Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-05 / 23. szám
6 HE TI SZEMLE- (23-ik szám.) elvű párt szintén fel fogja venni a harczot s hir szerint N. Szabó Antal tekintélyes ügyvédet lépteti fel. A függetlenségi párt szintén bele viszi zászlóját a küzdelembe, a jelölt személyére nézve azonban még nem történt megállapodás. Nászatazás kerékpáron. Gróf. Schönburg Bucheim Károly beregi nagybirtokos és neje, Dentice di Frasso hercegnő vállalkoztak arra, hogy kerékpáron teszik meg a nászutazást, az ifjú főúri pár e hó 4-én érkeztek meg biciklin Beregvárra, mely alkalommal ünne- piesen fogadták őket. Bátyúban Hagara főispán üdvözölte, a munkácsi állomáson 50 tagú parasztbandérium, a városi tanács és különféle egyesületek várták őket. Munkácsról Beregvárig négy diadalkaput állítottak s általában nagy rokonszenvvel fogadták a legnagyobb magyar hitbizomány leendő urát. Kereskedők gyűlése. A szatmári kereskedők népes közgyűlést tartottak vasárnap délelőtt Jákó Mihály elnöklése mellett. Roóz Gyula évi jelentését olvasta fel, Szűcs József pedig pénztári számadását terjesztette be. A közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy az egyesület kezelése alatt álló alap a kereskedő ifjak házépítésére fordittassék. A tisztikar három évre igy alakult meg: elnök Jákó Mihály, alelnök Páskuj Imre, titkár Rooz Gyula, pénztáros Szűcs József. A választmányba bejutott Medgyesy Ferencz, a felügyelő bizottságba Radó Bertalan. Gyászhír. Tröszt Hermin, nagykároly- városi óvónő mull hó 28-án élete 34-ik évében Nagy-Károlyban elhunyt. A lovasrendőrtiszti állás városi rendőrségünknél Fogarassy József hirtelen elhalálozása folytán megüresedett, s a jövő hónapi közgyűlésen betöltésre vár. Nem kevésbé fontos közönségünkre nézve, hogy a személy és vagyonbiztonság fentartása olyan kezekbe legyen letéve, kik mig egyrészt egyéni tulajdonaiknál fogva arra termettek, másrészt in- telligentiájukkal tiszteletet és tekintélyt szerezzenek a rendőri intézménynek. Minden rokoni vagy baráti köteléket félretéve ez a két elv kell, hogy irányadó legyen a választásnál. Meggyőződésünk szerint ma Oönczy Béla legkompetensebb egyén, kiben feltalálhatok mindazon kellékek, melyek az üresedésben levő állás elnyerésére minősitik. Régi szolga, megfelelő qualifikátióval, működésében éberség és erély, az előléptetésre kor szerint is ő következik. Szóval nincs semmi ok, hogy mellőzve legyen. Felhívjuk a képviselő urak figyelmét, hogy igazságosan és részrehajlás nélkül ítéljenek. Kutat a Deák-térre. Egyáltalában nem normállis állapot, hogy városunknak elsőrangú s olyan nagykiterjedésü terén, mint a Deák-tér, nincs egyetlen kút, melyet a vásári, különösen a vidékről besereglett nagyszámú közönség igénybe vehetne. Pedig kivált forró nyári napokon nem kellemes dolog viz nélkül tűrni a nap hevét. Tudtunkkal a városi főorvos több mint egy féléve megsürgette a közegézségre káros állapot megszüntetését, de az ügyben mindezidáig alig történt valami. A jelentéstételek és tervezgetések stádiumában áll ma is a dolog, pedig már a meleg napok most is csaknem tűrhetetlenné teszik a helyzetet. Ajánljuk az illetékes körök figyelmébe, hogy történjék már végre valami ebben a közönségre nézve nagyon is fontos ügyben. Az évzáró vizsgálatok a papnevelő-intézetben a következő sorrendben fognak megtartatni: