Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)

1900-03-28 / 13. szám

4 HETI SZEME E“ (I3-ik szám.) ságnak.“ Amint föllépett a vonatra, éljenzés tört ki az ajkakon, mely mindaddig nem csillapult, mig a vonat el nem robogott.. Ke­rekes Mihály plébános, dr. Erdélyi Károly, Majos Károly és Molnár Mihály kísérték el egesz Váradig, a délutáni vonattal többen is mentek. Lemondott polgármester Lüley Sándor Ungvár város polgármestere e hó 21 én lar tott közgyűlésen lemondott állásáról, s leg­később csak szeptemberig hajlandó az ügye­ket vezetni. Kinevezés. A m. kir. belügyminiszter M.-Sziget város rendőrfőkapitányává Szőllősy Ferencz rendőrtanacsost nevezte ki. Az újon­nan kinevezet főkapitány M.-Sziget városnak régi tisztviselője s hoszas szolgálata alatt szerzett érdemeket ez előkelő állásra való kinevezésre. Gratulálunk ! — Gyászhir Szoboszlai Papp József a vármegyei számfejtő hivatal főnöke e hó 21-én este 8 órakor hirtelen elhunyt. Épen sétáját végezte nejével az utczán, s midőn már haza­térőben voltak, egyszerre roszul lett és a legközelebbi kapualjában pár perez alatt kiszenvedett. A tisztviselői karnak igen ro­konszenves alakja volt, kit minden ismerőse szeretett. E hó 23-án nagy részvét mellett helyezlek nyugalomra. — Szerbák János kis- gerczei gör. kath. lelkész életének 75-ik évé­ben e hó 22 én elhunyt. A miniszter nyilatkozata. Városunk első iparteleperői, a nagy gőzmalomról, Hegedűs kereskedelmi miniszter nagyou elismerőleg nyilatkozott a látogatás alkalmával. Mikor kiséretóvel a gőzmalom minden helyiségét s azok berendezéseit megtekintette, odafor­dult az őt kalauzoló kísérethez s igy szólott: Uraim ! gratulálok e szép és modern bérén dezéshez. Sok ipartelepet megnéztem már, de még ilyen berendezést, mint a milyennel ez el van látva, kettőnél sem tapasztaltam. Kinevezés. A pénzügyminiszter Mátéfy Domokos szmyér váraljai adótárnokot a szé- kelyudvarbelyi kir pénzügyigazgatósághoz segediiikárnak, — Nagy Kálmán szinyérvár- aljai adóhivatali gyakornokot a nagybányai kir. adóhivatalhoz adó isztnek nevezte ki. Egyházi gyűlés. A nagykárolyi róni kath. egyház Palczer Ernő egyházi és Vetzák Ede világi elnök vezetése mellett a napokban lariotta meg évi rendes közgyűlését. Palczer elnök ékesszólóan ecsetelte a múlt óv ese­ményeit, melvek közt a legnagyobb hord erejű volt a Vinterhalter nagyváradi kano­nok és a Jelinek Róza állal tett alapítvány. Az előbbi 4000, az utóbb 5800 koronás. Meg­állapították a költségvetési és az egyházi adó kivetés kulcsát, s megválasztották a ki­mig mellette a mogyoró mindig csak cserje marad ? ! — Olyan kérdések, melyekre csak akkor adhatunk megnyugtató feleletet, ha a mindenható Isten létét elfogadjuk. A Maréchal Nill s a közönséges hóna­pos rózsa a legjobb barátságban megférnek egy azon gruppban; ugyanaz a gondos kéz nyesegeti egyiket is másikat is; nem fürdik különb napsugárban ez, mint amaz s mégis annyira elütnek egymástól, hogy mig amaz uralkodói trónon ül a rózsafajok között, emez a legradikálisabb demokrata. Egyik igen gyakori és közönséges vi­rág az árvácska ; sokféle fajtája van, melyek mindegyike más-más szinü, vagy ugyanazon színnek különböző árnyalata. Honnan van, hogy e kedves kis virágnak gyökerei egy virágcserép maroknyi földjéből össze tudják szedni a szivárvány összes színeit a sötét vöröstől az ibalyaszinüig minden átmenettel és annyi változottsággal, hogy csodálkozunk rajta? Bátran merem mondani, hogy nincs a világon olyan vegyész, ki abból a ma­roknyi földből ki tudná választani azt a sokféle festő anyagot I Hát az a kis mag, melyet a virágkedvelő oda vetett, annyira túl