Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-03 / 14. szám

5 por tos ember volt, ki a rábízott ügyeket egész odaadással védelmezte. Holttestét hét­főn reggel Nagy-Károlyba szállították, hol délután 4 órakor helyezték örök nyuga­lomra. — Erdőhegyi Gyula vármegyei Írnok nej.*, szül. Majos Ida Szatmárhegyen életének 60-ik évében elhunyt. —Serly György nagy- károly városi pénztáros neje, szül. Czilli Ro­zália életének 68 ik évében Nagy-Károlyban elhunyt. — Samu Béla volt megyei kórházi ellenőr márczius BO-án életének 42-ik évé­ben hosszas szenvedés után Beregszászban elhunyd. — Schillervein József másodéves tech­nikus, Nagy-Károlyban hosszas szenvedés után 20 éves korában elhalt. A szép remé­nyekre jogosító ifjú életéta tüdővósz emész­tette fel. Zichy Géza gróf a május 18. és 19 én tartandó koncert alkalmából Jaskovics elnökhöz intézett soraiban üdvözölte a dalegylet női ének­karát. A hangverseny. iránt való érdeklődés oly nagy fokú, minőre még alig volt példa váro­sunkban. Sajtóperünk. Ismeretes lapunk olvasói előtt, hogy Domahidy Elemér főszolgabíró sajtópert indított Hrahoeszky István métki plébános ellen lapunkban a múlt, óv folya­mán megjelent két czikk miatt, melyeknek tartalmát személyére nézve sérelmesnek ta­lálta. Az előleges vizsgálat már befejeztetett, csak a végtárgyalás van hátra. Értesülésünk szerint a vógtárgyalás a szatmári esküdtbi róság előtt lesz. Hrahovszky védelmét egy debreczeni jeles ügyvéd volt szives elvállalni. Komédia ez az egész. Kár volt abba a fő­szolgabírónak belefogni, mert ez a sajtóper csak neki okozhatja a legtöbb kellemetlen­séget,. Ugyancsak üliterátus embernek kell lenni annak az esküdtnek, aki Hrabovszkyt azokért a czikkekórt elítéli. Kötőke. A második és talán az idén utolsó kötőke szombaton este fényes sikerrel végző dött. Válogatott közönség gyűlt egybe, melyet Bősein Gizella kisasszonynak Veres Lajos zon- gorokísérete mellett előadott remek éneke mind­járt magával ragadt. A kedves pillanatokra nyomban újabbak következtek, midőn Hermán Margit kisasszony mutatta be szónoki routinjá- nak meglepő sokoldalúságát. Kishalmy Irénke kisasszony és Kereskedő László dialógja szin­tén nagy tetszésben részesült. A pompásan si­került programmot Benkő Miksa, Füredi Hen­rik és Tanódi Endre triója rekesztette be. A jótékony nőegylet czéljaira szedett belépő dijak­ból mintegy 70 korona gyűlt össze. A városi tanács Böszörményi Károly volt polgármester elhunyta alkalmából a gyászoló családhoz részvétiratot intézett és a boldogult kiváló érdemeit jegyzőkönyvében megörökítette. A Szent Imre Önképző Egyesület múlt szombaton este a tagok élénk részvéte mellett sikerült felolvasó estét tartott. Elsőnek Auer István szerkesztő, meghívott vendég, ült a fel­olvasó asztalhoz és felolvasta néhány szivből fakadt, édesbus Mária-dalát. A dalok a hallga tóságra mély benyomást tettek. A felhangzó lelkes eljenzés után Vörös B.la elnök tolmá­csolta a felolvasónak az egyesület köszönetét amely jegyzőkönyvben örökittetetf meg. Azután Lakatos Géza joghallgató olvasót; fel „A magyar államalakulás erkölcsi tényezői“ czimen, tömör vonásokban megrajzolva a kereszténység állam­alkotó és nemzetfentartó szerepét hazánk tör­ténetének első századaiban. Tisztviselőink házépítkezése tárgyában a virág vasárnapra hirdetőit értekezlet igen biztató eredménynyol fmyt le. Nyolczvannál többen jelentek meg, noha a városban az az érthetetlen eredetű hir volt elterjedve, hogy az értekezlet elmarad. Galha Lajos törvényszéki elnök az összehívók inegbizásából