam is csodálkozom“ — válaszolt Evelinke hamis mosolygással ; s ezzel átvette Vágótól Irma arczképet. Vigyázzon nagysád, hogy el ne tűnjék e kép megszokott helyéről, mert úgy érzem, hogy e percztől szenvedélyes arczképgyüjtő lettem.“ — S még egy pillantást vetve a képre csak annyit mondott Vágó : „Bizonyára ép oly kedves mint, a milyen szép.“ Evelinke olyasmit gondolhatott, hogy nem bánom csenje el. Annyi bizonyos, hogy mihelyt távozott a látogató, tüstént levelet irt mamájának. Megírta, hogy Irmuska mily hódítást tett arczképével ; egy keresztény tanár azzal fenyegetőzik, hogy ellopja a képet. Ez jelent valamit ... Az utciratban az állt, hogy tekintettel a felvidék gyümölcsléién voltára, küldjön a mama gyümölcsöt, mert hát ebédeket kell rendezni, fényes ebédeket . . . Megérkezett a levél ... Ki Írhatná le a hatást? Irmuska iránt egy keresztény ember érdeklődik ! Khon ur különben keveset törődik családjával, ő a kereskedésnek él; de ez egyszer nem húzhatta ki msgát a családi ügyekbe való beszólás alól. „Mit szörnyűlködöl mama, hisz’ azért van a polgári házasság; nem oly nagy dolog az már ma, nem is első eset lenne, ha talán Vágó ur s a mi Irmuskánk . . .“ Be sem fejezhette szavait Khon, mert a mamaszörnyüméltatlai’kodással vágott közbe: „Ugyan ne beszélj ilyet! Az én leányom keresztényé legyen ? ............Hova lesz a mi ős i hitünk ?“ Hányszor vitatkozott e felett a családi