tesz az eszére büszke emberen, hogy segédeszközök nélkül is képes oly dolgokat vetésnél közremükökő bizalmi férfiakat. A közgyűlés Palczer Ernő elnöknek buzgó fá­radozásaiért jegyzőkönyvileg köszönetét sza­vazott. Stefánia férjhez ment. Az özvegy trónö­rökösnét a múlt csütörtökön eskette meg Mayer püspök, a burg plébánosa Miramaré- ban Lónyay Elemér gróffal. Mint tanuk Cho ■ loniewsky gróf és a vőlegény öcscse szere­peltek. Ő felsége pompás ajándékkal lepte meg a menyasszonyt, kit mindenfelől elá­rasztottak üdvözlésekkel és ajándékokkal. Az uj pár esküvő után tengeri utazásra indult. A katholikus kaszinó vasárnap este a Czeczil-egyesület nagy termében felolvasó estélyt tartott, mely látogatottságot tekintve mögötte maradt az előző estélyeknek; de a műsor most is oly gazdag volt, mint eddig. Első szám Haller Jenő orgonajátéka volt, ki Rinck „Flute Conurto“ czitnü nagyszabású, kiváló zenei tudást igénylő hangverseny da­rabját játszotta el bámulatos technikával, és egy hivatott zeneművész bravourjával. A közönség az utolsó akkord elhangzása után a kiváló zeneművészt lelkesen tapsolta és éljenezte. Az orgonajáték után Zahoránszky István felolvasása következett. Zahoránszky- nak ez volt első nyilvános szereplése s ez első fellépésével mindjárt meg is hódította a közönséget. Felolvasásának magasztos tárgya, a vonzó, kellemes irály, mely az egész felolvasáson végig vonult, a hallga­tóság figyelmét mindvégig lekötötte. A kö­zönség hálás is volt, iránta s a felolvasás befejezésekor zajosan megtapsolta. Papp Gizella k. a. Varady Antal „Melyikei?" czimü gyönyörű költeményét szavalta el b ztos tudással és nagy hatással. Az utolsó felolvasó Kádas László volt. „A férfiakról“ volt a czime felolvasásának, melyben gyak­ran csillant fel élénk temperamentumának derűs humora, mely a közönséget nem egy­szer hangos nevetésre késztette. Különö­sen a férfiak természetrajzának bemutatásá­val keltett nagy derültséget. Hogy neki is bőven kijutott a tapsból, azt mondanunk sem kell. Műsor után a közönség egyrésze a katholikus kaszinóba vonult, hol tombolá val összekötött társas szórakozás volt. Az Ügyvédi kamara vasárnap tartotta évi rendes közgyűlését, melyen Dr. Farkas Antal elnök a kartársi egyetértés ápolására buzdí­totta a tagokat, ezután Dr. Schlönpflug Jenő titkár számolt be a múlt évi működésről. A számvizsgáló bizottság jelentése után a pénztárnok a felmentvény megnyervén, a tagsági dij állapíttatott meg 24 koronában, mely julius 1 ig befizetendő. művelni, melyeket a legnagyobb tudós sem képes még utánozni sem ?! — Isten ujja v..n itt, Hölgyeim és Uraim, melyet csak az nem lát, ki nem akarja látni! Vessünk egy futó pillantást még az állatvilágra is. Mily bámulatos például az az ügyesség, melylyel az állatok lakóhelyei- ket készítik! A fecskének sárból készült, fagombához hasonló kis lakását minden gyermek ismeri ; ez azonban még a legegy­szerűbbek közé tartozik. Mily mesteri ügyes- séggel szövi össze himbálózó struez-tojáshoz hasonló fészkét a függő czinke ! Minő pom­pás palotában lakik a hód! Hány utazó megbámulta már azokat az igen tervszerűen épített, jól berendezett erős, kis várakat, melyeket a termesz nevű hangyák építenek maguknak 1 Szóljak-e a méhekről, melyek oly szép, szabályos hatszögü viaszhasábokba gyűjtik nyáron át, a mézet? Rendkívül ér­dekes a madarak költözködésének tanulmá­nyozása is. Sokszor még nálunk melegen süt a nap, még lombos a berek s már útra kelnek. Mennyi okosság van abban, hogy a daruk háromszög, a vadlibák római ötös alakban vonulnak! Nem kevesebb figyelmet érdemel az állatok emlékező tehetsége. Mennyi falut, A