Junius 3-án vizsgálat a lelkipász- torkodástanból, Junius 4-én az alapvető hittanból, Junius 14 én a szentirási tanulmányokból, Junius 15-én az egyházi jogtanból, Junius 19-én a neveléstanból és a gyakorlati szertartástanból, Junius 20-án a bölcseletből. Junius 21-én Te Deum. Köszönetnyilvánítás A szatmári nagyságos káptalannak azon áldozatkészségéért, hogy a fehér gyarmati róm. kath. templom uj harangjainak beszerzési költségeihez 200 korona összeggel járulni méltóztatott, ez utón is a legőszintébb köszönetét és legmélyebb háláját, nyilvánítja a fehérgyarmati róm. kath. plébániai hivatal. lubiláris Ünnepség. Az „Ungvári Katholi- kusKör“ ésaz „Ungvári Dalárda“ védnökének méltóságos és főtisztelendő Firczák Gyula munkács-egyházinegyei püspök ur, tapolczai apát, a Lipól-rend közép keresztese stb. stb. tiszteletére f. évi junius 9-én, d. e. 11 órakor Ungvári, a vármegyeház nagytermében püspökké kinevezésének tiz éves fordulója alkalmából kegyelet.es ünnepélyt rendez, melyre a müveit közönséget ez utón is tisztelettel meghívja: a két egyesület választmánya. Az ünnepély sorrendje : 1. A „Katholikus Kör“ egyházi elnökének megnyitója. 2. Hymnus, Kölcseytől. Énekli: Az „Ungvári Dalárda“ férfikara. 4. Ünnepi beszéd. Tartja: Blaruír Ödön, főgymn. tanár.4. Üdvözlő, Goll Jánostól. Énekli: az „Ungvári Dalárda“ férfikara. 5. Ünnepi költemény, Irta és szavalja : Fiilöp Árpád főgymn. tanár. 6 Dicsőség a magasban, Madách Imrétől. Énekli: az „Ungvári Dalárda“ vegyeskara. 7. Elnöki zárszó. 8 Honfidab Petőfitől. Énekli: az .„Ungvári Dalárda“ vegyes kara. Halál fürdés közben. A múlt pénteken délután Telegdi Ferencz gőzmalmi munkás 10 éves Mari nevű leánykája az iskolából hazajövet a Gőbl-féle gőzmalommal szemben a Szamos árterebe ment fürödni, alig tettek nehány lépést, midőn Telegdi Mari viz alá merült. A másik két leány sikoltozására a katona uszodából többen jöttek segítségére, de már késő volt, a kis leányt halva húzták ki a vízből. 100 éves a németi ref templom. Abból az alkalomból, hogy a németi ref. templom fennállásának 100. évfordulóját megérte, az egyháztanács örömünnepetl rendezett, mélynek egyik része a templomban, a másik a Kossuth-kerti kioszkban folyt le. A tegnapi majális, melyet a kir. kath. főgymn. .ifjúsága a Csonkág erdőn rendezett, minden várakozást felülmúló szép eredménynyel végződött. Korán reggel zeneszóval a tanárok felügyelete alatt vonult ki az ifjúság a vasúti állomáshoz, honnan először Erdődre mentek, hol a Petőfi-tó mellett sikerült Petőfi ünnepélyt rendeztek. A Csonkás erdőre visszatérve az ügyesen megválasztott gyönyörű helyen megkezdődött a mulatság, melyén városunk társadalma igen szép számmal volt képviselve. Mit mondjunk róla? . . Fesztelenebb, kedélyesebb mulatságot ritkán lehet látni. Délután versenyjátékok voltak, melyeknek eredményét térszüke miatt ezúttal nem közölhetjük. Örvendhetnek a rendező tanárok, örvendhet az ifjúság, mert pompásul ment minden. Élesztési kiséret. A Nagy Lajos féle nyomdát két ifjú vállalkozó Szeretni és Kálik megvásárolták, s az ott régóta nyomatott lapot a „Szatmári“ uj életre törekszenek kelteni. Többen lettek felkérve a szerkesztés elvállalására, mig több sikertelen kísérlet után végre dr. Teorsök Károly ügyvédet nyerték meg. Nekünk csak annyi szavunk van hozzá, hogy Szatmáron semmi szükség nincs