Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-05 / 36. szám
„HETI S Z E M L E“ 36-ik szám.) howázki gróf ügyében a katonai becsületbi- róság Ítéletének revíziója várható. A király katonai irodája ugyanis felülvizsgálás czél- jából bekérte az ügy összes iratait. — Le- dohowszki és Tacoli dolgaihoz némileg hasonló eset, történt, most Salzburgban is. Egy egyéves önkéntest meglökött néhány németnemzeti diák az utczán és pedig állítólag azért, hogy az önkéntes, a ki a bécsi Norica czimü katholikus egyesület tagja, összeütközésbe kerüljön a tiszti becsületbirósággal. A jelenetről néhány tiszt tudomást szerzett s a becsületbiróság határozata az volt, hogy az egyéves önkéntesnek ki kell hivni a diákokat. Mikor pedig az önkéntes kijelentette, hogy nem párbajozik, a becsületbiróság úgy határozott, hogy az önkéntes soha sem kaphatja meg n tiszti rangot. — Nem is kell mondanunk, hogy az osztrák katho- likusoknak ezen mozgalmát mi is helyeselhetjük, és igen örülnénk, ha nálunk is megmozdulna a kath. közvélemény ilyen irányban. Dj cseppkőbarlang. Kelheim bajorországi városban Rederbacher mérnök mésztelepén néhány napja sziklarepesztós közben, tágas cseppkőbarlangra bukkantak. A mennyire eddigelé megállapították, a barlang északkeletről délnyugatnak húzódik s körülbelül száz méter hoszu és ugyanennyi a szélessége is. A magassága azonban csak tizenöt méternyi s ennyi sem mindenütt, beljebb már csak meghajolva, sőt térden csúszva lehet járni. Lehet azonban, hogy még folytatása is van a barlangnak s hogy ott térfogatána ' megfelelőbb a magassága. A mi magát a barlang belső képét illeti, csudásan szépnek mondják. Menyezetéről milliónyi üvegszerü s alig tolltok vastagságú csövek lógnak sűrűn lefelé, olyik fél méter hosszú, kristály- tiszta vizcsöppek tapadnak rajtuk s egészben olyanok, mintha csillogó jégcsapok volnának. Másutt olyan a barlang bolthajtása, mintha csillogó jégcsapok volnának. Másutt olyan a barlang bolthajtása, mintha hófehér csipkediszszel volna beszövődve. Közbül mindenféle cseppkőoszlopok meredez- nek a legkülönfélébb formában. A barlang egyik odújában szinte átlátszó jéghegy képződött, a melynek lábánál vékony kristálypatak csörgedez, a tetőről pedig megszám- lálhatlan jégtü villog. Tolvajok iskolája. Érdekes zugiskolát fedezett fel a napokban Essen németországi városban az ottani rendőrség. Az iskola a tolvajok iskolája volt, ahol a rablásra hajlandó apró csemetéket s elzüllött csavargókat oktatták ki a tolvajmesterségek köuy- nyebb-nehezebb fogásaira. Az „oktatók“ főleg a női osztályból kerültek ki, a kik addig „tanították“ a tanítványokat, mig a biztos kézügyességre szert nem tettek. A tolvajiskolának egész rendszere volt s Essen egyik külvárosának legfélreesőb zugában volt. Azok a kezdők, kik már némi gyakorlattal s kézügyességgel bírtak, „kirándulásokat“ tettek. Az iskolának „tagjai“ is voltak, akik azonban jpár vénebbek közül kerültek ki. Leginkább & zsebtolvajlás művészeti szellemében nevelték a kezdőket, akik most kénytelenek az iskola nélkül gyakorlatilag tovább tanulni a mesterségüket. Felhívás- Értesítem e város iparosait, hogy iparos tanonczaikat az 1900—1901-ik tanévre folyó évi Szeptember hó 1-től 9-ik napjáig Írassák be, — még pedig hétköznapokon a szerdai nap kivételével a mikor beiratkozás nincs, — délelőtt 11—12 óráig, vasárnap pedig d. e. 10—12 óráig. Felkéretnek tehát az illető iparosok, hogy tanon6 __ = ____ =__= _ cz aikat a jelzett napokon és órákban beiratkozás végett a szatmári ev. ref. elemi iskola lV-ik osztályába ellenőrzőkönyvecskéjökkel együtt annyival inkább küldjék fel, mivel a későbben jelentkezők mulasztóknak fognak tekintetni. A tanítás 1900 szeptember 10 napján hétfőn kezdetik meg. Szatmártt, 1900 auguszt. 