Heti Szemle, 1900. (9. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-07 / 10. szám
4 „H E T 1 S Z R M L E“ (10 ik szám.) lebet a hit- és honszerelemnek egymás keblére borulva működni. A nagy hatást keltő emlékbeszédet az elnök indítványára egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vették. A választmány által beterjesztett pénztári számadást, valamint a költségvetés megállapítására vonatkozó előterjesztéseket minden vita nélkül fogadták el s azok jóváhagyás végett illetékes helyre küldetnek fel. Végül az elnöki és a két alelnöki állást töltötték be. Balázsy József indítványára a közgyűlés egyhangúlag Nagy László alispánt választotta elnökké, alelnö- kökké pedig id. dr. Farkas Antal és Kovács Béla kir. tanácsos, tanfelügyelő választattak meg. Az indítványok során az elnök bejelentette, hogy a vármegye a Széchenyi-Társulat czéljaira 150000 frtot vesz fel kölcsön, úgy, hogy ezen összeget 2000 frtos évi részletekben törlesztenék. Az elnök, mint a vármegyének vezető tisztviselője, a kölcsönről közelebb részletes propositiókat fog a Széchenyi-Társulat igazg. választmánya elé terjeszteni. Hire k. A pápa Ő Szentsége 90 éves. Szent Péter trónjának örököse, XIII. Leo, családi nevén Vincenzo Gioachino Pecci, f. hó 2-án ülte meg 90 ik születés napját. Valami csodálatos életerő van e szellemes arcú, jóságos aggasiyánban. A múlt évben súlyosan megbetegedett és az orvosok [[veszélyes műtétet végeztek rajta. Azonban szívós természete legyőzte a kórt és jó egészségben ünnepeli meg 90-dik születésnapját és a jubileumi szent évet. Személyi hir. Öméltósága a püspök ur szombaton reggel Hámon József prépost-kanonok kíséretében Máramaros-Szigetre utazott, s hétfőn este érkezett vissza székvárosába. A főpásztor jótékonysága. Öméltósága a püspök ur a máramaros-szigeti Mária Valéria leánynev. intézetnek négyezer, a szigeti szegényeknek kétszáz koronát adományozott. Dr. Steinberger felmentése. Ö méltósága a püspök ur dr. Steinbergcr Ferencz nagyváradi kanonokot a tanító és tanitónőképzőin- tézetekben viselt, igazgatói állásától a következő meleghangú levél kíséretében mentette fel: Nagyságos és Főtisztelendö Kanonok Ur! A fennhatóságom alatt álló tanító- és tanítóképző intézeteknél viselt igazgatói tisztéről, valamint a tanitóképzőintézet interná- tusának gondozásáról való lemondását m. hó 7-én előterjesztett kérelméhez képest elfogadván, Nagyságodat említett tisztségeinek további viselésétől legteljesebb elismerésem és köszönetéin nyilvánítása mellett ezennel felmentem. De annak a nem köznapi eseménynek, mely e felmentést szükségessé tette, következményei ezen felmentés alkalmát a szatmári egyházmegyétől való végleges bucsuvé- tel jelentős mozzanatával hozzák kapcsolatba. Huszonkilencz éven át volt ez egyházmegye Nagyságod tevékeny munkásságának szintere. E hosszú idő alatt teljesített különböző szolgálataiban, de főkópen a képezdei oktatásszervezése és fejlesztése körül szerzett kiváló érdemei általánosan ismeretesek. Azért, bár a Nagyságodat ért kitüntetésről örömmel vettem tudomást, de sajnálattal látom távozni ez egyházmegyéből, meiy a távozóban egyik kitűnő munkását vesziti el. Ámbár annak a gyöngéd viszonynak szálai, melyek Nagyságodat ez egyházmegyéhez, mint szülő anyjához fűzve tartották, sokkal erősebb kapcsolatot alkotnak, semhogy azt az életviszonyok bárminő alakulása teljesen megszakítani képes volna: mégis, hogy ezen most már csak benső kapcsolatnak fennmaradását bizonyos külső jelek is tanúsítsák, atyai szeretettel kérem Nagyságodat, hogy azon egyházmegyei ájtatos társulatnak, mely „Corona aurea“ nevet visel, ezentúl is tagja maradni s ama tiszteletbeli hivatalt, melylyol egyszersmind legelső Ízben lettek érdemei jutalmazva, s tehetségei kitüntetve, a szentszéki ülnökséget továbbra is megtartani szíveskedjék. Volt főpásztora köszöneté, elhagyott egyházmegyéje papságának szeretető kisérik Nagyságodat uj otthonába. Ki egyébiránt áhitatos imáiba ajánlottan vagyok Szatmártt, 1900. márczms 2-án. Krisztusban rokona : Gyula, püspök. Főigazgatói látogatás. Szieber Ede tanke rületi főigazgató, vasárnap az esteli vonattal városunkba érkezett, hogy szokásos évi látogatásait főgymnásiumainkban megtegye. Másnap mindjárt meg is kezdette működését a kir. kath. főgymnásiumban. A főigazgató a püspök ur vendége. Ugyancsak a napokban látogatta meg a ref. főgymnásiumot Dóczy Imre egyházkerületi felügyelő, ki elismerését fejezte ki az ifjúság előmenetele és a tapasztalt rend felett. Távozása előtt tiszteletére a tanári kar bankettet rendezett. Tanári jubileum. Fankovich Sándor, a munkácsi m. kir. állami főgyrauasium