Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-19 / 25. szám
X. ővfolram. üzám. §zatmár, ÍOOI. Janius---- ----------------ÜBSH--4 HE TI SZEMLE. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egy évre — — — —------------ 6 korona — fillér. Fé lévre — — — —------------------------3 „ — Ne gyedévre---------—--------------------------l 50 „ j_ anit6knak és kézmüiparosoknak egy évre 4 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő BÁTHORY ENDRE. A lap kiadója : A „PÁZMÁNY-SAJTÓ." A szerkesztőséget és kiadóhivatalt illető összes küldemények, pénzek, hirdetések, stb. a „Pázmány- sajtó“ czimére küldendők, (Deák-tér 19. szám.) Hirdetések jutányos árban vetetnek fel. Nyllttér sora 40 fillér. A lep megjelenik minden szerdán. A modern időszaki sajtó. A sajtó maijában véve igen nagy jótétemény, a visszaélés vele igen nagy rassz,,.Mind .a jó, mind a rossz hatásai- szükségkép óriási mérvűek, mert a sajtó egyike a legnagyobb erőknek, melyekkel az emberiség rendelkezik. Nagyon veszélyes apatliia volna részünkről, ha szemet hunynánk azon irányzat előtt, melyet a magyar időszaki sajtó,fájdalom, nagyon csekély kivétellel immáron vakmerő elbizakodottsággal következetes szívóssággal követ. Az időszaki sajtónak nagy része nálunk egy követ fuj, egy czélt követ, egy reményt táplál: megbuktatni a keresztény világnézletet, s ezzel együtt feldönteni minden ideális törekvést, kiirtani minden nemesebb érzést: a hitbuzgalmat, a honért való lelkesedést, a magyar föld és a magyar nép szeretetek -•** ellenben győzelemre juttatni az at- heizmnst és a kozmopolitizmust. Igaz, hogy e célt nyíltan és őszintén nem hangoztatják, de ahhoz kerülő utakon s nem válogatott eszközökkel törekesznek. Hazudnak, fondorkodnak, inszinuálnak, ámítanak fennt és lentit egyaránt. Nagyon téved korunk legnagyobb és legideálisabb magyar publicistája, midőn azt állítja, hogy a szennyes sajtónak nincs nálunk tekintélye, hogy fejlett ízlésű ember azt nem olvassa, s ha van is kiváncsi közönsége, miként az akasztásnak, de hatása elől erkölcsi várfalak mögé húzódik a jóravaló közönség, s piszkos támadásai még védekezésre sem ingerük a becsületes embert. Fájdalom, ez nem igy van. Ismertem művelt, tisztességes úri embereket, kik esküdtek az '„Egyetértésire, s midőn ez a függetlenségi subában hivalkodó Bánffysta revol- verujság sárral dobálta meg a magyar parlament legtisztább alakjait, Ugront, Bartha Miklóst és többeket, midőn súlyos vádakkal terhelte a közélet legönzetlenebb harezosait; azok az úri emberek a legnagyobb hazafias elkeseredéssel együtt szidalmazták az Egyetértéssel függetlenpárti létükre a független eszmék legtántorithatlanabb s legönzetlenebb vezéreit. Ismertem komoly tudós embert, aki a Pesti Napló után azt vitatta, hogy „Magyarországon a zsidók a legtisztább és a legrégibb arieztok- ráczia“. Ismerek „jó“ keresztény hívőket, kik a Budapesti Naplóból táplálkozván, fennen hirdetik e lappal együtt, hogy „ami kulturális haladás Magyarországon az utóbbi 3 évtized alatt történt, az egyesegyedül a zsidók érdeme, ők találták ki a magyar állameszmét, zsidó ész tette le ennek az alapját, a zsidó szorgalom és intedligeUÍ'ia csinálta meg a szép magyar fővárost.