kath. kaszinó ápril. hó 1-én — azaz — vasárnap délután 4 órakor tartja rendes évi közgyűlését.. Tárgysorozat: Elnöki megnyitó, titkári jelentés, kimutatás a kaszinó vagyoni állapotáról, tiszlujitás, esetleges indítványok. A közgyűlésre a kath. kaszinó t. tagjai a kiküldendő meghívókon kívül, ez utón is meghivatnak. Kötőke volt szombaton este a Czeczil egyesület dísztermében, melyen püspök ur ő méltósága is megjelent, ki szívesen bocsá­totta a nőegylet rendelkezésére a helyiséget, azt villanyfénynyel kivilágittatta és saját költségén befüitette. Az első számot egy mesterileg előadott trió képezte, melyet Bor­bála Laura zongorán, Oeorgievich Vilma he­gedűn és Ferenczy Gusztáv gordonkán játszot­tak művészi tökélylyel. Vajay Imre, Hodossy Lajos és Ékkel Lajos éneke a programúinak pompás pontja volt, melyet a közönség nagy élvezettel hallgatott. Litteczky Margit kisasz- szony egy vig monologot adóit elő, mely által már eddig elért szép sikereit v a óban megkoszorúzta. Ludmann Ilonka kisasszony, művészi estélyeink csalogánya, Vajay Imre úrral egy kettőst énekelt elragadó hatással. Dr. Tanódi Mártonná úrnő zongora darabjai szintén kellemes perczeketszereztek. Az ügyes rendezésért Jákó Sándorné, Jékei Károlyné, Dr. Tanódy Márionné úrnőket is Dr: Fechtel János titkárt illeti dicséret. A tiszta bevétel 33 frt 66 Va kr. volt. Nagy tűz Erdődön. A szomszédos Erdőd községben nagy tűzvész pusztított a múlt csütörtök délután, melyet a gondatlanság, a tüzes hamunak a trágyadombra való hordása idézett, elő. A megrémült lakosságnak a sze­rencsétlenség hírére városunk tűzoltósága is segítséget nyújtott. Emberfeletti küzdelem után a tüzet csak a késő éjjeli órákban tud­ták megfékezni, de már ekkor 26 lakóház és egy csűr a lángok martaléka lett. A leégett családok helyzete kétségbeejtő. A ref. főgymn. f. hó 20 án rendezett hangversenye a helybeli és vidéki közön­ség nagy érdeklődése mellett folyt le. A vál­tozatos műsort a főgym. énekkar szépen előadott népdalaival nyitotta meg. Kovács Leo, Nyári József, Meder Mihály, Markos Imre és Veress Lajos urak quintett jáiéka művészi magaslaton állott. Hadusfalvi Lud­mann Ilonka k. a. üde, csengő hangon, mély érzéssel és kedvességgel énekelte Abttol apretikus „Erdei dalt“ s Doniretti Luciálá nak egy részletét. Az átnyújtott gyönyörű csokrok és a szűnni nem akaró tapsvihar hűen tolmácsolta a közönség tetszését. A kisasszonyt a mindig szívesen hallgatott Vajay Imre ur kisérte. Hódossy Lajos szépen várost, országot bejár a fecske rövid élete alatt s mégis mily biztos repüléssel száll vissza tavaszszal abba a parányi kis fészekbe, melyet az előző év őszén elhagyott! A mé­hecske ezer virágra száll, tiz határt bejár, mig egy szállítmány virágport összegyűjt s mégis delejtü nélkül megtalálja az utat, mely kicsiny köpüjéhez vezet. A ló sötét éjjel is biztosan jár azon az utón, melyet már egyszer megtett. A kutya esztendők után is megérzi s vidám hizelkedéssel üd­vözli azt az embert,, ki őt egyszer meg­simogatta ! De nem folytatom tovább, mert az állati élet is annyi, okaiban előttünk isme­retlen jelenséget mutat, hogy tárgyamat soha sem tudnám kimeríteni. A természettudomány az ösztönt mondja az állatok cselekvése szabályozójának. De engem e magyarázat ki nem elégít. Mert mi az ösztön ? Belső szük­ségesség, mely a cselekvésnek irányt szab. Tehát törvény, mely sokkal tökéletesebb és állandóbb, mint bármely emberi társadalom alkotta törvény. Ámde, Hölgyeim és Uraim 1 ki hiszi el, hogy van törvény törvényhozó nélkül? Ki fogadja el, hogy van mestermű annélkül, hogy mestere volna ? * * *

Next

/
Thumbnails
Contents