nyitotta meg az ülést, melynek elnökéül is öt vá­lasztották meg az egybegyűltek, magát a tervezetet s a hazánkban már több helyütt létrejött hasonló alkotásokat Rózsa Károly _____ = = „H E T I S Z E M L E“ (14-ik szám.) ismertette. Majd Hosszú Aula!, Kiskéri Béla és Bakcsy Gergely kértek egyes pontokra fölvilágositást, a melyek megadása után egy­hangúlag elfogadta az értekezlet a beterjesz­tett határozati javaslatot, mely szerint az ér­tekezlet a lakbér lekötése fejében való ház- vételt és házépítést üdvösnek és kívána­tosnak tartja, ez irányban actióba lépni kész s fölkéri az értekezlet összehívóit, hogy ideiglenes előkészítő bizottsággá alakulva, a „Tusculanum“ igazgatóságával a további tennivalók iránt a tájékoztató nyilatkozatok alapján tárgyalásokba bocsátkozzanak. E nyilatkozatok aláírása vette ezután kezdetét, aláirt 53 tag, kik közül a meglevő terhek conventálását jelezték célul, négy házvótelt öten, magán telken építést 14-en, és együt­tes csoportos építkezést 30 an. Végül Rózsa Károly fölhívta az egybegyűlteket, hogy a cél megvalósulásakor szükségessé váló 200 koronás üzletrósztőke meggyüjtósét már most kezdjék meg ; mert természetes, hogy az a város és az a tag részesülhet legelőbb a czélul kitűzött eredményekben, a ki annak idején az üzletrészt befizetni képes. E befi­zetés legczólszerübb módjaként azt jelöli meg, hogy a ki teheti, valamelyik helybeli pénz­intézetnél fizetgessen be apránkint takarék­pénztári könyvre tetszés szerinti összegeket, de kösse le egyúttal akként, hogy az előké­szítő bizottság elnökségének beleegyezése nélkül a betevő se vehesse ki. Jeizi egyúttal, hogy a szatmár-erdődi h. é. vasút tagul ie- lentkezett alkalmazottai ily módon már mintegy 500 koronát befizettek a helybeli kereske­delmi és iparbanknál. lézus szent Szivének képei szerkesztősé­günkben kaphatók. Igen szép kivitelűek. Az egyik keresztalaku ptéhlemez, a másik vö­rös posztóból készült. Ajánljuk a lelkészkedő papság és a hitoktatók figyelmébe. Az előbbi­nek ára 60 fillér, az utóbbié 24 fillér. Tömege­sen is rendelhető. Igen alkalmas húsvéti aján dóknak is úgy felnőttek, mint gyermekek szá­mára. Hazafias ünnepség. A róm. kath. fiúis­kola tanítótestülete ápril 11-én, a 48-diki tör­vények szentesítésének évfordulóján változa­tos programmal hazafias iskolai ünnepséget rendez. Az élő rÓZSafÜzér egyik mélyen vallásos tagja 20 koronát ajánlott azon czélra, hogy a székesegyház hajójában kifüggesztett s a hívek szüntelen áhítatával ölelt kegykép fölé szép füg­göny szereztessék be ; példájára az imatársulat tagjai is összeadták filléreiket s áldozatkészségük folytán sz. József ünnepére már föl lett téve a diszes, ezüst rojtu, Mária-kép drapéria. Ugyan­csak a tagok bőkezűségéből márczius hó egész folyamán minden isteni tiszteleten 6 gyertya égett a kegykép alatt, mely virágfüzérekkel, friss ko­szorúkkal mindig el van látva. A közigazgatás egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat, amelynek tervezete már el­készült a belügyminisztériumban, a megyei l iszt viselőket igen közelről érinti. A törvény- tervezet szerint a megyei pénztári kezelés 1901. deczember 31-ón a kir. adóhivatalok hatáskörébe menne át. Ennek következtében állnak be a következő változások : Az árva- széki könyvelők, nyilvántartók egyelőre me­gyei kezelés alatt maradnak, a számvevőket pedig a szükséghez képest fogja átvenni a pénzügyminisztérium, tehát nem egyszerre, ugyanazért a számvevőségek a megyéknél feloszlatva most még nem lesznek, de mű­ködésűk csak p községi