Heti Szemle, 1901. (10. évfolyam, 1-52. szám)

1901-04-03 / 14. szám

2

HETI SZEMLE“ (14-ik szám.)

óta az ifjúság közös jelvénye lett, s úgy lépett a tanács elé, mely csak nemrég távolította el a megváltás szent symbolumát az egyetem termeiből.

Nem tüntetés, nern gyermekes demonstratio ez, mint a hogy a megficzamodott miniszter lapjai és talpuyalói hirdetik, hanem a legkomolyabb bizonyságtétel a keresztény ifjúság aktiójának magasztos volta mellett. Visszakövetelik a kereszt meglépett nymbu- sát, visszakövetelik számára a tiszteletet, melytől egy idő óta oly kedvteléssel szokták megfosztani éretlen emberek és ostoba tudósok egyaránt.

Kinek keblében nemes szív lakik, tisztelettel fog meghajolni e magasztos lett előtt, s a csodálat bizonyos nemével tekint azon bátor ifjúra, ki ama válságos pillanatokban, melyekiől egész jövője függött, habozás nélkül állott oda az ifjúság mozgalmainak élére s meg merte vallani az ellenséges érzelmű tanácsbeliek előtt, hogy kicsoda ő!

Ellenséges érzelmüek ? . . Ki állítja ezt ? . . Nem kell bizonyíték 1 . . . Ott vannak dr. Bókái uruak, Isten kegyelméből jelenleg az orvoskari dékánnak ama jelentőségteljes szavai, melyeket a doktori felavatás után e ritka jellemű ifjúhoz intézett: „Én nem képesítettem volna magát, szerencséje, hegy igy elkészülve jött ide.“ Kellett-e ennél hitványabb nyilatkozati . . . Kell-e ennél több bizonyíték, hogy egész súlyával nehezült az elvakult zsidó professorok ódiuma a kereszt védőire? Pirulhatnának önmagok előtt, pirulhatnának azon zsidó vallásu egyetemi nőhallgatók előtt, kik okos kijelentésükkel több éretségett tanúsítottak, mint az egész tanács. A keresztényeknek szent jelvény a kereszt, ránk nézve közönbös — igy szólották ők, — mért ne foglalhatna hát helyet az egyetem termeiben ? . . A keresztény ifjúságra lélekemelő, minket hidegen hagy . . .

Ez volt volna az egyedüli helyes megoldása a dolognak, melyre az okos zsidó leányok megmutatták az utat, de távolról sem az, hogy fussunk rendőr után, s nyoMint látják, a két utolsó vers nincs a kolindával szerves összefüggésben, szerencse- kivánatot fejez ki és bármelyiknek végéhez csatolható.

Mit jelentenek a Jehér virágok? Van egy kolinda, melyben minden második vers ezen refrénből áll. A román nép képzeletében a hóval és zúzmarával bevont füvek és bokrok, fehér virágoknak látszanak.

Gyönyörű kolinda & „Szomorúhir“ (Vestea reá), mely Dr. Marienescu At. gyűjteményében fordul elő. A szűz Anya kérdezősködik az emberektől, nem látták-e szent Fiát. Szent Fiad mi láthattuk,

De hogy ő az nem tudhattuk.

Ha valahol láttátok,

Hogy ő az, megtudtátok;

Mert fiamnak orczájára írva van a napsugára,

S homlokán a teli hold Gyönyörűen fölragyog ;

S a vállai fölött szép két Hajnalcsillag hinti fényét.

Erre azt felelik, hogy Pilátus udvarán^ föl van feszítve fenyőfán. Erre nagy sereg szőke angyal repül a szűz Anyához, kinek szive vérben úszik. Vigasztalják és az éghez emelik. O pedig igy szól: Fiam mindig fejedelem lesz, a jók fiai lesznek, a rosszak, nak is megfizet, örök kárhozatra vetve őket

Lukácsi György.

moztassuk ki azon ifjakat, kik az egyetem termeibe ki merték tűzni a keresztet. Mintha bizony valami gaztettet vittek volna veghez. Szomorú dolog, hogy Mária országában, mely egykor mély vallásosságával tündöklőit, azt is meg kellett érni, hogy banditák gyanánt rendőr kézre adják a kereszt védőit és tisztelőit.

És ebben a qualifikálhatatlan eljárásban része van egy katholikus papnak, ki ez idő szerint a budapesti tudomány egyetem rektora. Az ő jelenlétben és assistentiája mel* lett távolították el a kitűzött kereszteket az egyetem termeiből. Hogy fór össze az az aktus a reverendával ? . . . Milyen lélekkel álihatott meg ez az ur azon ifjú előtt, ki mellén a szent kereszt jelvényével bátran lepett ki a világ elé, mintha mondta voi, i: En nem vagyok pap, de azért nem tagadom meg a keresztet.

Adjon az Isten hazánknak minél több ilyen lelkes ifjút és mentse meg az olyan reverendás rektoroktól, mint Kisfaludy Béla.

Egyenlőség a törvény előtt.

A törvény előtt minden állampolgár egyenlő. Ez alkotmányjogi elv. Mit jelent ez ? Azt, hogy minden állampolgár, miniszter és főszolgabíró, elöljáró és alattvaló, egyházi és világi állásban levő, gazdag és szegény, ur és szolga kivétel nélkül, egyaránt köteles tiszteletben tartani a törvényt. Ha tehát az alattvaló elleneszegül a törvénynek, éppen úgy sérti meg és töri át a jogegyenlőség nagy elvét, mint az a hatósági közeg, mely hivatalos hatalmával visszaélve, a törvényt teljesen mellőzve, vallási fanatizmus, — önérdek — és személyes tekintetekből különbséget tesz polgár és polgár között. Ily körülmények között a jogrend megzavart egyensúlya mindkét esetben hely reá 11 i tás t igényel.