23. Dr. Korbay főkapitány. Magyar pezsgő a párisi kiállításon. A párisi kiállítás zsűrije már kihirdette a bírálatok eredményét. A magyar pezsgők előkelő helyet foglalnak el a jutalmak rangsorozatában, a mi annál is feltűnőbb, minthogy a túlnyomóan franeziákból összeállított zsűri éppen nem volt azon, hogy pezsgőborainkat elnéző, vagy enyhe megítélés által könnyű diadalhoz juttassa. A legnagyobb kitüntetést, melylyel magyar pezső díjazva lett, Belatini Braun Artur velencei (fejérm.) pezsgőgyáros kapta „Domino sec“ pezsgőjéért, mely az aranyéremmel lett jutalmazva. Ez az eredmény egyrészt a — saját iparában érdekelt. — franczia zsűrinek tárgyilagossága és szigorú részrehajlatlansága mellett bizonyit, másrészt épp oly fényesen igazolja hazai iparunk fejlődésében azt, hogy a pezsgő- gyártás terén is megálljuk a próbát s nincs szükségünk arra, hogy a külföld előtt is kitűnőnek elismert pezsgőboraink helyett drága franczia pezsgőt fogyaszszunk. Á levelező-lapok netovábbja. Nincsen talán az égen sem annyi csillag, mint a mennyi féle, fajta levelező-lap van az egész világon forgalomban. A legtöbbje — kivéve persze számtalan torzgyártmányt — igen csinos, sőt művészi kiállítású, örömére a szorgalmas gyűjtőknek — a bakfisoknak. No, ha olyan levelező-lapotkapnakimádói któl, mint. a minőt a „Pallas“.vállalat kibocsátott, csakugyan boldogok lehetnek. Mert e lapok csinosak. Egy szobrásza magyar kereszténység kilenczszázadosünnepére megörökítette Mária reliefképét domború veretű ezüst fémlapon. Papírra erősítve, levelező lapokká alakulnak, lehel rájok czeruzával és tintával Írni, s bár áruk egy korona, mégis nagy kelendőségnek örvendenek, mert rendkívül szépek. Fertőző betegségek ellen, melyek leginkább az egészségtelen ivóvíz által terjesztetnek, biztos óvszer a tiszta egészséges ásványvíz. Felhívjuk tehát szives olvosóink figyelmét a „Kristály“ Sz. Lukácsfürdői hegyi forrás hirdetésére, Veszet kutyát találtak a város külterületén, minek folytán a főkapitány 40 napig tartó zárlatot rendelt el, mely idő alatt a kutyákat szájkosár nélkül utczákra és közterekre bocsátani nem szabad. 8983 szám. k. ü. 1900. Árlejtési hirdetmény. A szatmári kir. ügyészség felügyelete alatti szatmárnémeti kir. törvényszéki központi és a hatósága területén levő nagy-károlyi, —nagybányai, — nagy-somkuti, — erdődi, — halmii, — szinyérváraljai, — fehér-gyarmati, — és máté-szalkai kir. járásbirósági fogházakban letartóztatottak rendes élelmezésének, valamint a beteg letartóztatottak számára orvosi rendelvény alapján kiszolgáltatandó étadagok és élelmi szerek kiszolgáltatásának a jövő 1901. évi január hó 1-ső napjától kezdődő egy évre, esetleg az 1901. 1902. és 19Ó3. évekre leendő biztosítása czéljából, a vezetésem alatti kir. ügyészség hivatalos helyiségében folyó évi szeptember hó 14-én délelőtti 10 órakor zárt ajánlati versenynyel egybekapcsolt nyilvános árlejtés fog tartatni. Az egy koronás bélyeggel ellátott és az alábbi kellékeknek megfelelőig kiállított és fölszerelt zárt írásbeli ajánlatok az árlejtés megkezdéséig az alólirt kir. Ügyészségnél nyújtandók be. Később érkező ajánlatok, valamint az árlejtés befejezése után tett utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Az írásbeli ajánlatban kiilön- külön ajánlat teendő : 1. ) a rendes étadagra nézve, mely áll, 35. centiliter leves, 35. centiliter főzelék (hús napokon IOV2 dgr. csont és zsiradék mentes hús) és 56 dekagramm kenyérből; 2. ) a böjti étadagra nézve, mely áll 112 dekagramm kenyérből s végül 3. ) a betegek részére kiszolgáltatandó étkekre nézve, mely utóbbi ajánlatnál a számvevőileg megállapított kikiáltási árhoz viszonyított százalék leengedés mennyisége tüntetendő ki. A bánatpénz összege 1600 koronában állapittatik meg, mely készpénzben vagy szabályszerint biztosítékul elfogadható értékpapírokban az ajánlathoz melléklendő, a szóbeli árlejtésben résztvenni kívánók által pedig az árlejtés megkezdése előtt leteendő, kiemeltetvén, hogy még le nem bonyolított más hasonló vállalatnak letétben levő biztosítéka, illetőleg az arra való hivatkozás az előirt bánatpénzt nem pótolja. A kir. ügyészség által nem ismert vállalkozók előéletük és vagyoni állapotúk iránt magukat a zárt ajánlathoz melléklendő, illetve a szóbeli árlejtésnél bemutatandó hatósági bizonyitványnyal igazolni tartoznak. A piaczi árak alapján számvevőileg megállapított kikiáltási ár 1. ) a rendes étadagra nézve 28 fii. 2. ) a böjti étadagra nézve 20 fii. A betegek részére kiszolgáltatandó étadagok kikiáltási árai, valamint a részletes árlejtési feltételek étlap és piaci árjegyzék, a kir ügyészség irodájában, a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Az árlejtési föltételek ismerete, valamint az, hogy az ajánlattevő magát azoknak föltétlenül aláveti, ez írásbeli ajánlatban kifejezetten megemlítendő. Szatmár, 1900. szept. hó I-én. Dénes Lajos kir. ügyész.