az ötödik lapra, annál kevésbé a Szatmárra, mely az utóbbi időben rendkívül lejárta magát. A fürdés áldozatai. Múlt hó 29-én megrendítő szerencsétlenség történt Ungváron. Kovács László 65. gyalogezredbeli közvitéz ugyanis elhagyta a katonaság részére kije lölt fürdőhelyet, ahol az örvény elkaptH s mert úszni nem tudott, már már beleiült. Meglátta ezt Hudák György nevű Lkerti illetőségű közhonvéd, s bajtársának segítségére sietett, de Kovácsot oly szerencsétlenül fogta meg, hogy nemcsak Kovácsot kimenteni nem tudta, de ő maga is az Ung- ban lelte halálát. Mire a két katonát tényleg sikerült a vízből kifogni, már mindkettő halva volt. Kovács holttestét szülei Debre- czenbe szállították, Hudákot pedig múlt hő 31 én temették el. Ugyancsak Ung megvé- ben Nagy Geőczön két fiatal leány lelte ha lálát fürdés közben a Latorcza vizében. Egy egész társaság ment fürödni a Latorczába, hol a viz sok helyen a nagy szárazság miatt térdig sem ér. Kása Mari 16 éves és Szigeti Erzsi 17 éves leányok daczára a többiek figyelmeztetésének a mélyebb helyeket keresték. Alig tettek nehány lépést, s velőtrázó sikoltás után mindkettő eltűnt egy örvényben. Az egyiknek a hulláját rövid idő múlva felvetette a viz, a másikat még nem sikerült megtalálni, valószínűleg fenakadt a fagyökerek között. Felolvasó estély. Az iparos ifjak köre f. hó 4-én saját helyiségében gazdag . tárgy- sorozattal felolvasó estélyt rendez. Ülőhely személyenkint 50 fillér. Kezdődik este Ys 8 órakor. Ez estélyen fognak dönteni a Rózsaféle pályadijra beérkezett pályamunkák fölött s a dijat a szerencsés pályázónak átadják. Nagy tűz volt a mull,héten Kis-Bégány beregmegyei községben. Állítólag gondatlanságból keletkezett, s rövid idő alatt 61 lakóházat pusztított el összes melléképületeivel együtt. Az épületek legnagyobb része biztosítva volt. ElpUS7;tult fűrésztelep. Ungvár mellett a múlt hó' 28-án éjfélutan 1 órakor, állítólag gyújtás következtében kigyuladt a kincs ári uradalom tulajdonát képező és az Engel-czég által bérelt lyutat fürész-épület s földig porrá égett az összes felszerelésével együtt. Az égés ugyané nap délig tartott. Kevés oltó volt jelen, mert e fűrész a községtől kint a kincstári erdők alatt áll, mintegy órányira. Az összes kárt mintegy 40,000 koronára be csülték, de ha kedvező szélcsend nem lett volna, akkor úgy a kincstári deszka-raktár, mint az egész koszorút képező és százezreket érő kincstári fenyveserdők elpusztultak volna. Az Engel-cz&g valószínűen biztosítottá magát, de ki ád szegény ruthénjeinknek most már addig, mig egy szebb és jobb fűrésztelep fog felépülni, fuvarozási keresetet? Vasúti menetrend. Érvényes 1901. májas hó 1 tői. Szatmárról indul: 4 Gyors Vonat Személy vonatok Debreczen i 642 ^55 345 918 247 700 Királyháza 222 62S 1246 7I8 N.-Bánya 628 730 Minden szerdán F.-Gyarmat © ■*> * 1015 723 V. . 227 Szatm árhegy piacz köznap Szamos hídtól 310 | b20 pénteken naponta i 1220 520 Erdőd »» 1220 520 Szatm árhegy piacz vásár és 8o° 1220 250 750 Erdőd ünnepnap Szatmárr J 1220 a érkezik 25ö ■ ■ 750 Debreczen 0 © 8Ö0 220 611 g27 7O8 j 1208 Királyháza J54 910 652 1014 N.-Bánya 842 638 minden szerdán F.-Gyarmat 820 615 V. V. 606 Szatmár- hegy piacz kőznap 810 1210 csak 340 pénteké. 1010 Erdőd 810 1010 Szatmár- hegy piacz ünnep és vasárnap 81 0 1210 34° 840 Utó Erdőd 81° 840 11«)