“ Vannak magyar agrárpolitikusok, a kik a Pester-Loyddal versenyt szidják a jelen kormány egyik legmunkásabb vezéremberét, Darányit, amiért oly áldásos tevékenységet fejtett ki a telepítés, intenzív rendszer, közraktárak, hitel termelési- és értékesítési szövetkezetek körül. Tudok oly lapot, melyben — bár gazgasági egyleti közlöny — vezér- czikkeztek a kisgazdák hitelszövetkezetei ellen ; igen, mert azok a hitel- szövetkezetek nagyon hasznosak akis gazdáknak, de nem hasznosak azoknak, kik fáradság, koczkázat és munka nélkül rakják zsebre a termelők keserves keresményét. Ezekből világos a következtetés. Bármily lelkes tisztelője s hive vagyok is a legnagyobb élő magyar publicistának, nem fogadhatom el ama nézetét, melynek egy minapi czikkében kifejezést adott, hogy t. i. a szennyes sajtóval nincs mit törődnünk, mert nincs tekintélye — és publikuma. Ellenkezőleg. A szennyes sajtó azzal, hogy félretéve minden szégyen- érzetet, személyi ügyeket hurezol Hl TÁRCZA, Éls Egy kirándulás. Forrón sütött alá az augusztusi nap. — A természetben már majdnem minden meg volt érve, én azonban még nem. Hívogatott még a matúra nem épen csábitólag, mint például az a sok érett gyümölcs. — Istenem, egy pár rövidke hónap után én is olyan leszek, mint ezek. De tulajdonképen nem a matúráról akarok írni, azért térjünk vissza az elébb említett forró augusztusi napra, mely nem támasztott bennem hüsitésre vonatkozó képzeteket, sőt ellenkezőleg kirándulásra tüzelt. — Bejártam összes barátaim és nem barátaim házát, hogy társakat, vagy legalább egyet, toborozzak. Egyedül mégsem akartam kirándulni. — Egyik sem akart jönni. „Nagy a hőség !“ — „Jobb most benn ülni!“ — Ilyen és ehhez hasonló okokkal igyekeztek szabadulni. De kedvemet nem hűtőitek le, sőt ellenkezőleg, még jobban feltüzelték ; azért is megyek ! Kerestem újabb ismeretséget. Bemutatkoztam egy ifjúnak. — Második kérdésem az volt hozzá, jön-e kirándulni? „Hányán leszünk?“ kérdezte. — „No leszünk többen is“ — feleiéin hallatlan tmpertinentia- val. „így már helyes, — feleié, — akkor érdekes a kirándulás, ha többen vagyunk“. — „Természetesen, csakis 1“ — „Hát hová megyünk?" — „Helyes erről nem is gondolkoztam !“ „Tudja mit. Holnapután lesz a hegyi kápolna védőszentjének napja, menjünk el a búcsúra.“ — „Jól van.“ „De induljunk már holnap reggel. Nézzük meg a hegyhez közelfekvő B . . . . hires romjait és azután másnap korán reggel onnan megyünk a búcsúra“. — „Hát hol hálunk ?“ — „Igaz, már pedig ki kell pihennünk a- ut fáradalmait. Most jut eszembe. Kitűnői Egy barátom atyjának van a hegyen egy kis nyári laka, majd elmegyünk oda estére.“ „Nagyszerű! Induljunk 1 — a fellelkesült utitárs már akart menni. „Hohó, várjon még egy kicsit!,, — Megbeszéltük a továbbiakat. „Holnap a 4 órai vonattal induljunk !“-mondám. — „Hát nem gyalog ?“ kérdé megdöbbenve a collega. „Nem, hiszen az messze volnál“ — „De csak fogunk majd gyalogolni is?“ — „Természetesen:!“ — „Kérem, felelt magát udvariasan meghajtva, -- holnap 4-kor a vonatnál leszek.“ „s/\ 4-kor, hogy el ne késsék !“ — kiáltám uiána. — „Értesítse a többieket !“ — kiáltotta ő utánam. „Föltétlenül“. Volt tehát társ. — De hogy némileg mégis szavamnak álljak, elindultam újra egy-két barátomhoz, de ezek végre is megharagudva szóltak hozzám, hogy hagyjak nekik bókét. Otthon egy kis elemózsiát készítettek nekem a gondoskodó anyai kezek és bőven ellátva jó tanácsokkal, másnap reggel 4 órakor elrobogtunk. „Hát hol vannak a többiek“ —■ kórdó az utitárs. „Csak ketten leszünk, felelém bün- bánólag, — hirtelen fontos ügyeik akadtak“. — Megbeszéltünk még egyet-mást; mit nézzünk meg B . . . . n; délután felindulunk a hegyre; talán 2—3 órai ut odáig, az említett lakban meghálunk és másnap a búcsú örömeit élvezzük. 5 órakor leszálltunk a vonatról, még nem voltunk czólnál. B ..... ig még egy kis viczinális altató döczögóse, s minthogy keskeny vágányu, örömet nyújtó ugrándozása, esetleg nyakkitörő kiugrása vártak reánk. Ezen élvezet azonban csak 8-kor kezdődik. Szétnéztünk egy kicsit az elhagyatott