igazgatója, a folyó évben éri el hivatali működésének 25 ik esztendejét. Ez alkalmat megünnepelni, Munkács város jobbjai, az igazgató tisztelői, volt tanítványai, tanártársai és mostani tanítványainak lelkes ösztönzésére és megbízásából egy nagy bizottság alakult, mely czélul tűzte ki, hogy Fankovich Sándor 25 éves igazgatói működését emlékünneppel üli meg folyó évi junius hó 4-tkén, azaz Pünkösd másodnapján. Ez ünnepségnek kiemelkedő mozzanatául kivánja a bizottság feltüntetni egy díszes album átnyujtását és egy, az ünnepelt férfiú nevére örök emlékül szolgáló alapítvány tételét. A diszalbumban meg lesznek örökítve az összes volt tanítványok aláírásai. Az alapítvány kamatát felekezeti különbség nélkül egy szorgalmas, jó erkölcsű, jeles előmenetelü tanuló nyeri el évenkint az évzáróvizsgálaton. Az album sajátkezüleg is aláírható máj. 15-től jun. 1 ig Csomár István házánál Munkácson. Az elbúcsúzó dr. Steinberger Ferencz nagyváradi kanonok tiszteletére egyházi és világi tisztelői f. hó 11-én, azaz vasárnap, este 8 órakor a Sörcsarnokban búcsú lakomát rendeznek. Erről a város és vidék közönségét azon kérelemmel értesíti a rendező bizottság, hogy akik a kibocsátott iveken tévedésből föl nem szólittatnának, azok szíveskedjenek a „Pázmány-sajtó-“ban kitett ivén, vagy Jaskovics Ferencz főgymnásiumi tanárnál jelezni, hogy a vacsorán részt óhajtanak venni. A rendező bizottság. Pápai kamarás. Ő szentsége Csúcsáig Pál volt szatmármegyei áldozópapot, ki csak nemrég vétette föl magát a veszprémi egyházmegye kötelékébe, pápai kamarásnak nevezte ki. Szép kitüntetéséhez őszintén gratulálunk. Dj tauár. Löffler József eltávozása folytán a kir. katli. főgymnásiumnál tanárhiány állott elő, melynek megszüntetése végett a vall. és közokt. miniszter Mátray Vilmos oki. rajztanárt nevezte ki Budapestről, kinek Szal- már a legelső alkalmaztatási helye. Bucsúestély. Nagy-károlyból Bruck Jenő honvéd századóst Jászberénybe, Telman Gyula főhadnagy kezelőtisztet Pozsonyba helyezték át. Ezek és a szintén távozó Bauer Lajos őrnagy tiszteletére a tisztikar bucsu- lakomát rendezett, melyen városunkból ha- dusfalvi Ludmann Gyula ezredes, ezredparancsnok is részt vett, ki távozó tiszttársainak szép beszéddel mondott búcsút. Áthelyezés. A kir. pénzügyminister Szent- andrássy Antal kir. pénzügyi titkárt Nagy- Károlyból Brassóba helyezte át. Választás. A helybeli Takarékpénztár igazgatósága legutóbb tartott ülésében Jan- kovics Jánost, a róm. kath. finépiskola igazgató-tanítóját, igazgatósági póttaggá választotta. A választás minden tekintetben egy munkás, közbecsülésben álló férfiúra esett. Gyászhir. Rács Aurólnó szül. Csókás Mária e hó 3-án elhunyt. — ifj. Péchy István, «áros magyar-berkeszi földbirtokos, megyebizottsági tag, febr. 26-án élte 42-ik, boldog- házasságának 4-ik évében elhunyt. Uj közjegyzői helyettes. Értesülésünk szerint Nagy Bertalannak szinyórváraljai közjegyzővé történt kineveztetése folytán a szatmári közjegyzőségnél megüresedett közjegyzőhelyettesi állás Szabó Zoltán volt fehér- gyarmati kir. járásbirósági aljegyzővel töltetett be, ki ennek folytán eddigi hivataláról lemondott. Az Ujrend. Az igazságügy miniszter Kállay Ödön erdődi járási szolgabirót a szatmárnémeti, Boros Zoltán beregszászi joggyakornokot a beregszászi törvényszék területére ügyészi megbízottakul rendelte ki. Kulturméruökség városunkban. A vármegye törvényhatósági bizottsága legközelebb tartott ülésében elhatározta, hogy feliratot intéz a miniszterhez egy kultúrmérnöki hivatalnak Szatmár-Nómetiben leendő felállítása ügyében, egyúttal megkereste városunk törvényhatóságát, hogy ezen aktiót hasonló szellemű felirattal támogassa. A vármegye átirata a legközelebbi közgyűlésen kerül tárgyalás alá, semmi kétség benne, hogy városunkat és a vármegyét egyaránt érdeklő eme fontos ügy a kívánt pártolásban fog részesülni. Érdekes hymen hir. Hire jár, hogy Lu- zsenszki Bállá Rezső szatmári lakos Kairóban jegyet váltott Said Tuszunó herczeg özvegyével, a ki rokona a Khedivének. Az asszony angol születésű és a menyegzőt Bécsben vagy Londonban tartják meg. A Kölcsey-kör irodalmi szakosztálya tegnapelőtt választotta meg tisztikarát. Elnök Mátray Lajos, alelnök Bodnár Gáspár, előadó Osváth Elemér' Egyetlen pályamű érkezett be „Szatmár-Németi szab. kir. város törvényhatóságának fejlődése“, melynek meg- birálására dr. Fejes István, Csomay Imre és Mátray Lajos kérettek fel. Márkusz Emilia nálunk. Drámai szinmü- vószetünk eme ragyogó alakja városunkban időzik, hogy a művészet iránt lelkesedni tudó közönségnek egy pár boldog estét szerezzen. Tegnap lépett fel először a városi