pénzkezelés és el­számold ára fog szorítkozni. A számvevősé­geknél üresedésbe jövő állások a törvény szentesítése után főispáni kinevezéssel be nem tölthetők többé. Ama megyékben, hol a tisztviselők fizetése most lesz javitva, a javításban, — mely a múltra szól, a pénz­tári és számvevőségi tisztviselők is rószesi- tendők, habár azokat a pénzügyminiszter csak a lX-ik rangosztályba, ugyanazon a X. és XI-ikbe fogja kinevezni, de a netáni nagyobb fizetés közötti ktilönbözetet személyi pótlók czimón utalványozza. A kir. pénz­ügyminiszter által azonnal ki nem nevezet­tek egy óv alatt tartoznak folyamodni, ed­digi fizetésüknek megfelelő alkalmaztatásért, egyelőre helyükön maradnak. A miniszterel­nök kijelentette, hogy mindazok, kiknek a szükséges kvalifikácziójuk megvan és nem szolgálatképtelenek, állást fognak kapni és pedig olyat, amelyben az ugyanannyi szol­gálati évvel biró állami pénzkezelési tisztek ma vannak. Veszett ebmarás. Egy Tisza-Ujlakról Szől- lősre, s innen Husztra kóborgó veszett kutya Pohojdák Mária tisza-ujlaki aszonyt és Markovics Hani nagy-szőllősi leányt meg­mart, mindkettőt az illetékes hatóság Buda­pestre a Pasteur-intézetbe szállította. A ve­szett ebet csak Huszton lőtték le. Az „Elsőmagyar“ mérlege. — Lapunk mai számában veszik olvasóink az elsőmagyar ál­talános biztositó társaság mérlegét. Ez a nagy hatalmas magyar intézet, mely alapítása óta úgyszólván egyedül képviseli a magyar biztosí­tási ügyet, a mai nehéz gazdasági viszonyok között is igazi reális üzletpolitikájával elérte azt, hogy üzletágai mindenben gyarapodtak. — Az igazgatóságnak a társaság m. hó 30-án tartott közgyűlés elé terjesztett mérlegéből csak egy adatot közlünk, azt, hogy a társaságnak immár 90 milió 417 ezer korona biztosítéki alapja van. Ez a hatalmas szám ékesebben szól minden más commentárnál. A közgyűlés határozatából ki­folyólag a helybeli főügynökség tudatja, hogy pénztáránál a 25 számú szelvény ellenében egész részvény után, 168 korona és minden félrészvény után, 84 korona április 1-től kez- dődőleg kifizettetik. Élelmiszer-beszerző szövetkezet. Tisztvi­selőink házépitő mozgalma váratlan csatta­nót szült. A virágvasárnapi értekezleten ugyanis általános helyesléssel találkozott az egyik fölszólaló, a ki azt hangoztatta, hogy akármilyen üdvös is a házszerzési mozgalom, mégis sokkal közelebbről érinti a tisztvise­lőket a mindennapi élelmiszerek és ruházat beszerzése, ebben kellene valamit tenni, ha lehet. Rózsa Károly erre előadja mind azt, a mi ez irányban az utolsó két évben tör­tént városunkban, ismerteti a „Magyar Gazda- szövetség'’1 értékesítő és fogyasztási szövetke­zetét, mely „Hangya“ név alatt harmadév megalakult, s a mely azóta 153 fogyasztási és értékesítő szövetkezetét rendezett be s látott el áruval, részletesen ismerteti a „Hangya“ forgalmát, mely a második évben már az elsőnek tízszeresére, a harmadikban pedig harmincszorosára, 40 ezer koronáról 1 millió 123 ezer koronára emelkedett. Előadja, hogy miképen vezeti, ellenőrzi és támogatja a „Hangya1’1’ a szövetkezeteket, tnikópen menti meg a kezdet nehézségeivel járó keserves tapasztalatoktól, a miktől bizony az önma­gára hagyott szövetkezetek egyébként alig tudnak menekülni. Ez ismertetés hatása alatt meg is bizta az értekezlet az összehívókat, hogy a „Hangya“ szövetkezettel lépjenek érintkezésbe egy ólelmiszer-és ruházat-be­szerző szövetkezetnek városunkban való fölál­lítása iránt, s oly nagy volt a készség a csat­lakozásra, hogy a készletben volt aláírási

Next

/
Thumbnails
Contents