S mégis mit tapasztalunk az életben ? Nem mást, mint azt, hogy a közigazgatási kormányzat minden nyomorúsága és bűneivel ma is az, a mely azelőtt volt, hogy igazságot nem tud és nem képes szolgáltatni és hogy az ultima rátiót éppen azon közigazgatási közegek idézik elő, kiknek hivatásuk az, miszerint a törvény tiszteletében a népnek példát adjanak. Hej pedig, a rossz példa könnyen talál utánzókra, kivált ha olyan állású egyéntől származik, akit egyébként átalános tiszteletben kell és szokás tartani !

Mindenesetre tanulságos s valóban érdemes följegyezni azt, hogy a magyar köz- igazgatás tagjai között fölös számmal akadnak olyan egyének, kik saját hazai törvényeken alapuló rendelkezések és §§-ok ellenére azt a kivételt veszik igénybe, hogy reájok a mindenkit kötelező törvény nem kötelező és nem törvény. Az ő elvök : „Sic volo, sic iubeo, sat pro ratione (et lege) voluntas !“

Nézzük a konkrét eseteket. Nevet nem említünk. Nomina sunt odiosa. Különben is tárgyilagosan akarjuk bebizonyítani: milyen az egyenlőség a törvény előtt ? Arma vi- rumque cano. Annyit azonban megmondhatunk, hogy közigazgatási közegről szól az ének és hogy minket családi összeköttetések alapján kormányoznak, mert a főszolgabiró minden brutális intézkedését helyben hagyja és megerősíti a rokonságban levő alispán.

Óriási homoktengeren, élénk, de fölötte nehéz közlekedési országúton, összetalálko- 1 zik a négyes fogatú hintóbán egyedül ülő

főszolgabiró három igen nagy terhet szállító s fölötte gyenge jószággal biró szegény ember szekereivel, s mert nem térnek ki neki, megállítja a saját, urifogatát és a szegény emberek szekereit is. Hogy hívják kendte- ket? Megmondják. Feljegyzi mindháromnak a nevét. Rebus quasi optime gestis tovább hajtott a főszolgabiró. A lehetőleg legrövidebb idő alatt be lett idézve mindhárom szegény ember, s mert nem tértek ki a mindenható főszolgabírónak, elitólte az elsőt 30 korona pénzbírságra, de mert a szegény ember véletlenül megmondotta az igazságot a főszolgabírónak 150 koronára lett büntetése fölemelve. Megjegyzésre méltó, hogy ezen első szegény ember szerencsétlenségére róm. kath. vallásu volt. A másik kettő, mint kálvinista, fölmentetett. A szegény róm. kath. ember kénytelen volt a reá igazságtalanul és törvényellenesen kivetett pénzbírságot, kifizetni, de a főszolgabírónak a hajaszála sem görbült meg. Ez az első egyenlőség a törvény előtt.

íme a másik konkrét eset. Az erőszakos főszolgabiró 540 korona büntetést rótt egy szegény emberre, mert nem köszöntötte őt. Hol van az megírva, hogy mindenkit kötelesek vagyunk köszönteni? A szegény ember ugyan nem fizetett, mert nem volt miből fizetnie, de majdnem egészen leülte büntetését a börtönben. A főszolgabírónak azonban semmi baja sem történt, noha a kegyelmes belügyminiszternek is tudomására lett adva igazságos! és bölcs! Ítélkezése, s noha az országgyűlésen eme zajos közbekiáltások voltak hallhatók: „Akasztani való! Egy napig sem maradhat hivatalban.“ Lásd a „Magyar Állam“ 1900. november 29 érői keltezett 272-ik számát. Ez a második egyenlőség a törvény előtt.

Az erőszakos és tapintatlan főszolgabiró bizonyos községben egy egész éve szítja a vallási viszályt; a községi képviselőtestületet birtokon kívül helyezi s a községi képviselőtestület öt éven át többszörösen ismételt tiltakozása ellenére önhatalmúlag odaajándékozza a község jelentékeny területét, melyet a róm. katholikusokkal közösen bir a gondnoksága alatt álló kálvinistáknak, csak azért, mert ezzel sérelmet okozhat a róm. katliolikusoknak. S jóllehet a községi képviselőtestület és a róm. katholikusok igazsága kézzelfogható, a törvényszegő főszolgabiró mindazonáltal büntetlenül izgágáskodik tovább is ad maiorem Colomanni Széli glóriám. Ez a harmadik egyenlőség a törvény előtt

Egy plébánosra ráfogja a főszolgabiró, hogy megsértette a szolgabirói hivatalt, mert a főszolgabiró törvénytelenségeit leleplezte s nevén merte nevezni a torzszülött gyermeket, ennélfogva, kihágás czimén, tólviz idejében délutáni 3 órára, „különbeni lővezettetés terhe alatt,“ tárgyalásra idézte a beteg plébánost, habár a törvény ily esetben nem kötelezi személyes megjelenésre a vádlottat. A beteg plébános nem akarván azt az örömet megszerezni az erőszakos főszolgabírónak hogy elővezettesse, mert a mennyi esze van, megtette volna, bement a tárgyalásra, s a hagyományos szokás szerint elitólte az ártatlan plébánost 200 korona pénzbírságra vagy 10 napi elzárásra. Magától értetődik, hogy nem nyugodott bele, hanem megföl- lebbezte. Hanem azért mégis megadta az árát, mert tárgyalás után 14 kilométernyi utat volt kénytelen zimankós időben házáig megtenni, még pedig éjszakának idején, s ennek következtében az a nélkül is beteges ember meghűlvén, 6 hétig élet-halál között